Az elveszettek - 30.

Caldwell utcáit szúrós, hideg esőcseppek borították be ismét. Hirtelen fejük fölé újságot tartó, vagy ernyőt nyitogató emberek bukkantak fel mindenfelől. Mások kétségbeesetten vadásztak taxikra. A patkányok is keresték a száraz menedéket, a macskák kuckóikba húzódtak. Amikor Phoenix megjelent, Marius hátranézett rá, mire a barna hajú fiú nemet intett a fejével.

Meg ne kérdezd, mi történt. Mi van itt?

Kérdezte Phoenix gondolatban, de már egyből jött is a válasz.

Négy alantas, egy civil. Egyelőre figyeltünk. Vártunk rád.

Ki van még itt?

Páran a Testvériségből, Arece, Bayne, Dahmon és én.

Phoenix bólintott. Az óhazaiak olyan ügyesen és halkan mozogtak a falakon, hogy Tohrmenték ámulattal figyelték mozdulataikat. A Testvériség egyelőre nem mozdult. Most kiderül, hogy mennyit tudnak. Wrath meghagyta nekik, hogy csak akkor avatkozzanak be, ha nem bírnak el az ellenséggel.

Phoenix mire leért, már elővette tőreit. A többiek is kivont fegyverekkel értek földet. Ahogy a sötétben mozogtak, bőven fel tudták mérni a terepet.

A vámpírok érezték, hogy hamar kell cselekedniük, mert nemsokára napfelkelte lesz, és akkor együtt porladnak el az alantasokkal.

Igaz, azok valamennyivel jobban bírják a fényt, a vámpírok sebezhetők. De jól jönne Vellwet képessége… vagy átka…

De valamit, valamiért.

Marius úgy volt vele, hogyha csak egy napra is, vagy egy hétre, inkább marad a sötétség rabszolgája, csak együtt lehessen Sarahval, mint napfényben nélküle. S ami azt illette, egyre biztosabbá vált az a gondolat, hogy amikor átsegíti, hozzá fogja láncolni magát, ha törik, ha szakad. Ami utoljára történt köztük, pontosan kirajzolta előtte, merre kell mennie.

Cseszett vizsgák.

Hirtelen hatalmába kerítette a gondolat, hogy mi van akkor, ha az egész történet egy fene nagy összeesküvés. Nem lepné meg, vannak erre utaló jelek. Why átpasszolja a nagy lehetőséget neki. Hagyják, hogy hibát hibára halmozva beleszeressen a lányba. Belép a kötelékbe, és önszántából arra gondolt, milyen jól nézne ki a háta felső részén az ősi nyelven a Sarah név.

Még mindig a szájában érezte az ízét. Mit meg nem adott volna azért, hogy ne kelljen abból a parányi szobából eljönnie.

Sarah volt az első értékes nője. Magába hordozta a halált is. Nem képletesen, mint a legtöbb, és nem is úgy, mint Vellwet. Az Omega teremtményeként, vagy mijeként, nem lehetett egyszerűen elképzelni a jövőt. Az Omega nem fog nyugodni addig, ameddig a gyerekét meg nem kapja. Ez viszont, egyenlő Sarah halálával.

Ahogy a fekete vér elkezd az ereiben pumpálni, nem vár rá más, csak egy fekete tőr.

Ráadásul a királyé.

A szíve egyből tiltakozni kezdett. Harcosként nem zavarhatja meg semmi, mert bármi beférkőzik az agyába, sebezhetővé teszi.

Az alantasok közel jártak már. Az émelyítően édeskés illatuk betöltötte a sikátor levegőjét.

Ebben a pillanatban egy civil fordult be a sarkon. Fiatal volt, érezni lehetett rajta, hogy nemrég táplálkozott. Narancssárga pólóját egy nő vére festette pirosra.

Kék farmerjába beletörölte a kezét. Félhosszú, szőke haja volt és kék szeme. Amennyire Marius fel tudta mérni ilyen sötétben, ilyen távolságból.

Többször hátranézett. Homloka csatakos volt. Futhatott már egy ideje.

Amikor közel ért hozzá a civil, Marius megérezte, hogy menthetetlen.

- Állj! – hangzott az utca végéről egy alantas hangja.

Három másik jelent meg mögötte.

~Ezek újabban négyesével járnak.~

Marius szeme vörössé vált.

~A négyes az új szerencseszámom.~

Mint egy két dolláros ügyvédekből álló csoport. Szürke öltöny, fehéres haj.

- Úgyis elkapunk! – hajtották a vámpírt, aki az életéért futott.

A sikátorban visszhangzottak a kezdő alantasok hangjai.

A civil felmérte, hogy nem nagyon tud hova menni, ezért lelassította a lépteit.

Ahogy megállt, Marius kilépett a sötétből. Széles terpeszben állt meg előtte. Karját kitárta, a tőr pengéjén csillogott az eső. Féloldalas mosolyt villantott, és támadásra készen állt.

- Jó estét! Jó estét!

Az előtte álló civil halálra váltan fordult meg, és felnézett rá. Szemeiben rettegés tükröződött.

- A kukák mögé. – mondta neki Marius gépiesen.

Phoenix is előlépett a sötétből. Liláskék szeme villogott, akárcsak a piszokgyors kezeiben tartott pengék. Arece is előre lépett egyet. A többiek követték őket, ezzel kerítve be a négy alantast, akik nyilván erőfölényben érezték magukat eddig.

Phoenixben forrt a gyűlölet, keveredett az undor szagával.

A menthetetlen civil a kukák mögül pislogott kifelé. Figyelte az eseményeket, de megmoccanni sem mert. Elfuthatott volna, gondolta Marius, de nem mozdult. Azt mondta neki, a kukák mögött bújjon el. Meg is tette. Később majd számol vele.

- Add ide a civilt! – sziszegte az egyik alantas. Élettelen szeme gonoszul meredt Marius felé. A civilt egy korcs harapta meg, érezte rajta, meg kellett ölni, bár meghalt volna magától is. Könnyebbnek tartotta, hogy megszabadítja a rá váró kínoktól, minthogy egy csapat eszementnek adja át a fiút.

Marius még szorosabbra húzta ujjait a markolaton.

A civil még idegesebb lett, és érezhetően felszökött a láza is. Már nincs sok hátra. Marius lerázta magáról a gondolatait, és egy cél lebegett a szeme előtt: átmenni ezen az átkozott vizsgán.

Az egyik alantas egy lépést tett előre, mire Arece válaszolt – Hohó! Megállás!

- Nyugi. – mordult egyet Marius. – Élvezzük ki, ameddig lehet.

- Olyan élvezetet mutatok neked, vérszopó, hogy elélvezek. – köpött egyet a vámpír felé.

- Az Omega örülni fog féltucat áldozatnak, amiből négy Fekete Tőr.

A fiú kiugrott a kuka mögül, hogy meneküljön. Elszánta hát magát. A játék most kezdődött el. Az alantasok futásra készen álltak. De a civil nem jutott túl messzire. Az egyik tőr, ami a mellkasát érte, lelassította, ami a két combját, az megállította. A sötétből Bayne lépett elő, mint a fenyegető halál földi megnyilvánulása. Egy tőr maradt a kezében, és szánalommal nézett a civilre. Valamit mormolt. A civil térdre esett. Bayne a feje fölé emelte a tőrét, és elvágta a civil torkát egy éles mozdulattal. A vér szaga betöltötte a levegőt. A torkához kapott, és fuldokolni kezdett. Összeesett. Bayne tiszteletteljesen leguggolt mellé, és még mindig mormolt valamit. Még egyszer belédöfte a pengét, mire a szenvedő test teljesen elcsendesedett.

Ameddig az alantasok figyelték a jelenetet, és csalódottságukat érezni lehetett, Phoenix mögéjük került, ezzel elzárta a sikátorból kivezető utat. Izmai megfeszültek, készen állt. Marius kezdte el. A sikátort betöltötte a harc, a pengék szikrája és a csontok törése.

Mindenkire jutott egy alantas. Phoenixre kettő is, de a harcos kíméletlenül bedarálta őket. Súlyos csapásai alatt az alantasoknak egyetlen egy csontja se maradt éppen.

Mikor mindegyik rongybabaként feküdt a földön, elvették tárcáikat, és a szívüket. Megvárták, míg a testek semmivé foszlanak. Tohrment és a kis csapat is „leszállt” közéjük. Tohr elismerően rázta meg Bayne kezét. Majd leguggolt a halott civil mellé, akiből még mindig finoman folyt a vér.

- Tisztességes temetés jár neki. – dörmögte Tohr, és megsimította a halott homlokát.

A kiömlött vámpírvérrel keveredő dögszag émelyítette Mariust. Az édes púderszag és az ázott kutyára emlékeztető gyomorforgató volt. Miután egy vámpírt megharap egy korcs, a nyál belekerül a véráramba, akár egy vírus, belülről rohasztja meg a szervezetet. Lassú és fájdalmas kínhalálhoz vezet. Hibridet még sosem látott, nem tudott senkit sem, aki képes lett volna elviselni a korcs harapását. A civil sem bírta volna sokáig.

Előbb vagy utóbb megöli, vagy öngyilkost lett volna a fájdalom miatt.

Áldotta Bayne-t, hogy megjelent, és nem neki kellett őt megölnie. Megtette volna, de így könnyebb volt.

Amikor megint erőteljesen megcsapta a dögszag, megfordult a gyomra a tengelye körül.

Sarah vére kellene. Az elnyomná ezt a szagot.

Az éhsége a lány vére iránt, megbolondította. Olyan sebességgel szakította ki a valóságból, vissza a gondolatai közé, mint a francia gyorsvonat.

- Marius! – dörrent Bayne parancsoló hangja. – Beleegyezel, hogy magunkkal vigyük, és méltó temetése legyen? Te vezetted a támadást, nem én. Neked kell dönteni.

Marius elnézte a hullát. Már nem volt benne semmi emberi. Elviszik, Ehlenáék bepólyálják, és értesítik a családot. Akik vélhetőleg tudni akarják majd, milyen halál érte utol a fiukat. Elmondják, hogy rossz helyen volt rossz időben. Az anya összeomlik, az apa bosszút esküszik.

Ennél még az is jobb, ha eltűntnek nyilvánítják.

Akkor még megvan a remény, hogy csak elment, de egyszer majd visszajön.

Nehezére esett megszólalni.

- Magunkkal visszük. Elégetjük. De nem itt. Nem így. Nem érdemli meg. – mondta, majd visszatette tőreit a helyére, és leguggolt az áldozat mellé.

Phoenix és Arece egyből tudták, mire gondol.

Hazaérnek, és a kripta előtt helyezik nyugalomra őt. Marius pedig, mint aki felelős érte, megvárja a Nap első sugarait. A test elég. A király pedig, rendezi a számlát.

A két harcos megfogta a civil holttestét.

A vámpírok láthatatlanná váltak, és otthon bukkantak elő ismét.

Vellwet nagyon lassan ébredt fel. Why vére bársonyos volt, puha, és olyan erős, hogy pár ivás elég volt a teljes felépüléséhez. Az álmai pedig, amivel megajándékozta őt, csodálatosak voltak. A mennybe repítette.

A kézfején valami súlyosat érzett. Amikor lenézett, Why hatalmas tenyerét látta az ő ujjain. Nem fogta, csak rajta pihentette.

Gondolatának erejével egyetlen egy gyertyát meggyújtott.

A férfi a hátán feküdt. Szája kissé elnyílt, sötét pillái az arcán pihentek.

Vellwet elnézte a harcost. A felkarja még megfeszítetlenül is akkorák voltak, mint a combjai. A hasán annyi kocka volt, hogy megszámolni is sok lett volna. Vesszőjét egy kis darab lepedő fedte, de még így is tökéletesen lehetett látni a nagyságát, formáját, és hogy a hasán pihen. A lábai izmosak voltak, szép ívűek.

A haján és az arcán kívül egetlen egy szőrszál sem volt rajta. Az emberférfiak és a civilek ezzel annyira nem törődtek. A vámpírok teremtésüknél fogva ilyenek. Why rózsaszín bőrén amúgy is hülyén festettek volna a rőt szálak.

A lánynak csak képei voltak az éjszakáról. Az álmáról. Belepirult, amikor arra gondolt, hogy a férfi felkel, és kedvesének szólítja majd. A szex ennyi évszázad távlatából annyira valószerűtlennek tűnt.

A sorozatos álombeli orgazmus viszont, nem.

A keze még mindig az övén pihent.

- Elhúzhatod, ha akarod. – mondta a férfi. A hangja nyugodt volt, lágy és kellemes.

- Tudom. – válaszolta Vell. De nem akarta elhúzni. Semmi esetre sem.

A férfi felé fordult, amiről még nagyobbnak tűnt, mint kiterülve. A lány hagyta, hogy átkarolja, arca közelebb jöjjön, és megcsókolja. Nem táncolt a nyelvük, nem történt semmi sem. A ajkaik értek össze, semmi más.

Egy telefon berregése hallatszott. W az éjjeliszekrény felé fordult, és kitapogatta a telefont. A szeme még mindig csukva volt, mintha még nem szeretne az álmából felébredni. Amikor az arcához emelte a készüléket, meg sem nézte, ki az, csak vontatottan beleszól.

- Mi van?

A hangja más volt, mint eddig. W senkivel sem beszélt kedvesen, csak vele.

Vell összébb húzta magán a takarót.

- Rendben. A garázsban találkozunk. Tíz perc.

Letette a telefont az asztalra, és a szekrényből kikapott egy fekete pólót, egy bőrnadrágot, és a bakancsát is gyorsan felhúzta.

- Hova mész? – kérdezte Vell.

W megállt egy pillanatra, de nem fordult hátra. Jól megfontolta a választ.

- A Testvériség. – felelte, és felkapta a mobilt a szekrényről. Zsebre dugta. – A garázsban lesz valami férfias találkozó. Történt valami az este, oda kell mennem. Majd visszajövök.

Vellwet nem akarta, hogy elmenjen. Szerette a közelségét, viszont annyi ideig volt egyedül, hogy nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Tagadta a létét az érzéseinek, és nem vallotta volna be, hogy odavan a férfiért.

Vell kinyújtotta felé a karját, és így hívta őt vissza, de a férfi nem reagált.

- Kérlek. -  mondta, és megismételte a mozdulatot.

Why megfogta a kezét, és leült az ágyra mellé. A karját simogatta.

- Mondj meg nekem valamit, Whyolence. – A neve szépen csengett a parányi szájból, és őrült szexi volt. – Miért most?

A férfi elmosolyodott.

- Mert ha nem most, akkor soha.

Vellwet megütközött.

- Mindig velem voltál.

Why bólintott.

- De mindig itt leszel?

Vellwet ezzel hirtelen nem tudott mit kezdeni. Why felállt, és összegumizta hosszú haját. Nem volt egy egyszerű metódus a derékig érő sörénnyel.

- Miért kérdezel ilyet?

- Vishous.

- Mi?

A tetovált testvér néha látott a jövőről képeket. Halálokat, eseményeket. Főleg az előbbit. Vellwet arra gondolt, hogyha látott valamit, ami vele összefügg, talán Why azért nem akar kötődni hozzá, mert hamarosan úgyis vége lesz.

Why magára csatolta a fegyvereit.

A férfi megérezte, hogy a lány megijedt és csalódott.

- Nem így ismertelek meg. Megszerettelek az évek alatt. De félek attól, hogy egyszer majd nem leszel itt.

- Csak kérned kellett volna, Why.

- Mégis, mit mondtál volna, ha azzal állok eléd, hogy kötődni akarok hozzád. Elfogadtál volna?

Vellwet nem felelt. A férfi felvette a dzsekijét is.

- Nem látsz belém, Why. Sosem tudhattad, hogy érzek. Én sem tudtam.

- Tartottam magam. – mondta W, és megrázkódott.

- Why az életem része vagy. Valószínű, hogy előbb-utóbb elér minket a végzet. – a lány feltérdelt az ágyon. Egyik kezével tartotta magán a takarót, a másikkal a férfit hívta.

Why elfogadta a hozzá mérten apró kezet, és megfogta. A mellkasára helyezte, és szorosan a szívén tartotta.

- Érzed ezt, Vell?

- Igen.

- Elfogadsz engem?

A lány felnézett rá.

- Elfogadlak, Whyolence. – a férfi, szíve szerint ugrált volna örömében.

A lány hozzábújt.

- Ha vége lesz ennek egyszer, akkor szeretném hivatalosan megtenni. Miután Testvér leszek, és Sarah Graves is rendben van, akkor úgy szeretném, hogy a nevedet. Az igazi nevedet véssék a hátamba az ősi nyelven, és te ott álljál egy gyönyörű szép ruhában. Legyél velem addig, ameddig csak lehet. Inkább így, mint sehogy.

Vellwet látta a férfi arcát. Egy ember már elsírta volna magát a megkönnyebbüléstől. A válaszra várt.

A lány nem akart elszakadni a széles mellkastól. Volt már szerelmes. Kötötte össze az életét férfiakkal. De eggyel sem volt olyan bensőséges a viszonya, mint a harcossal. Mióta ismerte, különleges kötelék volt kettejük között. Sokaknak szemet szúrt, hogy bár elkötelezték magukat a másik mellett, még sincsenek hivatalosan együtt. Nem fél és nem parancsoló. Csak két vámpír, akik együtt harcolnak a világ ellen.

Vellwet eleget gondolkodott a kórházi ágyon, hogyan tovább. Végül elfogadta a gondolatot, hogy otthonülő legyen, mint a többi nő itt a frontvonalban.

Why mozdult egy kicsit, mire a lány még szorosabban tartotta.

- Mennem kell. Már így is késésben vagyok. Ha elmész a lányért ma este, hívj fel mindenképpen. Valahogy kapcsolatban kell lennem veled mindenképpen. – megígértette a lánnyal, hogy így fog tenni. – Ott leszek valahol a közelben. Biztos, ami biztos.

Hosszú percekig egymást nézték.

Why lehajolt hozzá. Egyik kezével a derekát tartotta, a másikkal a lány hajába túrt, és meghúzta kissé. Tudta, hogy szereti. Szenvedélyesen megcsókolta. Vellwet megérezte, hogy a férfi megkívánta.

Az ő teste reagált erre. Akadálymentesen belé tudott volna hatolni.

Why nagy nehezen elhúzódott.

- Szeretném, ha nappal még pihennél.

- Értettem, uram. – szalutált Vellwet.

- Rendben. – a férfi viszonozta, majd még egyszer belecsókolt a lány nyakába.

Vellwet megsimogatta, majd megijedt.

Az egyik pillanatban még ölelte, a másikban már sehol sem volt. Persze. Elkésett. Ült még egy kicsit az ágyon, majd az ablak felé fordult, amin megmozdultak a redőnyök nappalra. Elfeküdt, és álomba merült.

Szüksége lesz este minden erejére.