1. könyv - 81-90. bejegyzés

LXXXI. bejegyzés

Meghalok azért, hogy újra lássam Őt. Annyira mardos a kín, hogy ma rögtönzött késeket gyártottam a kiürült sörös dobozaimból. Minimum öt centis sebeket ejtettem a testemen mindenfelé.

Hogy jobban fájjon a test, mint a lélek, leöntöttem sebbenzinnel.

LXXXII. bejegyzés

Egy részeg csaj ül mellettem. Baromi szexi. A szemfestéke elfojt, akárcsak a vékony nyálcsík a szája szélén. Bőg, és az orrán minden szippantás után buborékokat böfög fel. Néha az ölében tartott kisvödörben landol a gyomortartalom.

Tömény jéger.

Azt hajtogatja folyton, hogy szeret. Gondolom, nem nekem szól.

Nem ismerjük egymást, csak útitársak vagyunk.

Az ember ritka nagy fasz tud lenni. Pláne, ha be van rúgva. Boldog-boldogtalannak mondja, hogy szereti.

Aztán nagy sokára megérkezünk.

Egy halvány böfi, és már húzza is maga után az izzadság, kölni és cigarettafüstös szagát.

Napok múlva is kitalálnám, merre ment.

LXXXIII. bejegyzés

Tegnap egy ismerősöm behívott a munkahelyére. Hullaházban dolgozik. Érdekes volt a fehér és zöld vibráló neonfények fémes útvesztője. Átható szag terjengett mindenfelé. Nem tudtam eldönteni, hogy ez steril szag, vagy esetleg a halottak testszagát érzem. Érdekes elegy volt mindenesetre.

Nézegettem a testeket, a varratokat és a frissen leszállított hullákat. Némelyiknek még nyitva volt a bele. Az egyik egy terhes nő volt, a hasa felvágva. Még benne volt az ellilult magzat is. Egészen szépen kifejlődött gyerkőc volt. Gumikesztyűt húztam, és elkezdtem turkálni. Kivettem a gyereket, forgattam, tekergettem, és nézegettem. Közben furábbnál furább kérdéseket tettem fel a haveromnak, aki egy ösztövér kopasz ember volt. Cigaretta lógott a szájából, és néha bele-belehamuzott a tetemekbe. Amikor megkérdeztem, miért, akkor megvonta a vállát, és annyit felelt, hogy a hamu konzervál, nem? Nem tudom. Minden szempontból izgató volt a tudat, hogy pár valaha volt emberhez ennyire közel kerülhetek.

Érdekelni kezdett, milyen lehet, amikor még meleg minden ott belül, és nem ennyire száraz, szikkadt, hideg. Hanem finom testmeleg, esetleg, még lüktet is.

Még akkor sem éreztem ilyet, amikor állatokat kínoztam, vagy amikor egy tűzeset szemtanúja voltam. Bokáig tocsogtam a belekben, beszéltem hozzájuk, de egyik láttán sem lett erekcióm.

Itt viszont, beszéltem hozzájuk, és semmi, csak a kőkemény dákóm a nadrágban.

Kíváncsi lennék, mennyi zselé kellene ahhoz, hogy egy hullával egy aktus ne legyen annyira dörzspapír.

Nevet rajtam a haver, mert észrevette, hogy mi történik a testemben. Mond pár dolgot, ami felvillanyoz.

Mielőtt eljöttem tőle, kértem pár címet, pár orvosi könyv címét.

LXXXIV. bejegyzés

Idegen helyen ébredtem. Idegen házban. Idegen szobában. Idegen ágyban. A lepedő foltos és gyűrött. Egy idegen nő szépítkezik a szoba egyik sarkában. Nem szól semmit, csak a haját fésüli. Felülök.

Lüktet a fejem. Körbenézek. Az ágyon mellettem egy lehányt póló hever. Véres… vagy vörösboros hányásfolt. Nincs rajtam ruha, és semmi jel nem utalt arra, hogy a közelben vannak.

Nincs meg a telefonom.

Nem emlékszem pontosan, mi történt.

Azt hiszem, alszok még egy kicsit, majd hazaindulok… vagy a ruháim keresésére…

PS.: Fél nappal később megtaláltam a telefonom. Víz volt benne, nem működött. A ruháim híján a házi telefonról hívtam egy taxit és hazamentem. Otthon megtudtam, hogy milyen buli volt. Kik voltak ott (nagyjából). De hogy mi történt, arról halvány lila fingom sincs.

LXXXV. bejegyzés

- Hiányoztál. – mondta a lány, akit régóta először tartottam a karomban.

- Aranyos vagy. – feleltem neki. – Most ez így jó. – szorosabbra fontam körülötte a karjaim.

- Beléd szeretnék bújni… - még jobban szorítottam. – Megfulladok.

Nevettünk.

- Ha meghalnál, az is szép lenne most. Akkor szeretnélek a legjobban.

- Komolyan? De miért? – csengett a hangja, és sokkal közelebbinek éreztem magamhoz, mint az én Drágámat.

- Mert akkor legalább nem ellenkeznél, hogy hova dugom. Akár új járatokat is nyithatnék rajtad. Az egész megkoronázása tudod mi lenne?

- Na, mi?

- Hogy megdugnám a szívedet!

Elkerekedtek a szemei.

- Tessék?

- Jól hallottad. Megdugnám a szívedet.

- Miért?

- Nem tudom. Olyan, romantikusan hangzik.

LXXXVI. bejegyzés

Az aktuális éppen az egyik közösségi portál előtt piszmogott, és hangosan kommentálta nekem, hogy melyik ismerősének milyen frissítései vannak – ha volt hozzájuk kapcsolható történet, akkor azt is elmesélte. Volt értelem a szavaiban, és tudott összefüggően beszélni.

Csoda. Komolyan mondom, Liz egy csoda.

… de furcsa leírni a nevét… Liz…

Aztán hozzám fordult, miután befejezett megannyi eszmefuttatást a szerelemről, és megkérdezte, hogy szerintem mi az?

Mondtam neki, hogy szerintem kölcsönös tisztelet.

Mire ő, hogy de én hogy írnám le?

Fasz tudja. Inkább szemléltettem neki.

Silent Hill – Pyramid Head akciója

http://www.youtube.com/watch?v=IK13ntirEzE&feature=related

Én így képzelem el a szerelmet. Egy szó van rá, addig él: FÁJ.

LXXXVII. bejegyzés

Ma kirúgtak. Nem volt semmi extra, csak bementem, fehér boríték kinyit, és kész.

Bementem az igazgatóhoz a csoportvezetőmmel együtt, és tudomásul vettem, hogy el vagyok bocsátva. De a jellemzésem makulátlan, csupa dicsérő szó.

Mint amikor az ember a saját gyengeségét azzal palástolja, hogy hangoztatja, hogy „de én érett gondolkodású vagyok. Sokan mondták már. Velem csak komolyan lehet.”

Az egész egy nagy vicc.

Ha törés van az életedben, és bármilyen szempontból újra kell elkezdened élni, mintha újra megszületnél, gyerek lennél, és lassan nőnél, ahogy ment ez eddig is.

LXXXVIII. bejegyzés

Izomlazítót kenek rá. Az SM-gyakorlatok első momentuma. Kenek a szeméremajakra, a csiklóra. Aztán jön a verés, még egy kis izomlazító és egy új feladat. A rabszolganőm pedig, nem sír, nem rinyál, de tudom, hogy fájdalmai vannak. Annyira nincs lelkem arra, hogy verjem össze-vissza. A teljes pinakezelés onnan jött, hogy a szolgálóm ellent próbált tenni nekem.

Elővette az otthonról elhozott vibrátorát, ráhúztam egy rücskös óvszert, és úgy megdolgoztam, hogy ide-oda tekergett a padlón. Remélem, hogy pár szálka beleállt a mellébe… Csigára húztam a csuklóját. Feldugtam a lazító tubusát neki olyan mélyre, hogy felszisszent, majd a teljes tartalmát belelőttem. Alányúltam, szinte megöklöztem. Amikor már nem bírta elviselni a fájdalmat, könyörögni kezdett.

Megrántottam a vállamat, mondtam kuss a neved, és folytattam. Szabadon próbált kigördülni a kezeim közül. Ha összeszorította a combját, akkor egy műanyagcsővel csaptam oldalba. Három ilyen próbálkozás után már nem csinálta.

A kínzása négy és fél órán keresztül tartott.

Emlékszem, a végén már rántotta a görcs össze a testét, taknya-nyála egybe folyt, néha szisszent, néha visított. Az este további részét heves pihegéssel töltötte, végig nekem háttal. Sírt, és a párnámba bújva próbált úrrá lenni magán. Ahogy hallgattam őt, elaludtam.

Ma délután jött az sms, hogy még mindig fáj neki minden. Alig tud ülni, állni, menni. Főleg a méhe fáj, és fél, hogy ezután már nem lesz terhes.

Én örülnék neki.

LXXXIX. bejegyzés

Új füzet, új élmények, újra elkezdhetek számozni. Fasza. A mai napról csak annyit, hogy elmentem tintáért, naplóért. Majd egy kurvát szopattam az aluljáróban fényes nappal. Senki sem figyelt ránk, pedig ki van téve a „rudat szopogatni tilos (No cigarette)” tábla.

XC. bejegyzés

Többször hívtam Liz telefonját, de semmi. Csak kicsörgött, és semmi. Vagy huszadjára próbáltam hívni. A torkom kiszáradt, a gyomrom kavargott, a szívem vadul vert. Felvette. Hangja erőtlen volt a vonal túlsó végén.

Sosem éreztem ilyet, olyan volt, mintha a Kaszás szólt volna a vonal végén. Beszélgettünk, mondta, hogy kórházban van, mert rosszul lett. Amikor utóbb láttam, teljesen jól volt.

Nem mondott semmit, de valami különleges érzés kerített hatalmába.

Bementem a kórházba, és felrohantam a főlépcsőn. Egy halom nő sétálgatott egy folyosón akkora hassal, mintha helyből hármas ikreket akarnának elleni. Aztán le az alagsorba, a büfé környékén rákos betegek néztek vissza rám. Sok koponyaszerű, aszott arcból néztek fel rám az üres, néha kétségbeesett szemek. Üveggolyók.

Két lépcsőforduló után kikötöttem a második emeleten, és határozott mozdulattal löktem be a lengőajtót, egy nővért eltaláltam. Elejtette, ami a kezében volt… még ő kezdett el magyarázkodni.

Mások ápolására szoruló emberek, némelyek gépekre kötve. Ágyhoz láncolva. Mintha a kórház valami bizarr szado-mazo részlege lenne. Mindenhol működnek a gépek, és olyan állott testszag terjeng a fertőtlenítővel kevert folyosón, hogy szívem szerint odahánytam volna a sarokba. Minden szobában megy a tévé, a rádió, vagy a duruzsolás.

Liz egy folyosó végi szobában feküdt. Amikor az ajtóban megálltam, láttam, hogy alszik. Szép volt. Aranyszínű haja izzadtan tapadt a fejére, arca sápadt volt, a szája halványrózsaszín. Szeme körül megjelent valami barnás elszíneződés. Becsuktam az ajtót. Ketten voltunk a kórteremben. Odaálltam az ágya mellé, és onnan néztem. Próbáltam megérteni a kórlapját: az első mondat után elkavarodtam.

Aztán meghallottam az ő hangján egy kifejezést: r á k.

Leültem az ágyára, és néztük egymást. Simogatta az arcom. Nemrég még úgy gondoltam, hogy a Drágámon kívül senkit sem fogok szeretni. De most rájöttem, hogy nem azért nem fogok, mert nem tudok, hanem, mert nem érdemlem meg. Őt elszakították tőlem, míg Liz úgy fog elhagyni, hogy sohasem volt velem.

Elrohad anélkül, hogy beleharaphattam volna.

„Gyönyörű vagy. Csodálatos.” Mondom neki, és mondtam, hogy kell nekem. Egy kicsit vonakodott, hogy miért, mert neki már nincs sok hátra, mire mondtam, hogy legalább szeretném erre a kis időre boldoggá tenni.

Levezette a kezemet a mellkasára. Átnyúltam a pizsamán, és megérintettem a melleit. Hideg volt, kicsit száraz bőrrel. Sírt, csitítottam.

Becsukta a szemét, és olyan odaadóan feküdt ott. Markolásztam, masszíroztam, gyúrtam a mellét. Nem is tudom, mihez tudnám hasonlítani a nagy melleit, rajtuk a megkeményedett mellbimbóval.

Bekúszott a tudatomba, hogy mindig is szerettem volna kipróbálni egy hullával. Ő már ennek az útjára lépett, az már majdnem olyan, nem igaz?

Sosem volt még ilyen kemény a farkam.

Felhajtom a pizsamát, és akkor vettem észre, amit a múltkor nem. Lila, zöld és sárgás foltok szerte a testén. Mintha lépcsőn esett volna le. Lenyúltam, és megsimogattam. Mintha egy kisbaba bőrét simítanám végig.

Behatolok a nedves puncijába. – Egyszer ujjaztam már meg egy kórházban fekvő nőt, az száraz volt, mintha egy kérges fában túrtam volna. A csiklója meg egy pimpós bogárra emlékeztetett.

Ez viszont… erre nincsen szó.

Hallom a nővért, gyorsan betakarom Liz testét. Benyit, én pedig, távozom.