1. könyv - 61-70. bejegyzés

LXI. bejegyzés

Ma metróztam. Hiba volt.

Három pasi állt körbe. Az egyik velem egy magasságú volt. A haja úgy volt, ahogy x évvel ezelőtt megszületett, raszta tincseit az idő kócolta össze. Ápolatlan volt, állott szagú ruhákkal, és a heveny testszaga is átszivárgott a dohos rongyokon.

A jobbomon egy magas, öltönyben álló pasas állt. Nem tudom, hogy mit reggelizett, de olyan hagymás-kolbászos íz kavargott a szája körül, hogy igyekeztem a lélegzetemet visszafojtani.

A hátam mögött meg valami allergiás állt, aki állandóan a nyakamba tüsszentett.

Persze, ott volt még a metró fullasztó levegője, az összes ember kipárolgása, némi segg és pinaszag, női parfün, férfi kölni, no meg, a metró természetéből fakadó levegője.

Úgy kavargott a gyomrom, hogy a tizedik megálló után lehánytam az előttem ülő kosztümös csajt.

LXII. bejegyzés

Nem tudom, mi volt ma a világban, de ilyet még nem basztam. Horror-show volt a tévében mindenfelé. Minden hír valami tragédiáról szólt – egyszer valaki azt mondta, hogy mindig is voltak ilyen események, csak eddig nem tudtunk ennyire koncentrálni a hírnévhajhász tragédiákra.

Két kamion maga közé szorított majd bedarált egy négy tagú családot.

Interjú egy nővel, aki olyan piercinget csináltatott magának, hogy ha sétál az utcán, folyamatosan orgazmusa van.

Riport a modern, élő fakírokról, ahogy az angol mondaná, ők a cenobites. Pinhead menyasszonyai körében az dívik, hogy a bőrükbe gyűrű, azokba selyemszalag, mint valami bio-fűző.

Kisriport egy tini srácról, aki megölte a barátját, mert az nem akarta odaadni neki a telefonját. Leszúrta, majd megbánja… öt év egy emberélet.

És mindenhol csak ezt hallani: megfulladt, felakasztotta, borzasztó, brutális, földrengés, rájuk szakadt (a bánya), belehalt, hosszú időn át tartó betegség után, jármű alá esett, elgázolták, megerőszakolták, kirabolták, megesküdött, győzött vagy vesztett, hazudott, átverte, ellopta, megcsalta… stb…

LXIII. bejegyzés

Olvastam egy érdekes bejegyzést egy blogban. Becopyzom.

Ki kellett próbálnom. Valódi csokoládé szolárium. Így hírdették. Trendin hangzik, ugye? De nem hittem, hogy igazán működni fog, erre most itt állok, csokibarnaként és hozzám hasonlók vesznek körbe. A gyomrom mélyén visszhangzó zene, jóval kevésbé vadító itt, mint az illatt. A fűszeres csokoládé - ami zsigereimbe sújt, méhem mélyére, remegek. Izzadok. Olvadok. Szédülök, bele a tömegbe, mi felragad, s már nem vagyok önmagam. Valami más, állatibb. Egy izmos felsőtestű Adonisz megragad, együtt lüktetünk a tömeggel. Érzem az illatát. Az övé olyan lágy, mint egy selymes tejcsokoládé. Szorosan ölelem, mintha ő jelentené a levegőt, és a nyakába harapok. A szívem majd kiugrik, ereim kidagadnak. Nyelvemen az íze. Keserédes gyönyör. Többet akarok. Érzem amint ő is megkóstol, és megadom magam. Szemem sarkából látom, hogy van aki a saját ujjait harapdálja le, szép katonás sorban. Megrántják fejemet hirtelen, és szájon csókol valaki. Nyelvünk együtt olvad a másikéba, új csodás fanyar ízű foyamot alkotva. A szemébe pillantok, vad őrület tükröződik a mogyoróbarna párban. Mosolyra rándul eltorzult arcom, s kezemmel mohón odakapok, s élvezettel kaparom ki őket. Élvezettel nyelem mogyoróízű szemgolyóit, nem zavar, hogy valaki a lábomba harap. Megmámorít, extázisba sodor az íz és illatok szivárványa. Csokoládébarna itt már mindenki... és egy masszát alkotunk - míg hajnaltájt eljő az idő, és hideg tömbbé merevedünk.*

Mondanom sem kell ugye, hogy ezután a farkamat ki kellett vernem?!

*Köszönet az idézetért B. G. –nek.

LXIV. bejegyzés

Kaptam egy levelet egy ügyvédi irodából. Az egyik rokonom hosszú útra készül, és attól fél, hogy valamilyen baleset éri. Megjegyzés, hogy azt szerette volna, ha bármi történik vele, akkor rám hagyományozza a tizenegy éves lányát, és minden vagyonát. Utóbbi miatt bólintottam volna, míg az előbbi miatt inkább visszautasítottam az ajánlatot.

Arra hivatkoztam, hogy sok az elfoglaltságom, és olyan életet élek, ami nem jó egy fejlődő szervezet részére.

Egy napra rá felhívott a rokonom, és elküldött az anyámba.

Csak annyit mondtam neki, hogy Jó utat! Biztos utat! Benzikutat! (lehetőleg egy égő cigarettával és a gyerekkel a kocsiban)

LXV. bejegyzés

Ma megismertem és hazavittem egy csokicsajt. Nem csak a néger pasik, hanem a néger nők is bámulatos szeretők. Rumot ittunk, majd engem is torokra vett.

Fizetnem sem kellett érte… azért sem, hogy a dolgunk végeztével hazamenjen.

Ezután ritka hülyén bámultam a plafont.

LXVI. bejegyzés

Találtam valakit, aki éppúgy élvezi mások gyötrését, mint én. A lelkinél nincs jobb, amikor addig facsarod egy ember belsőjét, míg a lelke véres rongydarabként csöpög ki a szemén keresztül. De ez a harmincas éveiben járó nő a tökéletességre törekszik. Asszonyos valaga van, szép, hetyke ívekkel. Vörös, göndör sörénye erre-arra mozog. A fia sem ép. Együtt dobálják egymást és a feléjük járó embereket kisebb-nagyobb kövekkel.

Odaülök melléjük, és megkérdezem, csatlakozhatom-e. A nőnek felcsillan a szeme.

Megkérdezem, milyen szisztéma szerint nézik össze a megfelelő nagyságú követ a megfelelő képességű emberrel, mire a gyerek egy marék követ töm a szájába homokostul (élvezném, ahogy megpattannak az erek a szemgolyóján a fuldoklástól). A nő megrántja a vállát.

Azt mondom, hogy játszanak úgy, amit úgy hívok, hogy ítéletmentes ítélet. Amikor megítélsz valakit úgy, hogy nincs is mit megítélni. Gondolok itt arra, hogy aki láthatóan racionalista, kapjon egy nagyobb, súlyosabb követ a két szeme közé, hogy érezze, hogy még mindig a Földön él.

A nő mosolyog. Apró fogai vannak – szopatásnál ideális.

A nő észrevette, hogy a fia szájából sár kandikál elő, és akkora sallert nyomott le neki, hogy a kölyök úgy lefejelte a padot, hogy kitört két foga.

Kettő körül a gyerek ásítozni kezd, mire a nő felpattan, és mondja, hogy mennie kell, mert le kell fektetnie azt az izét. Ad egy cetlit, rajta a száma, majd hozzáteszi, hogy reméli, hogy még találkozunk.

Naná, mondom magamban.

LXVII. bejegyzés

Ma elsétált mellettem egy szőke nő, piros pólóban. Nem viselt melltartót, szerintem akkorára volt fújva a melle, hogy még megfulladni sem tudna miattuk – fenntartaná a vízfelszínen.

Elképzeltem, hogy mi lenne, ha tűt szúrnék a helyes kis gömböceibe? Vér csöpögne belőle, vagy kollagén, esetleg szilikon, vagy sima zsír? Vagy mint a rossz filmeken, heves rotyogás közepette, elemelkedne a földtől, és cikázna két méteren, mint egy lufi?

LXVIII. bejegyzés

A nő izzadtan nyeli a levegőt, de még mindig megfeszül a teste, és nem engedi, hogy elernyedt farkamat kihúzzam a vaginájából. A csípője még mindig lágyan ring.

Az egyetlen, ami zavart, hogy végigbeszélte az egész aktust.

Mondom neki, hogyha újra akarja kezdeni, akkor játsszunk valamit.

„Fájni fog?” – kérdezi. Mire én megkérdezem, hogy szeretné-e, hogy fájjon. Bólint. Hozok egy zsákvarró tűt és cérnát.

Többet nem beszélt.

LXIX. bejegyzés

Túlságosan ráérek mostanában. Szex, aztán semmit. Néha kórház egy-egy aktus miatt. Nem nekem, de most tehetek én arról, hogy a huszonkét centisemet egy-egy szűkebb bejáratú hüvelyes is megkívánja?

Volt már minden: szájplasztika, hüvely-berepedés… stb.

Olvasok még ezen kívül, egy kis mágiát. Nem értek vele egyet sőt, nem is hiszek benne. Mert ha tényleg van gonosz, akkor miért én végzem a munkáját, miért nem ő?

De igyekeztem kialakítani egy oltárt magamnak. Volt rajta minden. Köröm, a négy elem, bőr, vér… tollak… aztán csak néztem, és röhögtem saját magamon és a többi emberen.

A mágia a gyengék eszköze. Csak az használja és „arra van hatással”, aki gyenge, befolyásolható jellem.

Szegény fasz az, aki ezt a sok sületlenséget elhiszi.

LXX. bejegyzés

A szadista családanya bejelölt két közösségi portálon. Visszaigazoltam, hogy ismerem. Küldi a semmitmondó kis üzeneteit.

Milyen jó lenne már februárban júliust varázsolni a szobámba!