Az elveszettek - 32.

Mindez idő alatt Edward a szobájában volt, és hányt. Amit elért, és volt benne hely, mindet megszentelte saját magával. Régen nem volt már beteg, és akkor sem ennyire.

Olyan érzés volt ez, mint amikor az ember a saját gyomrát szeretné kiadni magából, de nem jön ki más, csak valami sűrű, fekete, olajos folyadék.

Már négy órája ez ment. Mióta Darynca visszautasította. S ha ez nem lenne elég, egyre több ősz hajszálat fedezett fel.

Alantasok Társasága. Még hogy egy jobb élet. Naná. Csak meg kell halni hozzá. – Legalább most már tudta, mi van a halál után.

Éhezés, kényszer-cölibátus, szomjúság és olajos hányás. Nagyszerű.

Mire sikerült összeszednie magát, már öt óra múlt.

Állt a tükör előtt, és nézte magát. Egyre halványabb volt a bőrszíne. Ugyanakkor úgy érezte, hogy valami nemesebb van benne annál, mint hogy ma is póló és farmer fedje a testét.

Előkotorta a félresikerült randin viselt szürke öltönyt, fehér inget, és bordó nyakkendőt. Fel is vette. Kisuvickolta a cipőjét. A haját hátrazselézte, hogy egy tincs se akarjon az arcába lógni. Simogatta a hasán a ruhát, néha meg-meghúzta a lefelé. Büszke volt.

Csak nem tudta megmondani, mire.

Darynca kikosarazta és elmenekült tőle, majd egy idegennel töltötte az éjszakát. Az étteremben fizethetett a meg nem evett ételért. Hazafelé jövet pedig, rosszul lett, és még Mr. L-t sem tudta elérni.

Tetszelgett a saját tükörképében, amikor valami megtekerte a gyomrát, és a beleit. Összerántotta a fejét és a fenekét egymás irányába. Összegörnyedt.

Maga sem tudta, hogy nyög vagy kiabál.

Óriási megkönnyebbülést érzett, amikor kiadta magából a fölösleget a szennyes tartójába.

                                                                                               

Sarah-t magára hagyta mindenki. A folyosón várta meg, míg a redőnyök a helyükre kerülnek. Nem szerette a hangjuk. Mint egy óriási présgép, ami éppen össze akarja nyomni, ilyen érzése támad, miközben ereszkedtek nappalra. A szobájában felhúzta a térdeit a karfás székben, és összekulcsolta ujjait.

Nézett maga elé, nem akart arról tudni, amit megtudott az utóbbi pár nap alatt. Nem is ember, hamarosan regénybe illő hős lesz, sőt, ami még jobb, meg kell ölnie valakit, akit nem ismer, de a faj ellensége. Hihető magyarázatokat kapott, mégis minden olyan hirtelen történt, s emiatt hihetetlennek tűnt.

Kopogtak. Felkapta a fejét.

- Tessék! Szabad! – szólt.

A kitárult ajtón Marius lépett be. Az egész szobát megtöltötte valami fűszeres illat, és édeni melegség. Fehér nadrág volt rajta, bőrén vöröses pír mindenfelé.

- Nem zavarlak?

- Nem. Dehogy. Gondolkodtam.

- A hallottakon? – Sarah bólintott. – Felfordult az életed, igaz? – a lány ismét bólintott.

Marius közelebb ment hozzá. Leült az ágyra, de a lány inkább felállt, odahúzta a széket, és beleült.

- Az a leghihetetlenebb, hogy tegnap még egy átlagos átváltozás előtti vámpír voltam. Ma meg dönthetek egy faj sorsa felől. Szóval, várom a további teendőket.

- Választani nehéz.

- Mi lesz velem? – kérdezte őszintén.  Kijelöltek mellém. Itt kell maradnom. Ez nem sok választás.

- Erős a vérem. Kérhetsz mást is. Ez csak egy lehetőség. – Az mocorgásnak indult, és erőteljes kampányba kezdett, hogy Sarah őt válassza.

- Annyira nehéz. – egy pillanatra elhallgattak. – Akkor veled kell lennem? Te leszel a férjem?

~Wrath szeretné.~

                   ~Ami azt illeti, ÉN is.~

- Parancsoló lehetnék, nem férj. De nem. A véremet adom neked. Összeköttetésben leszünk életünk végéig. Semmi sem biztos. Rajtad múlik.

A levegő lehűlt a szobában. Szomorúság töltötte be a teret. Sarah érezte, hogy valami rossz dolog került elő a férfiban.

- Neked volt már…

- Hogy volt-e felem?

- Igen.

- Nem volt.

- Megszokott az az érzés, hogy olyan, mintha már ismernélek?

- Találkoztunk már. Ez nem misztikus dolog.

- Értem.

A beszélgetések döcögősen mentek. Átrágták magukat a gyerekkoron, az ízlésen, mindenen, ami meghatározza két ember kapcsolatát, mígnem az egész egy hosszú hallgatásba fulladt.

Sarah ült a székben, és nézett mindenfelé. Marius többször nézett rá, majd már csak és kizárólag őt bámulta.

Istenem, mennyi ideig el tudta volna nézni még őt. Ahogy ott ült a székben törékenynek látszott, s az ember nem is sejtette, mekkora erő lakozik benne. Vállát beborította a szőke haja. Sarah azon igyekezett, hogy szembe kerüljön Marius-val. Ráemelte tág, szürkéskék szemeit, vanília illata valósággal megerőszakolta a férfi orrát. Marius és Az teljesen elvesztették a fonalat. Mind a ketten érezték, hogy a vágy illatai összekeverednek.

- Úgy szeretném tudni, mi jár a fejedben. – mondta Marius. – Csak egy jelenetet. Egy apró szeletet.

Várta a választ, de az illat és a látvány arra késztették, hogy testén minden izom merevre ránduljon. A férfiassága ugyanolyan ütemben lüktetett, ahogy a szíve vert. Amit válaszként várt, semmihez nem hasonlíthatott. Sem szeretethez, sem bocsánatkéréshez, sem semmi máshoz. Kívánta a lányt, igazi, kemény szexre vágyott. Gazemberségnek tartotta, hogy miközben a lány meghitt pillanatot él vele át, ő arra gondol, hogyan szerez pár kék foltot a lány belső combján. Használni akarta a testét újra, és tudta jól, hogy meg is fogja tenni. Nem számít, a lány is akarni fogja. Addig gyötri majd édesen, ameddig minden porcikája el nem fárad.

- Mire gondolsz most, Sarah? – a lány kényelmetlenül érezte magát, és babrálni kezdett a hajával, nyakával, mint aki nem vágyik másra, csak alvásra.

- Rajtad jár az agyam… hogy milyen lehetnél…

Marius éppen csak ki nem ugrott a saját bőréből. Rá gondolt, de hogy gondolt rá? Mindenre számított, csak erre nem. Sarah nem úgy nézett ki, akit könnyen meg lehet törni, és úgy sem, aki vámpírokkal keveredik könnyed kalandba azért, hogy el tudja dönteni, mit akar. De kétségtelenül kívánták egymást.

Egymást!

Marius határozottan odalépett Sarah elé. A teste sosem volt ennyire biztos magában. Megszűnt a remegés, bizsergés, helyüket magabiztosság vette át.

Marius tudta, hogy magáévá fogja tenni. Itt, a padlón, most, fényes nappal. Nem kellett hozzá sok, hogy állat módjára leteperje.

Sarah viszont remegő tagokkal állt fel. A férfi árnyéka teljesen rátelepedett. Amikor megérezte a lány félelmét, akkor megállt. Nem közeledett tovább. Csupán a testéből párolgott tovább a füstös illat.

- Rajtam gondolkodtál? Mégis, hogyan? – kérdezte Marius elnyújtott szavakkal.

- Hát… hát…

Marius tenyerébe fogta a lány arcát.

- Csak mondd el, hogyan gondoltál rám?

Sarah összekaparta minden bátorságát, de sokkal többre lett volna szüksége.

- Hát, úgy gondoltam rád. Hogy milyen vagy meztelenül.

Sarah elvörösödött, és még jobban égni kezdett a füle attól, hogy Marius dorombolva nevetni kezdett.

- Meztelenül… Kíváncsi lennék, milyennek láttál. Vajon, emlékszel-e… - Marius egy ujjal végigsimított a lány nyakán, aztán simogatni kezdte a kulcscsontját. – Mondd el.

Sarah, ha tudott volna, nagyot nyelt volna. Minden vér kifutott a testéből.

Marius végigsimított a karján is.

- Száraz bőrrel? – megkaparta egyszer a lány tenyerét, körözött kicsit a csuklóján, majd áttért a lány derekára. Átölelte, magához húzta, akár egy mágnes. – Vagy izzadságtól nedvesen, amint éppen újra megjelöllek?

Sarah csípőjét még közelebb szorította magához.

A fülébe súgott.

- Vagy, ahogy téged világít meg rajtam mindenhol a fény?

Sarah teste megremegett. Marius vörös szemében vágy égett, ami felébredt benne is.

A második… kicsit megrázta a fejét. – A második. – Sarah megfogta a férfi csuklóját. Tenyerét a mellére tette.

Marius kővé dermedt. Képtelen volt megtenni. Vágya amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is párolgott.

Na, ez az. Mindig is ettől tartott, hogy akit közel enged magához, az csak kihasználja.

Marius hátralépett, lehajtotta a fejét. Egy-egy hajszála a lány arcát súrolta.

- Sarah… én…

A lány nem szólt egy szót sem, csak dacosan kihúzta magát.

- Áruld el, mégis mi lesz ezután? Iszom a véredből, te-illatú vagyok, és utána érezni foglak, de mégsem?

A férfi elfordult, de még mindig ott állt a közelében. Sarah fejében az zakatolt, hogy bárcsak ez ne történt volna meg, bárcsak a másik oldal talált volna rá. Azt kívánta, bárcsak ki tudná kapcsolni ezt a rossz filmet.

- Érezni fogsz, ahogy csak akarsz. – mondta Marius.

- Ekkora hazugságot! – Amikor Marius megfordult, látta, hogy Sarah szeme szikrákat hány. – Egész végig bátorítottál. A kötelességed ellenére. Megkörnyékeztél. Most pedig, azt mondod, hogy nem tudod megtenni? Miért? Mi a baj velem? Azt ne mondd, hogy nem kívánsz, mert elég egyértelmű jelei vannak ennek. Vagy érezlek majd, vagy nem. Nem rendelkezek veled. Nem is fogok. Végig csak hazudtál, olyan vagy, mint az összes többi. Úgy látszik, egy férfi a halála után is hazug marad.

- A vámpíroknál a szex együtt jár a harapással! – Marius most már kiabált. Illetve, Az kiabált Sarah-val Marius száján keresztül. – Ha elkezdem szívni a véredet, nem tudom, hogy abbahagyom-e az utolsó cseppig, és nem foglak megölni!

- Azt mondtam, ne hazudj! – csattant fel a lány.

- Nem hazudok, hát nem érted?! – rivallt rá a férfi. – Jobban kívánlak eddig bármelyik ágyasomnál! De nem kockáztathatom meg, hogy miattam legyen holnap még egy temetés!

- Tudod, lehet, hogy jobb lett volna, ha megteszed. Könnyebbség az összes fajnak. Az mondtad, hogy véredet adod értem, és lesnéd minden kívánságomat. De amikor szeretnék valamit, az első az, hogy ellöksz magadtól!

Marius megfogta Sarah kezét, és az ágyékára tette.

A lány elcsodálkozott azon, amit talált. Az érintése hatására Marius legnemesebb része nagyot lendült.

- Ha így reagálok, szerinted el tudnálak lökni magamtól?

Sarah-nak egy értelmes szó sem jutott az eszébe.

- Marius…

Egy hosszú pillanatig bámultak egymás szemébe. Marius ajka kissé szétnyílt, és megnyalta az alsó ajkát. A lány megszorított a vesszőjét.

Vágyakozva fújta ki a levegőt, majd szívta be ismét. Elengedte a lányt, hogy fedezze fel őt nyugodtan.

- Nem arról van szó, hogy elengedlek. Az ajtóig sem mehetsz nélkülem. – mondta. – Egyszerűen csak féltelek.

Ez igaz is volt, és Az mélyen egyetértett vele. Marius már nagyon nagyot hibázott egyszer. Nem akarta ismét elrontani. Pláne nem azzal, hogy pont Sarah legyen az áldozat.

Marius szemébe nézett, és olyan nyugodtság vett erőt rajta, amilyen még sosem. Teljesen átadta magát neki. Ő egy mezei férfi, míg a lány egy egyszerű nő. Két test. Csontok, hús és erek halmaza.

A férfi lehelete meleg volt, illatokkal teli. Sarah próbált ellenállni. Ameddig semmi sem biztos, nem kellene elköteleznie magát amellett, hogy egy vámpírral, egy testvérrel köti össze az életét.

- Annyira nagyon kívánlak. – suttogta a férfi felé, miközben a feje a mellkasához közeledett. A fejét kissé elhajtotta oldalra, hogy feltárja a nyakát a bizalom jeleként. – Csinálj velem azt, amit akarsz.

Marius először nem tudott mit kezdeni a helyzettel.

- Nem vagyok hozzád való. – mondta végül.

- Én sem hozzád. – felelte a lány. – Számít ez?

Marius igent bólintott.

- Sajnos, számít.

- Hogy lehet az, hogy annyi erőt sugárzol magadból, mégsem használod ki…

Sarah megcsókolta a férfit, de azonnal el is húzódott.

- Hiába mereszted rám a szemfogad… akarom…

Marius a tenyerébe fogta a lány állát, és az ajkát simogatta.

- Ha tudnád, hogy ki vagyok valójában, már nem éreznél így.

- Látom a valóságot. Ugyanígy lenne.

Sarah most már hosszabban csókolta meg. Marius felmordult, és átvette az irányítást. Ajkával beszívta a lányét, nyelvével masszírozni kezdte a másikét. Sarah érezte, ahogy a férfi gondolatai máshol járnak, a következő lépésnél jár, ezt jelezte az is, hogy csípője többször megrándult előre.

A csók hosszú és forró volt. Az izgató érintéseknek nem szakadt vége. Egyre lüktetőbb részeket simogattak végig. Marius szívóereje mohóbb lett.

Sarah önkívületi állapotában felbátorodott, és simogatni Marius hímvesszőjét. A vastag farmeranyag ellenére is pontosan kitapintotta.

Marius az ablakig lökte magát.

- Ne csinálj olyat, amiből baj lehet.

- Baj? – kérdezte Sarah, és már nyúlt is volna a férfi után, mire Marius megadta magát. Hagyta, hogy a lány újra hozzáérjen. Hátrahajtotta a fejét, mély levegőt vett. Amikor beszívta a levegőt, mellkasa kidomborodott. Sarah felállt, testét a férfiéhez nyomta, és megcsókolta. Marius nem tudta visszatartani magát, és az egyik szemfogát belemélyesztette a lány ajkába.

Sarah-n megfeszültek az izmok.

- Fájt?

Sarah még szorosabban hozzábújt.

- Dehogy fájt!

Marius átölelte a derekát, mire Sarah érezte, hogy a lába közét forróság önti el.

Sarah megmagyarázhatatlan vágyat érzett arra, hogy a végletekig fokozza a férfiban lezajló folyamatokat. Beharapta a fülcimpáját, majd a nyakán kidudorodó eret nyalogatta.

- Akarom. – ez az egy kis szó inkább morgásnak hatott, mint értelmes szónak. Egyre többször eresztett ki magából ilyen hangot. Már-már dorombolásnak hangzott az egész. Sarah-t megrészegítette a tudat, hogy úgy játszik a férfival, ahogy ő akar. Szó szerint a kezében volt a gyeplő.

Sosem volt ez így. Mindig azt érezte, ő az, akit irányítanak.

Marius még közelebb nyomta magát a lányhoz.

- Ezért szorulni fogok.

Sarah kicsit jobban marokra fogta, mire a férfi remegő lélegzettel engedte ki vágyait.

- Szükségem van erre. – mondta Sarah suttogva. Még közelebb hajolt a férfihoz.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve megharapta a férfi nyakát. A reakció nem volt meglepő.

Marius megragadta a lány két karját, és eltolta magától. Szemében tűz lángolt, nehéz lett volna megmondani, hogy a vágy az, vagy harag. Sarah csak akkor vette észre, hogy merre tartanak, amikor a falnak ért a háta. Marius a csípőjével szorította a csupasz felületnek. Az ágyékával előre döfködött, mire Sarah felvette a ritmust.

- Nézz rám! – szólt rá erélyesen a vámpír. – Látni akarom…

Egyszerre szakadt fel belőlük az édes megkönnyebülés. Minden újabb lökést egy egyre intenzívebb hang követett, mígnem Marius Sarah nyakába fúrta a fejét.

Már csak lihegtek.

Sarah fogta a férfi két izmos karját, és próbálta visszanyerni a józan eszét.

Az váratlanul átvette Marius agyában az irányítást.

Khyte remegő kezekkel fogta a kést és a villát. Egyedül volt a hatalmas házban. Wagner ordított a lemezlejátszóból.

Egyetlen kedvenc méregzöld bársonyöltőjét vette fel erre az alkalomra. Minden étkezés egy ünnep volt, de mióta érezte, hogy a világ változni fog, boldog volt, és a vacsora már nem az utolsó étkezés volt.

Nemsokára itt lesz az idő. Nem tagadhatja meg. Köti a vér és a származás. A benne lakó erő pedig, pusztató lesz.

Nem tulajdonított soha különösebb jelentőséget annak, hogy a gyermekei ott járnak-kelnek, ahol akarnak. Tudta, hogy mindig visszajönnek hozzá.

Az utolsó falatot nyelte le. Kiitta az utolsó kortyot, amikor valami megcsapta az orrát.

Egy feketeköd kezdett gomolyogni az egész szobájában, majd furcsa alakot öltött. Nem lepődött meg különösebben.

- Minek köszönhetem a látogatásodat?

- Üdvözöllek, uram. – mondta az Omega.

- Szóval? – Khyte felállt, de nem mozdult.

- Azért vagyok itt, amiért te nem keresed a halált már a csatlósaiddal. Mind a kettőnk, mind a három gyermeke rossz helyen van. – az Omega látta, hogy a vámpír meghökken. – Hát nem is tudta? Az enyém a Testvériség házánál. A lányodat egy korcs támadta meg. A fiad meghalt a Testvériség tagjai által.

Khyte ökölbe szorította a kezét.

- Van egy ajánlatom a számára. Ha nem sértem meg vele.

- Ha meg akarnám ölni magát, már megtaláltam volna a módját. Testvériség… nem hiszem el.

- Van egy gyenge láncszem a gépezetben… illetve, több is.

- Mégpedig?

- Az egyik az a vámpírnő, aki a napfényben is tud járni. Csodás példány. Két lépés távolságról érdemes elkapni, és éppen lábadozik. A másik, az a halom új testvér, akiket a király fel akar avatni, s nem mellesleg, köztük van egy, aki megölte a fiadat ma éjszaka… és egy másik, aki szemet vetett a szépséges lányodra. Ezt kellene kihasználnunk.

- Nekünk?

- Magának a lánya kell, nekem is az enyém.

- Mi ebben az üzlet nekem?

- Az uram, hogy magának lesz egy lánya, és nem mellesleg, a Testvériség vonalait megritkítjuk kicsit.

- Mi a terve?

- Akkor támadunk, amikor senki sem számít rá. Mert figyelmetlenek, de ezzel csak mi törődünk, ők nem. A faj olyan, mint a királya. Vak.

- Honnan tudjam, hogyha megkapja, amit akar, nem fog végezni velem?

Az Omega fel-alá úszott a két fal között.

A vámpír hangulata is felengedett.

- Az alantasok erősebbek, ha vannak korcsok is a közelben. Hihetetlen erejük van. Láttam, már bevetettük egyszer-kétszer őket. Nem mellesleg, ha két társad, Phang és Angvish is harcba száll, szaporodhatnának nyugodtan. Feltölthetnéd a seregedet te is.

Khyte ököllel az asztalra csapott.

- Menjünk egy csendesebb helyre. Pontosítsuk a tervet. Ne itt. Sosem tudhatjuk.

A vámpír és az Omega elindultak.

Mind a kettő hátranézett, hátha hallotta őket valaki, vagy netán egy rejtett csapdába sétálnak bele. Régi ismeretség fűzte őket egymáshoz, kisebb-nagyobb szövetségeket kötöttek sosem verték át egymást.

Ha Khyte el is bizonytalanodott a királlyal kapcsolatban, most, hogy egy végzett a fiával, megalapozta gyűlöletét. Betonba öntötte, vasakkal tűzdelte tele. Ott fog visszavágni, ahol a legjobban fáj neki.

Amikor benyitottak egy dolgozóba, az Omegát meglepetés érte.

- Hát, ők meg mit keresnek itt?

- Egy kísérlet két példányát köszöntheted bennük.

A két vámpír felállt.

- Ő itt Frejr, ő pedig, Kriegg. Köszöntsétek az új szövetségeünket.

Frejr nyújtott először kezet.

- Örvendek.