Airplanes*

Reggel elsőnek ébredtem. Elfagyva, elgémberedve ébredtem fel Klaudia galériájának kevésbé puha szivacsán. Alattam paplan, a fejem alatt párna, rajtam egy takaró, sőt, álmomban magamra húztam a poncsómat is. A ruháim mellettem halmokban, rajtam alsónemű. Szédültem, amikor felültem, és a fejem is olyan volt, mintha egy balta ékelődött volna bele. A hányinger ellen mély levegőt vettem, és lesomfordáltam a fürdőszobába, ahol nem kellett volna a tükörbe nézzek. A szemfestékem a homlokomon, az arcomon mindenfelé, csak nem a szemhéjamon. A szájfényem egy csíkban a fejem bal felén. A hajam szénakazal.

Amikor oldalra néztem, megtaláltam Klaudiát. A kádban aludt, de inkább olyan volt, mint egy gyilkosság helyszíne. Kitekerve, férfiingben és bugyiban. Az egyik lába és az egyik keze kilógott a kád szélénél. Ellilult teljesen. A másik karjára dőlve aludt. Amikor megmozdítottam, hogy áramoljon egy kis vér a végtagjaiban, felébredt, és abban a pillanatban lehányta a lábamat. Letöröltem magam, és felfedezőútra indultam kávé után.

Lent a konyhában hamar belebotlottam Vivibe. A hűtő előtt ült, és azt bűvölte. Kinyitotta, bezárta. Elnéztem ezt az egyszerű műveletet. Kinyitotta, bezárta. Kinyitotta, bezárta. Megálltam mögötte, és egy nyögés közepette megböktem a vállát.

-Mi’csinálsz? – kérdeztem. Közben a kávéfőzőhöz mentem, és egy jó nagy adag kávét tettem oda, ami elég három, koffeinfüggő embernek. Mit embernek… Nőnek.

Felém fordult vörös, könnyes szemekkel. Bugyiban és pólóban művelte azt, amit. – Próbálok rájönni, hogy a hűtőben vajon mindig ég a villany? – voltam annyira másnapos, hogy inkább nem firtattam tovább a kérdést.

Igyekeztem összerakni az este történéseit, de egy idő után a részletek nem kapcsolódtak egymáshoz.

Amikor mindenkinek sikerült összeszednie magát, akkor kiültünk a gangra.

-Te a fürdőkádban aludtál? – kérdezte Vivi. Klaudia bólogatott. – Há’ hogy kerültél te oda?

-Fingom nincs róla. Szeretném tudni. – mondta. Kicsit üveges volt a szeme. Megöleltem a harmadik kávémat. Nem nagyon beszélgettünk, mert egy bizonyos koffeinmennyiség alatt nem vagyunk jók semmire.

-Nem lesz ez kicsit sok? – kérdezte Klau, amikor az ötödik kávémat készültem meginni.

-Nem, csak pótolom azt, amit tegnap elvesztettem a koffeinkeringésemből. – nevettünk. – Ti emlékeztek valamire? – kérdeztem.

Mindenki rázta a fejét, és a bögrében lévő italt bűvölte. Ugyanakkor, egyszerre kezdett el égni mindenkinek a pofija és a füle. – Emlékeztünk mi, csak nyulak vagyunk bevallani egymásnak.

Miután Vivi eleget józanodott, eldobott Szigethalom határáig. Onnan hazabotorkáltam. Otthon ismét egy kávéval indítottam, majd benyomtam a gépet. No mi várt a fiókomban? Naná, egy levél Balázstól.

Tárgy: szülinapi kerti parti

Wow! Mégis gondolt rám. Aztán olvasva a levelet, a kedvem egyre lejjebb és lejjebb száguldott.

„Kedves fiúk, lányok!

Szeretettel meghívlak titeket július 22-én amolyan születésnapi kerti mulatságra, hozzánk. A cél nem több, és nem kevesebb, mint hogy egy kellemes napot töltsünk el együtt Sajna, egyéb programok eléggé belőtték ezt a hétvégét, és nem tudok két időpontot is megadni (eredeti elképzelésemtől eltérően), bocs azoktól, akiknek nem okés ez az időpont.Akik nem tudnak eljönni, azokkal majd legközelebb koccanunk, vagy majd személyesen ünnepelünk a héten.”

Szóval, ez nem csak nekem szól. Amikor megnéztem a címzettek listáját, elkezdtem szipogni. Csoportos levél. Hurrá. Hivatalosan is egy lettem a tömegből. Vajon köztük van „a barátnő”?

Tovább olvastam.

„Aki már délelőtt is (vagy csak délelőtt) érne rá, azokkal irány a strand, majd amolyan esti programként bográcsfőzés, grillezés, iszogatás, és buli hajnalhasadásig zenével, tánccal, sok erotikával, meg ami még belefér. Természetesen még egy ember mindig elfér, így ha úgy érzed, valaki kimaradt a listáról (tutira veszem, hogy nem kopiztam be mindenkit), vagy ha baráttal/barátnővel, poronttyal, feleséggel/férjjel, családdal, vagy egyéb házi kedvenccel érkeznél, hát rajta. Megoldjuk. Annyit kérek, hogy aki jönne, az jelezzen vissza, hogy tudjam, kábé hány koponyára számolhatok. Részleteket később még írok.

Kellemes napot!

Balázs”

Remek. Strandolni kellene. Nincs fürdőruhám, de amúgy sem mutogatnám magam szívesen az ismerősei előtt. Főleg, ha Vivi és Klaudia is jön, akkor én nem kellek oda. Meg természetesen a csodálatos barátnőhöz sem kellek. Azt hiszem.

Nem tudom. Egyszerűen, nem tudom, hogy el akarok-e menni. Akkor is számítana rám, ha nem jelzek vissza? Mert hogy, Vivi alapján számít rám. Úgy döntöttem, még tartogatom egy kicsit a válaszomat.

Alig erre a levélre rá, jött egy másik is, aminek a tárgya az volt, hogy részletek.

„Halihó mindenkinek,

Az előbbi levélben foglaltak továbbra is élnek. A következő infóval szolgálhatok még: akik napközben már szeretnének jönni fürdeni, a közeli strandra mennénk – itt azért belinkelt egy fürdőt. – Indulás valamikor 10 után, és kábé négy-öt óráig lennénk ott. Lejutás autóval a mellékelt térképet követve, és annyit, hogy a harmadik ház a mienk, ott ildomos megállni, bár a szomszédok a helyadással támogatják a bulit, szóval, az utca elején biztosan lesz parkolóhely. Aki bizonytalan, keresse a 3/1 számot. Az a vörös épület lesz az, ahol én leledzeni fogok. Vonattal Déliből közelíthető meg, az érkezők elé kocsival kimegyek. Valami térképféleséget is csatolok. Amúgy, aki még buszozna, annak a 29-es. A kaját megoldom, de fejenként arra kérnék mindenkit, hogy hozzon valami itókát a közösbe, illetve, ha valaki süt, azt is megköszönjük. Elérhetőségem a mailen kívül, ha valaki nem tudná – lásd a csatolmányok között. Telefonos navigálást vállalok, de tudjátok, minden út Rómába vezet, olasz szótárral készülni ám! :)

Aki jön, az jelezze majd légyszi, a mikéntet és a mikort. A jó hangulat és a helyszín garantált – majd meglátjátok. :)

Mindenkit örömmel várok, aki jönni tud. Találkozunk akkor nálam, addig is kellemes hétvégét, és mindenjót,

B.

Hát, mit ne mondjak, a hangulatom nem volt éppen bulira kész, de ugyanakkor a szívem azért kalapált, hogy újra lássam. Nem csak nekem szólt a levél, de nem is várhattam el, hogy nekem külön gyártson meghívót.

Megnéztem a meghívottak listáját, vagy inkább a címlistát, hátha találok valami gyanúsat. Csupa egyetemi cím, vagy gmailes, ami azt jelentette, hogy bárki, bárki lehet.

Megtaláltam Vivit és Klaudiát is a címzettek között. Vajon, én plusz egy fő leszek?

Vagy egyáltalán akarok menni?

Hm-hm. Halvány fogalmam sem volt róla, hogy mit akarok én azon kívül, hogy szívesen újra látnám.

A gondolataimból a Dying Game húzott vissza. Ez a Drugzone dal a csengőhangom, mióta ez a telefonom van. Meg akartam változtatni párszor, de inkább nem. Hozzám nőtt.

Vivi hívott.

-Szia. Mizújs? – kérdeztem.

-Szia! Na, láttam Balázs leveleit, és arra gondoltam, hogy jöhetnél egy nappal korábban, pénteken. Ott aludnál, és tőlünk mennénk bulizni. Kaluka csak szombaton jön. Pénteken meg elmennénk kajálni este, meg billiárdozni, szombaton meg fodrászhoz. Nem akarok strandra menni.

Köszönöm!!!

-Én sem. Pont megjön. – hazugság, de legalább így nem kapok kioktatást, hogy jól nézek én ki úgy, ahogy vagyok.

-Jól van. Akkor ezt megbeszéltük. Most megyek, mert mindjárt itt lesz Roland.

-Egy kalappal hozzá.

-Köcci!

-Szia-szia!

-Puszi!

Balázs leveleit archiváltam, de nem írtam neki vissza, hogy megyek vagy sem. Az, hogy ott leszek a szomszédban nem predesztinál arra, hogy megjelenjek nála.

Kicsit össze vagyok zavarodva.

*Cím: B.O.B. ft. Hayley Williams: Airplanes