Az elveszettek - 12.

Bement a fürdőszobába. Felkapcsolta a villanyt. Levetkőzött teljesen meztelenre. Végignézett a testén. Bőre tele volt karcolással, véraláfutással. Itt-ott lehorzsolta a bőrét. Gondosan átnézte minden testrészét, majd a tükörben felfedezte, hogy a nyakán még mindig ott van két tűszúrásra emlékeztető var. Körülötte a bőre még vöröslött a saját vérétől.

Alteste életre kelt, amikor visszaidézte Marius ajkát a nyakára tapadni.

A haja csimbókokban lógott. Kócos volt, és lucskos.

Megeresztette a vizet. Igen. Legjobb lesz, ha némi melegséggel leöblíti az elmúlt órákat. Eltervezte, hogy jól fogja érezni magát, elvégre életben volt. Nem hagyja, hogy eluralkodjon rajta a mánia, hogy a király bántani fogja.

Beállt a zuhany alá, és élvezte, ahogy a víz áztatni kezdi a testét. Életében sosem élvezte még ennyire a meleg vizet. A gőz biztonságérzetet adott neki. Nem tudta, miért, de jobban érezte magát így, mint szárazon. Vagy egy órát töltött a zuhany alatt.

Amikor kiszállt a kádból, maga köré csavarta a törölközőjét. Felpillantott a tükörre, és elakadt a lélegzete. A tükör párás volt, mégis, határozott betűkkel volt ráírva valami.

Egy név. Az ő neve:

Sarah

Marius sportcipője halkan surrogott a padlón, miközben a konyhában sertepertélt. Valósággal kifosztotta a hűtőt élelem után kutatva. Egy tálcára pakolt zsemlét, amit megvajazott, tett bele sonkát és zöldségeket, meg egy egészséges adag majonézt. Egy nagyobb tálkába gyümölcsöket vágott össze, kivit, epret, áfonyát, narancsot és banánt. Egy kisebb, öblösebb tálba diákcsemegét öntött. Fogalma nem volt arról, mit adjon a lánynak. Ha nem lett volna béna a konyhában, még főz is neki, akár mindent elkészít, amit talál.

Hol van Erin ilyenkor?

Egy bögrébe kávét kevert, egy pohárba narancslevet öntött.

Csinos. Már csak egy szál rózsa, és kész a romantikus kézzel-lábbal reggeli.

Hallotta, hogy Sarah odafent megnyitja a vizet.

Addig bement Vellwet szobájába kutakodni. Adaraslyn mindig a nők hagyományos ruháját hordta, igaz, most már csak azok mentek rá. Nem volt híve az emberek divatjának, és hatalmas pocakja is a lágy esésű ruhákban érezte jól magát.

Ezzel szemben a vámpírnő ruhatára erősen hajazott egy domináéra. Fekete bőr, szatén, selyem anyagok, fűzők, bakancsok. Kivett egy elöl csatos, a karján fűzős hosszú ujjú fekete pólót, hozzá passzoló farmernadrágot, és a vámpírnő egyik vastagabb talpú cipőjét. Marius remélte, hogy jó lesz a méret.

Egyik kezében a ruhákkal, másikban a csizmával sétálgatott a lakásban. Semmi értelme, hogy Azt megkísértse, hogy rányit a lányra úgy, hogy talán egy törölközőt sem visel.

A nappalinak használt szobában katonás rend uralkodott, mintha a házat egy árva lélek sem lakná. Sem szétdobált zsebkendők, vagy félbehagyott videojáték. Ugyanakkor, túl nagy volt a csend. Vajon hova lettek a többiek?

Egy hirtelen ötlettől vezérelve, az alagsor irányába tartott. A parányi konditerem és egyéb luxuscikkek mellett elhaladt Sarah korábbi cellája, és a saját rabláncai mellett.

Már régen éreznie kellene őket. Megállt egy pillanatra, és engedte, hogy Az felszabaduljon. Ennek a p.c. megfelelőjét úgy nevezték, hogy kiterjesztik az érzékeiket. Hamar rátalált Adaraslynre, aki az ágyában olvasott. Aztán megtalálta Sarah-t is. Éppen buján domborodó melleit szappanozta be, amitől Az a szája szélét kezdte nyalni, neki pedig felágaskodott  a farka.

Olyan volt, mintha leállt volna az agyműködése.

Elfelejtette.

Mit is akart?

Ja igen. A többieket megkeresni.

Aha. Ráér később.

Marius megrázta a fejét, és a figyelőszoba felé kezdett oldalazni. Volt ott egy helyiség arra az esetre, ha megbeszélést akarnának tartani fényes nappal.

~Tök fölöslegesen szakítottad meg a kiterjesztést. ~

Marius felmordult.

~Nem kellene türtőztetned magad. Csak rosszabb lesz az első alkalom.~

Az végig dorombolt a fülében.

~Menj fel hozzá, és lásd el a baját. ~

Marius próbálta kitisztítani az elméjét.

~Megígérem, ha kapok belőle még egy kicsit, nem fogom bántani.~

- Na persze! – mondta ki hangosan.

A Sarah iránti sóvárgásán sokat ez sem javított, mert még mindig úgy korgott a gyomra, mint egy éhezőnek. Csak ő úgy érezte, legalább száz éve nem jutott betevő falathoz. Az késztetése rettentően erős volt.

Valahol igazat adott neki, mert a vére önmagában őrülten finom volt. Ha le tudta küzdeni a púderízt, amit nyomokban tartalmazott. S nem is ölt már egy ideje. Kerek egy napja. Ami nem lesz jó, mert előbb-utóbb Az ki akar majd törni belőle, és vagy egy alantast kap el, vagy valakit a családból, vagy Sarah-t. Ha nem is öli meg, a szexben semmi köszönnivaló nem lesz. Durva lesz, lényegre törő. Minél tovább tartja magától távol, annál inkább rá lesz utalva.

~Ne légy hülye. Vágyik rád. Éreztem. Érezted.~

Marius egyre mélyebbre süllyedt. Ha az élete futóhomok lett volna, most már az ujjbegye sem lógna ki a tömeg alól.

Az volt a legnagyobb problémája, hogy mivel ivott belőle, kívánta is. Bele sem mert gondolni, hogy más férfi segíti őt át az átváltozáson. Vagy hozzá nyúl, kiszolgálja, kényezteti. Ezt mind-mind ő akarta megcsinálni Azzal a fejében.

De mi van akkor, ha túl messzire megy? Az utolsó utáni cseppig, miközben elveszi benne? Vagy a lány fájdalmat okoz majd a harapással? És az lesz éppen a porondon?

Marius megállt, és nekidőlt a falnak.

Szomorúan vette tudomásul, hogy Sarah-val talán semmilyen jövője nem lehet. Ha túl is éli, a király a gyámsága alá venné. S akkor végleg vége. Nem nyúlhat hozzá egy értékes nőhöz. Nem méltó hozzá.

Becsukta a szemét. Felhúzta az egyik térdét, talpát támasztva a falnak.

- Gázlómadár lettél idő közben, hogy fél lábon alszol?

Marius egyből felébredt. Élénkebb volt, mint azelőtt. Alhatott így egy órát? Vagy mi a fene ez? Sosem örült még meg ennyire Dahmonnak.

A szőke vámpír cinkos mosoly kíséretében végignézett rajta, majd szemei megállapodtak a női ruhákon.

- Csak egy apró észrevétel. Mióta akarsz női ruhát hordani? És mit szól ehhez Vell?

Marius tanácstalanul nézett végig magán. Hogy néz már ki? Női göncöket markol, miközben állva alszik?

Fölöslegesnek tartotta a magyarázkodást. Nyilván már rájöttek, hogyha Sarah nincs a helyén, akkor hol lehet. Ha Dahmon fentről jött, akár az elkészített tálcát is láthatta.

Üdv neked, férfiatlanság!

- Ha csak egy kicsit vendégszeretőbbek vagytok, visztek neki ruhát, meg enni. De minimum egy takarót.

~Vagy felviszik a szobánkba~

Az szavait hangosan is kimondta.

- Pont ezért nem vittük fel. Kiszámíthatatlan vagy néha, és nem kockáztattuk meg, hogy megölöd mondjuk.

- Még megölelni sem merem.

- Phoenix azt mondta, kiszívtad a vérét. – döntötte oldalra a fejét Dahmon. – Amúgy nem érdekelt. Beszélgettél már vele? Hogy mit keres itt ténylegesen, vagy ki ő? Mit súg az ösztönöd?

~Hogy párosodjon vele!!!~

- Semmit. Nem mondott semmi újat. Szerintem neki is ugyanolyan zavaros az egész, mint nekünk.

- Az tuti. Főleg, hogy van sejtése.

- A király?

- Még… - Dahmon elhallgatott. Marius érezte, hogy valami olyan jön, ami nem fog neki tetszeni neki. – Még nem szóltunk neki semmit. Más. Dolgunk volt.

Jane doki, Manny és Ehlena elsiettek a központ klinikájának irányába a Qhuinnt támogató Blay-vel és Johnnal. A többiek ott maradtak a két idegen nővel. Phury előjött a felével, és Bella is a lépcső tetejéről figyelt. Intett Zsadistnak, aki kivételesen nem futott fel a lépcsőn egy lopott csókra hozzá.

Fritz jó komornyik lévén, egyből a kompániához sietett, aztán megállt a király mellett. Az illendőség teljes hiányát mutatta. Wrath arra gondolt, hogy a vámpírnő aurája mindenkire ilyen hatással van.

A fogadószobából is elővánszorgott a két árnyék, illetve Rehvenge. Nem lehetett nem észrevenni a döbbenetet az arcán, csakúgy, mint a vámpírnőnek.

- Fritz. – mondta a király. A komornyik meg sem moccant. – Fritz! – szólt rá erélyesebben.

A hűséges végre elszakította szemét Erinről, és a királyra nézett.

- Segítsd le a hölgyek kabátját.

- Igen. Igenis, uram.

Rhage meglökte Vishous könyökét, aki tovább lökdöste Butch karját. Mindannyian a komornyikra néztek, aki fontoskodva, ugyanakkor elpirulva vette el Erin kabátját.

Mint egy kisfiú. Ötlött eszébe Rhage-nek. Ő is ilyen volt először Mary-vel? Igen. Pontosan. Csak talán még egy kicsit esetlenebb.

Fritz felakasztotta a nő kabátját, majd Vellwet is átadta neki a saját bőrkabátját. Furcsán szép, nőies alakja volt a rengeteg izom alatt. Fűzője még inkább kidobta szálkás alakját.

- Te. – szólt Wrath rámutatva Vellwetre. – Velünk jössz. Erin, te maradj Fritz mellett. Csináljatok, amit akartok.

- Mondjuk vacsorát. – folytatta a király gondolatmenetét Rhage.

- Igen, uram. – szóltak egyszerre a hűségesek. Meghajoltak, és a konyha felé tartottak, mikor a férfiak a nővel együtt feloldalogtak a lépcsőn.

Mikor Zsadist Bella mellé ért, megsimogatta az arcát, és csókot nyomott az arcára.

Vellwet kissé lemaradt, Rehvenge nem különben.

A nő mindig is utálta ezeket a pofaviziteket. Ilyenkor jöttek a szokásos kérdések. Ki ő? Mi ő? Mit csinál? Miért csinálja? S most még nem is hazudhatott, mert az ítéletvégrehajtója ott loholt a nyakában. Pontosan érezte, hogy Rehvenge ametiszt színű szeme a tarkóján pihen. Most egy halom nagydarab, erős, felsőbbrendű vámpír fog vele szemben állni, és magyarázatot követelni.

Nem lesz egyszerű menet, de hátha.

A király az asztala mögött foglalt helyet, vele szemben Vellwet megállt, mögötte a hústornyokkal.

- Autumn és még egy-két kiválasztott odaát próbálta megkeresni a könyvedet. Nincs rólad egy fikarcnyi feljegyzés sem.

Nem kérdés volt, inkább kijelentés.

A Nemző, ahhoz képest, hogy milyen bájos férfinak tűnt, most a hangja annyira keményen rezgett.

Vellwet a királyra nézett.

- Attól tartok, királyom, hogy az én ügyem régebbi, mint hogy feljegyzések készültek volna rólam.

- Van elég ülőhely, és elég időnk.

Tekintettel arra, hogy Abalone nem tudta feltárcsázni a számot. Csak süket vonal fogadta Wrath-t, ami aggodalomra adott okot.

A testvérek kényelembe helyezték magukat. A lányt nézték, aki érezte, hogy elönti a pír a lába kisujjától egészen a feje búbjáig.

Oh, hogy úúúúúúútálom ezt!

- Nem tudom, mit mondhatnék. A személyiségi jogok…

- Hagyd ezt, Migdalia.

Ahogy Rehv kimondta az igazi nevét, Vellwetben meghűlt a vér, és akkorára kerekítette a szemeit, hogy csoda volt, hogy az orra és a szája nem csúszott a nyakára.

- Mit mondtál?

- Migdalia. Charon és hogy is hívták az angyalt?

- Mircea.

- Pontosan. – Rehv hangjában nagy volt a megvetés. – Szóval, én mondjam, vagy te kezded el, mi a helyzet veled?

- Sajnálom, Rehv, én…

A többiek szeme jojózni kezdett kettejük között.

- Nem kell sajnálni. Az életem egyik felét vetted el. Gondoltad, hogy újra fogsz velem találkozni?

- Nem gondoltam én semmire. A névtelenség jobb, mint a régi arcom.

Wrath és Tohr egyszerre ültek le. Figyelték kettejük pingpongozását. A levegő megtelt feszültséggel. Rehvenge szemében szinte látszottak az emlékek. Vellwet viszont teljesen üres volt.

- Személyes ügyeinket majd rendezzük később. Miért viselsz álnevet, Dalia?

- Mert utálom azt, aki voltam valaha. Hogy a létezésem gyakorlatilag egy kibaszott csoda. Hogy képtelen vagyok meghalni, de én eltemetek mindenkit.

Vellwet szemében könny csillant, és végigfutott az arcán. Teljes testtel Rehv felé fordult, ügyet sem vetve a királyra és a testvérekre.

Ám ekkor, olyasmi történt, amire nem voltak felkészülve.

Lassiter beviharzott a szobába, és kérdés nélkül ökölbe szorította a kezét. Egy könnyű mozdulattal ráhúzott Vellwet fejére. A lány feje, mint abban az ördögűzős filmben, majdnem körbefordult, és szépen meg lehetett számolni az ujjnyomokat.

Ahogy visszanyerte az egyensúlyát, Vellwet megragadta Lassiter haját, és teljes erejéből ráncigálni kezdte. Az angyal próbálta eltartani magától, rúgni is, mire Vellwet nemes egyszerűséggel megharapta.

A testvérek már közbeléptek volna, mire Wrath leintette őket. Rhage és Vishous azon pusmogtak, hogy végre valaki, aki ellátja a szófosó baját.

Rehvenge azonban nem hallgatott senkire. Elkapta Vellwetet Lassiter karjáról. A lány szájára az angyal vére tapadt. Ekkor azért már Zsadist és Butch fogták közre az angyalt. Ki is vezették a szobából, mielőtt még jobban eldurvult volna a helyzet.

A manipulátor kisvártatva elengedte a nőt, aki a száját törölgetve rendezgette magát.

- A király házában ilyet csinálni nem szabad. – mondta Phury, mintha egy gyereknek magyarázna.

- Többen kerültek ma a klinikára, mint általában.

- Miért volt ez? Mire volt jó? – Wrath válaszokat akart.

Vellwet uralkodott magán. Ez legalább jó jel.

- Egy vámpír és egy angyal gyermeke halhatatlan. Kérdezzétek Vishous-t. Nem fogja látni a jövőmet. Sosem álmodik rólam. Ekképp a kiválasztottak sem látnak engem. De az égiek sem. S minden jel szerint, ismeritek Lassitert. – fordult Wrath-hoz, mire az bólintott. – Ő sem tudja, ki vagyok én. Őt csak megharaptam évekkel ezelőtt. Egyedül az Őrző az, aki tud rólam bármit is.

A keserűség szaga facsarta a férfiak orrát.

- Micsoda meglepetés. – Vishous unott hangon szólt.

- Megkérlek, hogy mondd el.

Vellwet Wrath-ra nézett. Mély lélegzetet vett.

- Idősebb vagyok nálatok. Még Rehvenge-nél is idősebb.

- Mégis mennyi? – vágott közbe a király.

- Oh, egy hölgytől nem illik ilyet kérdezni.

Vishous kuncogott, majd komolyságot erőltetett magára.

- Amikor megszülettem, az anyám bűnbe esett. Most valahol lélektelenül mászkál. Fogalmam sincs, milyen körülmények között. Az apámat már régen eltemettem. Az Őrző oldalán éltem hosszú-hosszú ideig. Figyeltem, akár a többiek. Kik vagytok, mit csináltok. Sokatok életét végigkísértem odaát. Egy napon megkíséreltem valamit, amit nem kellett volna. Öngyilkos akartam lenni. Az Őrző azt mondta, hogy tanulnom kell, és nem tudja tovább a gondomat viselni. Elűzött magától, így kerültem Bayne-hez. – Vishous-re nézett. – Bocs az emlékeidért.

- Te voltál?

- Képes vagyok erős gátat tenni a vámpírok elméjébe is.

- Végül is, egy Advilt is adhattál volna mellé. Kicsit fájt.

Wrath magára vonta a nő figyelmét újra.

- Lassiter miért támadt rád?

- Mert egyszer akaratán kívül megharaptam. Majdnem belehalt.

- Mit nyertél mindezzel? – kérdezte Phury. Ő volt egy egyetlen, aki nem kísérleti patkányként kezelte.

- Mert angyalvér van bennem, képes vagyok vér nélkül erős lenni, de a sebgyógyításhoz kell. A napfény rám nem hat. Nem fedem fel a valódi kilétemet, mert engem is fenyeget veszély, akárcsak titeket. Ezenkívül, a fülem. – picit felemelte a haját – A fülem kissé hegyes.

- Szóval, te vagy a fénybenjáró? Téged láttak, amikor a civilek azt mondták, olyat láttak, amit még nem? Vámpírt, aki nappal mászkál?

- Igen, királyom, én vagyok az.

- Azt hittem, ez csak legenda…

- Hát – mutatott végig magán a nő -, minden jel szerint, nagyon is élő vagyok.

- A képességeid… - szólt Phury segítségadóan. – Vishous pusztít. Payne gyógyít. Mary megszelídített egy sárkányt.

- Oh, igen. Megérzem az emberről, mikor még csak fontolgatja, hogy alantas lesz. A gondolatait és érzéseit is hallom. Az emberek eredeti arcát látom, és vámpíroknál – Rehvenge-re nézett -, meg manipulátoroknál is működik.

Wrath hátradőlt a széken, ami recsegett a súlya alatt. Zsadist a földet bámulta. Rehv le sem vette róla a szemét.

A nő azokon járatta folyamatosan a szemét, akiket látott: Wrath, Tohrment és Rehvenge.

- Ha befogadsz minket, a szolgálataim a tieid, éppen úgy, ahogy eddig Bayne-t szolgáltam. Segíts Bayne felének.

- Rendben van. Nincs veletek semmi bajunk, amennyiben tényleg egészben, sérülés nélkül térnek haza a feleink. Próbáltam mindig is felkészülni a visszatérésetekre, de most nem tudom, hogy a házam kész-e rátok?

- Az életemet egyszer akaratlanul is romba döntötted. – kontrázott Rehv. – A testvérekét nem kellene.

- Ígérem, hogy jó vámpírkislány leszek.

- Rendben. – mondta újra Wrath. Bólintott. George felült a lábánál. – Tárcsázd fel a valódi számot, ami Bayne házához tartozik, aztán elmehetsz, de nem erről a területről. Ha tényleg találkozunk, és tényleg fontos vagy az uradnak, akkor te leszel a mi cserealapunk.

Vellwet feltartotta a kezeit.

- Nem vagyok egy istenverte csomag, amit ide-oda lehet cserélgetni.

- Mi meg nem vagyunk a FedEx, hogy vigyázzunk az épségedre.

- Nálad a pont, királyom.

Wrath a telefonra mutatott. Vellwet tárcsázni kezdett egy számot.

- Nem tudom. Talán, Xhex segíthet neked a beilleszkedéssel. Vagy te neki, idegen.

Vellwet a királyra mosolygott, miközben a készülék kicsengett.

- Én vagyok. A király beszélni akar veled.

Ezzel az egy mondattal átadta Wrath-nak a kagylót. Ellépett az asztal mellől.

- Mennem kell. – mondta a lány. Wrath zöld utat adott neki kifelé.

- Várj! – szólt utána Rehv. A királyhoz fordult. – Szükség va mér rám? A dokumentumokat az asztalodra tettem. Jobbra tőled.

- Nem menj nyugodtan.

- Tartsd szemmel. – morogta Phury.

- Köszönöm.

Rehv Vellwet után sietett.

Marius nem jutott szóhoz, amikor a következő jelenet fogadta. Ahol ő ülni szokott a megbeszélések alkalmával, most egy ragyogóan szép, fekete hajú, kék szemű nő ült, aki a királyi gyűrűt hordta az ujján. Jobbján egy törékenyebb, barna hajú, barna szemű nő, balján egy vámpír, akinek hosszú szőke haja, és világoskék szeme volt. Mindannyian emberi ruhát viseltek, a vámpírok hagyományos öltözékéhez vajmi kevés közük volt.

~Na, most aztán királyi étkeknek nézünk elébe. ~

Az biztos nem. Mantrázta Marius, mire az ösztönlénye visszatért a fantáziáláshoz. Nagyon, nagyon rossz ötletnek tartotta, hogy a három nőt idehozták. Akár a halálos ítéletük is lehetne, hogy a királynét, és a két komornának beillő nőszemélyt lecipelték a pincébe.

Betehették volna őket Sarah korábbi cellájába is.

Bár, akkor számolniuk kellene Rhage, Wrath és még valaki bosszújával is. A kartörés valahogy nem szerepelt a boldog reggeli mellett Marius szótárában.

- Ez? Mi ez már megint? – mutatott a nőkre. Ők ösztönösen közelebb húzódtak egymáshoz. Lehet, hogy nem bántották őket, de ha valakit elrabolnak, nagyon nem szokott Stockholm-szindrómát kapni két óra leforgása alatt.

Phoenix felsóhajtott mellette. Roncsolt karját masszírozta. Most nem viselte a szokásos merevítőjét.

- Jó, újra megkérdezem, mit keresnek ők itt? – emelte fel a hangját Marius.

- Úgy gondoltuk, jól jönne a női kéz ebbe a házba. – somolygott fel Dahmon. – Ha már itt van Sarah, gondoltuk, legyen még itt nő köztünk.

Marius ösztönlénye a gyomra tájáról feltörő morgást hallatott. Ketten megrettentek. A barnának szeme sem rebbent. Nem csoda. Mit neki egy kis ösztönösség egy sárkányhoz képest?

- Menjünk inkább ki. – Marius eddig észre sem vette a sarokban meghúzódó Bayne-t. A férfiak mind kinyomultak a szűk helyiségből a tágasnak nem nevezhető folyosóra. Bayne kulcsra zárta az ajtót maguk mögött.

Egymást nézegették csendben egy ideig.

- Nos? – kérdezte a fiú.

Phoenix elmondta az elmúlt pár óra eseményét. Hogy tulajdonképpen erőszak nélkül elrabolták a királynét, és még két nőt, akik a testvérekkel élnek, hogy biztosítsák magukat. Az életükért cserébe visszakapják őket, csak beszélni akarnak a királlyal. Marius az orrnyergét nyomkodta. Újabban nem ölnek, hanem beszélgetnek. A kapura akár kiakaszthatnák, hogy belépés csak diplomatáknak.

- De ez annyira bizarr, hogy ezt a lányt cserélitek ki… - aztán beugrott neki, hogy nem a lányt fogják cserélgetni. Őt egyszerűen csak odaadják majd a királynak, rendelkezzen vele úgy, ahogy akar. Bayne a saját bőrét menti.

~Puha, puha hús. Még grillezni sem kellene.~

Ha Marius azt gondolta, nem lehet ez rosszabb, akkor tévedett. Még hogy cserealap. Ez minden, csak nem az. Főleg árulás rá nézve. Mert simán megkerülték volna. Ha továbbra is láncra verve lenne, Sarah-t egyszerűen csak elviszik, és kész. Míg ő itt rohadna, ki tudja, mi lenne vele.

Akaratlanul is összeszorította a ruhákat.

- Ezt a hibát nem engedhettük volna meg magunknak. – mondta Marius. Szeme ismét vörösbe fordult. – Biztos, hogy van más mód.

Phoenix és Dahmon szúrós szemmel méregette. Tudták, hogy az első ivással kötődni kezdett ahhoz az emberhez, aki nemsokára vámpír lesz. Vagy alantas. Vagy mindkettő. Vagy halott, mert Az mindig lesben áll.

- Sosem lehetünk elég biztosak.

- De Bayne! – kiabált rá Marius. – Azért, mert elrabolsz valakit, az még nem jelent védelmet. És ha megölnek minket, miután átadod a királynét? Vagy előtte? Rég tudják, hogy hol vagyunk. Azt is, hogy pengeélen táncolunk. Háborúznak az alantasokkal. Mi ehhez képest fogyóeszközök vagyunk.

Bayne és Marius egymásnak feszült. Mellkasuk majdhogynem összeért.

- Gondolod, hogy kijátszanak minket? – kérdezte Bayne.

Marius összeszorította az állkapcsát.

- Ha lenne egy felem, akit elrabolnak, minden követ megmozgatnék érte, hogy visszahozzam. És nem érdekelne a vérvonal. Nagy eséllyel végeznék azzal, aki elvette tőlem. Leszarnám, hogy mit akar. – a plafonra nézett, majd vissza Bayne-re. – Úgy gondolom, ha támadni akarnának, már rég megtették volna, lányrablás ide vagy oda.

Bayne a torkára tette a kezét. Látott rációt Marius szavaiban. Amikor önmaga volt, és nem az az elvadult másik énje, egészen hasznosnak bizonyult. Valahogy el kellene nyomni azt, amit az Őrző a felszínre hozott.

Kár, hogy a vámpírok anyja korántsem törődik vele úgy, ahogy kellene. Egyetlen rossz döntéssel veszélybe sodorta a felét, és születendő gyermekét, nem beszélve arról a pár férfiról, aki kitartott mellette éveken keresztül.

- De azt is tudnod kell, hogyha a király bántja ezt a lányt, akkor megölöm. – volt már sokkal rosszabb. Tett olyat, amit szégyellt bevallani még magának is. Néha valódi szörnyetegnek érezte magát. S az is volt. Valójában az volt.

Képtelen lenne a vágóhídra küldeni Sarah-t csak azért, mert rosszkor volt rossz helyen. Erről nem ő tehetett. Biztos van számára megoldás, csak meg kell találni. Választ pedig, csak a Testvériség házában lehet találni.

Vagy odaát az Őrzőnél, de oda meg menjen a halál.

- Egy ujjal sem értünk azokhoz a nőkhöz odabent. – mondta Bayne zordan. – Jöttek velünk ellenállás nélkül. Még fegyvert sem fogtunk rájuk, és felvisszük őket az egyik vendégszobába. Erin majd készít nekik valamit enni. Gondolom, inni tudnak maguktól is.

- Biztos. Felnőtteknek tűntek. – vágott közbe Dahmon.

Bayne gondterhelten fújta ki a levegőt.

- Elbasztuk.

- El bizony. – felelte Marius.

A telefon csörgése vetett véget tépelődésüknek. Hosszan csengett ki. Aztán újra és újra. Folyton elölről kezdődött. Marius ellökte magát a faltól.

- Fel kellene venned. – vetette oda Bayne-nek.

- Majd Erin.

- Ő biztos nem. Nincs itthon. Ahogy Vellwet sem.

A férfiak összenéztek. Este nagyon nem szokott senki sem elmászkálni Whyolence-en kívül, de ő is csak akkor, amikor éppen fasírtban érezte magát a nővel, akit szeretett. Kötődésének illata hiányzott a levegőből. Ő sem volt a házban.

- Hol van?

- Itthon biztos nem. Nekem kellett… - Marius elharapta a mondat végét, mielőtt még elkottyantotta volna magát, hogy ő készítette ételt Sarah-nak, és tervei szerint, meg is fogja etetni.

Bayne a számítógépterembe ment, és felvette a kagylót.

Bele sem kellett szólnia senkinek, tudta, hogy ki keresi.

- Itt Bayne.

Hallgatás.

- Wrath fia, Wrath vagyok. A király. Az unokatestvéred. – kimért volt és távolságtartó. Bayne tenyere viszketni kezdett. – Beszélnünk kell.

- Tudom. Én. Én. Meggondolatlan voltam.

- Rettentően.

- Én csak azt akartam…

- Tudom, hogy mit akartál. Elsőre is megértettem. – Bayne értetlenül meredt maga elé. Nem fogta fel, miért mondja ezt a király. – Van egy kis gondunk, azt hiszem. Van nálad valami, ami számomra nagyon kedves.

Bayne hallotta, hogy a háttérben feltehetően a Rhage nevű testvér felhorkan, hogy neki is ott van az ő Maryje.

- Igen. Itt vannak, sértetlenül.

- Nagyszerű. Nálam is van egy nagyon fontos dolog. – Bayne Lynre gondolt, és a benne növekvő utódjára. – Nem, nem a feled. Hanem a hűségese, és egy nő. Egy Vellwet nevű nő.

- Hogy kerültek oda? – a kérdés kicsit ingerültebbre sikerült, mint szerette volna.

- Erről a feled tud nyilatkozni.

Adaraslyn. Az édes Adaraslyn megkerülte, mert előre gondolkodott. Az asszony eme jó vagy rossz szokását lehet, hogy át kellene vennie tőle. Bármit is csinált, most úgy tűnt, hogy jól tette.

- Cserét akarsz?

- És válaszokat. – hangzott a király válasza. – Nézd. Nem tudom, mit akarsz, és nem értem, hogy gondolhattad azt, hogy lemészárolunk titeket? A nőket hozzátok a házhoz holnap este. Lassan napfelkelte van, és most már nem megyünk sehova. Adaraslynt orvosok fogják várni.

- Hol akarsz beszélni? Jó lesz a caldwelli temető?

- Nem megyek temetőbe. Nem vagyok bohóc. Odamegyünk a birtokodra, amit eltulajdonítottál. Pontosan tudjuk, hol van.

- Mindannyian itt fogunk várni, kivéve Dahmont. Ő viszi egy bordó Lincolnnal a nőket.

- Helyes. Fegyver nélkül. Mi is úgy leszünk. Mindenki. – jól megnyomta az utolsó szót. – Holnap naplemente után egyből megyünk.

- Egy embernő is lesz velük. Marius kedvese. – nehezére esett kimondani.

- Annyi baj legyen.

Wrath bontotta a vonalat. Bayne ezután csatlakozott a többiekhez. Elmondta, mit beszélt a királlyal. Marius némiképpen megkönnyebbült, hogy Sarah-ról nem esett szó, illetve csak annyi, amennyi. Hogy biztossá tegye a dolgokat, cselekednie kell.