Az elveszettek - 37.

Sarah gyengének érezte magát. Nem egy kamion vonult rajta végig, hanem a Dakar rallysok letarolták. Teste alatt hideg fémet érzett. Kinyitotta a szemét, de sötétben volt. Semmi sem mozdult körülötte. A vaksötétben síri csend honolt. Nyelvével érezte megnyúlt szemfogait. Szája száraz volt, akár a sivatag. Teste egy ezertonnás szögesdrót alatt hevert. Minden porcikája szúró fájdalommal vette tudomásul, hogy él. Még életben volt. Feje kába volt, szeme égett. Végtagjait ólomsúlyosnak érezte. Elájult az átváltozás fájdalmától. Még a hajszálainak is komoly súlya volt. Oldalra fordította a fejét.

Valaki villanyt kapcsolt a teremben, mire a koponyája akart száz darabra repedni.

Egy Autumn által tanított ima jutott az eszébe a vámpírok ősi nyelvén.

Mormolni kezdte magában, igaz, semmi másra nem is futotta jártányi erejéből.

Egy köpenyes, csuklyás alak állt a lábánál. Figyelte őt, mint egy kísérleti patkányt.

Öklendezni akart, elfordulni. Elfutni.

- Te vagy hát az elkóborolt kicsi lányom. – a csuklyás hangja hátborzongató volt a semmiben. Főleg, hogy valahol messze mögötte büdös, koponyaszerű maszkot viselő emberek álldogáltak. Sarah esküdni mert volna, hogy az ismeretlen elmosolyodik büszkeségében fürödve.

- Igen, szenszei. Estrelle lánya.

Oh, bár megint el tudja ájulni. Talán átaludná a következő huszonnégy órát, és Marius mellett ébredne fel. Csak egy rossz álom.

- Fájdalmaid vannak, gyermekem, tudom. – a visszhangzó hang megtöltötte az elméjét. – Nézz rám, lányom, mert ez így szokás teremtő és gyermek között.

Sarah ráemelte a szemét, odafordította a fejét. Nyelni akart egyet. A nyelve erőtlenül megmozdult a szájüregében, másra azonban, nem volt képes. Egy szellem állt mellette. De nem Casper, és nem is a kopogó. Hanem egy annál sokkal rosszabb, gonoszabb, mételyesebb valaki.

Az Omega.

Az árny bólogatott pár aprót. Talán még kuncogott is.

- Örülök, hogy végre találkoztunk. – felmagasodott a lány mellkasának vonalában. – Az alattvalóm végre nem csonkított meg, nem ijesztett rád. Jó munkát végzett, épségben elhozott nekem.

- Maiau… - igen, az előember is így kezdte, gondolta magában R, amikor meghallotta, hogy a lány mondani próbál valamit.

- Hm. A vámpír metamorfózisának legnagyobb feltétele, hogy egészséges, erős fiatal legyél, hogyha esetleg nem lenne elég vér a közelben, akkor is túléld. Mint az a vak bolond. Ehelyett egy leharcolt lányt egyedül hagynak kóricálni. Igazság szerint, a kezemre játszottak téged. Mert az, hogy már elkezdődött a testedben a vámpírrá válás, még közel sem jársz a végéhez. – olyan volt, mintha az Omega beszívná a levegőt. – Nemsokára a halál széléhez közel érsz.

- Van adrenalin, szenszei.

- Nem fog kelleni. – Az Omega megsimította Sarah karját.

A lány kábultan nyögött egyet. Zsibbadást érzékelt a jobb lábfejében. Idegességében égő érzés kerítette hatalmába a gyomrát. A zsibbadás tompa bizsergéssé változott, s tudta, mi következik.

Reccs!

Tört a csont.

Sarah fogai összekoccantak.

Az Omega visszaállt korábbi helyére. Lehúzta fehér köpenyének csuklyáját a fejéről. A gonosz lény arctalanul ácsorgott a lány lábánál. Átváltozásnak indult lábfejét az ujjai közé vette.

- Nemsokára. – sipította az Omega. Torz hangja felállította Sarah karján a szőrt. Mindenfelől jött, átáramlott a testén. – Mondja meg a többieknek, R, hogy őrködjenek. Hamarosan társaságunk lesz.

- Igenis, szenszei. – felelte Mr. R.

- Előtte adjon egy kést, R. – parancsolta az Omega. Önmagához képest elégedett és nyugodt volt. Butch nem így mesélte el egyik nap.

R pedig, kivette a tartóból egy csinos fémdarabot, majd meghajolva átnyújtotta az Omegának.

Sarah szeme tágra nyílt a rémülettől, mert tudta, mi következik. A házban élők előre felkészítették rá, hogy valószínűleg így fog vele eljárni a negatív pólus.

Az Omega az egyik kezében tartotta a kést, a másik tenyerét felemelte. Vágást ejtett saját magának. Láthatóan vérezni kezdett a bestia.

Az Omega közelebb lépett Sarah arcához ismét.

- Te az enyém leszel, drága kislányom.

Letette a kést. Szellemszerű kezével szétnyitotta Sarah száját. Nem ment nehezen, ugyanis alig bírt ellenkezni. Két ujjával kipeckelte a lány alsó és felső fogsorát. Ha tudott volna, kapálózik, ellenáll, vagy csinál valamit, amitől megmenekülhet. Az Omega ekkor nyitott szájára helyezte csepegő tenyerét. Sarah érezte, ahogy a folyadék undorral bár, de lecsepeg a torkába. Igazság szerint, annyira jól esett kiszáradt garatának a folyadék, hogy észre sem vette, mohón szívja magába a vámpírok ősi ellenségét.

A lány bőre kezdett rózsaszín árnyalatot felvenni. Enyhült a törés a lábában.

Selymes, édes illatába némi elmúlás, poshadt földszag keveredett. Látta és érezte a többi alantast maga körül a szobában.

Kidülledt a szeme, amikor ráeszmélt, mi is történik. Az Omega azonban szorosan tartotta, és nem eresztette. Könnyek hullottak a szeme sarkából.

- Vigyázzanak rá, míg be nem fejeződik. – Az Omega sebe behegedt.

Mr. R csak bólintott egyet.

A következő pillanatban már ott sem volt. Sarah nem volt ellenség. Még megmozdulni sem tudott az isten szerelmére. Látta maga körül mozgolódni az alantasokat. A szaguk már nem félelemmel, hanem az otthon jól ismert nyugalmával töltötték fel.

Mr. R lehajolt Sarah füléhez.

- Ne aggódj, vigyázni fogok rád, úrnőm. – félénk csókolt lehelt a füle és haja találkozásához.

Mereven egymásra néztek. Sarah érezte, hogy olyan, mintha a testvérével beszélgetne. A bátyjával, akivel csak az apjuk közös. De a vére meghatározó, úgyhogy édestestvéreknek nevezhetnék egymást.

Azonban volt valami, ami a szíve környékén gomolygott.

Az a láthatatlan kötelék, ami Mariusszal kötötte össze.

Meg fogja találni.

A gonosz ösztönlény a gonoszt fogja követni. A férfi a szívét. Igen. El fognak érte jönni.

Mr. R letörölt az arcáról egy könnycseppet. Fehér zsebkendőjén egy világos szürke folt virított immár. Az alantas pár percig tanulmányozta a zsebkendőt, majd visszahajtogatta a zakójának felső zsebébe, ahogy azt illik.

Sarah figyelte az alantast, akinek fogalma sem volt arról, mire készül.

Hála az égnek, nem tudott benne olvasni.

Hiába ülte meg gyomrát a gonosz, a szívében már vámpír volt.

Mr. R féloldalasan elvigyorodott.

- Sosem gondoltam volna, hogy ilyen királynőnk lesz. – mondta. Arcáról egyből lefagyott a vigyor, amikor Sarah a semmiből csak úgy hirtelen letépte az asztalhoz rögzített kart, ami a magasság állítására hivatott. Egyenesen az alantas nyaki verőerébe mélyesztette.

Amikor a testvérek hazaértek, olyan látvány tárul eléjük, mire rémálmaikban sem számítottak volna. Tohrment egyből tárcsázta a király számát, hogy semmi esetre se jöjjenek haza. Zsadist és Rhage egyből eltűntek, hogy a Biztos Menedékhez menjenek. Vishous dörömbölésére Fritz és Erin előjöttek, ahogy a többi hűséges és az orvosok is. A többiek letaglózottan álltak a harc romjai felett.

Egyedül Bayne üvöltését lehetett hallani, aki Lyn mellé rogyott és haldokló kedvesét tartotta a kezébe. Jane és Manny is hasonlóképpen tett. Furcsa mód, a vámpír engedte, hogy Manny Lyn nyaki sérülését tanulmányozza, míg Jane a nő hasát tapogatta. Vér volt a lépcsőn, egy vámpír hullája annak tetején. Phoenix megismerte Kriegg-et a holttestben.

Tőle elvezetően Vellwet vére kenődött szét a fokokon.

Marius állt egyhelyben a szétlőtt asztal mellett.

- Hol van Vellwet?

- Elhagyta a betegszobát. – nézett fel egy pillanatra Jane doki.

Adaraslyn keze megmozdult, és felhörgött.

A harapás nyomán a seb kezdett már feketélleni. Sötét erek egész pókhálója indult ki belőle. Zsadist a korcs tetemét tanulmányozta.

- Mondani akar valamit. – suttogta Manny.

Mindenki Lynre nézett.

A nő tekintetében jeges rémület volt.

- Elvitték. – csak ennyit mondott, aztán keserves sírásban tört ki.

Bayne tartva felének felsőtestét, fejét, előre-hátra dülöngélve hintázott a térdein.

- Be kell vinnünk a műtőbe. – jelentette ki Jane. – A gyerek.

Meg sem várva, hogy mit mond a parancsolója, Manny a karjába kapta a nőt, és elsietett vele. A doki és Bayne ott loholtak a nyomukban.

Tohr odament Mariushoz. Vállára tette a kezét.

- Most mihez kezdünk? – kérdezte a fiú.

- Ha rám hallgatsz, most az egyszer engedd Azt szabadjára.