3.

Miután Sarah kiszabadult apja alól, ki most anyján élte ki magát, húga nyomába eredt. Csupán a Hold kísérte útján. Ebben a fényben alig látszott bármi is. Ösztönei vezérelték. Minél hamarabb el innen! Pár kilométerre vette észre, hogy az Ezüsterdő felé igyekszik, de most, még a baljóslatú hely is jobbnak, biztonságosabbnak bizonyult, mint az otthon.

Sarah az erdő közepére ért. Belegázolt a patakba. Leesett az álla a rémülettől.

Egy óvatlan pillanatban valami nekikoccant a lábának. Azt nem fogta fel, hogy térdig vérben áll. Egy rongybaba volt a „támadója”. A szottyadt vér szaga megcsapta az orrát. Halk kiáltásokat hallott. Felismerte a húga hangját is. Kétségbeesetten kiabálni kezdett:

-Sophie!- szünetet tartott. Kifújta magát, majd mély levegőt vett, és még háromszor-négyszer elkiáltotta magát. De az erdőből a monoton sírás, és saját sikolya visszahangzott csupán. Sarah megragadta a mellette úszkáló baba ruháját. Nehezebb volt, mint gondolta. Ahogy a test átfordult a karjában, még inkább, maga is torkaszakadtából ordítani kezdett. Sophie volt a rongybaba. Sarah ruhája is élénkpirosra változott. A gyermeknek végtagjai helyén rojtos húscafatok lógtak szerteszét, közülük fényes csont kandikált elő. Ruhája össze volt tépve; bőrén mindenfelé négy-négy karmolás volt.

Sophie szemüregéből és szájából vér csordogált. Elvették szemeit, és kitépték a nyelvét. Nyekklett-nyaklott a törékeny test. Minden csigolyája egy masszával volt egyenlő.

-Mutasd magad Te rohadt buzi!- kiabált a semmibe Sarah, aki lassan visszaengedte húgát a véres pataknak.

Néhány másodperc múlva egy hang szólt felé. Énekszó. Egy indiai nő emelkedett ki a folyamból, de tiszta volt, akár a szűz hó. Sarah, minden erejét összegyűjtve, derékig gázolt a patakban, és ahogy csak bírta, gyomron kente a lényt. Könnyebb volt, mint gondolta, alig kellett erőlködnie, mintha nem is vízben lettek volna. Összecsuklott. A nő, vérben forgó szemekkel, lassan Sarah-ra emelte a tekintetét, és sírontúli hangon beszélni kezdett, valami olyan nyelven, amit nem ismert.

-Kuss!- kiáltott Sarah, és a nő arcába bokszolt. Félig eszméletlenül elborult a mélységben.

Sarah szórta az ütéseket. A lény velőtrázóan sikoltozott.

A sírontúli hang megszűnt, a nő kinyúlt, elmerült a mélyben. Sarah ökölbeszorított kézzel megfordult, és elkezdett a part felé baktatni. Illetve baktatott volna.

Valami megfogta a bokáját, és lebukfencezett a vér mélyére. A nő mellé lépett, és haragos szemekkel nézett le rá. Megfogta Sarah bal karját. A folyam közepéig vonszolta a félholt lányt. Éppen lógott csak ki a vízből. Csurom véres volt, alig kapott levegőt, nyöszörgött. A nő Sarah-ra villantotta vörös szemeit, és ezüst fogsorát. Az a fogsor! Mint egy oroszláné. Hátralökte a lány egyik karját. Olyan erővel lendített rajta, hogy helyből kitépte azt. A semmibe vetette. Sarah a fájdalomtól elájult. Átkulcsolta az ernyedt testet, és összeroppantotta egy hirtelen mozdulattal.

A lény belemart a lány mellébe. Addig cuppogott a nedves testen, amíg meg nem lelte a szívet, és ki nem harapta izommal, erekkel együtt. Sarah vére a patakba csordogált, eggyé vált azzal, egy lett a lény áldozatai közül.

A lény a gyerekkel együtt elmerült a semmiben…

Képek forrása: pinterest.com