A New Day Has Come*

A május hamar elszaladt, és észrevétlenül, ám olvadva léptünk át a júniusba. Vivinek még nem szólt senki, hogy nemsokára leváltják. Zsanival minden nap beszéltem. Gergőt hazaengedték, és a délutánokat továbbra is vele töltöttem.

Már éppen könyékig benne turkáltam a tényben, hogy Balázs sosem fog visszajelölni, és egyáltalán észrevenni, amikor eljött ismét a fizunap.

A szokásos metóduson keresztülmentünk, ám most nem volt se műköröm, se kimondottan olajozott pletyka.

Csak egy, de az kitartott egy napon keresztül.

Erről beszéltünk, amikor sodortuk a koporsószeget, amikor megfőztük a kínai csirkét, vagy megsütöttük a muffinokat. Amikor ment a film, vagy inkább túlordítottuk a zenét, és még a közösségi közben is inkább azt latolgattuk, melyik lány megy inkább Balázshoz, vagy éppen Nándihoz.

Mert Nándi volt a téma.

Móni új pasija.

Már most a kapcsolat elején kétségek közt őrlődött, de inkább utazzunk vissza a nap eleji beszélgetésre, és haladjunk szépen sorrendben.

Egész reggel olyan fura volt, mintha titkolózott volna. Nem erőszakoskodtam, inkább megvártam, mint felforr a saját vizében, és nem mondja magától. Már éppen belekezdtem volna a harmadik „miért is olyan helyes pasi a Balázs” kezdetű részbe, amikor rám se nézve, kibökte.

-Úgy néz ki, összejöttem valakivel.

Hoppá!

-Tessék?

-Hát, most kezdek járni azt hiszem, valakivel. Egy Nándi nevű fiúval.

WOW!!!

-Azt hiszed? – meg sem vártam a reakcióját. – Na, most azonnal tedd azt le, és mondj el mindent.

Eléggé vontatottan, mintha minden ízében ciki lenne, elmondta a történetet.

Szandi, aki most már nem Mátéval kavart, megmutatta Móninak az ex-barátját, Nándort. Ha van zsánere a rocker csajoknak, az egy szóban összefoglalható: a rockzenész.

Magas, hosszú, göndör barna haj, rőt kecskeszakáll, hatalmas kék szemek, iszonyatosan fehér bőr, és a testén mindenhol bőr, bőr és bőr.

Jaj, nem úgy. Az természetes.

Fekete bőrszerkó.

Amikor megmutatta, éreztem, hogy nem jönne be, de az okára nem jöttem volna rá. Helyes volt, meg aranyos, de valami mégis errort gyújtott a fejemben. Megnézegettük a képeket. Népes családja volt, volt vagy hat testvére, és az anyukája.

Most már tudtam, hogy honnan ered ellenszenvem láthatatlan forrása.

Nándi tisztára anyja volt, és ha ez nem lett volna elég, minél több ideig néztem a képet, annál több ellenérv született bennem felé. Főleg, hogy két teljesen eltérő világból valók vagyunk, és mivel egyszer erre már ráfáztam, köszönöm, nem kérek repetát. Viszont az még mindig jobban zavart, hogy az anyjára hasonlított. Mint két tojás.

Borsódzott a hátam.

Móni próbálta magyarázni nekem vagy magának, hogy mik az érvek a srác mellett, és éreztem, hogy baromira bizonytalan.

Az érvek így néztek volna ki:

Mellette	Ellene
sovány	kecskeszakálla van
helyes	messze lakik
kint van a csípőcsontja	vallásos
rockzenész	tiszta anyja
sovány	Nándornak hívják!!!!!!
nincs pasim egy ideje	Szandi exe
sok a közös bennünk	NÁNDORNAK HÍVJÁK… BLÖEE

Ez volt a nagy harci helyzet, de nem szabad elfeledni, hogyha egy barátnőnknek láthatóan bejön egy fickó, akkor hozzá kell kicsit segíteni ahhoz, hogy járás legyen belőle. A mondvacsinált ellenérveket pedig, jól ki kell radírozni.

És ezzel a gondolattal írtam alá a későbbi halálos ítéletemet:

-Szerintem, ugorj bele. Mit veszthetsz rajta?

-Nándornak hívják.

-Kipipálhatod ezt a nevet, amúgy meg, nem tökmindegy? Felőlem, lehetne egy Bélám is, ha jól kijövök valakivel, ez nem számít.

-Azt mondod? – láttam a szemgolyóján a kérdőjeleket. – De nem ciki azt mondani, hogy „ő itt a barátom, Nándi”?

-Miért lenne? Ez a legnagyobb butaság, amit valaha hallottam.

Nyögött egyet. – Nem tudom.

Én sem.

-De neked bejönne, ha nekem nem?

-Mi van?

-Hát, az van, hogy most holnap találkozunk, és nem tudom, mit csináljak. Mi van, ha nem jön be? – széttárta a kezét – Arra gondoltam, hogy akkor átpasszolom neked. Bejön?

-Hagyjál már vele békén.

-De neked sincs senkid.

-Figyelj. Én Szigethalmon lakom. Ő átellenben a világ végén. Egy apróság választ el minket. Egész Budapest. Haza nem vihetem, és megfogadtam, hogy nem jövök többet össze olyan hapsival, aki a szüleivel él. Sosem sült el jól. Nem kell.

Ellenkeztem, és elkezdtem a srácot sajnálni. Milyen már az, hogy három csaj passzolgatja egymásnak, és egyiknek sem kell?

Még, ha nem is tud róla. Én tudok, és az bőven elég a rossz szájízhez.

-Gyere. – mondtam. – Engedj oda, mutatok valamit.

Bepötyögtem az LD50 honlapját, és beléptem az accountommal. Behoztam egy srác adatlapját. A képek hatására csorgattuk a nyálunkat egy kicsit, majd elregéltem neki, hogy hiába helyes, de fiatal, és elkezdtünk levelezni.

Igazán tiszavirág életű volt az egész, mert olyan két levél után kifújtunk. Ennyi idő alatt fogyott el az összes témánk, ami Tarantino filmjeit illeti. Utána szerintem, meg sem nyitottuk egymás adatlapját.

Egyszer találkoztunk a villamoson. Kár, hogy egy megállóban történt, és ellenkező irányba mentünk, így csak integetésre futotta.

Mondtam, hogy hiába minden érv, ami mellette szól, ha az a kevés ellenérv, amit fel lehetett hozni (nálam négy évvel fiatalabb), bőven elég volt ahhoz, hogy kifulladjunk.

Bólogatott, nézegetett maga elé, aztán ott ült a gép előtt csendben, és nézte Nándi képeit, adatlapját, és gondolkodott.

Végül persze, úgy döntött, hogy randizik vele, és nem passzolja le nekem. Nem is kellett volna, mert mihez kezdenék egy számomra világvégi csávóval? Valószínűleg semmit.

De folyamatosan kapcsolatban voltunk. Eleinte csak MSN-en, mert úgy készülődött, hogy én is online legyek. Egyikünk sem ment dolgozni aznap. Szívem szerint, mellette lettem volna, és fogom a kezét addig, ameddig meg nem pillantja.

Ehhez képest csak bátorító gépelés maradt, ameddig szerintem ő az izgalom hatására teljesen kész lett.

Aztán elköszöntünk egymástól, ő elindult a randira, és kimentem az erkélyre.

Csörgött a telefon.

Móni: Pááániiik.

Jaj ne, már megint???

Én: Nyugodj meg, minden rendben lesz.

Móni: De mi van, ha nem ismerem fel?

Én: Nem hiszem, eléggé karakteres.

Móni: És ha nem jön el?

Én: Az pech, de szerintem el fog menni. Ha ennyit dumáltatok volna, akkor hülye lenne nem elmenni.

Móni: Biztos?

Én: Biztos.

Közben persze, hallottam a villamost a háttérben.

Móni: Híííííííííííííííí – és csend.

Bele hallóztam a telefonba, de semmi. A vonal még nem szakadt meg, mert hallottam, hogy megáll a margitszigeti megállónál.

Móni: Ott áll. – szólt bele a kagylóba remegő hanggal.

Én: Akkor, szállj le a villamosról, és menj oda hozzá.

Móni: Nem merek.

Én: Jaj, ne legyél már ennyire nyúl. Esküszöm, nem állok veled többé szóba, ha nem csinálod meg!

Móni: Jól van na. Akkor most leszállok. – cihelődés. – Leszálltam.

Én: Menj át az aluljárón, és ment oda hozzá.

Móni: Oké. Akkor most tegyelek le?

Én: Ha nem baj, nem szeretnék bejelentkezve telefonos gyertyatartó lenni.

Elnevette magát.

Móni: Rendben. Ha vége van, egyből írok neked jó?

Én: Persze. Várom. Szia!

Móni: Pupukállak!

Vonal vége.

Naná, hogy ezután minden gondolatom akörül forgott, vajon hol tarthatnak, milyen édesek lehetnek. Időről-időre átvette a helyét gondolataimnak a rémlátás képessége, és azon töprengtem, hogy mikor érkezik valami vészjósló üzenet.

Nem érkezett.

Nem kapcsoltam ki a gépet, s ha kimentem a szobából, akkor is feltekertem a hangerőt, ha bepittyeg, akkor biztosan meghalljam. Telefon a zsebemben volt végig.

Négy óra telt el, már este nyolcra jártunk, amikor végre érkezett egy nyúlfarknyi sms.

„Szia! Összejöttünk. Mindjárt otthon vagyok, és mesélek, nagyon jó volt, bazi jó fej! Moncsi.”

Hát, összejött.

Hurrá!

Komolyan hurrá, mert ha már nekem nem, legalább neki akadjon horogra valaki.

Ismételten belesüppedtem a lelkiiszapba, miközben nézegettem Balázs adatlapját. Ma is járt fent, mégis, még mindig ott virít, hogy nem jelölt vissza. Nem akar megismerni? Vagy mi van?

Tény, hogy nem a fejem van kint, hanem egy South Park figura, ami egy barna hajú vámpírlányt ábrázol, de később van kép rólam, meg egy halom adat, amiből tudhatná, hogy én vagyok. Sőt, még Vivien is az ismerőseim között van.

Apropó, ismerősök.

Némi nyomozás még nem ártott meg senkinek.

Megnéztem az ismerőseit.

Laci és Vivi, illetve a szülők és testvérek evidensek voltak. Megnéztem őket, csak hogy tudjam, ki hogy néz ki. A végén pedig, leforráztam magam.

Klaudia is az ismerőse volt már.

Én nem.

Klaudia igen.

Én nem.

Vajon, Klaudia jelölte be, vagy Balázs? Hm. Mivel azt mondta, hogy ő nem foglalkozik ezzel, Klaudia pedig, valósággal netfüggő, evidens, hogy ő jelölt.

De akkor is.

Amikor bejelöltem Balázst, akkor Klau még nem volt az ismerőse.

Amikor árulást sejtek, akkor bizseregni kezd a hátam. Most valósággal egy hideg kísértethorda vágtázott raja fel s alá.

Már éppen kigördült egy könnycsepp, amikor bepittyegett az MSN.

Móni.

Az üzisávjában csak ennyi volt: <3

Hűha.

Nóri: Na, mizu? Mi volt? :P

Móni: Háááát…

            Az úgy volt, hogy ültem a buszon….

            Összejöttünk. :D:D:D:D:D

Nóri: Azt rögtön sejtettem. De mi volt?

Móni: Odamentem, puszi, meg bemutatkozás. Elpirult ő is. Meg mondta, hogy félt, hogy nem fog megismerni. Hihihi.

            De megismert, és elmentünk a híd alá. Ott vannak padok. Senki se volt ott, oda leültünk. Egymás mellé. Eleinte akadozott a társalgás, hogy ki milyen, mit csinál, hogy Szandi miért ajánlotta be. Milyen volt Szandi, meg én is meséltem. Mesélt a családjáról, de furcsa, hogy tök keserű volt az egész szitu. Nem szeret otthon lenni, szerinte nem szeretik otthon.

            Aztán. *pirul* Megcsókolt. Nem volt először az igazi. Olyan filmes lett. Aztán a második már jobb volt.

Nóri: Wow! Tök örülök. És akkor most együtt?

Móni: Nézd meg a profiljaimat. :)

Megnéztem, és mindenhol átjavította a családi állapotát egyedülállóról kapcsolatbanra.

Nóri: Ezt ő is megcsinálta?

Móni: Meg fogja csinálni, mert az ő ötlete volt. De mondta, hogy lehet nem ma, mert még megy el a tesójával valahova.

Nóri: Szerelmes vagy?

Móni: Nem. Nem lett olyan első látásra, mint neked.

            Viszont, kialakulhat még valami. Neki tetszek, még úgy is, hogy elmondtam neki, hogy neked akartam lepasszolni.

Nóri: Nem vagy komplett, hogy kitolod ezt az első randin.

Móni: Véletlen volt. Izgultam. *.*

Nóri: Mikor lesz a következő randi?

Móni: Holnap jön elém munka után. Jah, azt mondtam, hogy holnap nálatok leszek?

Nóri: Nem, de ez tök jó. :D:D:D

Móni: Majd hülyülünk egész nap.

Az este további részében olvastam. Nyitva hagytam a fiókomat és a közösségimet. Öt percenként frissítettem, de semmi.

A másnap is érdektelenre sikeredett. Unalom volt végig. Mónival azért egy asztalnál borítékoltunk, és ott bohóckodtunk Enikő legnagyobb örömére. De mivel nemcsak a szánk járt, hanem a kezünk is, nem tudott mivel beköpni SzSz-nek.

Nap végére természetesen már mindenki tudott arról, hogy Nándi Móni elé jön.

Mindenki imádta őt, és egy emberként drukkoltunk neki, hogy végre találjon valakit.

Lehet, hogy ezért, de mindenki kíváncsi volt arra, hogy nézhet ki a titokzatos fekete lovag.

Ötkor mindenki felpattant. Móni kicsinosította magát, és előre ment. Mi alig fértünk el a liftben, de egyikünk sem akart lekésni a nagy pillanatról.

Móni egyből kibökött minket, ahogy kicsit sem diszkréten ott figyelünk a kapuban.

Arrébb ment tőlünk a sarokra, hogy jól látható legyen Nándi számára.

Mi is arrébb mentünk az ő irányába.

A szemben levő étteremből egyre sűrűbben figyeltek felénk. Egy lány a csordától messze várakozik, az összes többi pedig, egy százlábúként mozog egyszerre.

Enikő szokásához híven, fellengzősen elsétált mellettünk, és kinevetett minket, pedig őt is ugyanannyira érdekelte a shift+ő, mint minket.

Aztán csak megjött Nándi. Jó húsz perces késéssel, de megjelent. Bizonyára nem találta a ló nyergét.

Odament Mónihoz, szigorúan szájrapuszi, és kézfogás. Mi erre felhujjogtunk és tapsolni kezdtünk. Mind a kettőnek rákvörös lett a feje, és gyorsan elslisszoltak onnan. Mi is szétszéledtünk.

Nándi élőben ugyanolyannak tűnt, mint a képeken. 3D-ben is ugyanolyan sovány volt, mint 2D-ben. Vivivel mentem haza, akinek már napok óta komor volt a hangulata. Nem mondott róla semmit, csak azt vettem észre, hogy egyre fogy, mert egyre kevesebbet eszik. Egy sült csirkecomb tejföllel, egy sajtos csiga kefírrel, a leveseknek csak a leve.

Este otthon éppen lefekvéshez készülődtem, amikor jött egy sms.

Vivi: „Fel tudsz jönni MSN-re?

Ránéztem apura, aki a gépnél szerelmes verseket bögészett. Na igen. Mostanában már annyira szerelmes volt, hogy Salamon töke egészen matt volt mellette.

Én: Később.

Vivi: Fontos lenne. Lécci?!

Megkértem aput, hogy csak öt percre engedjen oda. Nem zárok be semmit, és folytathatja a túrómunkát. Az ok miatt azonban, felforrt az agyvizem. Vivi azt akarta, hogy MSN előtt vessek neki kártyát Petire. Brrrr…

Ekkor viszont, a rövidebb utat választottam. Azt mondtam, vetettem, de közben csak azt írtam le neki, hogy mit gondolok.

Egyszerű: adja fel, hagyja a srácot békén, mind a kettőjüknek jobb lesz így.

Vivi persze, nem hagyta annyiban.

*Cím: Celine Dion: A New Day Has Come