Az elveszettek - 36.

Whyolence-en és a királyon kívül mindenki Bayne házába vágtatott naplemente után. A környék csendes és tiszta volt. Találtak nyomokat, melyek alantasokra utaltak, és egy kivénhedt Hummer nyomát is felfedezték a házhoz vezető ösvényen. A kamerák folyamatosan üzemeltek, csak sajnos, nem rendeltetésszerűen. Égett rajtuk a piros pötty ugyan, viszont az égvilágon semmit sem rögzítettek. Megfélemlítés, fenyegetés, figyelmeztetés. Minden, csak nem védelmi rendszer.

A házban nyoma sem volt dulakodásnak, vagy gyilkosságnak.

Marius és Rhage figyelte a nyomokat. A két fenevad kitágult orrlyukkal szaglászott körbe mindent. A fekete hajú férfi pici idő elteltével a saját szobájába vándorolt. Az ösztönei – illetve Az maga – oda húzta.

Sarah illata betöltötte a szobát.

A természetes illata. A félelme. A fájdalma.

Az átváltozása.

A mobil már zölden villant fel, jelszó, feltöltődött. Az az átkozott készülék!

Megnézte. Sarah nem hívott róla senkit, ellenben százhat darab nem fogadott hívás érkezett a nevelőanyja számáról. Aztán megtalálta az orrában élő lény a legrosszabb dolgot, amit valaha is megtalálhatott. Az átváltozás szúrós szagát. Az ágy és az éjjeliszekrény között.

Pontosan tudta, mennyire bátor volt a lány.

S amikor megszagolta a takarót, elméjébe tolult az egész jelenet. Az alantast tisztán látta maga előtt, és azt is tudta, Sarah nem a saját lábán távozott innét. Elvitték, és esélye sem volt megtalálni.

~De lenne esélyed megtalálni.~

- Hallgass! – morogta.

~Használj engem.~

Marius ellenállt Az hívásának.

~Képes vagyok rá!~

                ~Vissza akarom kapni!~

                               ~M O S T ! ! !~

Marius engedett neki. Ha van remény, az az esélyekben rejlik.

Ész nélkül levágtatott a lépcsőn, elmasírozott a többiek mellett, akik értetlenül néztek utána.

Adaraslyn aznap este nem tudott az ágyban pihenni, mint ahogy előírták neki. A testvérek felei elmentek a Biztos Menedékbe a királlyal és Why-val, csak a sajátjai voltak otthon. Már, aki. Illetve, Jane is a klinikán sertepertélt Manny és Ehlena társaságában. Mégis, végtelenül egyedül érezte magát. A medence szélénél üldögélt egy ideig. Olvasott, nézelődött, de hamar elunt mindent.

Mióta a feje tetejére állt az életük, egyetlen percet sem tudott nyugodtan eltölteni a parancsolójával és a babával.

Leült a medencéhez újra. Bámulta a vizet, belelógatta a lábát.

Hallotta, hogy valami csapódik.

Egyből tudta, valami történik.

Hallotta a nehéz bakancsok dobogását is.

Majd érzett hat alakot eltűnni az edzőtermek felé és az emeleten. Biztos a férfiak jöttek vissza.

Megfogta a hasát és megsimogatta.

Lehajolt.

- Tudod, kicsim, ha megszületsz, ez másképp lesz.

Elmosolyodott.

A baba rúgott egyet.

Kicsit fájt neki. Nagyobbnak tűnt, mint az eddigiek.

Óvatosan állt fel a medence széléről, és az összehajtott törölközők mellett ült le. Szerette az illatukat. Valahogy ebben a teremben intenzívebb illatuk volt.

Vizes volt a ruha alja, de a levegő felmelegítette. Végigcsorgott a lábain, szétterült a járólapon, mint valami zselé, ami megóv mindent.

Szép gondolat volt.

Amikor fel akart állni, éles fájdalom hasított a hátába és a hasa aljába.

Lenézett, ekkor vette észre, hogy nem a vizet érezte, hanem egy vértócsában ül.

Pánik lett úrrá rajta.

Vell megunta, hogy a klinikán gubbasszon. Ahogy volt, kórházi hálóingben, felfedezőútra ment. Jane, Ehlena és Manny egy kórlap felett görnyedtek, épp nagyon elfoglaltnak látszotta, ezért nem vesződött azzal, hogy engedélyt kérjen a támadásra. Elhaladt az edzőtermek mellett, majd Tohr irodája következett, ahol minden katonás rendben volt hagyva. Ő is a lány keresésére indult Caldwell utcáin. Mindenki kint volt, kivéve a dokikat és a hűségeseket. Elbotorkált a medence irányába, amikor gerincén melengető bizsergés futott végig. Kikapcsolta az agyát, előhívta érzékeit. A rettegés görcsbe rántotta minden tagját. Félelem szorította össze a torkát, a halál közelsége elvette tőle a levegőt.

Addig állt ott teljes csendben, míg a tüdeje is cserbenhagyta. Adaraslyn vérzett.

Ahogy benyitott, meglátta a baj forrását.

Akár egy véres angyal, a nő a szeme láttára rogyott térdre, könnyek patakzottak az arcán. Elterült, majd összegömbölyödött a medence melletti kövön.

Vell odaugrott hozzá, és összekanalazta.

Vállára fogta a terhes nőt, és folyton nyugtázta, Bayne a közelben sincs. Valószínűleg, ha ezt a jelenetet látná, akkor nekimenne csak azért, hogy ő mentse meg a szerelmét. Az ajtókat gondolatának erejével nyitotta ki, ahogy a világítást is annak segítségével szabályozta.

Az aulában azonban, megérezte azt az illatot, amit a leginkább elfeledni szeretett volna. Kriegg.

Vellwet furát érzett. Kavarogni kezdett a gyomra.

Ösztönszerűen nyúlt a fegyveréért.

Fritz jött be az aulába, s anélkül, hogy megállt volna, a vámpír rásziszegett.

- Szolgálhatok valamivel…? – kérdezte, mire a nő megálljt parancsolt neki.

Nemet intett a fejével.

- Fogja a hűségeseket, menjenek le a klinikára, és zárkózzanak be.

Fritz szemében rémület villant, aztán a nő látta, ahogy a hűségesek – Erin természetesen Fritz oldalához préselődve – eltűnnek a klinika irányában. Hallotta a zárat kattanni.

Egy bólintással nyugtázta, hogy ők már rendben vannak.

Adaraslyn ezzel szemben összevérezte a lépcsőt. Fakó természete kezdett áttetszőnek tűnni.

- Harcolnod kell. – mondta. Lyn szörnyülködve nézett fel rá. Hagyta, hogy a másik egy tőr markolatára hajtogassa rá az ujjait.

Ahogy kimondta, édeskés halálszag töltötte be a levegőt.

Lyn elnézte a kórházi öltözékben harcra kész vámpírt. Legyűrte magában a késztetést, hogy tovább kérdezősködjön az életéről. El nem tudta képzelni, hogy van benne akkora lelki erő, hogy két levélnyitót használjon fegyverként, amikor érezhetően gyenge volt még.

Vellwet rosszalló kifejezéssel az arcán felállt. Füleit hegyezte.

Lyn összevonta a szemöldökét.

- Mi a baj? – kérdezte.

- Te nem érzed? Erőteljes hintőporszag van a levegőben.

- Alantasok?

- Nagyon remélem, hogy csak azok. – Vellwet még inkább megszorította a pisztoly markolatát. Most áldotta a vörös harcost, amiért az merő paranoiából neki adott egyet. De miért is hozta magával egy kis sétálásra? Nem tudott rá választ adni, csak örült neki, hogy nem csak egy levélbontó áll rendelkezésére.

Vellwet megragadta Lyn karját. Talpra rántotta, mire a várandós nő felszisszent.

- Legyél mindig mögöttem. Szúrj, ha fenyegetve érzed magad!

A lépcső tetején, a homályban egy férfi árnyéka jelent ment. A két nő hunyorgott, hallották, ahogy közeledik.

Lyn pánikba esett.

- Most mit tegyünk? Most mit tegyünk?

Ne idegesíts, gondolta Vellwet. Mikor megjelent az ellenfél, Vell azonnal felmérte a helyzetet. Fegyveres, erős támadó. Túl erős. Lyn hátrarántotta a vámpírt az asztal alá. Apró fadarabok röppentek szerteszét, amikor a golyók becsapódtak az asztalba, szekrénybe, keretekbe.

- Kriegg! – kiáltott ki Lyn.

Vellwet felguggolt, Lyn a háta mögött egyenesedett fel. A vámpír előrántotta a fegyverét, és teljesen a falhoz lapult. A szíve a fülén keresztül akart távozni. Kriegg nem mozdult egy tapodtat sem. Ez a szívás, amikor egy ismerőst kell likvidálni.

Bármekkora gyilkos is vagy, nehezedre esik.

Vellwet előrébb kúszott, a férfi továbbra is csak állt. Nem hihette, hogy a lányok fegyvertelenek, mégis eleven céltáblaként strázsált az ajtóban. Lyn suttogni kezdett.

- Mi folyik itt?

Vellwet anélkül válaszolt, hogy ránézett volna.

- Halottnak hitt barátunk bérgyilkos lett.

Vellwet, ha egyedül lett volna, nem tököl ennyit. Egyszerűen a támadó mögé teleportált volna, és fejbe lövi, utána pedig, kivágja a mellkasa közepét.

Sosem akart meghalni, mégsem vigyázott magára. Most azonban más volt a helyzet.

Vellwet felugrott az asztal takarásából, és egyenes tartással régi ismerősére szegezte a fegyvert.

- Állj!

Eddig is állt, úgyhogy ez nem volt célravezető kijelentés.

- Ha megmozdulsz, lövök!

Na, szép. A kommunikáció jeles halála.

De akkor is élve kell ez a szarházi.

- Menj innen, szuka! – a hangja rekedtes volt. Nyilván a vágyai miatt.

- Nem tehetem. – felelte Vellwet.

Kriegg megmoccant.

- Nekem csak az áruló kell. Add oda, és elmehetsz. – na persze. Ez sosem működött semmilyen helyzetben.

- Nem. – Vellwet hangja dübörgött a csendben.

Kriegg felfelé mozdította a karját, mire Vellwet könyörtelenül háromszor lőtt. Egy mellbe, kettő fejbe. Jó arány tekintve hogy régen tette már. Kriegg teste hanyatt vágódott a lépcső tetején.

Lyn dermedten hallgatózott.

Amikor a férfi csak gurgulázott valamit, akkor Vellwet odalépett hozzá, és arrébb rúgta a fegyverét. Leguggolt mellé, és a gyilkos szemébe nézett.

Alig az átváltozása után találkozott vele utoljára. Egy csak oda jegy a Teremtőhöz.

Kriegg szeme rémült volt. Szavakat formált a szájával. Vellwet lassan megmutatta neki a levélbontó kést, mint tőrt.

Lehajolt a férfi szájához.

- Vigyázz! – mondta a gyilkos.

- Azt teszem. – felelte a nő, és lesújtott a vámpír mellkasára. A test egy pillanat alatt vált semmivé.

Lyn remegve állt fel az asztal alól. Teljesen fehér volt, mint akit lemeszeltek.

- Mi… mi történt?

Vellwet nem szólt egy szót sem. Sötét pillantással csupán csak elnézte a lépcső mintázatát. Gondolkodott.

Nem sikerült életben tartania a férfit, pedig kellett volna. A többiek nemsokára itthon lesznek, és biztos kíváncsiak lesznek majd arra, hogy mit keres itt egy halottnak hitt harcos. Pech, hogy ezt már nem tudja helyrehozni. S ha itt van ő, akkor a másik is itt lesz a környéken.

Lyn elsírta magát. Kezében remegett a levélbontó kés. Vellwet szerette volna, ha tudnak teleportálni, vagy a Testvériség megjelenik.

Vell nem tette el a fegyvert, mert még számított pár akadályra.

- Irány a klinika! – adta ki a parancsot.

Amikor felállt, Lyn felsikoltott. Vérfagyasztó jelenet tárult a szeme elé. Egy fertőzött szarházi a földre rántotta a nőt a nyakánál fogva, így már onnan is megfestette szép ruháját a vér.

Egyetlen utolsó erejével a levélbontót a nyakába szúrta.

Vellwet ezzel egy időben elhajította az övét. Pontos, halálos találatot vitt be a támadó bordái közé.

S amikor futni kezdett a lépcső alja felé, először egy maró fájdalmat érzett a bal combja hátuljában, s közvetlenül ezután a hátában. Elvesztette az egyensúlyát, majd lebucskázott a lépcsőn.