Az elveszettek - 20.

Sarah leült egy kanapénak beillő fotelbe. Eltörpült a roppant bútorok mellett. Hátradőlt, de nem helyezte teljesen kényelembe magát. Ami azt illeti, egészen kellemetlenül érezte magát. Mintha betolakodó lenne, pedig a saját fajtája között van.

Az ajtó felé nézett, amikor tompa cipőkopogást hallott. Bízott benne, hogy a felmentősereg jön el érte.

Idegesítette, hogy Wrath méregette, csakúgy, mint a csálé ajtóban tornyosuló, rosszarcú vámpírhadsereg.

A fenébe! Olyan jól nézett ki! Az arca káprázatos volt. Királyi. Amikor már tudott máshova nézni, a többieket is jól szemügyre vette. Az egyiknek katonásra nyírt haja volt, a másiknak tetoválás húzódott a jobb halántékán. A harmadik arcán egy sebhely futott végig, a negyedik, akivel kint hagyták, szokatlanul emberi külseje volt, és az ötödik, aki Brad Pittet simán maga mögé utasította a legszebb pasi választáson, és toronymagasan vezethetett is.

Mindegyikük feketében volt, ruhájuk kidobta tökéletes izomzatukat. Sarah kereste rajtuk az igazi hibát. Mind hiába. Egy-kettő nem volt annyira éteri, mint a többi.

Inkább angyalok, mint vámpírok?!

De azok. Nagyon is azok. Ébredj fel, Graves!

A szeme egyre inkább égni kezdett. Meg mert volna esküdni arra, hogyha rosszul mozdul, ott lesz vége, ahol van. Kegyetlen gyilkosok között. Mozgolódás támadt a királyi férfi lábánál. Egy golden retriever dugta ki az asztal mögül a fejét. Pofáján érdeklődő vigyor látszott, és rajta a hám.

Ez a fenséges alak vak lenne?

Csalódottan dőlt hátra a kanapén. Keresztbe tette a lábát, kezét összefonta a mellkasán, és lefelé bámult. Csodás erezete volt a padlónak, állapította meg magában.

A helyzet kezdett kényelmetlenné válni.

Mariust a lába nem vitte arrébb az ajtó melletti faltól. A szíve a torkában dobogott. Meglapult a fal mellett. Minden alkalommal, amikor kiitta egy nő vérét, vagy szeretkezett velük, meg sem kottyant neki az érzés. Semmit nem érzett, mintha nem lett volna benne élet. Most, hogy érezte a lányt, mint egy kisgyerek, megfutamodott. Az agya leblokkolt, és amikor újra felolvadt, az egyetlen dolog, amit tenni tudott, hogy Wrath parancsára kihátrált a helyzetből.

Régen, amikor Azt az Őrző felszínre hozta, a kiválasztott után is gyengén látott. Érezte, hogy a bőre fáj, csontjai sajognak. Most pezsgett. A király nem küldte ki. Hálás volt neki érte, de tudta, hogy egyedül szeretne lenni Sarah-val. A testvérek sem véletlenül nem zárták rájuk az ajtót. Ugrásra készen álltak, ha rávetné magát a királyra.

A gyomra lüktetett, lábai elnehezültek, kezeiből kiment a vér. Sőt, azt összes vér egyetlen testrészébe áramlott. Az elmúlt pár óra megtornáztatta az agyát, kiszívta minden erejét. Ugyanakkor, repesett a szíve, hogy itt volt a királya kegyelmében, és közel volt hozzá az egyetlen lény, aki nyugalmat hozott az életébe. A teljes katarzist élte át.

Legalábbis, eddig a pontig biztosan. Ha az eddig történteket viharnak nevezte, akkor a lány volt a villámcsapás mennydörgéssel kísérve.

Amikor Sarah hátradőlt, Marius megérezte testének természetes illatát, és a fejében Az most szabályszerűen trillázta az egyetlen szót, ami kezdett a füléhez nőni: az enyém!

Ott ülve rendkívül gyönyörűnek találta. Sokkal szebbnek, mint legelőször.

- Érzem a félelmedet. – dörrent a király hangja, pedig valósággal suttogóra fogta. – Én a vámpírok királya vagyok, Wrath. Azok ott kint a Fekete Tőr Testvériség tagjai. Itt mindenki az én harcosom. – Wrath bólintott, mire a férfiak egyszerre köszöntek Sarah-nak. Ő csak bátortalanul felemelte a kezét, és egy „hali”-val elintézte őket. – Jó. Most már ismerjük egymást.

Valahogy megnyugtató volt a tudat, hogy Marius a háta mögött van.

- Szóval, te lennél Sarah Graves. – kezdte Wrath. – Üdvözöllek. Mielőtt még bármit is mondanék, nem foglak megölni. Befogadlak a házamba téged is, a – Mariusra nézett – parancsolóddal együtt. Mától az lesz az otthonod.

Sarah hallotta ezt a megnevezést. Azokra a férfiakra mondták, akik összekötődtek, és elvették életük szerelmét. Marius nem ette el, de kétségtelenül összekötődtek. Amikor a nevelője mesélt neki a vámpírokról, sokszor álmodott arról, hogy majd valakinek a fele lesz. S most, amikor itt volt, nem örült neki maradéktalanul.

- Az én otthonom? – kérdezett vissza.

- Igen. – Wrath bólintott is mellé, hogy nyomatékosítsa szavait. – Gondolom, már elmondták neked, hogy miért vagyunk itt.

- Igen. Várom az ítéletet, királyom. – nem volt biztos benne, hogy a kellő modort üti meg a faj uralkodójával szemben.

- Marius oltalma alá helyeztelek innentől kezdve. Az átváltozásod után közös élet vár rátok. – Sarah hátrapillantott Mariusra, aki szoborként állva bámult egyenesen rá. – Az átváltozásodig nem mehetsz sehova férfi kíséret nélkül. Utána az dönt, hogy mennyire lesz hintőpor illat utánad a levegőben.

- Érezni lehet ennyire? – lepődött meg a lány.

- Nem is gondolnád. – Wrath az asztal lapján végighúzta az ujját. Irányította magát, hogy előtte megállhasson, majd nekitámaszkodhasson.

Wrath a vámpírok ősi nyelvén intézett pár szót az ajtóban tornyosuló férfiakhoz, akik feleltek is neki. Bár értene azon a nyelven. De sosem tanította rá meg senki, pedig, szépen csengett a nevelője szájából is.

- Nem illik nyelvet váltani társaságban. – jegyezte meg Sarah.

A férfiak majdnem felröhögtek a stílusától.

- Ez a vámpírok nyelve. Majd megtanítunk használni, és akkor nem fogod a királyodat sértegetni. – Sarah bólogatott. Na persze, hiszen nem lesz más dolga egy hűségesekkel teli házban, mint pótolni az elmúlt éveket.

- Van egy „természetes” ellenségünk. Az alantasok. Az ő vezetőjük az Omega. Egyszer már próbálkozott egy hozzád hasonlót készíteni. Lash-nek hívták. Mondjuk rá, hogy a bátyád volt. Félig alantas, félig vámpír. Megöltük, mert ellenünk fordult. Te ugyanolyan vagy, mint ő. Félig ilyen, félig olyan. Ha átváltozol, akkor még nagyobb veszélybe kerülhetsz. Azért tartunk felügyelet alatt, hogy ez ne történjen meg veled.

Sarah már szólni akart, hogy nem fair, hogy életének hátralevő, igen hosszú részét egy börtönszerű házban kell töltenie, de nem jött ki hang a torkán.

- Az anyám vámpír. Az apám is vámpír. – suttogta. Ujjaival végigszántott szőke tincsein.

- Ez igaz. De anyád a terhessége alatt az Omega vérében ázott, ezért van fura szagod. Egy alantas hozott ki a borzalomból. Az Omega megölte őket. Ezért kerültél nevelőhöz, aki adott is, meg nem is.

- Hát, ez csodás. – bukott ki Sarah-ból.

- Hallgass végig, kérlek.

- Csak tessék. – teljesen bezárkózott a fotelben ülve.

- Amikor átváltozol, innod kell egy férfi vámpír véréből. Akinek a vénáját veszed, ahhoz fogsz tartozni, ha össze is kötődtök. Nem szabályszerű. Ha az Omega elkap még előtte, vagy közben, és átad magából neked valamit, nem fogsz meghalni. Olyanná fogsz válni, mint azok, akik megtámadtak az erdőben. Csak éppen, hozzád hasonlók nemzésére leszel képes. Mert méhed van.

Wrath szavai kíméletlenek voltak, s meg sem próbált rajta szépíteni.

- Van jogod dönteni az életed felől. De tudd, ha velünk maradsz, nem esik bántódásod, és teljes értékű életet élhetsz.

- Őt rám küldted? – mogorván bökött Marius felé, akiben még Az is annyira lefagyott, hogy úgy érezte, agyában rejtegeti az Antarktisz egy sarkát.

- Nem. A ti kapcsolatotok véletlenszerű.

- Annak tükrében, amit elmondtál az imént, úgy tűnik, vele akarsz magadhoz közel tartani. Ivott a véremből, össze is kötődtünk, s hogyhogy nem, a gyámom lesz.

- Nem mi mondtuk neki, hogy csináljon veled bármit is. Nem akart, és nem is fog bántani. Erről gondoskodom. Persze, elmehetsz, amikor csak akarsz.

- Aha. De előtte fessek célkeresztet a hátamra és a mellkasomra.

Rhage elismerően morogni kezdett valamit, a tetovált arcú testvér pedig bólogatott hozzá.

- Mennyi időm van még?

- Egy vagy két heted.

- Addig gondolkodhatom?

- Persze. A rezidenciám nem börtön, hanem egy erőd.

- Gyilkos leszek?

- Nem. Nem minden szempontból. Egy faj fennmaradásáért kell megölnünk az alantasokat. Nem lesz benne semmi szánalomra, vagy bűntudatra méltó. Efelől biztos vagyok.

- Szar egy félresikerült kísérleti nyúlnak lenni. – kifújta a levegőt, ami télies hőmérsékletű volt.

- Megértelek. – szólalt meg a sebhelyes arcú, sárga szemű férfi. – De nem mindenkinek egyszerű a helyzete. Wrath harcosból király lett. Butch, a Pusztító, vagy Phury, a Nemző. Rehvenge a manipulátorokat uralja, iAm az árnyékok királya lett. Mindenki határozott feladattal születik.

Sarah pár percig gondolkodott.

- Magamra hagynátok?

A király bólintott. A többiek is, de szigorúan csak az ő reakciója után.

- Indulnunk kell. Még napfelkelte előtt kell átérni hozzánk. Fritz majd elszállásol.

Sarah felállt, és a földet bámulva követte Mariust, mögötte személyesen a faj királya baktatott vígan csaholó kutyájával.

Nem váltak semmivé, mint a regényekben. Bezsúfolódtak egyetlen Range Roverbe, és elindultak egy alig látható ösvényen. Mire elérték az álcázott házat, Sarah Marius vállára hajtva a fejét mély álomba merült.