Az elveszettek - 35.

Beletelt egy kis időbe, mire Sarah megtalálta a helyes irányt vissza Bayne házához. Aztán az odaút is hosszadalmasnak tűnt. Olykor úgy vélte, ha versenyezne egy botos, idős nénivel, az simán leelőzné. Végül persze, megtalálta a házat, és be is nyitott az ajtón. Úgy tűnt, mintha soha, senki nem lakta volna. Egyedül a kamerák piros fénye mutatta, hogy Vishous nyilvánvalóan dolgozik. Enyhe por lepte be a bútorokat.

Felrohant Marius régi szobájába, egyből megtalálta, amit keresett. A táskáját, amit egy fél órán keresztül vizsgált. Mobil egy szál sem. Bár a varrást akarta kibontani, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve benyitott a fürdőszobába. A kézmosó peremén ott virított a fekete készülék.

Ki volt kapcsolva, így visszament a szobába, és töltőre tette.

Addig átnézte az egész szobát. Egy apró kis emlék után kutatva, ami Mariusé lehetett. Bármit elvitt volna, aminek olyan illata van, mint a férfinak.

Már a fiókokban kotorászott, amikor görcs mart a gyomrába. Csípőből hajolt saját teste fölé. Valami nagy baj van. Érezte, hogy ez most más, mint a többi rosszullét, ami eddig megkörnyékezte.

Aztán a szemét kezdte dörzsölgetni. Égett, mintha kiszáradt volna.

Halántéka gyöngyözni kezdett, és pólóját átütött a veríték.

Térde megrogyott, karja nem tartotta meg a testét. Térdét beütötte a szekrény lapjába.

Gondolatai olyan lassan forogtak, akár a szoba. A tárgyak megnyúltak a szeme előtt, éles fényekkel vibrálni kezdtek. Hányingere lett, amikor lecsúszott az ágy és a szekrény találkozásánál.

Basszus! Gondolta. Itt az idő.

Marius, mint egy megkergült vad, körözött a szobájában arra várva, hogy felhúzódjanak a redőnyök éjszakára. A tudat megőrjítette, hogy Sarah odakint van védelem nélkül, a napfényben, és valamiért az a megérzése támadt, hogy valami baj van. Zsigerei végig azt sustorogták neki, most fog megtörténni. Olyan közel érezte az átváltozást… kár volt nem erélyesebben Sarah-t irányítani. Oda kellett volna kötözni az ágyhoz. Vagy egész nap csábítgatni, hogy ne mászkáljon odakint.

Amikor egy éles fájdalom megfacsarta a gyomrán, világossá vált a helyzet.

Életében először adta át magát minden átmenet nélkül Aznak.

Vicsorogva fújtatott. Megnőttek az agyarai, eltorzultak a vonásai, és vérvörössé vált a tekintete. Körmei kemény karmokká fejlődtek. Ökölbe szorította kezét.

Átteleportálta magát a Görödbe.

Vishous, Butch és Marissa megdöbbenve kapta fel a fejét. Marius zihálva vette a levegőt, mellkasa fel-alá járt, szorításában eldeformálódott a kilincs.

Nem jöttek a szavak. Pontosan tudta, mit akar mondani, mégis képtelen volt megformálni őket.

- Sarah… - sziszegte.

Pontosan tudta, mi vár a lányra, hogyha vér nélkül kell átesnie ezen. Meg is halhat akár. Kell a vér a gyógyulásához. De így, ennyire messze tőle semmi sem mentheti meg attól, hogy csak a kihűlt tetemét találják meg alkonyatkor.

Végül Vishous volt az, aki elsőnek megvilágosodott.

- Marius, hűtsd le magad azonnal!

Indult volna, hogy megnyugtatja a férfit, aki hátrált egy lépést.

- Bayne házának videóit. Most! – kiáltott V-re.

Butch is állásba egyenesedett.

- A ház rendszere még nincs szinkronizálva a mienkkel.

- Sarah odament. Átváltozik.

- Mi van?! – szakadt ki egyszerre a két férfiból.

Marius térde megnyaklott. A ház rettentően kicsinek tűnt körülötte. Össze akarták nyomni a falak, amik őrült táncot jártak körülötte. Csapdába esett, és nem tud mit tenni az ellen, hogy Sarah-t ne egyedül érje az átváltozás.

Kudarcot vallott.

Észre sem vette, Vishous mikor fogta meg a csuklóját, és kezdte nyugtatni.

- Segít se tek… - suttogta.

Sarah összehúzta magát. A szája mindenfelé sajgott, a gyomrát éhség marta foszlányokká. Felhúzta a térdét a helyén, ahonnan nem volt menekvés. A nap egyre sárgásabb színben világította meg a falakat, bőven lemenőben volt már. Legalább annyira, amennyire az élete hanyatlik éppen. Ahogy a nap elmúlik, úgy ő is el fog.

Micsoda romantikus meglátás!

Marius. Ha behunyta a szemét, csak a férfit látta maga előtt. Hallgatnia kellett volna rá. Az biztos, hogyha ezt túléli így vagy úgy, sosem fog neki ellent mondani.

Patakzottak a könnyei. Az elmosódott világot igyekezett összerendezni.

A távolból talpak surranását hallotta. Valaki volt a házban. Rémülten megrázkódott, és még jobban remegni kezdett, amikor meglátta az ajtórésben egy hulla arcát. Fehér haja rendezetten pihent a fején. Alantas.

Az ismeretlen integetett neki.

- Nocsak, nocsak, nocsak. – kezdte színtelen hangon. – Nem gondoltam volna, hogy igaza lesz. Ha tudom, hogy ennyire könnyű lesz elkapni, nem töröm magam.

Sarah az alantas hangjára fájdalmasan felnyögött.

Képtelen volt megmozdulni, aztán valahogy térdre küzdötte magát, és araszolni kezdett. Erejéből alig futotta tempóra, biztos vicces volt a férfi számára. Kapkodta a kezét gyorsan, amennyire csak tudta, kívülről viszont, alig haladt centiket. Otthon kellett volna maradnia. Akkor biztonságban lenne.

Az alantas egyhelyben állt, nézte őt, nem csinált semmit.

Sikerült tőle elfordulnia az ágy mellett az ablak irányában, amint merev húzóerőt érzett a fejbőrén. Az alantas megmarkolta a haját, és az ellenkező irányba kezdte őt vonszolni.

Amikor tehetetlenül átengedte magát az alantasnak, a férfi felnyalábolta a vállára, arra kényszerítve őt, hogy erőtlen lábaival igenis tegye meg a rá váró utat. Védekezéséből két gyenge ütésre futotta. Öklével eltalálta az alantas állát, aki felkuncogott a mozdulatra.

- Ne simogass. Nem szeretem, ha hozzámérnek.

Léptei lassúak, nehezek voltak. A távolság végtelennek, nyúlósnak hatott. Minden zaj furcsán távolinak tűnt.

Az aulában nem bírta tovább. Teste felmondta a szolgálatot. Az alantas is meglepődött, mert nem tartotta tovább. Hagyta, hogy a lány elterüljön a földön. Valamennyire eszméleténél volt, mégsem volt képes a mozgásra. Izmai megmerevedtek, csontjai fájtak, mintha növésben lett volna. Száját vasízű cseppek töltötték meg.

Talán a saját vére.

Talán más.

Felnézett az alantas arcába, aki fölötte guggolt. Valahol a periférián még látott árnyakat suhogni.

Az ijesztő halott tekintet közelebb jött hozzá.

Sarah utolsó emléke az volt, hogy a férfi lehajol hozzá, és megérint.

Aztán elnyelte a súlyos sötétség.

Mr. R betette a nőt a kocsi csomagtartójába. Sikertől megrészegült, letörölhetetlen vigyor ült ki a fejére. Nem volt annyira oktondi, mint a többiek, akik egy vámpíroktól hemzsegő házba akarnak bebocsátást nyerni, vagy olyan fenevadakkal megküzdeni, mint az a vörös szemű kis nyikhaj. Már akkor megmondta, hogy várni kell. A lány tálcán kínálja majd fel magát. S láss csodát, igaza lett.

Miközben bevitte a nőt abba a raktárba, ahova az Omega parancsolta, ránézett. Szürke volt a bőre, lila a szája, szeme résnyire nyílt el. A központba kellett volna cipelni, viszont a nagyfőnök máshogy rendelkezett az utolsó pillanatban. A vámpírok sosem voltak jó ómen számukra, és egy vérengzés nem hiányzik.

Felfektette egy orvosi fémből készült asztalra. Amilyeneken műteni szokták a hullákat. Még ebben a szürke környezetben, haláltusától eltorzult ábrázattal is gyönyörűnek látta. Pedig, undorította a tudat, hogy a lány egy vámpír, mégis, nem tudta nem megbámulni.

Azért szeretett volna némi harcot. Túl könnyű volt újdonsült királynőjét foglyul ejteni.

Az ovális arcból kikayarintott egy szőke tincset mutatóujjával.

Felfedte így a buja ajkait.

Odakint egy autó állt meg, kisvártatva pár társa érkezett az épületbe.

- Megszerezted? – kérdezte Mr.L, amikor belépett.

- Meg. – R félreállt, hogy a másik is megnézze magának a nőt. Nem várt nagy elismerést, de azért némiképpen többre tartotta tettét. Mondjuk, taps, ováció, zenés felvonulás, dicshimnusz. Szóval, ilyen apróságok.

- Az átváltozás küszöbén. Pont jókor. – csapta össze a tenyerét L. – Csillagos ötös.

R elállta L útját.

- Csak Ő érhet hozzá. Bárki más a halál fia.

- Hm. – vonta fel egyik szemöldökét L. – A szenszei biztosan örülni fog.

- Szóljon neki L, ha egy mód van rá, még az előtt, hogy elpatkolna.

L a homlokát ráncolta, aztán megvonta a vállát.

- Rendben. – elfordult R-től. – Ti ott! Zárjátok le az épületet!

Mindenki mocorogni kezdett R körül, s az épület egyre inkább sötétségbe borult. Merev, betonfalak, és acél nyílászárók. Vámpír legyen a talpán, aki megtalálja őket a szertartás befejezte előtt.

Megsimította a lány homlokát. Még mindig eszméletlen.

Ahogy megjelent a ködgomoly, vigyorogni kezdett.