1. könyv - 41-50. bejegyzés

XLI. bejegyzés

Áthívtam egy csajt. Régóta ismerem, de csak néha-néha futunk össze. Semmit sem változott a gimi óta. Még mindig ugyanazt a játékot játssza. Magamban azt a becenevet adtam neki, hogy „a szűzkurva”… még a telefonomban is így van benne. Amúgy Renni a neve. A problémája az, hogy egyensúlyozik két végpont között. A dögös, szőke üzletasszony, aki határozott és monogám, illetve a szexi, szőke nebántsvirág-tanuló között, aki nem tudja, mit akar, csak azt, hogy kapcsolatot.

Most itt volt a megfelelő alkalom. A városban járt azért, mert valami konferencia volt, és itt gyűlt össze a sok szociológus-okostojás, akik megpróbálják megszakérteni a kisebbség nagy baját, méghozzá az asszimilálódást. Azt hiszem, hogy most nem mennék bele a képzeteim fejtegetésébe lényeg, hogy nem kivételezni, meg pátyolgatni kellene őket, hanem radikálisan beolvasztani. De a végén még nem sírna a szájuk a segély után… Beültem az előadására, és elaludtam. A szomszéd széken ülő ötvenes nő bökött oldalba, hogy ne horkoljak, vagy legalábbis ne olyan hangosan, mert tőlem zeng az egész terem. Az előadás után fújtatva jött oda hozzám. Két görögdinnye melle ringott, ahogy vette a levegőt. Aztán megismert, és egy „te semmit sem változtál” kíséretében elmentünk az állófogadásra.

Beszélgettünk, mint ma. Ült mellettem a kanapémon, és járt a szája. Legszívesebben egy pisztoly csövét dugtam volna bele, és elsütöttem volna szívesen. Arra lettem figyelmes, hogy azt kérdezi tőlem, hogy gyújthatna-e lámpát, vagy gyertyát, mert kezd neki sötét lenni, és kezd nem látni, mert farkasvaksága van. Elhúztam a számat, és felkapcsoltam a fejem melletti olvasólámpát.

Elvigyorodott.

Rám nézett, majd megszólalt: - Inkább kapcsold le.

Mondom neki: - Mi a fasz van?

Mire ő: - Ha látom a képedet, képtelen leszek elélvezni.

Kérlek. Három egyszerű lépés: lekapcsolom a villanyt, aztán hátulról baszom meg, végül pedig, ki fogom vájni a szemeit. Az elképzelés már megvan. Jöhet, a megvalósítás.

Hideg volt a nyelve, lucskos a pinája, és éles a sikolya…

XLII. bejegyzés

Megbüntettek. Bizony, rendünk büszke őrei úgy gondolták, hogy van fölösleges harminc ezrem, amit felajánlok nekik.

A dolog annyi volt, hogy a raktáromtól jöttem haza, amikor átmentem egy piros lámpán. Fintorogva felvették az adataimat, majd elengedtek. Ez van, ezt a békát le kell nyelnem. Amikor álltam még egy kicsit ott, ahol lehúzódtam, rájöttem, hogy hol álltam meg.

Az egyik egyéjszakásom lakásánál. Gondolkodtam rajta, hogy eljátszom, amit anno.

Akkor egyszer meg akart lepni, és meztelenül nyitott ajtót. Mire lenéztem a lába közére, és mutogatva rá, hangos röhögésben törtem ki.

Akkor meghasonlott szerencsétlen, és kidobott… de biztos forrásokból tudom, hogy azóta minden nap gyantával átmegy a cicán… ugyanis két évvel később meghúztam a barátnőjét.

XLIII. bejegyzés

Lementem az én Drágámhoz a pincébe. Könyörgött, hogy engedjem el, mert már keresik biztosan. Biztosítottam róla, hogy már keresik, mert fél perccel ezelőtt láttam a híradóban. Sírt.

Nem oldottam el a láncait, és a szemvédőjét sem vettem le. Csak megetettem, megsimogattam, és mondtam neki, hogy mindez azért van, hogy változzon meg a gondolkodása. Ha ez megtörténik, akkor szabadon engedem, mert igazán bántani nem szeretném.

Ettől megnyugodott kicsit.

Aztán mondtam neki, hogy térdre. Megfogtam a copfját, meg az állát, és szinte gyomorig küldtem a farkam a szájába. Fuldoklott, öklendezett, de különösebben nem érdekelt. Beleélveztem a szájába.

Nem nyelte le. Ez volt az első, hogy láttam, hogy játszik a nyelve a fehér habokban. Lecsorgott a nyakán a melléig, majd remegő ujjaival a pazarlás helyett a többit is belapátolja.

Mosolyog, mire mondom neki, hogy szivattyú. Ez azt jelenti, hogy egy cső a pinájába, egy a seggébe. Hatalmas szívóerő kell ahhoz, hogy egyszerre, mint a kettőből mindent kiszivattyúzzon. De megteszi. Amikor mindez eléri a nyelvét, az ízlelőbimbóit, akkor a saját hasát okádta le. Beletoltam a fejét, és megfenyítettem, ahogy a macskát szokás, amikor becsinál.

- Látod, megváltoztam. – Tény, hogy eddig ilyet nem csinált sőt, egyenesen viszolygott az ilyenektől, még nézni sem nézte. De még nem kész, tudom. Mondtam neki, hogy már jó úton halad.

- Mi kell még? – kiáltja utánam.

Felbontottam egy zacskó sót, és az eleven sebeire szórtam az egészet. Beleremegett a fal a hangjába.

Felmentem a szobába. Nézegettem a közös képeinket, és arra gondoltam két falat steak között, hogy milyen lesz majd akkor, ha úgy fog gondolkodni, ahogy én.

XLIV. bejegyzés

Folyamatosan arra gondoltam, hogy megérdemli-e azt, hogy bezárjam? Olyannak szeretem, amilyen, de addig nem teljesedhet ki, ameddig nem látja a világot az én szemszögemből.

A végén a szívem győzött.

Kihoztam a pincéből, és hazavittem. Senki sem volt otthon, így ott tudtam hagyni az ajtóban. Kértem, hogy bocsásson meg, amit meg is tett.

Azt mondta, soha nem fog elárulni.

…

Napokkal később láttam róla egy riportot. Külföldre vitték kezelésre és szanatóriumba. De rólam, nem mondott semmit sem.

XLV. bejegyzés

Eljött egy újabb karácsony egyedül. Nem csináltam semmit sem az elmúlt időszakban. Dolgoztam, filmet néztem, olvastam. Még internet elé sem ültem. December 25-én megcsörrent a telefonom. Üzenetem jött egy ismeretlen számról.

„Boldog Karácsonyt! Szeretlen Egyetlenem!” (a szívem egy hatalmasat dobbant – felhívtam volna, de számot nem írt ki a telefon, így még üzenetet sem tudtam küldeni neki)

Kikapcsolt az agyam teljesen. A tévé ment, de semmi. Lementem a pincébe, és újra és újra elolvastam az üzenetét abban az illatban fürödve, amit otthagyott.

Azt a szobát sosem fogom kitakarítani.

XLVI. bejegyzés

Izzadva ébredtem fel.

Borzalmasat álmodtam. Méghozzá azt, hogy eljött egy világ, ahol minden hozzám hasonló embert egy mély szakadékba löknek, melynek az alján karók, dárdák, és egyéb hegyes, éles eszközök vannak. Az ég felé merednek. Engem is beledobtak, és éreztem, ahogy az egyik rúd függőlegesen átdöfött. Be a seggemen, felkúszott a csigolyáim mentén, elválasztva a húst a csonttól, majd a nyakam melletti puha részen jön ki belőlem. Hallom, ahogy a fülem mellett serceg a bőr, és csak nagyon lassan csúszom lefelé. A fejem a mellemre esik, és csak csúszom lefelé.

Sodortam egyet, és elszívtam. Majd még egyet. Meg szokott nyugtatni, ám most nem.

A tegnapi álom is az eszemben jár. Akkor kampókkal tépték szét a testem, majd a fejemet egy kampóra tűzve hagyták egy sötét szoba közepén, mint valami amorf csillárt. A fény helyett a vérem szóródott szét a falon.

Nem tudom, mit jelent ez. Talán attól van, hogy holnap új évbe kezdünk bele. S mint az ideinek is, az eleje jó volt, a vége nem mulatságos.

Nincs happy end. – De miért nincs???

XLVII. bejegyzés

Másodika van. Nem tudok felkelni. Erőtlen vagyok. Lehet, hogy nem kellett volna két fájdalomcsillapítót bevennem éhgyomorra. Slejm kaparja a torkom, a nyálam kifolyik a párnámra. A karom erőtlenül hever a testem mellett, akárcsak a lábaim.

Beleültem egy kád forró vízbe, gőzölgő levest zabálok.

Utálok beteg lenni.

XLVIII. bejegyzés

Elmentem egy egyetemi bulira. Nevetséges, milyen könnyen kidőlnek a mai fiatalok. Találtam egy kis csoportot, akik kameráztak, és egy kék díványt vettek körbe. Odamentem.

Egy ájult, fiatal csaj aludt a saját hányásában. Mondom nekik, hogy megbasszam? Azt mondták, úgy sem merem.

A mellette ülő srác teljesen K.O. így akcióba lendülök.

Feltoltam a topját, majd a melltartóját igazítottam nekem megfelelőre. Röhögtek körülöttem, mert megjegyzések között piszkáltam az égbemeredő mellbimbóját. Aztán lassan lehúztam a farmert, majd a fehér tangáját is.

Kinyaltam, majd megdugtam, és beleélveztem a puncijába.

Az egészből nem érzett semmit sem. Átaludta. Az első olyan baszásom volt, ahol a csaj nem volt aktív legalább annyira, hogy kinyissa a szemét.

A srácok mindent dokumentáltak. Kíváncsi leszek arra, ha kijózanodva, másnaposan felébred a barna virágszál, mit fog szólni a fanszőrére ragadt magomtól.

XLIX. bejegyzés

Az aktuális partnerem pináját eléggé kitágítottam, majd hideg pezsgőt öntöttem bele. Fogtam egy szívószálat, és kiittam az egészet.

Aztán mindezt megismételtem, és összetettem annyi szívószálat, hogy igya ki a saját maga adagját.

Nem volt jó dugás, de az ivás módja mindent megért!

L. bejegyzés

Ma egy alapvetően borzalmas dolgot láttam… vagy inkább éltem át.

Mentem hazafelé, és már javában piros volt a HÉV lámpája, amikor odaértem az átjáróhoz. Egy srác akkor lépett ki a vonat elé, amikor az megjelent a kanyarban. Hogy pillanatnyi rövidzárlat volt a fejében ez, vagy tervezett volt, nem tudom.

Az egyik pillanatban még itt, a másikban már a kerekek alatt.

A legrosszabb nem az volt a dologban, hogy elsodorta a HÉV, mert ebbe még nem halt bele, hanem az utolsó sikoly, a halálsikoly, amikor a bordái alatt a kerekek szétvágták. Az aprópénz szétrepült, míg a vére az aszfaltra fröccsent.

Meg kellett várni a helyszínelőket, a mentőket, felvették a vallomásom, majd jöhettem el. A többiek is. Csak nagy sokára állt helyre a rend.

Milyen fura… most azon gondolkodom, hogy a „sikoly” szó sokkal jobban megy egy nőhöz, mint egy férfihez. Még leírva sem illik hozzá. Szóval, képzeljétek el inkább ezt, egy lánnyal.