Az elveszettek - 11.

A szobában megfagyott a levegő, amikor Abalone bejelentette Erint és a vámpírnőt. Megérkeztek. Itt voltak. Wrath mélységes dühvel fordult a férfi felé. Abalon meghajolt, mire Wrath engedélyt adott arra, hogy beléphetnek a szobába.

A testvérek karba font kézzel várták a belépőket.

Erin kisebb volt. Az ajtó felén csak éppen ért túl. Nem is csoda, az egész hely vámpír férfiak fogadására volt tervezve, nem arra, hogy emberek mászkáljanak benne. Vöröses hajába ősz szálak vegyültek már, amit kontyba fogott a tarkóján. Az arca mutatta a korát, mégis végtelen jóságról árulkodott, csakúgy, mint sötétkék szemei. Testét nem a szolgálók szokásos szürke vagy fekete ruhája jellemezte. Barna kosztümöt viselt, ódivatú cipővel, fehér blúzzal. Táskáját szorosan a csípőjén tartotta.

Mögötte nyomban belépett viszont egy bámulatosan szép nő. Sötétbarna haja a lapockájáig ért. Szög egyenes volt, kissé eső áztatta. Jeges, kék tekintete veszélyesnek tüntette fel, s legalább akkora termetű volt, mint egy harcos. Ruhája fekete volt. Bőrbe burkolt testéről így is sejteni lehetett, hogy a végletekig izmos.

A testvérek nem tudták nem nézni.

Wrath várta a nyitányt, miután Abalone kiment, és bezárta maga mögött az ajtót.

Erin pukedlizett. Vellwet csak meghajtotta a fejét.

Wrath ekkor jött rá, hogy túlságosan hozzászokott a királyi élethez. Várta, hogy a nő megcsókolja a gyűrűjét, térdre rogyjon előtte. Szája vékony vonallá préselődött össze.

- Híján vagy a helyes etikettnek? – kérdezte Tohrment. Vellwet ránézett. – Mutasd tiszteletedet a királynak.

A nő felszegte helyes arcát. Szája húsos körvonala még inkább kirajzolódott.

- Tisztelem a királyunkat a formaságok nélkül is.

- Ez már majdhogynem felségsértés.

- Nem térdelek férfiak elé. Legyen elég az, hogy hűségesen szolgálom a királyt. Legalább annyira, mint amennyire ez a halandó az uramat.

Wrath biccentett egyet. Kezdetnek ez is megteszi.

- Abalone azt mondta, hogy mondanivalótok van a számomra.

- A király elsőszámú tanácsadójától többet vártam. – horkant fel Vellwet. – Ami azt illeti, nem mondanivalónk van. Az uram fele, Adaraslyn küldött neked egy üzenetet, királyom.

- Mutasd.

Vellwet engedélyt adott Erinnek, aki a táskája aljából előhúzott egy makulátlanul fehér borítékot. Átadta a királynak, aki bontogatni kezdte a levelet, majd Tohr-nak adta át. A férfi olvasni kezdte. Először magában, aztán, amikor a király a torkát köszörülte, hangosan is nekilátott.

- Adaraslyn, Ashe lánya vagyok, Belliar fiának, Bayne-nek törvényes fele. Még bocsánatot is kér, amiért ilyen körülmények között ír levelet, viszont veszélyeztetetté vált a terhessége, máskülönben ő járult volna a színed elé. – Wrath intett, hogy folytassa. – Biztosít arról, hogy Bayne-nek, sem senki másnak nincsenek ártó szándékai. Kriegg és Frejr meghaltak, a klánban már nincsenek benne. Nem úgy, mint Whyolence. – a név hallatán a megnyugvás és izgalom hullámai futottak végig. – Találkozót kér tőled a nő. Menedék kell nekik, és orvos neki. Azt is írja, hogy Bayne tud valamit, amit mi nem, és hasznos lehet a számunkra. A találkozón minden kiderülne, levélben többet nem hajlandó közölni. Előre is köszöni a megértésedet és a kedvességedet. Aláírás, dátum.

Tohrment a két nőre nézett. Erin lehajtott fejjel állt, Vellwet végig büszkén szegte fel az állát. Wrath morzsolgatta ujjait. Jól megfontolt választ kell adjon erre az egészre.

- Mióta vagytok Caldwellben? – kérdezte végül. Nem a hűségestől. Bár Vellwet nem látta a szemét, tudta, hogy ránéz.

- Pár hónapja.

- Merre van a házatok? – a nő nem adott választ. – Rendben. Ha nem válaszolsz, ezek a férfiak kiverik belőled könnyedén. Nem fog számítani, hogy a gyengébbik nemhez tartozol.

- Hogy melyikünk a gyengébb, arról vitatkozhatnánk.

- A tiszteletlenség egyik formája a fölösleges szócséplés.

- Inkább az erőfitogtatás két olyan ember felé, aki üzenetet hozott neked.

A testvérek is meghökkentek Vellwet nyers modorán. Vámpír, különösen egy nő még sosem viselkedett így a jelenlétükben. Ez a nő vagy bátor, vagy bolond.

- Tudtok valamit arról, hogy hol vannak a feleink?

Most Vellweten volt a meglepődés sora, majd kifakadt.

- Tudtam, hogy hülyék! Én előre megmondtam, hogy ez rossz ötlet.

A király felállt a székről. A szoba összement körülötte.

- Mit tudsz?

- Azt, hogy beszélni akarnak veletek. S azért, hogy ne végezzétek ki őket, magukkal vittek pár nőt. Nem tudom, kiket. Az volt a terv, hogy ameddig ti itt, ők elhoznak egy-két nőt, mintegy biztosítékot arra nézve, hogy nem ölitek meg őket.

- Azt majd mi eldöntjük. Felségárulást követtek el.

- Félelemből. Nem fenyegetésből. Mi nem akarunk háborút. Követnénk téged bárhova, királyom. Csak hogy is mondjam. A körülményeink nem olyanok, hogy egy normális tárgyalás alapja legyen.

Wrath közelebb lépett egy lépést.

- Ki vagy te?

- Vellwet.

- A vérvonalad?

- Az lényegtelen. – nem úgy, mintha nem tudta volna, ám tényleg nem tartotta szükségesnek elmondani azt, miért nem látják őt szívesen főleg vámpírkörökben. Nem egészséges a napon járni, neki mégis sikerült, miután megharapott egy angyalt. Túl hosszú tündérmese lett volna. Még neki is az volt, pedig csak végigpörgette a fejében.

- Szóval. Ha jól értem, két porszemet küldtek, ők elvittek három értékes nőt. Erőszakkal.

- Biztosíthatlak, hogy nem nyúlnak hozzájuk. Biztonságban vannak.

- Aha. Mondd ezt úgy, hogy Beth itt áll mellettem.

- Ha meg akarnának titeket károsítani, ott döfnének belétek, ahol a legjobban fáj.  Nem a feletek az Achilles-inatok.

Wrath elméjébe bekúszott a kisfia képe. Zsadist sárga szeme is feketére váltott, amikor eszébe jutott Nalla, aki most otthon van egy védtelen házban az anyjával, Bellával. Csak nők maradtak otthon, meg Phury.

- Hol akarnak találkozót?

- Nem tudom.

- Mikor?

- Azt sem tudom.

- Hát te? – nézett Wrath a hűségesre, aki alig ért a köldökéig.

Erin mélyen meghajolt. – Nem tudok részleteket, uram. Nekem az asszonyom adta a borítékot, hogy csak a te kezedbe adhatom át, senki másnak. Ennyit. Eddig azt sem tudtam, mi áll benne, vagy az uram mit tervez.

Erin félelme nyilvánvaló volt.

Wrath visszafordult Vellwet felé. A testük már majdnem összeért.

- Szóval, azt mondod, nem akarod elmondani, hol laktok, vagy hogy ki vagy te. Gondolom, a konkrét okot sem mondod el. – Vellwet megrázta a fejét. – Rendben. Akkor ti ketten itt maradtok. Ha Bayne-vel megbeszéltem mindent, akkor majd hazamehettek. Abban az esetben csak, ha a nőink egyben érnek haza hozzánk.

- Ahogy kívánod. – zárta le végül Vellwet a beszélgetést.

- Abalone! – kiáltotta el magát Wrath. Felért egy mennydörgéssel. A férfi belépett. – Tárcsázd fel azt a számot, amiről Vellwet utóbb telefonált. Aztán kapcsold be ide. Beszélni akarok az unokatestvéremmel.

Az utolsó szóra mindenki felkapta a fejét. A királynak vannak még rejtett rokonai. Egyedül Tohr nem látszott meglepődöttnek. Csendes nyugalommal nézegette a levelet. A nőnek gyönyörű kézírása volt.

- Miért nem nyomozzuk le, és hozzuk el őket? – Rhage szeme felvillant. A sárkánya azóta volt kitörésre kész, hogy a két nő megérkezett hozzájuk.

- Mert Bayne nem ellenség, csak szerencsétlen csillagzat alatt született. – válaszolta a király.

Emlékeiben Bayne még kölyök volt, aki a megszólalásig hasonlított rá. Cingárabb volt, de egy kis edzéssel ez a nüansznyi különbség is szertefoszlott. Azután küldték el mellőle, miután kitalálták, hogy míg Wrath Bayne nevében harcol, addig unokatestvére az ő nevében uralkodhat. Ugyan, kinek tűnne fel, hogy helyet cseréltek? Senkinek.

- De elrabolták őket. – vette át a szót Butch. – Most szóltak a Biztos Menedéktől, hogy ott van a GTO, és nincs benne senki. Járt még a motor, amikor kiszállították őket.

Wrath megfagyasztotta a levegőt.

- Sérülésnek volt valami nyoma?

- Nem. Az értékeik ott voltak az üléseken. De semmi. Nem volt vér, vagy dulakodás.

- Akkor csak velük mentek. Ez is valami.

- Igen. Emberrablás! – fakadt ki a zsaru.

- Mindenki hűtse le magát. Van valami, amit tudnotok kell. – V a halántékát masszírozta. Már megint elkezdődne a migrén? – Bayne-t azért száműzték a közelemből, mert veszélyt jelentett rám nézve. Akkor még nem értettem. Csak később jöttem rá. Azt az intést kapta, hogyha még egyszer a király, legyen az bárki is, közelébe jön, halál fia. Az óhaza területén élt, és maga köré gyűjtötte a száműzötteket. Mint Marius. Arece. Whyolence. – szeme a vámpírnőn állapodott meg. – Nyilván, nem tudja, hogy sosem bántanám. Sem őt, sem a felét, sem a hűségesét, vagy bárkit, aki a klánjához tartozik.

- Tudomásul veszed azt, hogy túszként tartja a nőket?

- Biztosíthatom az urakat – vette át a szót Erin -, hogy jó dolguk lesz nálunk. Meleg van, van víz és étel, ágy. Ruhák. Az úr azután szerette volna, ha találkoznak, miután Marius hazahozott egy embert. – erre Vellwet is Erinre kapta fagyos tekintetét. Ez új volt még neki is.

- Nem fogom leharapni Bayne fejét. Ettől függetlenül azért megengedem, hogy elpáholjátok őket. Amit alkalom adódik rá. Azért nem marad ez megtorlatlanul.

Vellwetnek az jutott az eszébe, hogy persze. Mondja ezt úgy, hogy különösebben nincs kitéve veszélynek. Egyszer nyakon lőtték. Na és? Túlélte. Nem úgy, mint mondjuk Bayne gyerekei.

- A kiképzőközpontba jöttök velünk ma éjszakára. Lesz némi beszélgetnivalónk veled, Vellwet. – mondta a király.

Monológját viszont félbeszakította John és Blay hangja. Bakancsaik súlyosan toppantak a padlón, és valósággal berúgták az ajtót.

Vellwet elhúzta Erint az útból. A két jó képességű fiú letette a harmadikat egy fotelszerűségbe. Qhuinn felköhögött. Combjából és vállából vér szivárgott, arcán keresztben horzsolás futott végig. Felköhögött.

A vámpírnő anélkül, hogy engedélyt kért volna, odalépett a férfihoz, és szemügyre vette a fejét. Vizsgálta a sebeit. Keresett valamit. Nyomot. Harapást. Karmolást. A bűzből ítélve, amit a fiú eregetett magából, nem egy alantas kapta el.

- Mit művel ez? – hallotta, amint Tohr a király fülébe suttog.

Wrath oldalra döntötte a fejét.

- Mit csinálsz?

- Vizsgálom. – hangzott az evidens válasz.

- Mit keresel?

- Bármit, ami korcsokra utal. – válaszolta, majd rögtön meg is bánta. Elkottyantotta magát elég könnyen. De, ha a fiút megharapták, vagy megkarmolták, talán már nincs visszaút.

Hála az Őrzőnek, csak golyó ütötte sebeket talált.

Ellépett Qhuinn mellől, aki felemás szemeivel felnézett a többiekre. Zsadist közelebb furakodott. John végig mutogatta, hogy elment, és így jött vissza. Blay esküdözött, hogy nem érti, mi történt a társával.

- Képes vagy beszélni, kölyök? – nézett le rá Vellwet. Barna haja a mellkasára hullt.

- Félig alantas. Félig vámpír. – Qhuinn hátradőlt, fejét ide-oda ingatva. – Támadás. Raktárak. Alantasok voltak gépfegyverekkel. Nem halt meg. Nem… halt… meg… - mondta, majd elájult újra.

Vellwet a férfiakra nézett.

- Minél előbb vigyük haza, mielőtt a golyók beépülnek a húsába.

- Milyen korcsokról beszélt?

Vellwet szóra nyitotta a száját, amikor Abalone benyitott a szobába. Kapcsolta a házat. Wrath a füléhez emelte a kagylót.

Zsadist egyik karjával átölelte magát. Másikat megtámasztotta a keresztben állón, és a száját befogva masszírozta az állát. Vishous rosszallóan nézett szét, és tudta, hogy mindenki ugyanarra gondol.

A jóslat valóra vált.