Az elveszettek - 18.

- Megyek, megkeresem! – ugrott fel Rhage, és már el is tűnt. Wrath bámult utána, mert ő igazából Mariusra és a lányra volt kíváncsi, nem Whyolence-re, de persze, így sem volt ez rossz ötlet.

Rhage a ház előtti verandáig menetelt. Nem úgy, mintha az ajtó vagy a fal útját tudná állni. Körbekémlelt a láthatáron, viszont sehol sem érzékelte a vörös harcost.

- Hol a francban lehetsz? – kérdezte magától. Meresztgette szemeit, szaglászta a levegőt, mire nagy sokára egy szellő Why illatát hozta magával. A fák közül kilépett a valamikori harcos. Szinte semmit sem változott. Talán, az arca lett idősebb. Megnyúlt, mintha nem ivott volna vért az elmúlt… mondjuk úgy ezer évben.

- Rhage? – szólalt meg, és odagyalogolt elé.

- Szarul nézel ki. Ugye tudod?

Whyolence kinyújtotta a kezét egy kézfogásra, mire Rhage rákapott az alkarjára, és magához rántotta. Olyan szorosan ölelte meg, hogy Why alig kapott levegőt. A szőke hátlapogatása kapudöngetésnek hatott a hátán.

Why minél inkább szabadult volna, Rhage annál inkább szorította magához.

Ez fura.

Túlságosan hosszúra nyúlik az ölelés.

Végül csak sikerült Rhage-nek elengednie régi játszópajtását.

- Mit csinálsz…?

- Wrath látni szeretett volna, és gondoltam, kihasználom a helyzetet. – vigyorodott el Hollywood. Arca olyan kifejezést vett fel, mint amikor egy nyalókáról nem tudja eldönteni, cukorban vagy csokiban hempergesse meg. – Teljesen férfiasan persze.

- Természetesen. Akkor. – Why az ajtóra bökött. – Bemegyünk?

- Ja, igen. Meg kellene motozzalak?

A kérdésre a vörös harcos egy kést húzott elő a nadrágja hátuljából, majd két másikat a bőrmellényének belső zsebéből. Kérdés nélkül átadta őket Rhage-nek. A szőke megforgatta ujjai között a pengéket, aztán csak az egyik tenyerébe süllyesztette őket. Esze ágában nem volt elvenni Whyolence fegyverét.

- Te tisztában vagy a szabályokkal? Mert a barna hajú nőszemély eléggé pokróc volt. – megrántotta a vállát. – Ameddig Rehvenge meg nem ríkatta.

Whyolence megállt, mert ezután megragadta Rhage vállát, és a falnak teremtette. A szőke hústorony rongybabaként csüngött a vörös alkarján. Meg sem próbált ellenállni, mert a jellegzetes illat elárulta a kötődését.

- Mit csináltatok vele?

- Mi semmit. Rehvenge ismeri. De ereszd el a torkomat. – Why elhorgasztotta kezeit. – Kösz.

- Miért sírt?

- Mert a manipulátor felfedte a valódi kilétét.

Why magában tartotta az indulatait.

- Megesküszöl a feled életére, hogy nem bántottátok?

Rhage tőle szokatlan módon egyik kezét a Testvériség csillagára tette, a másikat jól látható ujjakkal felemelte. – Az életére.

Why tudta, hogyha a saját életét teszi meg tétnek, arról Rhage simán hazudna. Testében egy sárkánnyal nehezen nyírta volna ki bárki is, aki az életére próbál törni. Mary azonban teljesen más tészta volt. Ő érte egy falut is felégetett volna. Ha tüzet okádni nem tud a benne élő fenevad, akkor csak ezért megtanítaná.

Rhage kinyitotta neki az ajtót. Why kicsit lehúzta a fejét, hogy beférjen.

- Na, máris jobban érzem magam. – motyogta Vishous, miközben meggyújtott egy kézzel sodort cigarettát.

- Nem tudom, miért örülök, de kissé homoerotikus élményben van részem. Azt hiszem. – jegyezte meg Butch. V a szeme sarkából ránézett.

- Ő – fújta ki a füstöt Vishous – mindig is ilyen hatással volt ránk.

Rhage megköszörülte a torkát.

- Uram, királyom, Wrath, van szerencsém megtalálni és ide hozni a színed elé a tékozló fiút, Whyolence-t.

Zsadist szeme komor feketéből élénk sárgává változott. Butch érdeklődve figyelte, Tohrmenten vajon milyen jelzés uralkodik el a rég nem látott testvér hatására. Nos, a válasz: semmilyen.

Whyolence végignézett a többieken, majd megcsókolta a király gyűrűjét.