1. könyv - 51-60. bejegyzés

LI. bejegyzés

Nem volt ma kedvem semmihez sem. Megnéztem hát, egy műremeket. Kivételesen egy 1993-as Peter Greenaway filmet. A Maconi gyermek egy angol-francia-belga-német (heh, ebben is benne vannak a franciák) filmdráma.

Julia Ormond és Ralph Fiennes az, akit érdemes megemlíteni, bár szerintem csodálatosan van felépítve, és minden szereplő remek benne – annyira a helyén van az egész.

Ha úgy vesszük, ez egy film arról, hogyan zsákmányolják ki az ártatlanságot, vagy inkább a kapzsisággal kevert tudatlanságot, illetve, hogyan lehet a barom csűrhét (lásd az emberek többségét, vallási és politikai csoportosulások) úgy vezetni, hogy észre sem veszi, miben vesz részt, mi veszi körbe, mi történik körülötte. Greenaway alapvetően viccet csinál ebből, de a legjobb módon teszi ezt, s mint a jó filmeknél lenni szokott, itt is a végén kell elgondolkodni.

A közérzet megcsúfolása? Groteszk biblia-magyarázat? Esetleg, hogy az ártatlanságban valójában a mételyes gonoszság lakik, csak túl vakok vagyunk észrevenni?

Aki nem látta, annak ajánlom!!!!!!!!!!

LII. bejegyzés

- Hihetetlen, hogy megint kiraktad. – áradozik mellettem egy szőke rocker csaj. Bámulja a kezem hat sörösüveg mögül. Előttem csak egy bögre forralt bor gőzölög, és kezemben egy Rubik-kockát forgatok. – Jaj, ez annyira szupcsi. – most szívem szerint tarkón vágnám, hogy tanuljon meg beszélni. – Annyira vagesz, meg antiszocis, meg vakmercis, és briliáns, és elmebeteg, és pervi, hogy szinte bizsergek.

Hányingerem van a mai csajok beszédstílusától. – Viccesebb, amikor egy pasi mondjuk hurka helyett azt írja, hogy hurkesz, meg cija, meg nyufim… de azt is rühellem, amikor egy olyan rövidítést látok, hogy „wtf”. Mennyiből állna leírni azt, hogy What a Fuck? Vagy hogy MI A FASZ VAN? – kibebaszott rövidítgetős buzik. Ha már használtok valamit, használjátok rendesen!!!!

No, de menjünk vissza az IQ-cicához.

A kockáról nem tudtunk beszélgetni, ahogy a sörről, a borról, vagy a téli időjárásról sem. Összefüggő mondatot nem hallottam tőle… már az is csoda volt, ha két egymáshoz illő szót talált.

Egyvalamire lenne jó ez a bakancsos hüvelyes. Arra, hogy megdugjam. Nézem az átlátszó blúzát, a melltartója vonalát, és elképzelem, milyen lehet alatta.

De csak felhajtottam a bort, és kimentem az ajtón.

LIII. bejegyzés

Ma néztem a Hellraisert, és egy Rubik-kocka kirakó versenyt. Eszembe jutott, hogy inkább olyat kellene kitalálni, amit bárhogy forgatsz is, nem fogod soha a büdös életbe kirakni… van is rá valami találó fogalom… inverz kocka… nem tudom már, hol olvastam… mindenesetre nekiállok rajzolgatni…

Azért vicces lenne, ha egy ilyen versenyen forgatnák, és egyszer csak megjelenne Pinhead.

LIV. bejegyzés

Érezted már azt, hogy egyszerre vagy két személy? Mert most nem tudom eldönteni, melyik énem van konkrétan felül… melyik domináns… mint egy író, aki más írásaiért rajong… vagy nem tudom, hogy jellemezzem. Egyszerre igazolok és mondok ellent. Egyszerre szeretek és utálok valakit vagy valamit. Dicsérek és a porba tiprok másokat. Ugyanazért teszem, ha úgy vesszük – elismerést várok, szeretném, ha szeretnének, adni akarok s elvenni, gondolkodásra ösztönözni, édes nihilt teremteni. Sokakat nem értek, és sokan nem értenek engem, aztán valahogy mégis minden világossá válik, majd újra sötét. Mint egy rossz hullámvasút.

Eszembe jut egy dolog, egy gondolat, egy kép, és azt hiszem, egyedi. Megteremtem, s mikor már fürdenék önmagam polifón dicsőségében, rá kell jönnöm, hogy mindezt már valaki megtette előttem – függetlenül attól, hogy ismertem az alkotó munkásságát, vagy sem. Másoknak viszont, újat nyújtok. A többinek, akik olyan sötétben élnek, hogy az éjszaka nappal a fejükben. Imáikba foglalják a nevem.

Másokhoz mérem magam, mint mindig mindenki – nincs joguk ehhez, de ilyenek vagyunk, mi mind.

Igazából, azt sem tudom, hogy miért vagyok most ennyire költői. Tényleg kezdene megbomlani az elmém?

Egyszer volt egy orvosi vizsgálatom, ahol azt állapították meg, hogy vagy tömeg-, vagy ön-, vagy pedig, sorozatgyilkos leszek. Állítólag vannak személyiségjegyeim.

Azt nem mondták viszont, hogy eljön ez a pillanat, amikor gondolkodni és érezni fogok…

22-es csapdája, mi? Höhö…

LV. bejegyzés

Még két nap, és a munkahelyemen egy nagyobb összejövetel lesz. Frakkal, meg habos ruhákkal. A hányiger kerülget… szívesebben akasztanám fel magam, mintsem elmenjek rá… vagy inkább ennek a képtelen ötletnek a kitalálóját ismertetném össze a bitóval…

LVI. bejegyzés

Ennyi bohócruhába bújt majmot még életemben nem láttam. Az épület nagyterme, ahol dolgozom el van látva egy nagy aulafélével, tömve volt felcicomázott emberekkel. Keringtem, és értelmes, emberi lény híján csak keringtem tovább, mígnem belebotlottam egy női csoportba. Egy ideig hallgattam a szentimentális és bárgyú, bugyuta csevelyüket.

Arról folyt a társalgás, hogy kinek mennyi, milyen kölkei vannak. Sosem vonzott a téma, tekintve, hogy hiába szórom a magomat, nem lesz belőle semmi sem. Az egyiknek öt lánya, a másiknak vegyes alma volt, a harmadik nemrég szült (ormótlan, hergertestén ez meg is látszott), és így tovább.

Majd bekövetkezett, amitől minden, valamire való embernek felkavarodik a gyomra. Rám néztek, és megkérdezték, hogy mi a véleményem. Gyerekről? Hogy akarok-e? Vagy az én koromra mennyi van, és milyen neműek, milyen viselkedésűek? Vagy csak mondjam, hogy én még a levadászható hímek közé tartozom, és dicsőítsem deformált testüket az egekig?!

Mosolygok, de nem szólok „csinos” kinézetükről. Sőt, mintha megfagyott volna minden, mert rám merednek, és várják a választ, vagy a reakciót, nem tudom.

Mit mondjak? Nincs gyerekem, kezdem, egy ideig még nem is lesz, mivel nincs állandó nő mellettem. – Arról, hogy berozsdásodott a cső, inkább nem szólok semmit sem. Arról sem, hogyha lenne is, a srácok nem éppen egy meleg hüvelyben landolnak. – De nem aggódom. Férfi vagyok, gyerekem bármikor lehet… elvégre, az én testem nem fog elfonnyadni az idő súlya alatt… tettem hozzá gondolatban.

Aztán valamelyik tett egy eléggé szar kifejezést. Méghozzá, hogy ő meghalna a gyerekéért. Átfutott az agyamon a kérdés, hogy ha választania kellene az ő és a kölyök élete között, akkor melyiket tenné? Az életösztön vezérlése alatt, nem a sokak által helyesnek vélt, önfeláldozást. Az túl nagy szó – Bár, ameddig az ember nem volt ilyen helyzetben, addig ezt a kérdést el sem tudja képzelni.

Gondolj bele. Miért vagy inkább kiért halnál meg? Egy olyan bűzös, ordibálós izéért, aki többször megtagad, mire felnő? Akiből nagy valószínűséggel olyan ember lesz, aki az alfelével keresi a pénzt, vagy másokat (még a szüleit is) eltapos?

Szívem szerint ezeket a nőket szembesítettem volna egy ilyen helyzettel, de minimum valami tömegpusztítással… rendezze a természet a kölykök életét úgy, ahogy akarja.

Nem érzi úgy, hogy üres így az élete? Kérdezi az egyik.

Nem, teljesen telítve vagyok. – És ezzel otthagytam őket.

LVII. bejegyzés

Ráfanyalodtam a társkeresőkre. Hm… nem jártam túl nagy sikerrel. Feltettem pár képet magamról, és lám, nem jöttek üzenetek, csak lúzerektől. Aztán csinosítottam az adatlapomon egy sort. No, egyből betaláltak a valamire érdemes macák: csinosak pénz nélkül, és gazdagok tömérdek rondasággal. Párral találkoztam is.

Az első csaj gazdag családból származott. Magas, vastag sarkú cipőben, halásznadrágban és semmit mondó pólóban ült oda az asztalomhoz. Rózsaszín koktélt szürcsölgetett, de nem értem, minek? Ugyanis, seggrészeg volt. Meghúztam az étterem klotyójában.

A második nő kozmetikus volt, vagy manikűrös. Nagyon jó fej akart lenni. Jó fejbe kellett volna rúgni. Minden ízes szónál apró nyálgömbök jelentek meg a szája sarkában. Beszélt mindenről. A gyerekkorától egészen addig, hogy milyen állagút szart aznap reggel. Aztán kedélyesen elé toltam a hamutartót, mire megkérdezte, miért. Mire én: köpjön, mielőtt beszélni kezd.

A harmadik egy tipikus apuci kicsi lánya. Márkás cuccok, tömérdek ékszer, és az egész csajt a kozmetikumok tartották össze. Szerintem az agyát is, mert nem szólt egy szót sem. Fél óra után megkérdezte, hogy mondok-e neki valamit, és miért nem rendelek. (Mert neked elég pénzed van ahhoz, hogy engem is meghívj valamire te hülye picsa – gondoltam magamban). Intettem, és kértem két jégert. A jéger összerántotta a gyomrát, alig bírtam elugrani a sugár elöl.

A negyedik nő kérdezett. Milyen márkákat hordok? Milyen éttermekbe járok? Milyen autóm van? Milyen házam van? Hol dolgozok és mennyiért? Hova járok hétvégenként, vagy szabadidőmben? Hova szoktam nyaralni menni.

A válaszok: drágákat, melyek a stílust jelölik. A legdrágább éttermekbe, ahol minőségi a bor. Chrysler C300. Kertes ház, két emeletes, több hektár földdel. Bróker cégnél, és havi 300-400 ezret zsebre teszek. Golfozni, jacht clubba, masszíroztatni. Tenerife.

Az ötvenkét éves, pénzes szukának felcsillant a szeme. Életemben nem mentem el a szopástól öt perc alatt.

A többi lúzeren pedig, csak röhögtem, mert mind azt hitte, hogy el fogom tartani. Jött egy helyes szőke, orosz csaj. Elvittem egy egész hétvégére. Irodalmi nyelven, mindenhol, minden pózban, mindennel megdugtam. Hétfőn mentő vitte el, mert nem tudott járni.

LVIII. bejegyzés

Érzem. Érzem őt. A bőrét, a samponját, a szappanját, a parfümjét. Fenekének vonala még mindig benne van a matracban. A fehér bőre még kísért, és néha jönnek tőle rövid üzenetek. Ilyenkor zuhanni kezdek, majd a lábad előtt érek földet. Hanyatt fekszem, felnézek rád, és egy testmeleg tócsában vagyok.

Egyetlen dolog van, ami a Drágám hiányánál rosszabb… a tudat, hogyha újra találkozunk, ő tapos majd el engem.

LVIX. bejegyzés

Az aktuális a szoba közepén áll teljes meztelenségében, és a mérleget bűvöli. Hihetetlenek a nők. Zabálnak, mert jó helyekre viszi őket az ember, nem mozognak semmit, csak a cigarettát szívják, és két pofára falják a fogamzásgátlót. Aztán sírva állnak a tükör előtt, a mérlegen, hogy kövérek. Szívem szerint fognék egy kést, és házi műtétet hajtanék végre. Majd a saját zsírjukban kisütném mondjuk a tenyerüket vagy a mellüket.

Hájas vagyok – vinnyogja. Mondom neki, hogy ezt mérleg nélkül is megmondtam volna neki.

Hitetlenkedik, hogy öt kiló pluszt szedett fel, mióta velem van, mire én, menjen el, hátha leadja gyaloglás közben – nem viszem ki a buszig.

Hurkákat formál, és mondja, hogy „most nézd meg ezt. Ezt a hájat. Ez undorító!”

Meg siránkozik, hogy senkinek sem kell, és nekem sem fog így kövéren kelleni (nem áll távol az igazságtól).

Megnyugtatásul közlöm vele, hogy tudja-e, mi a jó a hájas nőkben, mire megrázza a fejét. Mondom az, hogy bárhol lehet rajtuk baszható hurkákat formálni.

Elmosolyodik, és ráveti magát a farkamra.

UI: nincs jobb, mint egy duci csaj melleit megdugni, esetleg a térdhajlatát, vagy a hónalját… vagy a derekán lévő babahájat göngyölni virslim köré úgy, mint a virslis lángos esetében. ;P

LX. bejegyzés

Érdekes könyv került a kezembe. Az a féle könyv volt, amit valaki egy padon hagy annak reményében, hogy más megtalálja, elolvassa, és szintén egy padon hagyja majd. Az eső alaposan eláztatta a lapjait. Naná. Olyan címmel, hogy „Kíméletlen gyilkosok, híres címlapsztorik” nem lehet kívánatossá tenni egy lapoznivalót.

Mégis felvettem, és belelapoztam. Rájöttem, hogy előttem már csinálták ezt emberek, sokkal jobban, óvatosabban, csendesebben, kreatívabban. Dolgoznom kell még a technikámon. Hogy ne csak sima kínzás és kivégzés legyen, koreográfiát kell kidolgoznom. Örömöt szeretnék benne lelni!

Újra és újra olvasom, mióta megtaláltam, szorgalmasan jegyzetelek. Haigh például rendkívül okos ember volt, a gyilkosok Oscar Wilde-ja. Kurten a vámpíroktól szerzett ilyen-olyan tapasztalatokat. A női gyilkosok felizgattak… De ott van még Manson, Bianchi, Buono, Bundy, Dahmer, Wuornos…

Még nem választottam magamnak példaképet.