Az elveszettek - 21.

Zsadist későn kapcsolt.

- Figyelj oda! – de már hiába mozdult Marius irányába.

A fiú elvesztette az egyensúlyát, és a szivacsokra zuhant.

Maga sem értette, hogy miért, egyszerűen csak, elvesztette a lába felett a kontrollt, nem tudta kitartani a súlyát, és már meg is ingott. Még jó, hogy „a mester”, ahogy magában nevezte Zsadist-ot, körpepakolta őt gumiszőnyeggel is szivaccsal.

Csúnya kék zúzódás lehetett volna belőle.

A testvér egy pillanat alatt, halált megvető bátorsággal lehuppant az ő gerendájáról, és fölé guggolt.

- Na, mi a helyzet? – kérdezte.

Marius arra gondolt, hogy amikor messziről nézi valaki Zsadist arcát, akkor egy rettentően robosztus alakot lát, aki nyers és indulatokkal teli. De amikor megismerik, és a férfi is hagyja, hogy közel kerüljön valaki hozzá, akkor egészen kedves. Már-már emberi.

Marius felkönyökölt.

- Jól vagyok, csak elkalandoztam. – mosolyodott el.

- Mára elég ennyi.

Zsadist Marius vállára támaszkodva állt fel, majd talpra rántotta a másikat is.

Kimentek a kertbe szellőzni. Senki sem volt kint, pedig este volt és hűvös. A szobákban égett a villany. Zsadist biztos volt benne, hogy Bella és Beth babáznak Adaraslynnel együtt. Végre a fele nem volt egyedül, és volt kitől tanácsot kérnie gyerekügyben.

Régen érezte azt, hogy minden rendben van.

De ez aggodalomra is okot adott.

Ez volt a vihar előtti csend.

- Kérdezhetek valamit? – törte meg Marius az idillt.

- Persze. – Zsadist rá sem nézett, csak a csillagokat bámulta.

- Te hogy kezdted Bellával? – a testvérnek fennakadt a szeme. – Úgy értem…

- Szexuális felvilágosítást adjak?

- Nem. Dehogy. Pusztán kíváncsi vagyok…

- Nem tudod, hogy édesgesd magadhoz.

- Igen. – ugyanis, miután megérkeztek a házba, Marius a tulajdon karjaiban vitte fel Saraht-t abba a szobába, amit Fritz készített elő számukra. De csak a lány volt bent, már egy napja. Magára zárta az ajtót, nem nyitotta ki és nem evett, amitől Az kezdett egyre őrültebben viselkedni. Zsadist, hogy lefoglalja az ösztönlényt, edzeni hívta a fiút.

- Te mit csináltál, hogy Bellának szimpatikus légy?

Zsadist megvonta a vállát.

- Először halálra rémisztettem. Majd megmentettem. Utána durva voltam vele, és elutasító. Csupa romantika. Nem hiszem, hogy én vagyok az, akitől ilyen téren segítségre számíthatsz.

- De csak veled van, nem? – Z bólintott. – Fogalmam sincs, mit tegyek.

- Wrath volt hozzád hasonló helyzetben.

Marius értetlenül nézte.

- Ő talán jobb táptalaj lenne neked. Darius megkérte, hogy vigyázzon rá, és segítsen a lányának, Beth-nek, hogy átváltozzon. Először vonakodott, és most tessék. Beth a királynénk. Ezen az elven, könnyen lehet, hogy Sarah lesz a te végzeted.

~Azt melegen ajánlom mindenkinek.~

Az utolsó szóra Marius nem tudott irányt szabni a testének. Alhasában elkezdődött valami, ami a farka végében csúcsosodott ki.

- Ahogy látom, ez megtörtént. – mondta Zsadist, aki csodálkozással teli röhögéssel palástolta kényelmetlen helyzetét.

Marius akkorát bokszolt a hímtagjába, hogy egy perc alatt összegörnyedt, és megint a földön volt. Csodás. Negyed óra alatt kétszer.

Zsadist leguggolt mellé. – Figyelj. Én azt mondom, hogy próbálj meg vele minél hamarabb beszélni, mondjuk nem úgy, hogy beosonsz hozzá, és halálra rémíted. Leveszed a lábáról, megérteted vele a helyzetet. Mesélsz magadról. Menni fog, nem? – Marius ingenelt. – Hihetetlen, hogy mennyire mulyák tudunk lenni, amikor valaki megfog minket.

Mosolygott Zsadist.

- Felállsz magadtól, vagy fel kell állítsalak?

- Azt hiszem, hogy felállt magától. – mutatott az altestére.

Nevettek.

Amikor Marius ismét Z mellett állt, körülményesen szólalt meg ismét.

- Van még két kérdésem.

- Mondd. – Z-nek baromira nem volt kedve tovább válaszolgatni, de most még ez is jobb szórakozás volt, mint hogy három nő mellett élvezze, ahogy Nalla felfedezi a lábujjait.

- Téged mindig teljes jogú tagnak tekintettek. Bizonyítás nélkül?

- Ha arra gondolsz, amire én, a Testvériség tagja vagyok, ahogy Phury is. Én már 1932 óta. Jól harcoltam, kiérdemeltem. Ha a végeredményre vagy kíváncsi, akkor ezt az egészet azért kaptad, hogy azt bizonyítsd, minden ösztönöd ellenére, köztünk a helyed. Nem értem, mit vársz úgy, hogy csak két napja vagytok itt. Bayne és a többiek nem pattognak ennyit, mint te. Ami azt illeti, a három zöldfülű sem pattogott ennyit, mint te.

- Zöldfülű?

- John, Qhuinn és Blay.

- Oh…

- Mi a másik?

- Tessék? – Marius tekergeti kezdte és fogdosni a nyakát.

- Azt mondtad, két kérdésed van még. Mi a másik?

- Te jóban vagy a többiekkel. Whyolence-vel mi van?

Zsadist körül a levegő megkomorodott.

- Mondjuk rá, hogy jól bírja. Mint mindannyian, ha a felünk élete veszélyben van. Jane és Manny bámulatosak. Megtesznek érte mindent. Kint ül a padon a műtő előtt. El sem mozdul onnan. Nem eszik, nem iszik, nem alszik. Ha így folytatja, rossz bőrben lesz nagyon hamar. Legyengül. De úgy tűnik, ameddig Vell ki nem nyitja a szemeit, nem fog megmozdulni.

- Meg kellene néznem.

- Nem tartalak vissza. Én visszamegyek még kicsit az edzőterembe.

- Okés.

Marius meglapogatta Zsadist hasát, és eltűnt. A férfi követte egy darabon, végül más útvonalat választott.

Amikor Marius átért a klinikához, nem hitt a szemének. Whyolence a padokon ült, ahogy Zsadist mondta. A térdén könyökölt, és szomorúan bámult maga elé. Kezei ökölbe szorítva, az ínak fehérre feszültek a bőre alatt. Sápadt volt, a szeme beesett, a haja kócos. Szó szerint olyan lett, mint egy árnyék.

Mellette ült egy rövid, szőke hajú nő, olyan szemüvegben, aminek nem volt kerete. Marius nem emlékezett jól, de talán Jane-nek nevezték a többiek. Köpenyén vagy egy liternyi vér barnállott.

Egyik kezével fogta a vámpír hátát. Nem simogatta, csak rajta tartotta. Nyilván. Vishous letekerné a fejét, mint valami kupakot.

- Hé, Why. – köszönt rá Marius. A síri csendben még a hangja is üresen kongott. – Doki!

- Üdv, Marius. Rávehetnéd a nagyfiút, hogy egyen… és a zuhany sem ártana. – Jane Why-hoz fordult. – Ahogy mondtam. Ez a legtöbb, amit megtehetek érte.

Jane felállt, és áttetszővé vált, akár egy szellem.

- Jane. Várj. – Marius utána szólt. – Mit mondtál neki? Nem hiszem, hogy felfogott volna bármit is azon kívül, hogy Vellwet beteg.

- Hát, jó. De csak mert a barátja vagy. – Jane feljebb tolta a szemüvegét. – A sérülései annyira súlyosak, hogy nem fogja túlélni, ha nem kap még vért. Lassiter vele van, amennyit csak tud, de vámpír énjének kell a vér. Why adott neki. Többet is, mint tudna. De ha nem iszik ő is, további vért nem adhat. A házban pedig, nincs vámpír, aki adna neki.

- Tiszta sor, de mi a baja?

- Attól fél, hogy kötődni fog a nőhöz, akiből iszik.

Marius hátrapillantott az összetört hústoronyra.

- De ahhoz több kell, mint egy ivás, nem? – amikor kimondta a kérdést, a saját problémájára is magyarázatot akart találni.

- De több kell. Azt hiszem. Nem tudok, mit tenni. Ha tudsz hatni rá, akkor tedd. Minden erejére szüksége lesz, ha meg akarja menteni. De gyorsan kell cselekednie. Alig vannak napjai. Az is csoda, hogy a nő eddig kibírta. Nem húzza sokáig vér nélkül. Beszélj vele. Talán, te tudsz hatni rá.

Jane eltűnt a műtő ajtajában. Ahogy belesett, Marius látta Lassitert, azt az idegesítő angyalfélét. Ott világított egy szobában. Valószínűleg a lány ágya mellett.

Odafordult Why-hoz, és egyik lábáról a másikra állt.

- Szóval, képzeld. Zsadist azt mondta, hogy egyre jobb vagyok. Harcban és önkontrollban. Jó hír, nem?

Why nem válaszolt egyből.

- De. Az.

- Elhatároztam, hogy kimegyek holnap. Mit szólsz?

Ismét csend.

- Nagyszerű.

Marius megrúgta Why bakancsát, mire az csak egy morgást hallatott válaszként. Felnézett a fiúra. Szemei kisírtak voltak, és véreresek. Alatta egy szép nagy és lila táska éktelenkedett.

- Szarul nézel ki, bratyó.

- Tudom. – Why vissza lehajtotta a fejét.

- Figyelj. Amit Jane mondott…

- Nem érdekel. Nem adom a vénámat akárkinek, és én sem fogadom el akárkiét.

Why a tenyerét összedörzsölte. Nem nézett fel. Hatalmas, vörös sörénye függönyként takarta el, még a gondolatait is.

- Pedig, meg kellene fontolnod a lehetőségeket. Inkább haljon meg, mint hogy segíts neki? – eszébe ötlöttek Z szavai. – Lehet, hogy ezzel fogod megváltani a kettőtök kapcsolatát.

- Az hamis díj lenne.

- Komolyan mondom, nem vagy normális! – Marius olyan ideges lett, hogy dühében a combjára csapott. – Tudod, komolyan úgy gondolom, hogy jó pár nagy pofont megérdemelnél. Szereted őt, és hagyod meghalni? Hol ebben a logika? Ott van bent egy halom orvossal, ápolóval, és egy szófosó angyallal! Neked is bent lenne a kibaszott helyed! Te! Hülye!

Marius érezte, hogy szemfogai megnyúlnak, és már felkészítette magát, hogy ugrik, ha Why nekimegy.

- Nyugodj meg.

- Nyugodjak meg? NYUGODJAK MEG?! – Marius nem hitte el, amit hall. – Emeld fel a nagy vörös segged, és hívd Phury-t! Tudod, hogy szívesen segít. Egy kiválasztott! Az istenért! Könyörgöm! Én könyörgöm! Az öcséd!

- Nem vagy a vérszerinti.

- Leszarom. Akkor a barátod. Menj fel, fürödj le, igyál, és gyere vissza hozzá. – Marius az ajtóra mutatott.

Why felnézett rá.

- Sosem gondoltam, hogy egyszer tőled fogok ilyen reakciót kapni. – Why a térdére támaszkodva felállt. Egy pillanatra megszédült, megkapaszkodott a falban. – Jól vagyok. Jól vagyok.

- Azt mindjárt gondoltam. Azért elkísérlek.

- Nem vagyok óvodás.

- A házban van dolgom.

- Oké. De ne karolj át.

- Csak felfogom esésed, hölgyem.

- Kapd be.

- Na, már kezdesz hasonlítani önmagadra.

- Egyet kérek tőled. – Why megfogta Marius vállát. A fiú ránézett. – Ha azt látod, hogy szerelmes leszek, lőj fejbe. Vágd le a fejem és a farkam, temess egy fémkoporsóba jeltelen sír alá.

Marus flegmán válaszolt.

- Kérlek. Ne légy ennyire színpadias. Persze, megteszek mindent.

A testvérek felmentek a házba.

Whyolence a szobájába ment.

Marius még állt pár percet az ajtó előtt, csak hogy hallja a vizet, és tudja, hogy nem ájult a szoba közepére a nagydarab vörös.

Tohrment megkocogtatta a vállát.

- Hogy van?

- Nem jól, de talán öt percnyi ordítozás megtette hatását.

- Hogy?

- Odalent leordítottam a fejét. Talán, hajlandó lesz enni is. Nem tudom.

Tohr nagy lélegzetet vett. Az utóbbi időben többen fordultak meg a klinikán, mint eddig bármikor.

- Ez az állapot senkinek sem jó. A szerettünket ott tudni, ahol van, egy kórházi ágyon… tudva, hgoy meg is hallhat…

- Hagyta volna meghalni.

- Utána is ment volna. De őt is meg lehet érteni. Nem akarja tudomásul venni, hogy lehet, hogy el kell engednie.

- Te voltál már így?

Tohrnak hirtelen eszébe jutottak az elmúlt két év történései. Wellsie, Lassiter és Autumn, a Köztes. Minden.

- Voltam. Rosszabbul és hülyébbül is. – megfogta a homlokát. Megdörzsölte két ujjal.

- Szólni kellene Phury-nak.

- Majd én.

- Olyan kiválasztottat küldjön, akibe nem baj, ha beleszeret vészhelyzet esetén. Aki nem hagyja magára.

- Rendben.