Az elveszettek - 22.

Whyolence-nek hosszúnak tűnt az út, mire felért egészen a szobájáig. Mindenki utáni, utolsó szoba. Mintha soha nem érne haza. Most így is érezte magát. Mintha nem lenne otthona. Sosem érezte magát ennyire ágrólszakadtnak.

Mit is csinálnak ilyenkor az emberek?

Gondűzés. Film. Zene. A holló. The Rasmus: Justify.

Nagyszerű.

Mi van még?

Edzés. Nem lenne hozzá ereje.

Ivás. Nem lenne elég pia a házban hozzá.

Szex. Az egyetlen éppen halálán van.

Nagyon fasza. Mint egy első szerelmes helyzet vesztese. Tizenhat évesen.

Amikor belépett a szobájába, gondolatának erejével meggyújtotta a gyertyákat. Nem jelentettek sok fényt. Hiába a fehér szín, akkor is a tompa sárgában táncoló falak rá akartak dőlni.

Az egyik oldalon egy hatalmas ágy állt, rajta egy halom párnával, és szatén huzattal. Az ágy végben volt egy doboz. Tele ágyneművel, mintha a kiterített nem lett volna elég.

Szemben mindezzel volt egy kanapé. Nem bőrből, de nem tudta, miből. Tévé, szekrény, és egy ajtó a fürdőszobába.

Most először érezte magát egyedül. Magányosnak. Évszázadok alatt nem érzett ehhez foghatót, még akkor sem, amikor hónapokig egyedül kóborolt a hegységben északon. Senkihez sem szólt, s egyetlen hű társa a fegyvere volt. Amikor hazatért, mindig volt a nyomában családtag vagy hűséges. De most. Nem volt meg a biztonsága.

Édes virágillat vegyült a szoba erdőszerű illatával. Először azt gondolta, biztos az egyik hűséges akarta így feldobni, aztán hamar eszébe jutott. Egy kiválasztott.

Bárcsak lenne más lehetőség, gondolta. Alig várta, hogy újra ott legyen, ahol lennie kellett volna. A műtő előtti padon.

Az ajtó kinyitódott, és egy nő lépett be rajta. Vékony teste volt, szőke haját a feje tetejére búbozta, ezért sem a hosszát, sem a simaságát nem lehetett megállapítani.

- Uram – mondta a nő. – Phury, a Nemző mondta, hogy jöjjek ebbe a szobába.

Abból, amit látott, a háta mögül jövő fényben, és a szoba sárgájában, úgy gondolta, a nő halvány rózsaszín selyemruhát viselhet. Nem a kiválasztottak szokásos ruhája, de nagyon hasonló ahhoz.

Szóval, a féllábú mégsem olyan egyszerű lélek, mint gondolta. Olyan kiválasztott, aki szakított a kiválasztottsággal felibe-harmadába. Így talán könnyebb lesz.

Ahogy közelebb siklott, Why jobban érezte az illatát. A nyakán hátravetve egy a ruhához hasonló selyemsál volt. Szeme a sárga fény ellenére barna volt.

A szája természetes színe olyan volt, mintha vörös rúzzsal lett volna kimázolva. Ügyesek a többiek. Direkt olyan nőt küldenek, akiről gondolták, hogy elcsavarhatja a fejét, és a gondolatait nyugodtabb vizekre terelné.

Átkozottak.

Nem elég rafináltak. Ahhoz minimum egy barna, kékszemű kellett volna.

Levette nyakláncát, amit még a szüleitől örökölt. Kivette két tőrét a csizmájából, és mindet a fürdőszobaajtó melletti komódra tette.

Megfeszítette karját, megnyújtotta, majd a nyaka következett, végül a gerince. Minden mozdulatnál roppant egyet.

Talán, tényleg táplálkoznom kell. Igaza lehet a többieknek. Máskor sosem ropogott, csak, ha kimondottan ropogtatta az ízületeit. Persze lehet, hogy a korral majd fog.

A lány egyik lábáról a másikra állt.

- Nem akartalak megzavarni, uram. Azt mondták, bátran bejöhetek.

Why zavartan keresett az agyában mentség után.

- Mindjárt visszajövök.

Mondta, és berontott a fürdőszobába. Az ajtót úgy csapta be, hogy zengett. Szegény lány. A kiválasztott halkan zárta be a szoba ajtaját. Ameddig konkrétan nem küldi vissza a színes hajúnak, addig itt marad.

Kigombolta az ingét, gondosan összehajtotta, és az egyik törölköző tartóra tette. Megnyitotta a csapot, és hideg vízzel beborította az arcát, a tarkóját. Megtörölte magát.

Sosem volt még értékes nővel. Főleg kiválasztottra nem vágyott még sosem. Nem tudta, hogy kell kezelni a helyzetet, s ahogy a lányt elnézte… minden jel szerint, neki is ez volt az első.

Kiment a szobába, leült az ágyra szemben az ablakkal, aminek redőnye felhúzva volt a lány háta mögött.

Érezte a félelmét.

Ártatlan.

Kellett egy kis idő, mire a lány elég bátorságot érzett magában, hogy az ablakhoz menjen. Srégen szemben megállt Why előtt, és várt.

Why nem mozdult.

Sajnálta a lányt, hogy egy kezdőt kapott első feladatául.

Furcsa mód, azon kapta magát, hogy azon gondolkodik, vajon a lány neve lesz-e valamelyik harcos hátán, vagy csillanni fog-e egy gyűrű az ujján? Vajon, lesz-e valaki, aki egy ilyen tüneményt nem úgy fog használni, ahogy ő akarja most?

A lány illata változott. Vágy töltötte meg a szobát. Why biztos volt benne, hgoy a látványára izgult fel. Akinek Why volt az első, azokkal mind így volt. De egy finom nővel nem bánhat úgy, mint egy civillel, akit felszedett egy házibuliban, vagy valahol máshol.

Talán, a lány is éppúgy félt attól, hogy Phury semmirekellőnek titulálja, és megszégyenülve hagyhatja el a házat.

Tizenhat évesek szégyenfutása. Szólalt meg benne egy hang.

Nem tudta, sem azt, meddig fog elmenni, és ez milyen hatással akár rá, akár a kiválasztottra.

A lány szinte észrevétlenül közeledett hozzá. Remegett a lába, és a keze is követte volna, ha nem parancsol a végtagjainak nyugodalmat.

Why mozdulatlanul ült. Megkövült. Várta, hogy a lány odamenjen, beléharaphasson, és megízlelje.

- Leülhetek melléd, uram? – kérdezte a lány.

Why csak maga mellé mutatott, és ahogy a barnaszemű pille súlya rányomódott a paplanra, érezte, hogy annak izgalma az egekig merészkedik.

Why leküzdötte a vágyát, hogy leteperje őt az ágyra, letépje a ruháját, és megdugja. Kedve éppen lett volna hozzá, csak pofája nem. Mióta Vellwetet ismerte, elhatározta, hogy ő lesz az, akinek felajánlja majd ilyen irányú szolgálatait.

Why egy mély lélegzetet vett.

A lány a combjára tette a kezét, ami hozzá képest egészen parányinak tűnt. A másik kezét megfogta, és tenyérrel felfelé fordította. Elnézte a kék eret, benne az édes vérrel. Másik kezével a lány nyakát fogta úgy, hogy hüvelykujjával az arcát tudja simogatni.

Becsukta a szemét, és kinyitotta a száját. Szemfoga megnyúlt, és elfoglalta az őt megillető helyet.

A lány vénáját.

Mire Why újra kinyitotta a szemét, a lány arca volt az első, amit megpillantott. Nem változott rajta semmi. Kedves vonásai és meleg bőre megmaradt. A riadalom elmúlt a szeméből, s talán a fejét is magasabban tartotta, mint addig. Büszke volt magára, hogy szolgálhatott.

S milyen jól szolgálhatott.

- Minden rendben? – kérdezte félszegen.

Megnyalta a sebhelyet, de még mindig a két tenyerében tartotta.

- Nincs semmi bajom, uram. Remélem, hogy segítettem.

- Többet is, mint kellett volna. – pillanat szünet. – Esetleg, te kérsz az enyémből? Túl sokat vettem el, azt hiszem.

- Nem, nem, nem. Azt tartogasd a felednek, uram. Én nem érdemlem meg ezt a kegyet tőled.

A lány felállt. A ruha tökéletesen hozzásimult a testéhez. Egy kósza tincset visszadugott a hatalmas hajhalomba.

- Remélem, legközelebb is engem hív, uram.

- Whyolence.

- Whyolence. – olyan finom hangja volt, hogy kedve lett volna beleharapni.

A lány kifelé indult. Why utána szólt, de nem fordult meg.

- Mi a neved?

- Harmony. – mivel semelyikük nem szólt többet, a lány eltűnt.

Why felpezsdülve ment a fürdőszobába. Rátámaszkodott a csap szélére, és megnézte magát a tükörben. Szeme életteli lett, haja fényes. Arcán pír látszott, szája sem lilás volt már, inkább vörös.

A vállaiba visszatért az élet, és a szeme előli karikák is eltűntek. Kisimult. Másnak egy évi alvás kellene ehhez az állapothoz. Neki húsz perc is elég volt.

Amikor rájött, hogy mi jár az eszében, összevonta a szemöldökét, magára vicsorított, majd teljes erejéből belevágott a tükörbe.

Hangos csattanással estek a darabok a kagylóba.

Ordítani szeretett volna.