Az elveszettek - 25.

Egy teljes hét telt el, mire Vellwet kinyitotta a szemeit. Fájt mindene, még érezte a szúrások nyomát. Nem tudta, ki támadta meg. Félig ült, félig feküdt egy fehér, puha takaróba tekerve. Az ágy óriási volt, a szoba maga fémszínű és fehér. Több kötés volt rajta, mint a múmián. Nézegette, tapogatta. Már csak rózsaszín hegek lehettek a gézlapok alatt.

Ismeretlen volt a hely, nem tudta, hol van. Egy erősen fűszeres illatot érzett, ami azt jelentette, hogy egy férfi vámpír is van valahol. A ruháiban volt minden fegyvere, azon azok nem voltak sehol.

Az ajtó halkan kinyitódott, és a szűrt fényben egy hegyomlás nézett vele farkasszemet. Sorra felgyulladt minden neon a szobában, és a férfi belépett az ajtón.

Intett egyet, félszegen mosolygott, és nekidőlt a szemközt levő szekrénynek.

- El sem hiszem, hogy felkeltél. – úgy hangzott, mintha annyira nem örülne. De tiszta volt.

- Why. – torkát perzselte a szó.

Ahhoz képest, hogy a férfi mindig is távolságtartó volt, most elengedte magát. Bakancs, bőrnadrág. Ez eddig stimmel. Aztán semmi más. Csak iksz és kereszt alakú hegek a testén mindenfelé. Mint a vámpír harcosoknak általában, neki is széles válla volt, robosztus testrészei. Sötétvörös, hátközéig érő haja csillogott, zöld szemeiben aranypettyek világítottak.

Ilyen nincs! Harcos lett!

Gondolta Vellwet. A puszta látványától is nedves lett a lába köze.

Whyolence mosolygott, amikor megérezte a lány vágyának illatát.

- Gyorsan gyógyulsz. – mondta.

- Igen. Tudom.

- A fajtánkhoz mérten is gyorsabban. – a férfi keresztbe fonta karjait, mert nem akarta, hogy a nő érezze az aggodalmát. Egy hétig minden nap a poklot járta meg.

Vellwet megvakarta a vállát a géz alatt. Nyújtózott egyet. A férfi odament hozzá. Leült az ágyra, és elkezdte letekerni róla a fáslit. Hihetetlenül puha volt minden érintése. Amikor meztelen lett az ő felsőteste is, zavarában maga elé kapta a takarót, majd hátranézett a férfira.

- Gyönyörű a bőröd. – mondta búgó hangon. Olyan volt, mintha dorombolt volna.

Velvet igyekezett lehűteni magát.

- El tudod mondani, mégis, mi történt velem? – kezdett valami olyasmit érezni, amit már rég nem érzett. Ugyan már! Eddig akárhányszor megszeretett valakit, el is vesztette. De ehhez hasonlót még nem érzett sosem.  Talán egyszer, de most már ebben sem volt biztos. – Nem emlékszem semmire.

- Megtámadott pár korcs. Aztán egy kicsit még inkább ellátták a bajod, és hagytak, hogy a napon halj meg. – mondta W, és hátradőlt az ágyon.

- Korcsok? De hát, honnan tudták? – sosem jártak a király lakhelyénél, ahhoz túl jól volt álcázva.

Vellwet értetlenül nézett a férfira.

- Nem értem.

- Valószínű, az eddigi akcióiddal szereztél pár „rajongót” magadnak. A fényben járkálásoddal felbőszítettél pár vámpírt, a vámpírságoddal pár alantast. Nem találtunk nyomokat. Behoztak ide. Jane és Manny, a két orvos ellátott. – Why a fején kulcsolta össze kezeit. – Pár napja én táplállak a véremmel, hogy gyógyulj. Tisztítottalak, átkötöztem a sebeidet, aztán hagytalak aludni.

Vellwet még jobban összehúzta magát. Why egyből reagált.

- Nem nyúltam hozzád úgy. Csak a kötelességemet teljesítettem. Ennyi az egész. Nem is leselkedtem.

Vellwet ezt nehezen hitte el.

Whyolence megfogta a vállait, és ledöntötte a lányt. Barna haja nekinyomult feszes hasfalának. A férfi felhúzta a jobb combját, hogy takarja feléledt férfiasságát.

- Elhiheted, hogy nem tettem semmit. – Whyolence a lány veséjébe látott. – Bármennyire befogadó vagy is, ahogy én szeretem, azt megéreznéd, és nem múlna el nyomtalanul. – No, igen. A vámpírok szerették gyötrelmesen babusgatni a másikat, de volt egy-kettő, aki túlment a határokon. Talán Why és Marius ezért értette jól meg egymást. Azért azt megnyugtató tudni, hogy mi lehetett volna, s mi nem lett végül. Ettől Vellwet még jobban érezni akarta.

- Oké. De figyelj csak! Te hogy lettél ekkora darab? Úgy értem, eddig sem voltál kicsi, mert harcos voltál, de most valahogy izmosabb vagy. – mondta Vellwet, bár inkább kérdésnek szánta az egészet. – Testvér vagy már?

Why elkomorodott. – Már a nevedből sejhettem volna.

A férfi fújtatott, mint egy kifulladt bika.

- Ez egy nagyon hosszú történet.

Vellwet felült, szembefordult vele. Összegubózott. Felhúzta térdeit, keresztben átölelte őket, és játszani kezdett a lábujjaival. Kissé félrefordította a fejét, a nyakán megfeszültek az erek. Whyolence megnyalta a szája szélét. Tenyerével végigsimított a lány arcán, karján, majd újra fel, és végül megmarkolta a tarkóját.

Odahúzta maga elé, és végig a szemébe nézett. Szemfogaik megnyúltak.

- Honnan vannak a hegeid?

Why szemvillanásnyi idő alatt pattant fel az ágyról, és megállt az ajtóban. Nekikoccantotta a félfának a fejét, majd kinyitotta.

- Később visszanézek még. Pihenj. – mondta, és már ott sem volt.

Vellwet nem tudta, mire vélje a dolgot. Olyan talajt érintett ismét, amit nem kellett volna, bár nem sejthette, hogy érzékenyen érinti majd a férfit.

Elárvultan nézett szét a szobában. Sosem érzett semmit, most mégis úgy érezte, hogy megbántott valakit, aki…

Szentséges ég!

F O N T O S volt neki!!!

A gondolat végére Whyolence berontott a szobába. Még be sem csukódott mögötte az ajtó, már gombolta a nadrágját. Határozott mozdulatokkal dolgozott. Odament az ágyhoz. Gondolataival leoltotta a neonokat. Felrántotta a lány testéről a takarót. Mellkasánál leszorította az ágyra, szétfeszítette a lábait, és ritmusosan mozogni kezdett. Néha-néha lefogta Vellwet medencéjét, és a méhszájáig hatolt.

A lány fel-felszisszent. Whyolence belemélyesztette a fogát.

Sarah megmagyarázhatatlanul nyugtalanul ébredt. Nem riadt fel, csak nyomasztotta valami, amit még ő maga sem tudott megmagyarázni. Felült az ágyban, dörzsölgette a szemét. Konstatálta, hogy még van ideje a felkelésig. A redőnyök még nappali üzemmódban voltak, ellentétben vele, aki teljesen átállt a vámpírok biológiájára. Kicsit szúró fájdalmat érzett a mellkasában, ám nem a szíve volt az. Amikor rosszabbat álmodott, akkor mindig ezt érezte. Most is. Annyi különbséggel, hogy tudta, hogy valami sorsfordító következik.

A barátnőivel gyakran viccelődtek azon, hogy bármit mond csak úgy, az valóra válik. Mint valami rossz boszorkány. De többször megálmodott már vizsgakérdéseket is. Vajon, a barátnői átváltoztak már?

A rossz álmoktól ösztönösen félt. Azok is bármikor valóra válhattak.

Kikóválygott a fürdőszobába, és a tükörben nézte magát. Az arcán még látszott a párna nyoma, a szeme még püffedt volt a viszonylag álmatlan éjszakáktól. Hideg vízzel megmosta az arcát, feltűzte a haját, és beállt a zuhany alá. Végigdörzsölte formás combjait, cicás hasát, és az átlagnál melleit is.

Amikor befejezte, jöhetett az olaj. Néha egy-egy tincs a hajából ráhullott a bőrére. Ezt nem szerette, mert kezdhette volna újra elölről. Szőke hajához képest, nem volt meglepetés szürkés szemének fáradt kéksége.

Amikor megszáradt, akkor kifésülte a haját, majd halszálkásra fonta. Ez volt a kedvence. Nevelőanyja mindig így fonta be, ameddig még nála lakott.

Fel kellene hívnia, rég nem beszéltek. Remélte, hogy ez a borzalom hozzá nem jutott el.

Hűvös szépség volt, világéletében mindenki azt mondta rá, hogy kedves arca van, finom gesztusai, megnyerő modora. Olyan igazi lány.

A fiúknak az idő előrehaladtával egyre inkább a testének más szegletei tetszettek. Az udvarlók hidegen hagyták egészen Mariusig, aki idestova hét napja felé sem nézett. Kerülte őt, nem akkor evett, amikor a lány. Sarah újabban csak a hátát látta. Hiába találta meg, akit keresett, úgy tűnt, távolibb, mint a Plútó a Földhöz.

Nemsokára betölti a kellő életévet ahhoz, hogy átváltozzon. Nem volt még igazi kapcsolata, ahogy ez sem az.

Leült a fésülködő asztalához, és belenézett a tükörbe, miközben pingálni kezdte magát.

- Ébredj fel! – mondta magának. A jegyzeteire nézett. Vámpírok ősi nyelvének iratai, amiket olvasgatott, miután Cormia elkezdte neki tanítani a nyelvet. A királyné személyesen hozott neki ruhákat.

Egy hőhullám futott rajta végig. A gyomra összerándult.

Egyszerre kapaszkodott meg a székben és az asztalban, azt hitte, menten lefordul ültéből.

A szoba forogni kezdett körülötte.

Egyre többször érezte rosszul magát. Rémisztő érzés volt ez.

Amikor a tükörbe nézett, meg is ijedt. A hullákra emlékeztető, élettelenül szürkés szemek nézek vissza rá. Haja fehérnek tűnt, és látta, ahogy fakó bőre alatt kirajzolódnak az erek.

Megrázta a fejét, mire a látomás eltűnt. Önmagát látta újra. Félig kifestve, izzadt homlokkal.

Letörölte az arcát, majd kifestette ismét.

A szekrényből kivett alsóneműt, fekete nadrágot, és egy sötétkék felsőt. Most nem volt kedve sem szépen, sem színesen felöltözni.

Rendbe tette magát, és kiment a szobából.

Ed otthon piperézett. Életében több időt töltött a saját külsejével, mint amennyit alvással. Utóbbit nem is igényelte. Most is csak magára zárta az ajtót, hogy Darynca még véletlenül se akarjon benézni hozzá délután. Mióta az a támadás történt vele, azóta teljesen megbolondult. Érzékei és érzelmei egy szinusz görbéhez kezdtek hasonlítani.

Délután, amikor felkelt, kinyitotta az ablakot. A szmogos, tavaszi levegő pofonként csattant az arcán. Elnézte az embereket. Nyitva voltak a boltok, állott péksütemény illata terjengett a levegőben. Elképzelte, hogyha nem lenne a kötelessége, akkor milyen könnyű lenne az élete: reggelente munkába menet venne egy újságot, egy brióst, és egy cappuccinót.

Most levágta a körmeit, bekrémezte a testét. Amíg lakótársa aludt, addig megfürdött, megborotválkozott. Most várta, hogy a hajvasaló felmelegedjen. Hajmosás után látott pár világosabb tincset barna hajában, de most, hogy száradt, egyre inkább őszesnek hatott. Egy fél doboz cigarettát elszívott, de nem segített hiúságának csorbáján. Huszonéves, és már őszül is? Borzalmas egy tény ez.

Egy bögrét mindig vízzel töltött tele, amiben eloltotta a csikkeket. Áporodott szaga volt, és sötét sárgás színe.

Abbahagyta a készülődést.

Elnyúlt az ágyán, és bekapcsolta a laptopját. Amíg töltött, végignézett a szobáján. Szegényes, szinte semmi sem volt benne. Egy asztal tükörrel, egy szekrény, egy komódféle, és egy ágy. A többi berendezés viszonylag modern volt. Hifi-torony, dévédé lejátszó, laptop. A falakon híres-hírhedt szőke celebmacák képei voltak.

Mióta eljött otthonról, sosem érezte azt, hogy hazaért volna. Illetve, egyszer igen. Egy kietlen utcán sétált vissza a városba. Egy lánytól jött, aki nagyon csúnyán megalázta, cserébe két monoklit varázsolt annak arcára, és betörte az orrát. Tervezgette, hogy fog tényleges revansot venni, amikor történt valami.

Megváltozott Mr. L-nek köszönhetően.

Autóba rakták, és egy sötét helyen kötött ki, s egy ajánlattal a zsebében távozott. Büntetlenül, szinte bármit megtehet, ha beáll az Alantasok Társaságába. Mindene meg is lesz majd. Nem telt sokba azt mondani, hogy benne van a dologban.

A számítógép időközben betöltött teljesen. Megnézte az e-mailjeit, rápillantott egy-két oldalra, majd elolvasgatta a cikkeket, amelyek a hálón keringtek. Mindig is lenyűgözte az embereknek az a tulajdonsága, hogy csak a pánikra, a megrázó dolgokra figyelnek fel;az tartalmaz számukra hírértéket. Most is tele volt ilyesmikkel. A címszavak pedig, magukért beszéltek: halálos, szörnyű, drasztikus, drámai, megrázó, brutális, sokkoló, megdöbbentő, átverés… ilyesmik.

Becsukta a laptopot. Nem nagyon használta másra, csak fellépett a Társaság honlapjára, vagy vadászott olyan emberek után, akikből kinézte, hogy megalázzák.

Szeretett volna normális életet. De az emberiség megtagadta tőle. Járt volna neki valami, ha nem is élet, de valami, ami felér a létezés élményével.

Elnyúlt az ágyon, és nézte a plafont. Még nem változott át, még volt ideje dönteni. Néha rátört a félelem, hogy elárulja a barátját, néha nem. Hullámokban érezte magát ilyen szinten, hogy jól cselekszik-e vagy sem. Amikor egy másik alantassal beszélt, nem mutatta, hogy belül vívódik. Kis idő múlva, ez már úgysem fog számítani. – Másfelől, tudta nagyon jó magáról, hogy milyen mentalitású. Ameddig át nem esik valamin, addig rágja innen is, onnan is a témát.

Amíg színtiszta embernek mondhatta magát, halottnak érezte magát. Többször beszélt szomszédjával arról, hogy nem érez semmit sem. Sem örömet, sem bánatot, sem fájdalmat. Semmit sem. Azt sem érezte, hogy dobog a szíve.

Az új állapot csak abban különbözött az eddigitől, hogy tudta, miért érez úgy, ahogy.

Az Omegának köszönhetően élőhalott volt. Tökéletesen kielégítette ez az állapot. Ha leszámítjuk azt, hogy emberként utált mással érintkezni, az állapot helyes volt. Nemsokára nem fog enni, nem fog inni, igaz, a szerszáma nem fog rendeltetésszerűen működni, de istenem. Daryncát máshogy is magához tudja majd édesgetni, és ki is tudja majd elégíteni. Valamit, valamiért. Látása élesedett, sőt, legtöbb érzékszerve a maximumon működött. Fizikai erőnléte is kezdett a csúcsra érni. Ahogy végignézett az embereken tudta, hogy bőven erősebb, mint ők. A feladata, hogy kövesse Daryncát, egészen jó volt.

Mióta egymás mellé költöztek, jó barátok, és nem fog feltűnni a lánynak, hogy mikor legyeskedik arrafelé.

Mindig estére ment dolgozni, valami nőmentő helyre. Talán, egyszer beengedik oda.

Addig is a közelében lehet. Még meghódíthatja.

Mindent figyelembe véve, nem volt oka panaszra.

A mobilja éles sikolyként csiripelt bele a levegőbe. Mr. L kereste. Egyből fogadta a hívást. Örült, hogy most nem osont be a lakásba. Amikor találkoztak, mindig egy hüvelykujjnyi babának képzelte magát.

A hívó elmosolyodott. Hallani lehetett.

- Van valami változás, fiam?

- Még nincs, uram. Vacsorázni viszem.

- Jól gondold meg. – döbbent meg az alantas. – Ez azt is jelentheti, hogy megérzi rajtad, amit nem kellene. A korcsok vámpírokat esznek, és a barátnőd történetesen az. Mivel más dolgom lesz aznap, nem hiszem, hogy fogok tudni segíteni neked. Légy óvatos, mert a Testvériségben egyre többen vannak, és kíméletlenek. Vigyáznak a civiljeikre. Megértettél?

Ed félszegen bólintott.

- Igen, uram.

- Tetszik az új imidzs? – amikor nem érkezett válasz.  – Nemsokára olyan leszel, mint én!

A hívó belenevetett a kagylóba. Ed könnybe lábadt szemmel nézett maga elé.

- Az isten verjen meg! Elvégre gyilkos leszel. El ne sírd magad!

Ajtócsapódások hallatszottak mindenfelől. Marius kidugta a fejét. Látta, ahogy Sarah elsuhan a lépcső felé, és ahogy Jane doki eltűnik Bayne ajtaja mögött. Nem sokkal később a férfi kijött, és a fal mentén lecsúszott a földre.

Marius odament hozzá.

- Bayne. Mi van? Mit keres itt Jane? – a választ nem kellett megvárnia. Három nő illatát érezte, és a félelmüket. Bella, Lyn és Jane doki voltak odabent. Illatuk aggodalommal és vérrel párosult. Úgy látszik, a vámpírok terhességének veszedelme őt sem kerülhette el. Vérzett továbbra is. – Baj van? Tudtok már valamit?

- Nem. Semmit sem. Remélem, még nincs késő.

- Gyere. – kinyújtotta a kezét. Bayne felállt. – Igyunk valamit.

Átmentek a szalonba, és Marius töltött maguknak italt.

- Azt hittem, kibírja vérzés nélkül. Eddig olyan jól ment. Már nincs sok hátra. – valójában már egy hét sem volt hátra. – Amint megérezte, hogy vérzik, titkolózni kezdett. Erin szólt a múltkor, bár tudtam róla. Éreztem a szagát. Bella hívta a dokit is, és engem is. Rohantam. Lefektettük, és hívtuk a dokit. Itt tartunk most. Úgy szeretném, ha most az egyszer, utoljára nem szenvednének kárt. Mi lenne velem nélkülük?

Bayne játszott a kiürült pohárral.

Marius a kandallónak támaszkodva állt.

- Tudom. Ez önző kérdés. De nem hagyott hátra valamilyen iratot? Végrendeletet? Nem mondott valamit? – Bayne testében feléledt a harag.

- Nem. Kellett volna?

- Megbeszéltétek már…?

- Te ne határozz anélkül, hogy végigélted volna azt, amit mi. Semmi jogod nincsen hozzá. – Bayne szeme véreres lett. Egy valamit szeretett, a felét. Mindenre képes lett volna érte.

- Nyugodj meg. Fel kell készülnünk sajnos a legrosszabbra is, ami valaha történhet veletek. Óvatosnak és előrelátónak kellene lennetek. Legalábbis, én ezt csinálnám. Bayne, gondolkozz. A sokadik terhessége. Egy is megviseli az asszonyainkat, nehogy négy. – leült Bayne mellé. – Nem helyeslem, hogy ennyire nem vesztek tudomást a veszélyről. És én sem.

Bayne ki akarta zárni a külvilágot.

- Wrath beszélt veled, igaz? – mondta, és beharapta az alsó ajkát.

- Itt van már a doki. Nem lesz semmi baj. Az ágynyugalom majd átsegíti a dolgon. Biztos kezekben van. Nyugodj meg. – furcsállotta, hogy újabban ezt milyen sokszor mondogatja, és mostanság sosem magának. – Sajnálom, hogy pont most zúdítom a nyakadba. De jobb résen lenni. – Marius meghúzta a poharat.

- Én vagyok a parancsolója. Hozzám tartozik. A legnagyobb tisztelettel, nincs beleszólásotok ebbe.

Mire Marius válaszolhatott volna, az ajtóban Bella jelent meg, és fehérebb volt, mint egy fehér vámpír. Az arcán rémület tükröződött. A két férfi egyenes derékkal ült vigyázzba.

- Bayne. Jane érted küldött.

Vellwet iszonyatos fejfájásra ébredt, mintha baltát vágtak volna a fejébe.

A történtekre csak halványan emlékezett. Képek villantak be neki beszélgetésről, Rehvenge-ről, a támadásról, az ébredésről, Whyolence-ről, és a … szeretkezésről.

Nehezen nyitotta ki a szemét. A rolók le voltak eresztve, bizonyára nappal volt még. Lassan kezdte el forgatni a fejét. Gondolataival felgyújtotta a villanyt. A kezelő is rémlett neki.

Nagy sokára felült. Kötések borították a testét. A késszúrások helyét még érezte, hogy húzódik a bőr. Ezek szerint, jórészt mindent csak álmodott.

Kopogtak az ajtón. Odakapta a fejét, mire óriási hányingere lett.

- Szabad. – nyögte.

Whyolence jött be.

- Bocs a zavarásért. Éreztem, hogy felkeltél. Gondoltam, hozok egy-két dolgot.

A férfi egy tálcát tett le elé. Friss kalács, vaj és kakaó volt rajta. Vellwet viszont nem volt éhes. Sőt, küzdött, hogy a gyomorsava bent maradjon.

Why letette a tálcát, majd a fotelhoz ment. Lepakolt egy halom női ruhát.

- A cuccaid szétszakadtak. Bátorkodtam Erint megbízni a feladattal, hogy vegyen neked néhány holmit. Nem tudtam eldönteni, hogy nőies vagy vagány akarsz lenni, ezért van ilyen is, olyan is. – összehajtogatva, egyesével tette le a darabokat. – A fegyvereid meg a táskád a szekrényben vannak. Használhatsz mindent, ha úgy érzed, hogy jobban vagy.

- Köszönöm. – Vellwet elámult ettől a dologtól, mert még soha nem törődtek vele így, illetve a férfiak annyira nem szoktak ezzel a feladattal foglalkozni. – Fáj minden tagom. Hogy kerültem ide? Mi történt éjszaka?

- Lázálmod volt. – mondta W. Leült az ágy sarkára. – Adtam egy kicsit az erőmből, utána pedig… - érezhetően kellemetlen volt neki a téma. – Belemásztam a gondolataidba, hogy megnyugodj.

- Ne csinálj ilyet többé! – horkant fel a lány.

- Bocsáss meg. Komolyan. Állandóan egy nevet mondtál, és rossz volt már hallgatni.

- E nem jogosít fel arra, hogy magadévá tegyél álmomban! – Vell idegesen kenegetni kezdett egy kalácsot.

- Minden igaz volt ellenben, amit beszéltünk, csak nem jutott más az eszembe, hogy megnyugtassalak. – arról nem is beszélve, hogy álomban és a valóságban is kívánta a lányt. – Sajnálom.

Vellwet megvonta a vállát. – Semmi baj.

- Tényleg gyorsan gyógyulsz. Ha nem aludtál volna, levettem volna már a kötéseidet.

- Te kötöztél be?

- Eredetileg Jane. Az átkötésekben segítettem. Mi van veled?

Vellwet kezében megállt a kés.

- Ha elmondod, ki vagy, akkor én is mesélni fogok.

Why elhúzott szájjal mosolygott. Keresztbe font karral hátradőlt.

- Ez a kettő nem ugyanaz, de legyen. – elgondolkodott egy pillanatra. – Rám vagy kíváncsi, vagy a sebhelyeimre?

- Is-is. – Vellwet akkora falatot tömött a szájába, hogy majdnem megfulladt. Régen evett már úgy, hogy ült, kiszolgálták és nyugodt lehetett.

- Harcos voltam, ameddig egy hibát el nem követtem. A hegeim – mutatott végig a testén – mind egy-egy emlék. Egyszer alantasok csapdájába estem, és belém égették ezeket a dolgokat. Kereszteket, jeleket. Tele van a testem.

- Nem kellett volna eltűnniük?

- Ha beszórnak sóval, egy seb sem gyógyul be nyomtalanul. Főleg, ha befalaznak, és vér nélkül senyvedsz három hónapig a sötétben. Megmaradtak. Nem kellett volna észrevenned.

- Félmeztelen voltál, nehéz lett volna nem észrevenni.

Elmosolyodtak mind a ketten.

- Mi a te történeted? – kérdezte W. – Nem haragszol, ha én is?

A férfi az egyik nagy szelet kalácsra mutatott. Bőven megkente vajjal. Három nagy harapással el is tüntette. Vellwetben felébredt a vágy, hogy megetesse. Hamar el is hessegette a gondolatot. Ha egy vámpír egy másikat megetet, az már a kötődés jele. Ajjaj.

- Eljátszottam a saját halálomat. Átvertem egy manipulátort, majdnem megöltem azt az angyalt, aki most megmentett. – a férfi bólintott. – El kellett tűnnöm. Legendává válni. Fontos vagyok a faj számára sajnos.

- Legendává? Na, mesélj csak.

- Ha elmondanám, meg kellene öljelek.

- Azt hiszem, tehetnél egy próbát.

Vellwet megvonta a vállát.

- Legyen. Senki sem tudja, hogy tudok a fényben járni. Ha kiderül, mind az angyalokra, mint a vámpírokra fenyegetést jelentene.

Why megkövült. Ha rajta múlik, még a testvérek nyelvét is kivágja.

- De miért próbálnak megölni ahelyett, hogy elrabolnának?

- Lehet, hogy megpróbálták, de valaki megzavarta őket. Legyengítettek. Szóval, azt tudják, hogy nem tudok csak úgy meghalni. De lehetett még valami.

- Mire gondolsz?

- Ha nem tudják, hogy hol keressék a lányt, és csak úgy az erdő felé tartott mondjuk egy kocsi, akkor könnyen lehet, hogy nem is annyira az volt a cél, hogy engem elvigyenek, vagy eltegyenek láb alól. Sokkal inkább az, hogy megtaláljanak valamit, ami nincs szem előtt.

Ebből minden le van játszva. S erre csak most jöttek rá.

- Ez az egész ház olyan, mint egy jól megtermett erőd. Fegyverek, kamerák, több menekülési útvonal.

- Mit fog szólni ehhez a király? – Why egy percre két tenyere közé fogta az arcát.

- Kihullik a szép, fekete haja. Frontvonalba kerültünk, és ezt nem kivédtük, hanem bevonzottuk. Mindenki életét veszélybe sodortam. Lash egy kis pöcök volt. Ami közeleghet, az sokkal rosszabb.

Hallgattak egy kicsit, majd a lány szólalt meg ismét.

- Hol vagyunk tulajdonképpen?

- A Testvériség központjának klinika részén. Később majd körbevezetlek. Amikor Jane megengedi, hogy felkelj.

- Rendben van.

Vellwet összevonta a szemöldökét, és bosszúsan gondolkodni látszott.

- Mire gondolsz, Vell?

- Arra, hogy vagy valamelyikünk infót szivárogtatott ki. Vagy tudják, hogy hol van a testvériség háza, és ha igen, akkor ez korántsem annyira biztonságos, mint azt hisszük. Vagy valaki olyan támadott meg, akit ismerünk, és a hűséges azért hozott be.

Why egy pillanatra megdöbbent, mert ezt még ő sem pörgette így végig.

- Szólnom kell erről a Testvériségnek. – a férfi felpattant az ágyról.

- Erről a király dönt.

- Az meglesz. Ha mindent jól számítunk ki, nem lesz baj.

Vellwet felvonta a szemöldökét.

- Ex-testvér, mi?

A férfi bólintott, és az izgalom hullámai remegtették a testét.