1. könyv - 31-40. bejegyzés

XXXI. bejegyzés

A munkahelyem mindig tart egyéb happeningeket. Vagy azért, mert valamilyen ünnep van, vagy azért, mert valamelyik szerencsétlen egy újabb évvel lett öregebb, esetleg a névnapja van / volt. Ilyenkor az egyik véglény nyaralójában gyűlünk össze, hogy bográcsoljunk, iszogassunk. Nekem vagy szédítő smár-taperolásba torkollik az egész, vagy megdugok egy-egy nőt, aki végül a saját fekáliájában alszik el.

Most sem volt ez máshogy. Az új kolléganőnknek úgy láttam, hogy bejövök, bár nem is nagyon igyekezett titkolni ezt. Röhejes egy-egy nő, ahogy felkínálja magát. Szánalom-kufircnak viszont mind kiváló.

Minden sarokban, minden helyen folyt a beszélgetés és az alkohol. Ez az ittas virágszál pedig, nálam kötött ki. Jó szándékúan beszédbe elegyedtem vele. Lent a pincében üldögéltünk. Kellemes idő volt lenn, mellesleg senki nem zavart meg minket. Smároltunk. Nem volt rossz, de jó sem.

Ahogy hallgattam – csapongott a gondolatok között, amit én mondtam neki, arra nem reagált, vagy csak idiótán vigyorgott. Aztán adtam a homlokára egy puszit, és ezt mondtam neki:

Dugni jó lennél, de társaságnak nem vagy egy szellemi kaland.

Ott hagytam, bár még el tudtam volna nézni a buta arcát.

XXXII. bejegyzés

A Drágám elutazott a szüleivel. Unatkozom.

Mihez kezdhetnék? Megnéztem egy halom sci-fi filmet, és új elméletet alkottam. Bár lehet, hogy jó nagy faszság az egész.

Tulajdonképpen az az egyszerű tézis jutott eszembe, hogy amikor elbambulunk valójában ufókkal találkozunk. Amikor kihagy az agy, netán így kommunikálnak velünk…? Vagy fel és letöltenek bennünk információkat.

Nem tudom.

XXXIII. bejegyzés

Olvastam ma egy nagyon jó dolgot, és a Fűrész című film adott egy nagyon is jó ötletet. Már régóta gondolkodom azon, hogy nincs megfelelően berendezve az otthonom. Nem látom benne magamat. A különböző áruházakat és termékeket igen, a tervezőket is, de magamat nem!

Kitaláltam, hogy gyűjtő leszek.

Méghozzá a barna színű mellbimbókat fogom gyűjteni mellestől… ha elég összejön, majd varrok belőle lámpaburát.

XXXIV. bejegyzés

Ma egy terhes nő jött be az irodánkba reklamálni. Pechére hozzám küldték ügyet intézni. Kerek idomaitól felállt a farkam. Persze, a vemhesek jobban kívánják a szexet, mint a „normális” (ilyen nő nincs) nők, de félnek is, hogy mi lesz, ha belefúrom magam a testükbe.

Megdugom őket, esetleg a gyereket is, ha úgy fordul, vagy fájni fog nekik, vagy beindul a szülés, vagy kongatni fogom a bennük növekvő élősködő fejét. Mind hülyeség.

Ameddig kerestem a hozzá tartozó iratokat, addig ezt kitárgyaltuk. Bámulatos, ahogy a nők arcának színe változni tud. A szex gondolatára kipirul, az idegességnél ellilul, a meghökkenésnél falfehérek lesznek… stb.

Esetünkben a szivárványt végigjártuk.

Bókoltam neki, majd aláírattam vele a papírokat. Ahogy a dokumentum fölé hajolt, eljátszottam a gondolattal, milyen lenne megmorzsolni a mellbimbóit. Biztos nagyon érzékenyek… csípném, szívnám, harapnám, tekerném. Minél nagyobb a fájdalom, annál nagyobb lenne az extázis.

Amikor indult kifelé, megkérdeztem tőle, hogy mit szólna egy menethez.

Eleinte piromkodott egy sort, majd megadta a privát telefonszámát.

XXV. bejegyzés

Ma volt a vámpírrajongók fesztiválja. Én ilyet még nem láttam. Mi a jó abban, hogy az emberek eljátsszák, hogy vámpírok? Pláne művérrel, műfogsorral, műsebekkel… pfuj… ha már választanak egy filozófiát, akkor kérem, legyen annyi vér bennük, hogy élesben műveljék azt, amit szeretnének.

Elnéztem a csitriket goth-nak öltözve. Fűzők, bordó és fekete színek, fátyol, rózsák, ezüst ékszerek, púderes, fehér arc, vörös ajkak, fekete szemek és körmök, kék kontaktlencsék. Egyszerre áll fel tőlük a szőr a hátamon (meg a farkam is), és tartom viccesnek.

Két csaj különvonult. Figyeltem őket. Egymásról készítettek képeket. Hangosan vihogtak, és latolgatták, melyiket tegyék ki a profiljaikba. Egyiket sem, mert mind béna. Ha halottat szeretnének játszani, segítenék nekik szívesen. Egy kés kell hozzá, és torok. Ennyi az egész. Meg lenne az élethű beállítás, a modell, minden. De ők még gyerekek.

Pont úgy, mint azok, akik az arcukba fésülik a hajukat, vagy színes tarajba rendezik, esetleg azt a vágott szemű csőcseléket istenítik, akik nem tudják eldönteni magukról, hogy fiúk vagy lányok.

Ellenben szívesen szexelnék egy vámpírral. Kiszívhatná egyes testrészeimet.

Bár bio-vámpírt is szívesen csinálnék egyikből, másikból. Kiverni az első két fogát, és már nincs is gond a fogsorral, a vérrel…

Elsétálok mellettük, és röhögök egyet magamban.

XXXVI. bejegyzés

Felhívtam a kismamát, aki megadta a számát. Mondta, hogy mikor nem lesz otthon a férje. Megkérdezte, hogy van-e különleges kívánságom. Mondtam, hogy öltözzön vámpírnak. Ha már lehet, akkor kössük össze a kellemes dolgokat.

Amikor odaértem, akkor meglepődtem. Egy terhes vámpír. Egyből megkeményedtem.

Bementünk a fürdőszobába. Engedett vizet, de mondtam neki, hogy hagyjon fenn mindent. Csodálkozott, hogy ruhában akarom megdugni. De nem zavart az anyag különösebben. Kibugyoláltam a lógó melleit, és a karfiolos valagát, és már benne is voltam.

Egyöntetű volt utána a véleményünk: szar volt ez az egész.

XXXVII. bejegyzés

A Drágám kimondta végre: szeret. Lehet ennél szebbet hallani annak a szájából, akit magunkénak akarunk tudni? Szerintem nem.

Én is kimondtam. Furcsa volt. Ez volt az első alkalom, amikor őszintén is gondoltam.

Félek, hogy el fogom baszni az egészet azzal, hogy nem tudom kordában tartani magam. Eddig még nem volt para az egész, de kezd szorulni a hurok a nyakam körül. Túl sok a tesztoszteron, és túl kevés az idő.

Játszottunk eztán egy számítógépes játékkal, majd megittunk két üveg vörösbort.

XXXVIII. bejegyzés

Megjött az én Drágámnak. Mondta, hogy kicserélhetném a tamponját, ha már ő szokta felhúzni nekem a gumit. Megtettem. De nem úgy, ahogy ő gondolta.

Alig bírtam kihúzni azt a megdagadt vattadarabot. És mondta, hogy ez jól esett neki… mármint, ahogy kihúztam belőle.

Az új tampont viszont, nem dugtam bele azonnal. Nyalni kezdtem a véres csiklóját, miközben ki-be húzogattam a tampont.

Őrült zihálás közepette élvezett el. Remegett az amúgy is reszketeg bőrnyúlvány.

Amikor végeztem, akkor erőszakosan nyomtam fel neki a tampont a méhéig. Fájt neki, sírt is egy kicsit, majd kiment a fürdőszobába. Leszopott, amikor visszajött, majd azt mondta, hogy pár óra múlva megismételhetnénk.

Nah, rajtam nem múlik.

XXXIX. bejegyzés

Egy unalmas hét áll mögöttem.

Most pedig, borzalmas nap van. Esik az eső. De nagyon. Villámlik, fél másodpercenként megmutatja magát az isten nyila, dörög az ég, mintha fémlapot pattogtatnának a fülem mellett. Az eső fehér, mintha lágy ondó esne a világra. A hírekben is lehet olvasni arról, ami történik most. Villamosokból kell kimenekíteni az embereket, ide-oda dőlnek a fák, megállnak az autók, mert ablakig ér a víz.

Legalább felázik az a sok mocsok, ami leülepedett az eddigi időben.

Sétálni megyek egy szál pólóban, és nadrágban… vagy belém csak egy villám, vagy nem. Nem érdekel nagyon az egész.

Senki nincs az utcán, csak azok, akik valamiért kint piszmognak ilyenkor is a kertben. Pedig mit nem adnék egy félős kiscsajért, aki a karjaimban talál biztonságot…

Úgy gondoltam, hogy majd felém fut valami bögyös nőci, aki ezt fogja tenni. De nem. Maximum én vigasztalhatom magam.

Nem hiszek Istenben, most mégis fohászkodom hozzá. Egy csajt. Bárkit. Akárkit.

Mire hazaértem, a Drágám az ajtó melletti kis fapadon üldögélt, és rám várt.

XL. bejegyzés

Láttam ma egy igen megnyerő filmet, ami azt hiszem, az új kedvencem lesz. Méghozzá a francia Mártírok című remeket. Hogy tényleg horror vagy inkább sokkoló pszicho-dráma, azt mindenki döntse el maga. Én nekem, aki horrorfilmeken nőttem fel, és két kanállal tömtem a fejembe az erőszakos irodalmat, nem nyújtott horror-hangulatot.

Egy kis ízelítő a filmből (aki kíváncsi a többire, nézze meg minimum a trailert!!!)

Pascal Laugier rendezte, és számomra teljesen ismeretlen emberek játszanak benne (Morjana Alaoui, Myléne Jampanoi, Catherine Bégin… stb)

A történet dióhéjban annyi, hogy van egy Lucie nevű csaj, akit előbb mondanék keleti származásúnak, mint franciának, egy évig tartották számon, mint eltűntet. Aztán tizennégy hónap után megtalálják egy út szélén. Zavarodottan viselkedik, olyan dolgokat lát, melyek nincsenek ott, démonok üldözik, szóval, teljesen megkattant. Képtelen beszélni róla, folyton ugyanazt hajtogatja, de nem derül ki, hogy mi is történik vele, mert ezt bizony, elhallgatja. A rendőrség talál egy egészséges vágóhidat, és minden jel arra utal, hogy a lány az elmúlt időszakot egy ott elhelyezkedő fagyasztókamrában töltötte. A film arra épül, hogy próbálják kideríteni, hogy került oda és miért, mi történt ott, és hogy sikerült kiszabadulnia. S ki lehetne a legjobb partner erre a célra? Naná, hogy az egyetlen ember, akiben a lány megbízik: a barátnő, Anna.

A többi maradjon titok, inkább nézzétek, és gondolkodjatok. – A legjobb, amikor az embernek leesik a film történetének miértje.

A franciák ezzel is kiemelkedőt alkottak!

A Drágámmal néztük meg. Számára a hasbalövések voltak, illetve a nyúzás volt az, ami kicsapta a biztosítékot. Számomra inkább az, amikor a nyílt sebeket eléri a szobahőmérsékletű víz. Hm…

Azt hiszem, át kell formáljam a Drágám gondolkodásmódját. És ezt hogyan lehetne másképp, minthogy fizikailag demonstrálom neki, miről is beszélek…