2. könyv - 1-10. bejegyzés

I. bejegyzés

Első nap az új munkahelyen. Új naphoz, és munkahelyhez új füzet is dukál. Elkezdtem az új füzetemet végre. Szóval, most már tényleges számlálás indul elölről.

Kaptam egy osztályt, és több évfolyamon is tanítok. Műszaki rajz oktató a mostani hivatalos megnevezésem. Magát az állást a vázlataim alapján kaptam, amúgy szerintem semmi érzékem nincsen hozzá. De ameddig tart, addig tart majd.

Hogy miért vállaltam? A sok nyitott szájú picsa miatt elsősorban, a kapott fizetés mellékes részét képezi a dolognak. Hogy újat tudnék nyújtani nekik, azt kétlem.

A csitrik legalább bámulnak rám, helyesnek tartanak, és jobb jegyért bármire hajlandóak. Én pedig, készséggel engedni fogom őket vizsgázni és javítani. A nő művészet. A fiatal lányok viszont olyanok, mint egy mocskos klotyó. Tetszetős forma, ami belül rothadást rejt.

Beszélek nekik matematikáról, vektorokról, vonalakról, de látom, hogyan lanyhul a figyelem. Szép fokozatosan mennek a pad felé a fejek. Hátulról támad ez a vírus, és halad előre.

Valaki csipszes zacskóval csörög, valaki hangosan kortyol. Megint más allergiás és állandóan tüsszög. Egy csinibaba műzliszeletet zabál. A srácok szinte hanyatt dőlve tespednek a széken.

Hallom, hogy valaki rádiót hallgat. Mások leveleznek, vagy a plafont bámulják.

Az értelmesebbje jegyzetel, a kevésbé értelmesek firkálnak. A többiek elvannak.

Némelyek büfögnek, fingnak egyszer-egyszer. Kitalálom, hogy interaktív órát fogok tartani. A szünet után a második órán már mindenki figyel.

Egy lányt hívok ki a táblához. Kezébe adok egy könyvet, hogy a benne lévő ábrát rajzolja fel. Néha félrehúz egy vonalat. Ilyenkor kap a valagára egyet a pálcával. Rossz az alap, még egy egyenes vonalat sem tud húzni szabad kézzel. És ez a lány az osztály művésze. Ilyenkor szerintem fordulnak a sírjukban egyet a nagyok.

Az egyik csaj lefotóz a telefonjával. Elveszem tőle, és írásra kényszerítem. Helyes pasiból egyből seggfej leszek.

Egy másik lányt hívok ki, akit megkérek, hogy a táblán lévő rajzba másolja fel a könyvben található szavakat, paramétereket. Minden második szót félreír. Minden szónál kap a valagára egyet.

Valakik már morgolódnak. Egy srác feláll, és megfenyeget, hogy ha még egyszer kezet emelek a nőjére, akkor eltöri a karom. Fejbe dobom egy krétával, és mondtam neki, hogy nincs hatalma felettem. S amúgy is. Gondoljon bele, mi a nő? Egy olyan edény, mely romlottsággal teli, a Gonosz szolgálója, megkísérti az embert, mint egy kígyó, s amikor az almáért nyúlunk, még meg is mar.

Tágra zárt szemmel bámulnak rám.

Tárgyat váltok. Egy kis pszichológia. Tudjátok mit jelent, ha valaki szemeket rajzol? Tompa nem rázza meg a termet. A szexualitást hordozza magában. A mai órán az óra végi dolgozat tárgya, hogy rajzoljatok szemeket. Névvel, mert ez lesz a jegy. Aki a legszebb szemeket rajzolja, díjat kap.

Kiosztottam a papírokat, és mindenki serényen dolgozni kezdett.

Öröm volt nézni, ahogy a hamvas keblek az asztallaphoz nyomulnak, mert a gazdájuk a hajával próbálja takargatni a feladatot.

II. bejegyzés

- Mást kellene keresned. – mondja Liz. Ahogy a gyertya fénye megvilágítja az arcát, elfelejtem, hogy beteg. Egészségesnek tűnik, halhatatlannak. Elvittem egy étterembe. Én bélszínt eszek véresen, ő saláta ágyra fektetett, grillezett csirkemellet. Bor van mind a kettőnk előtt. Míg én a második pohárral nyelek le a nedűből, addig az ő pohara érintetlen.

Alig néz fel, s ha fel is néz, akkor is csak a szemembe. Én viszont vígan legeltetem rajta a tekintetem, hiszen nem tudom, mikor látom újra. Nézem a nyakát, ahogy táncol rajta pár hajtincs. A kecses mozdulatot, ahogy a villát és a kést tartja, amíg levág egy falatot. A ruha alatt hullámzó mellei körvonalát. A szemeit, és a száját, ami hallgat. Pontosan tudom, hogy azt várja, hogy tágítok.

Hát nem. – Nem keresek mást, Liz. Nekem ez így jó.

Pár pillanatig rám mered, majd enni kezd. Most már én is. Kedélyesen elcsevegünk a világról, magunkról, és úgy érzem, hogy bármilyen hazugságot mondok is, legalább neki nyújtok valami jót, s nem abban a hitben megy el, hogy a világ, amiben élt, álnok szar szemét.

III. bejegyzés

Találtam itthon gyógyszert. Nitrofurantoin a neve. Az van ráírva határozott számokkal, hogy 3x1. Kinyomtam a levélből három darabot, és vörös borral öblítettem le. Kellően betompultam tőle, utóbb hasonlóképpen lebegtem a kodein+gumiragasztó együttestől.

Elnyúltam az ágyon, és benyomtam a tévét. Mint minden nap, most is valami brazil szappanszar ment. Egy terhes, fiatal csaj kezdett vajúdni. És Istenhez fohászkodott azért, hogy a kölyke ne haljon meg, mint valami korábban látott kismadár.

Több problémám is volt ezzel. Egyáltalán, ha foglalkozna vele istenke, nem esett volna teherbe, mert akkor eszébe juttatja, hogy védekezni kell. A szülést megelőző fájdalmak pedig, nem azt jelzik, hogy megdöglik a gyereke, hanem azt, hogy nemsokára eggyel több vadbarom fog szaladgálni az utcán.

Én a helyébe inkább attól féltem volna, hogy egy tolás alkalmával elpattan egy ér a fejében, és agyvérzés következtében meghal.

Mint egy groteszk Zénón elv. Ő azt mondta, hogy a nyíl nem mozog, mert ahhoz, hogy mozogni tudjon, szabad térre van szüksége. De ilyen nincs. S ha előrébb is jut, akkor a mögötte lévő helyet a levegő tölti ki, tehát nem szabad, áll.

Itt meg, egy ember beleszületik egy másik helyébe. Evidens, nem?

IV. bejegyzés

Szopatok egy csajt. Tépem a copfját, fogom az állkapcsát, és úgy mozgok, mintha egy nedves pinát döngetnék. Szó szerint baszom a torkát. Tövig belé nyomulok. Fuldoklik, öklendezik, nyál csorog le a mellére, néha egy kis slejm. Nem érdekel, a tempón nem változtatok. Próbál szabadulni, vagy időt kérni, ilyenkor egy kicsit engedek, megpofozom, majd nyomatom tovább.

Aztán leülök az ágyra, és ott szopatom tovább. Mondom neki, hogy forduljon meg. Hanyatt fekszik, átkulcsolja a derekam. Nyalni kezdem, és a feje mellé térdelek. Finoman lógatom a farkam a szájába. Érzem, hogy feszít a puncija, ezért tempót váltok. Egy óvatlan pillanatban megremegett, és befosott.

Olyan erővel kezdtem el dugni a száját, hogy éreztem a farkam helyével a garatát.

Aztán ráültem úgy, hogy a farkam eltöltötte a száját, a segglyukat betapasztotta az orrát.

Megvártam, míg megfullad.

V. bejegyzés

A diáklányaim az első házidolgozatnál nagyon kitettek magukért, vagy inkább nagyon kitették magukat. Az egyik lófejű miniszoknyát húzott, a másik bakfis átlátszó felsőt. Volt egy szemüveges búrárbéka, aki olyan volt, aki egy apácazárdából menekült volna. Végignéztem rajtuk, és mondtam, hogy adjanak négy órát, aztán jöjjenek vissza, a szóbeli értkelésre.

Ültem, mint valami zsűrielnök, és sorra jöttek be a csajok. Próbálkoztak szopással, szexszel, mindennel, természetesen azt a hibát nem követem el, hogy megdugom őket. Legalábbis, nem az iskolában.

Jöttek. A szőke, a vörös, a fekete, a barna, a kisebbségi, az előkelő, a durva, a visszafogott, az NDK-s úszónő-imitátor, a szelid, a magamutogató, a szexi, a szenéletű, a szűzkurva, a kislány, az igazi nő és még lehetne sorolni.

Combok villannak fel, miniszoknyák, harisnyakötők. Lányok bugyiban, lányok bugyi nélkül. Szétszolizott, vagy szeplős bőrű, vagy fakó bőrű dominák. Szexi hurkák, kívánatos csontok összessége volt ez az egész. Kerek valagak, formás mellek. Szóval teljes volt a felhozatal.

Azért átfutott az agyamon, hogyha az első házidolgozatnál ezt mímelik, mi lesz megajánlott jegyért folyó küzdelem esetén, esetleg akkor, amikor eljön a félév… évvége?!

Már várom. A farkamat még nem kényeztette ennyi különböző nő.

A legjobb dolgozat tulajdonosát egy tanulmányi kirándulásra invitáltam. Gyönyörű huszonhárom éves lány volt, derékig érő szőke hajjal, formás, de mégis vékony testtel. Visszafogottsága miatt volt nagyon szexi, és még értelem is volt a dolgozatában. Olyan élvezettel írt az olasz festőkről, hogy szinte láttam a meztelen kis puttókat magam előtt.

Elképzeltem, milyen lesz a holnap vele. Egy hétig fogja mosni a fogát a spermáim miatt.

VI. bejegyzés

Hát, eljött ez a nap is. Tartalmas beszélgetésre amúgy sem számítottam. Nem is volt, mert azon kívül, hogy én beszéltem, néha még egy „ühüm” sem jött a mondandómra. Ha már nem ért valaki valamihez, akkor legalább kérdezzen.

Beszélgettünk, sétáltunk. Végig lefelé nézett, aztán megálltam a körtér közepén, és azt mondtam neki, hogy nézzen fel, mert néha jó így észrevenni a részleteket. Aztán jött a kérdés, hogy ez még a vizsga része, vagy, mert ő érezte köztünk a szikrát, tartogatok neki valahol valamiféle meglepetést? Ekkor jöttem rá, hogy a dolgozat simán egy kiguglizott semmi. Állatkínzás lenne most egy kutyát kötni a kezébe, hogy én szabaduljak.

Libeg mellettem, mintha ott sem lenne. Gyengén süt a nap. Pontosan meg tudom mondani, mi nem volt rajta: melltartó és bugyi. Azt is persze, ami volt, de minek is foglalkozni vele, ha egyszer úgyis lekerül onnan. A sminkje szikrázik a napsütésben, és az izzadtsága felerősítette a parfümje illatát. Ha nem büntetnének érte, már most megraknám.

Nézem az égbemeredő mellbimbóit, és elképzelem, ahogy szétkenem magam a mellkasán, ahogy belapátolom magam a belsejébe.

Beszélek neki az építészetről, a festészetről, végül a filmművészetről, de semmi reakció. – Fogadok, ha azt az idióta kis japán macskát dobnám témába, egyből felélénkülne.

Tördeli a zsebkendőjét a kabátjában, és folyton lefelé néz, mintha attól félne, hogy valaki felismeri. Utóbb akkor láttam ilyet, miután egy kávézó klotyójában meghúztam egy csajt, majd szakítottam vele. Ő ment mindig így, mert szégyellte magát azért, amit megtett a semmiért.

Beszélek, beszélek, beszélek. Figyelem. A szeme végig a földre szegeződik, a szája idegesen ráng, mégis csücsörít, és az egész arca tükörsima, akár egy porcelánbaba képmása. A mimikai ráncai mentén a sminkje felszáradt és megrepedezett.

Sokszor gondolkodom azon, hogy a csinos, szép nők, miért olyan hülyék, mint a segg. Akinek meg van esze, azt meg a pincében rejtegetik, mert bányarém.

Ezt a picsát megdugnám, megbuktatnám most szívesen.

Kíváncsi lennék, hogy van valami a fejében, vagy üres. Legalább csak egy márkás cipőnek a képe…

Megkérdezem tőle, hogy tudja-e hogyan közösültek a spártaiak régen… no, nem egymással, mert az köztudott, de hogy a nők milyen praktikákat vetettek be egy-egy sikeres menet érdekében. Azt válaszolta, hogy gondolja, elrabolták őket, aztán egy pőre bőrre ledobták őket, és készen is voltak. Hát én most leteperném valami megnyúzott szőrmefoszlányra, vagy megnyúznám, miután megdugtam.

Nyögvenyelős egy nap.

- Nyögve nyelhetnél te is, babám! -

Rám néz, és megáll előttem.

Ránézek, és mosolygok.

„Azt ugye tudod, hogy most buktál meg? Mert ez volt az igazi dolgozat.”

Bármit megtett volna nekem, bármit. Ő nem tudja, hogy előbb érzelmileg kell meghalni, és nem testileg.

VII. bejegyzés

Most teszik egy reggel kiásott sírba. Állok, többed magammal mellette. Szorongatok egy kornyadt virágot. Nem érdemli ezt meg. Ahogy elment, azt sem érdemelte meg. Az életemet tettem bele egy alig százhetven centis koporsóba. Mindent. Születést, érzéseket, szexet, kajálásokat, és a szürke jövőm még szürkébb hétköznapjaik.

Szívem szerint, most megölelném, szorítanám, csak ne kelljen elengednem.

Az embernek három ölelése van; ugyanúgy, mint szerelme és csókja is. Az első csikó-ölelés. Vad, szenvedélyes… az újdonság erejével csap le. A másodiknak elkötelezi magát. A harmadik pedig, a legfájdalmasabb a világon, mert utána már nincs több… elvesztjük… nincs mit szeretni, ölelni, csókolni.

Rádobom a virágot a koporsóra. A hozzá közel állók is így tesznek. Leeresztik a mélybe, és dobálják rá a földet. Nem várom meg, míg mindent beállítanak rajta. Lassan kisétálok a temetőből. Most már, nincs miért léteznem.

Ég veled, Liz!

VIII. bejegyzés

Halkan duruzsol a fülembe a Doors, People Are Strange című száma. Olvasok egy érdekes könyvet. Most vettem a boltban, elég olcsón. Ülök egy kettes ülésben a buszon, és tartok hazafelé – hol is van az?

Leül mellém egy öregasszony. Bár ne tette volna. Bűzlik a testszagtól és az olcsó mosóportól. Szatyrait az ölembe és a lábamra teszi pihenni. Illedelmes fiúként nem szólok rá. Látja, hogy nem foglalkozok vele, ezért naná, hogy elkezd velem beszélgetni.

Kérdez, válaszol rá. Nem érdekli, hogy engem nem érdekel a blablája. Állandóan mondja. Kesereg a nyugdíja miatt. Szidja az aktuális rendszert. Megmondja a tutit. Szöttyög a valláson és istenkén. Értetlenkedik, hogy miért olyanok a mai fiatalok amilyenek. Végül, de nem utolsó sorban sír a szája azért, hogy mi mennyibe kerül… bezzeg mindez az ő idejében…

Unalmas, legszívesebben pofán csapnám, és leköpném.

Ugyanott száll le, ahol én, és mondja, hogy majd imáiba foglalt, mert senkivel sem beszélgetett még ilyen jól, mint velem. Látszik rajtam, hogy nem nagyvárosi gyerek vagyok, mert jól neveltnek tűnök, és velem bármiről tud beszélni. Nem úgy, mint a betondzsungel buzijaival.

Bólogattam, jó estét kívántam, és elindultam haza. Liz csak kimondta a halálos ítéletemet, majd egy kisöreg, aki jó és naiv még keresztet is tett a vállamra, hogy sétáljak vele végig a városon fel egészen a Golgotára.

Inkább cseszett volna le a bunkóságom miatt.

Állok a házam előtt, és azon gondolkodom, hogy a halál nem az élet vége. Csak a kezdete valami újnak. Így én új szintre emelhetem az életemet.

IX. bejegyzés

Egy emos lánnyal vagyok éppen. Testén mindenhol apró vágások éktelenkednek. Onnan lehet megismerni a tettetést meg azt, hogy valaki komolyan gondolkodik, hogy mekkorák a sebek. Aki figyelmet akar felkelteni, azoknak vékony, alig öt centis vágásai vannak. Aki cicázik az életével (és ezeknek pisztolyt adnék a kezébe, hogy lőjék fejbe magukat), azoknak szintén nem nagyobbak a hegei, mint öt centi, viszont mélyebbek, de még mindig nem eléggé ahhoz, hogy sírba tegyék magukat. Aki pedig vérkomoly, az nemcsak vagdossa magát, hanem fogja szépen a bal kacsóját mondjuk a felkarja közepénél, és egy éles eszközzel függőlegesen vág jó mélyre… ha sötét vörös csordogál kifelé, akkor a legjobb úton jár.

Alkalmi partnerem az első kategória szülötte. Nevetséges kislány.

Képzeld el, hogy rózsaszirmokat ejtek a melleidre, a puncidra, a tested minden pici részletére. Mint egy temetésen.

A háta megfeszül, melleit az égnek nyomja, és nyög, és kint van az undorító rózsaszín nyelve. Izzad, és minden testnyílásából én folyok elő.

Képzeld el azt, hogy apró vágásokat ejtek mindenfelé. Az éjszaka legyen kínzóbb, mint a puszta testi vágy… lelki egyesülés…

Felém fordítja az összes, még sötétben is látható erét, ami csak van a testében.

Karcolgatom a bőrét egy tűvel. Néha kicsit jobban belenyomom a bőrébe, ilyenkor felszisszen. Aztán nekiszegezem a kérdés.

Rám néz: „Készen állsz arra, hogy ténylegesen megtapasztald, milyen szörnyű a világ?

Szemében valódi félelmet olvastam ki.

X. bejegyzés

Ma az egyik diákom elém tett egy kérdőívet. A szakdolgozatához gyűjt anyagot, hogy statisztikát is tudjon beletenni. Mindent kitöltöttem, skáláztam, válaszoltam, teszteltem. Az utolsó kérdés pedig az volt, hogy szerintem mi a szép, minek vagyok hálás, mit szeretek. Írjam le a fogalmat, majd indokoljam meg azt. – Szerintem ez az egész inkább arra volt jó, hogy a diák-rajongóim jobban megismerjenek.

Heves vigyorgás közepette töltikéztem:

Szóval. Mit szeretek, minek vagyok hálás, és mit tartok szépnek?

Anyu – mert mégis csak helyet adott magában, és hagyta, hogy rajta élősködjek tizenhat éves koromig.

Barátok – kevés van, és ők sem tudnak rólam semmit, nem is kérdeznek. Tisztelem őket.

Kajálás – az evés a legjobb dolog, mert így legalább érzem, milyen jó az, amikor bennem vannak.

Művészet – a legjobb kifejezése az ember belsőjének, és nem bélyegeznek betegnek tőle.

Filmművészet – olyan dolgokat is ki lehet vele fejezni, amit sehogy más módon nem lehet.

Festészet – elég csak Bosch, Dalí és az összes szürrealista, későb reneszánsz és fantasy festőt felsorolni.

Zene – együtt lüktet azzal, aki éppen hallgatja. Pokolba ránt, vagy az égig emel.

Bor és egyéb alkohol – mert kiemeli az életet.

Irodalom – nem veszi senki készpénznek, így bármikor mondhatok igazat, sőt, hazudhatok is. Nem vonnak felelősségre érte.

Nők – mert a legfontosabb templomba csak általuk nyerhetsz bebocsátást.

Szex – kinyit minden zárat, amiről azt hittük, hogy a kulcsát elvesztettük.

Kínzások és kivégzések – megtudhatjuk, mennyire kreatív az emberi faj.

Így hangzott a tesztem. Gondolom, amikor elolvassák, akkor főleg az utolsón fognak nagyot nézni, és rögtön leesik nekik, hogy tudom, hogy miért kellett ezt nekem kitölteni. Csak arra nem fognak rájönni, hogy az egész elejétől a végéig komoly!