Az elveszettek - 14.

Bayne, miután felvezette a nőket a szobába, rájuk is zárta a vendégszobának kinevezett, kissé dohos lakot. Mégsem lenne jó, ha ők itt fel s alá mászkálnának a házban. Talált egy csinos tálcát a konyhában félig kész ételekkel, azokat is beadta a nőknek, persze mindenből gondosan három adagot készített el. Még az üdítőkből is.

Egyáltalán nem tűnt fel neki, hogy egyik nőszemély sem ellenkezik. Pedig, a legtöbben, mint Sarah is, menekülni akarna. Bár, gondolta, a parancsolóik kimentették már őket szorultabb helyzetből is. Minek aggódnának?

Főleg, miután el is mondta, hogy alig huszonnégy óra múlva otthon lesznek?

A királyné töredelmesen végighallgatta, és megkérdezte, mi a további terv? S ekkor jött rá Bayne, hogy a világ legrosszabb bűnözője lenne belőle. Nem vitás. Simán szabadon engedne bárkit, mint valami rossz házőrző. A többieket is a szobájukba parancsolta. Tudta, hogy semmi kárt nem tennének a faj királyának felében, vagy a harcosok nőiben, de nem árt óvatosnak lenni.

Marius legalább lefoglalta az ösztönlényét, s ezzel pipálva is volt a legfélelmetesebb pont ebben az elbénázott történetben.

Már indult volna a lakrészébe, amikor Whyolence jött vele szemben a folyosón.

A leginkább üde harcos, ex-testvér most önmaga legrosszabb árnyékát nyújtotta. Vörös, oldalt felnyírt, amúgy derékig érő sötétvörös haja csapzottan, átázottan tapadt a testére. Zöld szemeinek arany pettyei sötétlettek ugyan a tekintetében. Már csak egy szakáll, és elmehet csavargónak a caldwelli éjszakába, gondolta magában Bayne.

Why egy közel hasonló napon kopogtatott az ajtaján, felajánlotta neki szolgálatait élelemért cserébe. Azóta a legjobb tudása szerint védte őt, és a felét.

Fehér inge szétszaggatva lógott rajta. Gombjait elvesztette menet közben, így feltárult Bayne előtt izmos mellkasa és hasfala. Ezernyi vágás futott rajta végig. Bőr és fém karkötős kezét zsebre dugta, amikor megállt. Fekete nadrágja sem volt a tisztaságáról híres.

- Te meg hol jártál? – kérdezte Bayne. Megfogták egymás alkarját. A fekete férfi meg is lapogatta a másik vállát üdvözlésképpen.

- Először is, eltüntettem Marius korábbi estéjének maradékát. Hullástól, véres ágyneműstől. Aztán az alantasok nyomát követtem, és a halottakat eltemettem. Ennyi. Nappalra behúzódtam egy barlangba. Ott vártam meg az éjszakát.

- És miért nézel ki úgy, mint aki most jött a szorítóból?

Why végignézett magán.

- Medve.

- Ja, el is felejtettem, hogy a caldwelli erdő híres a mackóiról.

Why legnagyobb hibája az volt, hogy még így is, férfi szemmel is gyönyörű volt. Fehér bőre, hatalmas termete jó kontraszt volt élénk hajának. Valahogy Bayne sosem akart kikezdeni vele, de Marius ösztönlénye sem. Messziről elkerülte, és Phoenixen kívül, csak Why tudta őt kordában tartani.

Mindig is jó nagy darab volt. A valamikori testvér egy cseppet sem vesztett erejéből.

Az óhazában minden nő a fele akart lenni. Nem volt olyan, akit egy szemvillantás alatt ne vitt volna kárhozatba. Emberek vérét itta, de sosem látták sem nővel, sem férfival. Aztán egy nap bekopogtatott egy vándor. Egy nő. Vellwet… és Why elveszett. Minden feláldozott volna az idegen nőért.

Egy biztos. Mióta volt a nő, Why nem volt teljesen önmaga. Remek harcos volt, ehhez nem fért kétség. Kevés vámpír volt, aki nem ismerte. Éjjel egyedül járta a saját útját, s mióta a nő az életébe lépett, fegyver nélkül. Eléggé fatalistán élt. Puszta kézzel tépett szét minden alantast és korcsot.

Kicsit arrébb húzódtak az útból, nem mintha bárki is járkált volna körülöttük.

- A korcsok hullaházat csinálnak a városból. – szólalt meg W. – Tudom, hogy érdekel a dolog, és azt is, hogy miért.

- Érdekel, de a lány jobban.

A vörös férfi értetlenül meredt a másikra. Bayne töviről hegyire beavatta az elmúlt majdnem két napba. Why nyugodtan végighallgatta, és csak bólogatott, mint az autók ablakában fityegő kutyák. Többször szívta a fogát, amikor Bayne elmondta, hogy a királyné is itt van a házban, hogy miért, és Marius vágyának illata miért terjeng a folyosón.

W kedélyesen hátradőlt, megtámasztva így a falat. Bayne idegesen pásztázott végig minden apró részletet. Neszeket hallott, s mindenre odakapta a fejét, hogy hátha az ellenség, vagy a testvériség jött érte. S mindig jólesően nyugtázta, hogy nappal a kutya sem mozdul egyik táborból sem.

- Vellwet a testvériségnél van. – Why valósággal megfagyott. – A király válaszreakciója az volt a királyné itt létére, hogy akkor ők megtartják a cseréig őt és Erint.

Why ráncolni kezdte a homlokát. – Ha csak egy hajszálnyi baja is esik, megeszem őket reggelire. – babrálni kezdett az inge szélével. Próbálta alig láthatóvá tenni az idegességét. Nem sikerült.

- Egyszerű félreértés.

- Aha.

- Te látsz összefüggéseket a dolgok között?

- Hülye vagy, ha te nem látod, már megbocsáss.

- Elmondanád nekem is?

- Sarah nem lesz alantas. Egy nő teste nem képes befogadni az Omegát, bármennyire is akarja. De ha mégis, mennyire lenne hatékony? Egy fiú egyszerre több nőt megtermékenyít, míg egy nő csak egyszerre egyet. Mert javíts ki, ha tévedek, de nem tojásban kezdik az életüket, mint a csirkék. – Bayne majdnem felnevetett a gondolatra. – Ezt a király is tudja. Az már más kérdés, hogy a vérébe került alantasmolekulák hogy befolyásolják, de szerintem, ha eddig kibírta, a legnagyobb fenyegetést az jelenti számára, hogy Marius ösztönénje ne akarja a nap huszonnégy órájában kényeztetni.

- Hogy tudsz ennyire nyugodt lenni?

Why ellökte magát a faltól.

- Nem, Bayne, nem vagyok nyugodt. Vellwet azoknál a férfiaknál van. Igaz, biztonságban, de nem tudsz erre biztosítékot adni nekem. Rossz előérzetem van.

- Mi?

- Hogy az alantasoknak ehhez kevés közük van. Vagyis, persze, van, mert a munkájukat végzik. – némi cinizmus vegyült a hangjába. – A gond az, hogy a korcsok egy harapással vagy karmolással is könnyen fertőznek, mert, hogy fertőznek. Nem hoznak létre új korcsokat, de a vérmérgezésbe bele lehet halni. Ma láttam, amint az egyik elkóborolt testvért egy ilyen megtámadja. Alig bírt el vele. Csalinak használták azok az átkozottak. Majdnem otthagyta a fogát az a felemás szemű fiú. – lehajtotta a fejét. – Senki sincs biztonságban.

- Lassú lefolyású? – kérdezte Bayne.

- Mi vagyok én? Biológus? Honnan tudjam? Mindig csak a végeredményt látom. Bizonyítékot pedig, nem tudunk szerezni, mert mindig menekülés a vége.

Bayne hátradőlt a falhoz. Igyekezett a hallottakat összerendszerezni. Kiürültnek hitt koponyájában zsibongtak a gondolatok.

- A lányt alantasok támadták meg. – jelentette ki.

- És mit kezdjek vele?

- Ha kell az Omegának, miért támadtak rá?

- Lehet, hogy a saját szaguktól nem látják a parfümériát. – Why az öklét a falhoz tette. Súlyos, vastag ezüst karlánca mélyen a föld felé csüngött amúgy sem kicsi csuklójáról.

- Mire akarsz kilyukadni, Bayne?

- Csak arra, hogy logikátlan. Meg akarok változtatni valakit, és előtte megölöm? Nincs értelme.

- Mint annak sem, hogy fehér zászlót lengetve, elrabolod a királynét. – Why elgondolkodott. – Az Omega első kísérlete majdhogynem szó szerint füstbe ment. A másodikat Wrath közel akarja majd tudni magához. Nem az a kérdés, hogy átváltozik-e, vagy az Omega megszerzi-e. Hanem, hogy mennyi vámpírság van a csajban, illetve – emelte fel bal mutatóujját. -, hogy van-e mód arra, hogy még a nagyobb gond előtt megtisztítsuk?

- Mire célzol?

- Nem célzok. Lövök, és találok. Vérátömlesztés. Akár. Egy férfi, aki átsegíti. Akihez kötődni fog, bár minden érzékszervem azt mutatja, hogy pipálhatjuk az első napirendi pontot.

- Igen. – szűrte Bayne a fogai között. – De mi van, ha megvadul?

- Nem fog. Ösztönösen ragaszkodik hozzá. Ennyire ismerem Mariust. Ha nem ölte meg elsőre, ezután se fogja.

- És, ha rosszra fordulnak a dolgok?

Why nem válaszolt egyből.

- Nincs annál rosszabb, mint amikor a szerelmünket ki kell tépni a szívünkből.

- Nem fogja megtenni. Maradtál te.

- És még páran.

Banye fejében a kirakós minden darabkája a helyére került. Átkozta magát, amiért az egész eddigi erőfeszítésük sok hűhó volt semmiért.

- Hogy abszolváljuk mindezt?

W mosolygott.

- Nem kell minket félteni. Már erre is van egy tervem.

- És mi az?

- Azt csak a királynak mondom el. Neki van hozzá a legtöbb köze.

Bayne megdöbbent, hogy lehet ugyanannak a férfinak, ugyanannak a hangnak két teljesen különböző súlya: az egyik kedves, mintha mindenkit a szívére ölelne. A másik rideg, és gépies.

- Vajon mire számíthatunk?

- Egy olyan klubhoz fogunk tartozni, ahová világéletünkben visszavágytunk. Most őszintén. Nem mindegy? Mi írjuk a szabályokat. Mindenki nyer ezen az ügyön. Külön-külön, és együtt is.

Bayne elgondolkodott, majd megvonta a vállát.

- Jó. Nem örülök, de nem mondok neked nemet. Testvéri ajándék.

Why szeme őszintén csillant.

- Nem várhatjuk el, hogy más adja nekünk oda a babérokat. Szedjük le magunknak.

A két férfi megállt egymással szemben. Bayne rácsodálkozott, hogy Why a hatalmas termete ellenére milyen könnyen mozog.

- Hová visz az utad? – kérdezte Bayne.

Why ránézett, nemlegesen megrázta a fejét, majd megütögette az ajtaját. Ezzel jelezte, hogy minden jel szerint, nyugovóra tér.

- Alszom egyet, és neked is azt tanácsolom, menj be Lynhez, és adj neki jó éjt puszit. – Bayne ügyetlen mozdulatot tett. Tulajdonképpen a lábai összeakadtak, és majdnem Why-ra zuhant. – Kösz, apu, de én már felnőtt vagyok.

A vörös férfi el is tűnt az ajtaja mögött.