Az elveszettek - 13.

Amikor ketten maradtak a szobában, Wrath és Tohrment átbeszélték, amiket tudtak azokról, akikről azt hitték, sosem fogják őket újra látni. Volt mit megvitatni.

- Nem félted a feleinket attól, hogy Marius nem tudja magát kordában tartani? – Tohr elterült a kanapén.

- Előbb várjuk meg, hogy visszajöjjenek épségben, aztán majd aggódok Marius miatt. – a király simogatta George fejét. A kutya úgy bújt hozzá, mint macska a meleg kályhához.

- Ha a srác elcseszi, akkor még mindig ott van Why.

- Testvér lesz?

- Ha mód van rá, mindenképpen.

Ezután egészen eddig beszélgettek, míg a redőnyök le nem ereszkedtek a nappali órákra. Az egész ház elcsendesedett, és sötétségbe borult. A király is visszavonult, ezúttal csak a fiához.

Vellwet az előcsarnokban állt meg. Nem tudta, hogy hányjon vagy sírjon. Életében nem érezte azt, hogy ott belül, a szíve környékén eltörik valami. A hangokból ítélve, a testvérek még sokáig beszélgetni fognak. Füleit hegyezve hallgatta a mély mormogásukat a zárt ajtók mögött. Magába nézve azonban, nem érzett semmi sem.

Térdre rogyott, és kezeivel átölelte magát.

- Egyáltalán nem kell színészkedj. Nem lát senki. – Rehv gúnyos hangja megtekerte a gyomrát.

- Sajnálom.

- Nem érdekel.

A férfi botjára támaszkodva lelépkedett hozzá. A kezét nyújtotta neki, hogy felsegítse. A lány szemei sírásra álltak, és kapkodta a levegőt, mintha nem lenne elég belőle a világban.

- Állj fel.

A nő elfogadta a manipulátor kezét.

- Először nem tudtam, ki lehetsz. De az illatod elárult.

- Most, hogy már tudod, újra utálhatsz valakit.

- Ne legyél már ekkora mártír. Nem áll jól.

- Kösz.

Rehvet megcsapta a régi illat, és az emlékek egy fél másodperc alatt a felszínre törtek.

- Kösz, hogy nem árultál el.

- Én nem vagyok te.

- Nézd, nem tudom elégszer mondani, hogy sajnálom.

Rehvenge illatába egyszerre vegyült düh és fájdalom. Előbb a hercegnő ölte ki belőle a régi érzéseket, majd Ehlena új életet adott neki. Sosem gondolta volna, hogy a nő, akit valaha szeretett, meg fog jelenni, és felkavarja belül. Nem is szerelmet érzett, vagy birtoklási vágyat, mint régen. Egyszerűen csak felzaklatta a halottnak hitt kedves látványa.

- Reszketsz. – állapította meg Vellwet.

- Szomjas vagyok.

- Igazán? Szerintem, mind a ketten tudjuk, hogy ez nem igaz.

- Igen. – mondta Rehv. Le sem vette tekintetét a nőről. – Csak azt hittem, hogy régen meghaltál. Hallottam, hogy egy jeltelen sírba tettek.

- Nem tudok meghalni. Csak gyengélkedtem. Hála Lassiternek. Azok után, amit veled tettem, nem volt képem visszatérni hozzád.

- Miért nem? – kérdezte szinte számon kérően Rehvenge. Kicsit arrébb álltak a lépcsőtől. Hátha jön valaki, és meglátja őket. Mondjuk, Ehlena. – Tudod, mennyi időn keresztül gyászoltalak?

Rehv megérezte a nő természetes tulipán illatát. Közelebb hajolt hozzá. Vellwet ugyanilyen ívben lépdelt hátra.

- hogy mennyiszer gondoltam a bársonyágyra… - mondta.

Megfogta Vellwet kezét, és ugyanekkor ébredt fel benne a lelkiismeret-furdalás Ehlena irányába.

Vellwet elhúzódott tőle.

- Nem győzöm mondani, hogy sajnálom.

Rehv megvonta a vállát. – Szeretem hallgatni.

- Elhiheted, nekem legalább annyira fájt, mint neked.

Rehv bólintott. – Nem tudsz te rólam semmit sem.

- Ez igaz.

- Könnyebb és fájdalom-mentesebb volt, mint végignézni az elmúlt bő hatszáz évet.

- Hm. – Rehvenge elmosolyodott. – Undorító volt így is, ezt biztosíthatom.

- Ehlena akkor jókor jött neked. Aranyos nőnek tűnik.

- Ehlena. Honnan tudod, hogy ő a felem? – kérdezte a manipulátor. – Ő nem tud rólad semmit. Amit azt illeti, jobb is lenne így a későbbiekben.

- Nem kell elmondanod. Én tudok titkot tartani.

- Már hozzá tartozom. A manipulátor kolóniával élünk fent északon. Ettől függetlenül szeretném, ha megismernéd.

- Szemfüles manipulátor lett belőled az évszázadok alatt, Tiszteletes.

Rehvenge meghökkent.

- Ezt csak az tudja, aki a klubomba járt. Vagy a környéken lakott. Nem hiszem, hogy ennyire világhírű vagyok. – Rehv beleszagolt a levegőbe. – Indulnom kell.

Vellwet vívódott, mit mondjon? Menj békével. Majd találkozunk. Puszi és ölelés. Téves, téves, téves.

- Rendben. Biztosan fogunk még találkozni.

- Szólj, ha segítségre lesz szükséged.

- Nem hiszem. A gondjaim csak az enyémek. Tudod. Már nem tartozom hozzád.

Rehvenge homlokon csókolta, majd kilépett a garázs felé. Nyilván északra tart, haza a kolóniájához, bár kötve hitte, amikor Ehlena éppen azon fáradozott, hogy a felemás szemű fiút rendbe tegyék.

Vett egy mély levegőt, és a kijárat felé indult.

Elgondolkodva elindult a város irányába. Pár kilométerrel odébb élvezte a nap első sugarait, ahogy a hátát simogatják. Két oldalra kitárta kajait, becsukott szemmel, felszegett fejel ment előre.

A szokásos szagok mellett valami más is volt a levegőben. A szemétnek tudta be. Elindult felfelé az utcán. Elhaladt a kukák és kapualjak mellett, amikor valami súlyos a vállára telepedett.

Egy éles fájdalom hasított a veséje környékére, majd megérezte a saját vérének szagát. Még egy villanás. Most már a méhe is görcsösen tekergett. Utána a tüdeje. A mellkasa. A különösen a szíve.

A szorítás engedett.

Vellwet az autóúton összecsuklott. Mielőtt elájult, ismerős illatot érzett.

Adaraslyn az ablaknál állt, és megvárta a nap első sugarait. Amikor még nincs maga a korong az égen, csupán a fényei sejlenek fel a sötétkék égbolton, átszakítva az éjszaka feketeségét, előbb világoskékre, majd egyre sárgásabbra festve a felhőkön túli világot. Amikor már túl sokat látott, behúzta a vastag, zöld függönyt.

Ekkor lépett be Bayne a szobába. Megkövült asszonya láttán, aki megfordult. Hosszú hálóinge megcsavarodott a lába körül.

Pocakját simogatta.

- Miért kerültél meg? – hangjától a zár kattanását alig lehetett hallani.

- Mert tudtam, hogy valami meggondolatlanságot fogsz csinálni.

Bayne odament hozzá. Letérdelt előtte, és átkarolta a lábait. Lyn a parancsolója haját simogatta.

- Mi lenne velem nélküled?

- Halott ember lennél.

Úgy is volt. Igazat mondott. Bayne képtelen volt tovább látni nála. Csak ő létezett, ő volt a testen kívüli szíve, az esze, mindene. Az élete. Ha Lyn nem lenne, ő sem létezne tovább. Csak vegetálna.

Megcsókolta gyermekének jelenlegi lakhelyét, szája nyomán kidomborodott egy apró tappancs Lyn pocakján.

- Honnan tudtad, hogy belemennek a találkozóba?

- Nem tettél te semmi rosszat. Why-t kimondottan megsiratták annak idején. Nem vétettél ellenük. Akik igen, mint Kriegg és Frejr már nincsenek itt. Nem jelentünk veszélyt.

- Ezért küldted el Erint?

- Sosem engedtél volna úgy, hogy vérzem.

- Ez igaz.

- Vellwet elkísérte. Csak egy levelet írtam egy reménybeli találkozóra. Pont rosszul jött ki a lépés, hogy elhoztátok a királynét… - elgondolkodott. – Bár őt szívesen megismerném.

- Holnap a Lincolnnal mentek vissza a házhoz. Megismered majd.

- Nem tudom, mit fog hozzám szólni.

- Imádni fog. Téged mindenki szeret.

- Nem is tudom.

- Lyn. Kismama vagy, és remek nő. Csak csodálni, tisztelni és szeretni lehet téged.

Bayne felállt. Megölelte, majd megcsókolta Lyn-t. Simogatta az arcát, fogta a kezét. Ha lehetett volna, a bőre alá bújik.

- Köszönöm, hogy vagy nekem.

Marius a szobája felé tartott vissza, bár ő ezt úgy élte meg, hogy a végzete felé száguld, és Az változatos, ugyanakkor hangzatos szituációkat soroltatott fel neki. Kamionhoz, gyorsvonathoz hasonlította, míg Sarah mindben jobbára a halált sejtető ütközési pont vagy tárgy volt.

Utálta magát, amiért egyáltalán nem határozott. Időről időre látta így a klánbélieket, főleg, mielőtt a legtöbb nőt elvették tőlük. Volt rá sok nap, amikor végigasszisztálta a ragaszkodásukat. Vagy, mondjuk itt volt Why. Néha begőzölt a szerelemtől teljesen. Főleg, hogy az egész viszonzatlan volt. Pláne, amikor a nő úgy döntött, hogy amikor már-már karnyújtásnyira van a boldogság, kitáncol a kötelességek alól. Olyankor nagyon sajnálta Whyolence-t. Sosem akart olyan lenni, mint ő.

Erre most itt van.

Eddig attól félt, hogy megöl valakit.

Most attól, hogy Az a legnagyobb békében készülődik magáévá tenni a szobájában levő lányt.

Az ösztönlénye és ő közte sosem volt még ekkora egyetértés.

Mind a ketten akarták, és nem bántani. Hanem örömüket lelni benne… nem mellesleg újra megkóstolni. Egyenesen megjelölni.

Benyitott a szobájába, ahol két meglepő dologba ütközött. Illetve, háromba. Az első a szoba közepén levő koszos ruhahalom. Sarah tehát megszabadult a gönceitől. A másik, hogy sehol sem volt, következésképpen, még mindig a fürdőben lehet. A második észrevétel, hogy a fürdő ajtaja nyitva állt előtte, kövér párát pöffögött feléje. Csakhogy, ha valaki a nyitott ajtajú fürdőben van, arra idővel rá is találnak.

A fürdő vakító fehérségében ott állt a lány. Törölgette felmelegedett testét. Végigszántott a combján, amitől nemcsak a haja bukott előre, hanem két telt melle is. Bimbói keményen meredeztek előre.

Marius hangosan összekoccantotta állkapcsát, és azon nyomban hátat fordított a lánynak, aki heves bocsánatkérések közepette magára tekerte a törölközőt, és kijött a fürdőből. A márkás, uniszex szappan, és a lány természetesen édes illata felkavarta Marius férfiasságát.

- Tudod, az egyedüllétben az a legjobb, hogy nyitott ajtónál zuhanyzol.

Marius nem szólt egy szót sem. Az rátekeredett a szívére, és szorította.

- Jól vagy? Vagy ennyire ronda vagyok?

- Jézusom! Dehogy. Csak. Nem voltam rád. Felkészülve.

- De láttál már nőt meztelenül igaz?

- Túl sokat.

~De ilyen még nem! Fordulj vissza! Nézni akarom!~

- Visszafordulhatsz nyugodtan.

Marius megtette, amit a lány kért, de nem nézett rá, pedig Az minden erejével azon volt, hogy rajta tartsa vörös szemeit.

- Miért nem nézel rám? – ütközött meg Sarah.

- Mert nem fogom tudni visszafogni magam. – morogta Marius. Vészjósló hangjába macskaszerű dorombolás vegyült.

- És az miért baj?

S itt elszakadt a cérna.

Sarah elnyílt szájjal, kíváncsian meredt a szemébe. Elnyelte a szürkéskék szempár.

Marius egyesével lépett felé, mintha minden mozdulatával engedélyt kérne arra, hogy közelebb mehessen hozzá. Nem, mintha a lány tiltakozott volna. Ahogy a férfi lélegzetét érezte az arcán, belül felgyulladt. Életében először söpört végig rajta a vágy perzselő lángja. A legszemélyesebb helye forró katlan lett, és nedves.

Nem kellett hozzá sok, hogy ráugorjon.

Olyan istenigazából szerette volna magába fogadni. Semmi cirógatás, semmi babusgatás, csak gátlástalan meztelenkedés.

Mindegy, milyen formában, de kellett neki.

- Sajnálom a korábban történteket. – mondta Marius.

Hangja még mélyebb volt, mintha nem is ő beszélt volna.

- Mégis, ki vagy te? – Sarah-nak csak suttogásra maradt ereje.

- Az őrangyalod.

Sarah megingott, úgy érezte, a lábai nem tartják elég biztosan.

- Miért akarsz rám vigyázni?

Marius ujjai közé fogta a lány állát, majd oldalra biccentette a fejét.

- Nagyon fog fájni?

- Nem lesz olyan, mint az erdőben. Vigyáznom kell arra, hogy értékes nő maradj.

Marius begörbítette a vállait, hogy közelebb kerüljön Sarah arcához. A lány agyában viaskodott a menekülés és a maradás. A teste az utóbbi mellett szavazott. Egyre mélyebb lélegzetet vett.

Marius ajka a nyakához ért. Sarah hallotta, ahogy a férfi beszívja minden illatát. A férfié viszont hívogatta, csábította, megkísértette.

A testének illata, a kölnie, és a füst, ami belengte, olyan elegyet alkotott, hogy Sarah agyára köd borult.

A férfi mellkasa fel és le emelkedett, ahogy belélegezte az illatát.

- Már közel vagy az átváltozáshoz. – suttogta. – Pár nap, és olyan leszel, mint én.

Ennek tudata emésztő vággyal csapott le a lányra. Csak arra tudott gondolni, hogy az ágyon fekszenek ruha nélkül, és magában érzi mindazt, amit Marius is szeretne. Meghal, ha ma este nem történik meg.

Előrenyúlt, hogy megérintse a férfit, de a lába nem engedelmeskedet neki. Marius megfogta a derekát, hogy megtartsa a levegőben.

Marius közelebb húzta magához, és a mellkasát tartotta. Sarah nem tiltakozott, sőt, ha nem lett volna olyan átkozottul jól nevelt, akkor meg is erőszakolja a férfit.

Marius két határozott lépéssel az ágyhoz vitte.

Leült az ágyra, maga mellé tette le a lányt, és elfektette.

Szőke haját hátrafésülte az ujjaival. Hiába voltak nedvesek a tincsek, ellenállás nélkül szántott végig rajtuk. Ujja végével megsimogatta az arcát, végig a homlokától, az orrán át az ajkáig, végig az állát, majd a hosszú nyakát. Sarah nem húzódott el, csak még jobban kinyújtózott.

Erre a mozdulatra Marius orrát a lány illata hatalmába kerítette. Teste a lány rabja lett, érezni akarta a melegét, selymességét. Egyiküknek sem volt még olyan élménye, hogy a partner valamilyen módon éteri.

- Csókolj meg. – suttogta Marius.

A lány felfeszítette hátát az ágyról, mire a férfi lejjebb hajolt. Sarah körbefonta kezével az izmos nyakát. A vámpír az egyik kezét a lány karjára tette.

- Ne olyan hevesen.

Az hisztizni kezdett Marius fejében.

Sarah agya vibrált. Ha ennél lassabban csinálja, akkor akár el is alhatnak egymás mellett macis pizsamában.

Erre csak még inkább megfeszítette a hátát, hogy mellét teljes egészében a férfiénak tudja nyomni. Felhúzta a lábát, összeszorította őket, hogy tudjon egy kicsit incselkedni.

Várta, hogy ott simogassa a hatalmas tenyere, majd az egyik ujja félrehúzz a bugyiját, hogy másik két ujj…

- Ne… - nyögte Marius.

Sarah megnyalta a szája szélét, amikor megérezte, hogy a férfi megkívánta.

- Szeretném… - kezdte Sarah, de nem fejezte be. Nem tudta.

Marius megrázta a fejét, hogy tisztábban lásson.

A lány egy pillanat alatt csalódottá vált.

- Itt… - elengedte Mariust. Hanyatt dőlt, hogy felkínálja magát a vámpírnak. - Érints meg… kérlek…

Marius villámgyorsan megnyalta a szája szélét, amikor elképzelte, hogy a keze végigsiklik a puha, selymes bőrön, egészen a hajlatáig, amit követ a szájával, majd végül izzadt nyelve játszani kezd vele.

Marius sosem érzett ilyet. Egy kiválasztott, kivételes nő, aki ráadásul még értékes is a faj szemében, azzal tiszteli meg, hogy odaadja magát neki. Persze, volt szeretője ember is, és vámpír is, de még sosem érezte azt, hogy egy nő uralkodik felette. Azóta nem. Irányítja, elemészti.

Ha most Sarah azt mondta volna, hogy vegyen egy űrhajót, és hajtson a Napba, kérdés nélkül megteszi.

Mélyen belélegezte az édes vanília illatot.

Volt benne valami más is.

Basszus!

~Már most kötődik hozzád. Pedig, még hozzá sem értem úgy igazán.~

Sosem akart kötődni senkihez, erre Az megteszi helyette. Nem akart egy nőt sem magának. Most ez a terv is füstbe ment.

Sarah újra sóhajtozni kezdett, mire minden testrésze éterien ringott. Vágyának illata olyan erős volt, hogy nemcsak a szobát töltötte meg, hanem a világot.

- Kérlek. – mondta a lány.

Marius vére őrült iramot diktált. Erekciója úgy lüktetett, hogy már fájt, mert a zipzár hátulja a húsába vájt.

- Nem így kellene lennie. – válaszolta.

- Nem érdekel. – egy pille szuszra nyomorgatta ki a szavakat a száján.

Marius nem tudott nemet mondani neki. Őt sem érdekelte, hogy Wrath elé kellene vinnie, nem az ágyba.

A lány ismét fel akart nyúlni, mire a férfi lefogta az ágyra a csuklóinál fogva. Sarah ismét nekifeszítette a mellét.

Mélyeket lélegzett, de csak rosszabb lett a helyzet. A csípője külön életet élt. Ritmusosan előre lendült csak úgy magától.

Maga sem tudta miért. Megcsókolta.

A lány a lábát átvetette a derekán.

Marius kinyitotta a szemeit.

Miért hat rá úgy az ismeretlen, mint ahogy másra sosem? Más menekül, és hideg fejjel megy előre. Ő viszont? Kíváncsi, szeretni tudni, hogy a lány belül is épp annyira élő-e, mint kívül? Vajon passzolnak egymáshoz?

Olyan régen vágyott minderre.

Akaratának erejével eloltotta a villanyokat, a szobában vaksötét lett. Bezárta az ajtót is, hogy senki se zavarja meg őket. Marius elengedte, hogy levegye a pólóját és a nadrágját. A sportcipő sem maradt rajta. Teljesen csupasz volt.

Sarah felé hajolt. Szájának édes ízére, Marius gerincének alja összerándult. A lány simogatta az arcát, a száját, másik kezével a hátát, már ameddig érte.

Gyors csókok záporoztak a lány nyakára, végig húzta rajta előbb a nyelvét. Érezte, hogy fogai megnyúlnak a szájában, azok hegyével óvatosan követte a nyelve nyomát. Kezét a törölköző alá csúsztatta. Simogatni kezdte a lágy bőrt. Hasa lapos volt, a férfi tenyere két simítással bejárta azt. Levette róla a frottír anyagot, hanyagul maga mögé dobta. A melle ívén húzta végig a kezét, s csak eztán fogta tenyerébe a csábító halmot. Sarah mellbimbója megkeményedett, a fiú játszott vele kicsit.

Marius elvesztette a fonalat. Az irányította.

Éhes ajkával mohón bukott rá a bimbóra. Teljes erejével szívni kezdte. Marius karján tartotta magát, érezte, hogy izmai fájdalmasan lüktetnek. Alkarjára támaszkodott, kissé ránehezedett az alatta vonagló testre. Érezte minden forró puhaságát.

Nyelve táncolt a bimbón, majd lefelé indult.

Amikor a vágy forrásának illatát megérezte, tudta, hogy elkárhozott. Hímvesszője olyan mereven ágaskodott, mint még soha. Teste remegett attól, hogy érezni akart. Benyúlt a lány combjai közé. Megérezte a nedves, forró rést.

Marius csókkal borította be a lány belsőcombját, végig a térdétől egészen a combja hajlatáig, végignyalta a szeméremdombját. A lány beletúrt Marius hajába, és erővel nyomta oda a férfi fejét, ahova a legjobban szerette volna.

Úgy csókolta meg, hogy beszívta a csiklóját, és nyelvét a puncijába csúsztatta. Nyalogatta és szívta, ahogy csak tudta. A lány testében bombaként robbantak fel az orgazmus dinamitjai. Amikor Sarah érzékelte a távolból, hogy a férfi a helyén van, akkor ismét átkulcsolta a lábával.

Kényszerítette magát arra, hogy kinyissa a szemét, és a lányt is, hogy ő is tegye ugyanazt. A lány szorosabbra kulcsolta a lábát, mire Marius egyre mélyebbre csúszott ellenállás nélkül.

Nem kímélte.

Nagyot lökött, és abban a pillanatban végleg elveszett.