Az elveszettek - 4.

Amikor Marius odaért, az orrát megcsapta egy furcsa illatkeverék. Az alantasokra jellemző, púderes köptető, és vanília illata. Utóbbi egy nőre illet. Egy nagyon is csinos, és ahogy nézte, kevésbé törékeny nőre. A három alantas észre sem vette, hogy a bokorban rejtőzik. Csak a lánnyal voltak elfoglalva. Valamit akartak tőle, főleg, hogy érezte az Omega jelenlétét is.

A lány viszont, küzdött az életéért.

Nem bénult meg, mint általában az emberek, vagy a nők, hanem ellenállt. Szabadulni próbált.

Sosem nőtt még ekkorát halandó Marius szemében sem.

S ahogy érezte, Az is élénken érdeklődött a lány iránt.

Most, ahogy ott állt előtte, Marius észre sem vette saját mosolyát. Szórakoztatta a lány apró termete, ahogy szőke hajszálai közé falevelek, és pici ágak vegyülnek. Kapucnija folyvást az arcába nyomult.

Kicsi kezeivel tisztogatta magát.

Az érzésre, amikor Sarah ránézett, nem volt felkészülve. Az egyik alantas keze nyomán az arca felpüffedt, és tulajdon fogainak íve az alsó ajka alatt kirajzolódott.

Térdei tényleg remegtek, amikor megszólalt.

- Megsérültél? – egy lépést sem tett a lány felé. Nyugalommal töltötte el a tudat, hogy Phoenix most is figyel.

- Csak karcolás. – Sarah megrántotta a vállát – Volt már rosszabb.

Felemelte fejét, és hátrébb húzta a kapucnit. Szürkéskék őszinte szempár nézett vissza rá.

Marius végre pozíciót változtatott. Kissé elfordult Sarah felől. Tőrét visszatette a helyére.

A lány pontosan követte a mozgását. Tudta, hogy nem látott még hozzá foghatót, és ezért is nézi. Meg azért is, mert március ellenére rettentően nyáriasan öltözött fel. Meg azért is, mert akik gyilkoltak, ő gyilkolta le.

- Mondod te? Vagy mondjam én? – kérdezte Sarah az ujjait tördelve. Ízületei roppanása fülsiketítő volt. Marius nem szólt semmit. – Sarah vagyok. Hát te?

Marius nem hitt a fülének. Ez ismerkedni akar.

- Marius. – mozdult magától a szája. A férfi újra végigmérte a lányt. – Hogy kerültél ide?

- Túrázok.

- Az éjszaka közepén?

- Eltévedtem. – felelte Sarah enyhe daccal a hangjában. Marius felvonta az egyik szemöldökét. Sarah felé mutatta a GPS készüléket.

A férfi elvette, és megforgatta.

- Ez nem működik. Lehet, hogy egy működővel többre mentél volna.

- Hahaha. Ameddig neki nem csaptak egy fának, jól volt. Csapatépítőn vagyok, és nem tudom, hogy hol vannak a többiek. Illetve, Sammy ott van egy fa tövében holtan.

~ Mondd meg neki, hogy a többieket hol találja ~

Szólalt meg Az a fejében.

Marius elhessegette az ingert, hogy felfedje, a többiek is halottak már.

- Sajnálom. De miért nem mentél vissza a táborhelyetekre?

- Mondtam. Eltévedtem. – Marius felé tartotta a készüléket. – Hiába mentem utána. Kivitt a mezőre, mint következő találkozási pont, de ott nem volt senki.

- A mezőre?

- Aha. Biztos elromlott az a vacak. Te a Testvériségtől vagy?

Marius ereiben megfagyott a vér.

- Hogy mondtad?

- Ezek a fickók valami Testvériséget kerestek. Abból meg csak egy van.

- Honnan tudsz te erről?

- Hülyének fogsz tartani, ha elmondom. – Sarah leeresztette a vállait, mire Marius meg akarta védelmezni. Átölelni, magához szorítani, és addig tartani, míg már fáj. – A szüleim vámpírok. De meghaltak. Illetve, apámat nem ismerem. A nevelőanyám is vámpír volt. Tudom, hogy van egy Fekete Tőr Testvériség nevű szervezet, élükön a királyunkkal. Ezek a fickók meg, a Testvériséget keresték. Azt beszélik, hatalmas darab harcosok, és te sem vagy kis méretű, ezért gondoltam, hátha.

- Hátha, mi?

- Hátha közéjük tartozol. Sosem találkoztam még harcossal.

- Csalódást kell okoznom. Nem vagyok egy közülük. – bár minden porcikám azt szeretné.

~ Na jó, azért egy porcikád teljesen mást szeretne. ~

Marius odalépett hozzá, és közelről beleszagolt a levegőbe.

Vanília és púder. Utóbbi az alantasok maradéka lehet.

Ettől függetlenül, Az megvadult az agyában.

~ Enyém! Enyém! Enyéééééém! ENYÉM! ~

- Te még nem vagy vámpír.

- Pontosítok. – tartotta fel Marius elé vékony, hosszú ujját. – Még nem estem át az átváltozáson.

- Kik a szüleid?

- Az anyám – csak ne azt a nevet mondd, kérlek, pergett le Mariusban – Estrelle volt. Egy éves voltam, amikor meghalt. Azóta egy Jaelin nevű nő nevelt, ameddig külön nem költöztem tőle.

Szerencsétlen. Nem tudja, mi történt vele az anyaméhben, mire választották ki, és mi történt az anyjával, akit sosem látott, mert még mielőtt a karjaiba foghatta volna, az Omega halálra ítélte.

Piszok Phoenix!

Igaz, arról nem ő tehet, hogy ez a lány az a lány.

Miért kellett nekem rád találnom?

Kérdésére Az adta meg a választ.

~ Mert az univerzum is azt akarja, hogy lubickolj a lótuszvirágában! ~

- Szóval. – szólalt meg végül Marius. Csípőre tett kézzel tornyosult a lány fölé. – Tudsz a Testvériségről, de nem tartozol közéjük.

- Pontosan.

- Tudod, kik voltak ezek az alakok?

- Alantasok, ha jól sejtem.

- Okos kislány.

Marius odalépett teljesen hozzá. Ujjait rásimította a az állkapcsára, hüvelykujját az állán állította meg. Vizsgálta, nem sérült-e meg, vagy köptek bele némi olajos folyadékot.

Sarah meg sem mert moccanni.

Elveszett Marius sötét szemeiben. Az eső kezdett átszüremleni a lombok között, így Marius haja némiképp vizesedésnek indult.

~ Oooooo…. vedd el! Akarom! ~

Marius gyönyörűnek tartotta az ovális arcot, a dús ajkakat, és azokat a tágra nyílt, éteri szemeket. A bőre márványszínű volt, kese haja a sötétségben is megmutatta szőkeségét.

~ Értékes. Fiiiiinom, mint a méééz. ~

- Meg fogsz ölni? – kérdezte. Idegességében kidagadt egy ér a nyakán.

- Nem kell félned tőlem. – remélem.

~ Ne ígérj olyat, amit nem tudsz betartani. ~

Sarah úgy érezte, hogy egy jeges szellő le akarja dönteni a lábáról, de minimum átjárja testének minden zugát.

Változott a hőmérséklet.

- Ha – elakadt a lélegzete – Ha nem vagy testvér, ki vagy te?

- Valaki, akit távol kellene tartani tőled.

~ Nem. Inkább huszonöt centi mélyen benne. ~

A férfi vele szemben halkan morogni kezdett, mintha dorombolna.

Sarah pislantott egyet, mire Marius már vicsorgott rá. Gyönyörű fogsorát egy valami tette csúffá. Az a két hosszú szemfog.

Mint Drakula.

Mint mi?

A tudat, hogy veszélyes kezekbe került, lebénította. Pánik hasított a testébe, lefagyott. Menekülni akart azonnal. Valami azt súgta neki, legyen nagyon távol tőle. De nem ment. A férfi szeme fogva tartotta őt, ő pedig ernyedten lógott úgy, hogy a pasas az állát fogta.

Veszélyes vámpír!

Amikor már szabadult volna, a férfi megragadta a nyakát. Sarah felsikoltott. Próbálta magát kitépni a vasmarok szorításából. Túl gyenge volt hozzá képest. Nem szorította, csak maga mellett tartotta. Sarah küzdött, kikerekedett szemekkel ütlegelte a férfi mellkasát, mire Marius közelebb húzta magához.

- Eressz el!

~ Vééééééért!!! ~

Marius a lány torka felé irányította arcát, egyenesen a nyaka és a válla közti fejnagyságú helyre, aztán Sarah megfeszítette minden tagját. A férfi előbb beleszagolt a nyaka ívébe, majd végignyalta.

- Hagyj már békén!

- Nyugodj meg. – lehelte a fülébe, amitől olyan bársonyos érzés futott rajta végig, mint anyja sálja, amit megörökölt.  Megígértem, hogy nem foglak bántani.

Sarah hallotta, amit mond. De éppen a vérét akarták kiszívni.

Higgye is el?

S míg gondolkodott, a férfi kinyitotta a száját, és belemélyesztette fogait a lány nyakába.

Marius halálra rémült, amikor rádöbbent, Az mit csinál. Hirtelen engedte el a lányt, aki nem volt képes megtartani a saját súlyát, ezért csuklójánál fogva magához rántotta, hogy ne terüljön el a földön.

Megesküdött volna az Őrzőre, hogy ő nem akarta megharapni.

Így és ennyire.

A kamerát megkereste, és oké jelet formált, hogy Phoenix ne rontson rá ideje korán egy késsel. Vagy bármivel, amit futtában talál.

Ahogy az eső esett, a falevelek zizegtek. Szúrós dobálós hanggal találták el a fákat, megmaradt leveleket.

Sarah végül megmozdult a mellkasán.

- Sarah? – szólt Marius döbbenten. A lány köhintett egyet.

- Hagyj! – lökte el magát a férfitól. Most, hogy megkapta a vérét, eleresztheti. Vagy legalábbis, olyan helyre viheti, ami kevésbé nedves, mint egy szétázott erdő.

A lányból sugárzó düh Mariust valósággal pofán csapta.

A férfi nem mert szólni, de közeledni sem.

Sarah a harapás nyomát masszírozta.

Bár ne tette volna. Bárcsak ő tehetné azt az ujjaival, amit most a lány.

~ De! Megtetted, és milyen finom volt! ~

- Kussolj be! – förmedt magára Marius.

- Nem is szóltam. – szólt vissza Sarah dühösen.

- Nem neked szólt.

Lassan Sarah felé fordult.

Így ácsorogtak. A percek óráknak tűntek.

A lány szemében olyat látott, mint még soha. Elemi haragot. Eddig volt már jobbára félelem, szánalom, de harag még sosem. Bőre csillogott az esőtől, finom vonásait a zúzódások sem tudták tönkreteni.

Szemei az övéibe fúródtak, és valahogy érezte, hogy Sarah nem vele néz farkasszemet, hanem Azzal, akinek éppen most üzent hadat.

Az is megérezte.

~ Meg akartam ölni. De arra jutottam, tetszik nekem ez a nő. ~

Marius nem hitte el, hogy ez a nő megtetszett az ádázabbik felének. Az még sosem szeretett meg senkit. Mondjuk, ez sem szerelem, sokkal inkább a szexuális vágy kivetülése. Aztán, ha ráun, akkor elintézi.

Oh, ne! Nem akarja bántani.

Elég volt. Nemcsak mára, de erre az életre.

Marius nyelt egyet, és csak a lányt tanulmányozta. Későn ismerte fel, hogy hevesebben ver a szíve, gyomra megfájdul. Ekkor ébredt rá, hogy ami az előbb az „enyém” szót dobolta a fejében, nem Az volt, hanem saját maga.

A vámpírnők természetüknél fogva harcosok. Akkor illenek egy férfihoz, hogyha megküzdenek azért, ami az övék. Anyatigrisek, vagy bármilyenek, de foggal-körömmel kapaszkodnak a tulajdonaikba.

Sarah védte magát az alantasoktól.

Eltaszította magától őt.

Mégsem futott még el.

Annyira szerette volna még egyszer megölelni. Érezni, ahogy a teste meleget ad neki. Átfonni a karjaival, elveszni a fürtjeiben. Beszívni az illatát. Azon kapta magát, hogy újra a lány felé tart, szinte ráhajol az arcára, és Az legperverzebb kívánalmait akarja valóra váltani.

Vagy a sajátjait?

~ Ne állj le! Ez tetszik. ~

Meg akarta érinteni még egyszer.

Sarah ott dobolt a vérében mindenfelé. Sosem fogja elfelejteni azt a tisztaságot, amit magába szívott az imént.

Sarah megdermedt újra. Úgy látszik, ez ma egy lefagyós nap.

Marius látta a szemeiben, ahogy kialszik a félelem, és felváltja a kíváncsiság. A vágyra gondolni sem mert, teljesen kitörölte az egy éjszakás kalandos programot, még a jeleit is elfelejtette. Sarah nem egy estére szóló kapocs az élettel.

Olyan érzelmek kezdtek kavarogni benne, amilyenek azóta a végzetes éjszaka óta elkerülték.

Annyira vágyott arra, hogy a lány is megérintse.

Csak egy pillanatra akarta érezni az ujjait az arcán.

Ahogy az övé volt az előbb rajta Sarah állán. Most újra közelebb hajolt hozzá. Tekintete a lány buja ajkaira szegeződött. Gerincén bizsergés futott végig, ami az ágyékában összpontosult. Csak a hideg esőcseppek segítettek rá, hogy a laza nadrág ne tárja fel előtte, mire vágyik leginkább.

- Kár volt eltévedned, Sarah. Hiba volt ide jönnöd. – morogta, és elhajolt végül tőle. A kidőlt fatörzshöz lépett. Megtámaszkodott rajta, ami valójában kapaszkodás volt, hogy ne vesse rá magát.

Lélegzetvisszafojtva várta a választ.

- Jó. – nyögte ki végül Sarah. Marius megkönnyebbült. Combjai légiesen könnyűnek bizonyultak.

Egy apró szó, rideg és távolságtartó.

Marius ösztönlénye megveszett a folytatásért.

- Az Őrzőre esküszöm, nem akarlak bántani, de nem tudom megígérni ezt.

Sarah megértette a férfit. A szemének változásából úgy ítélte, nincs minden rendben vele. Csak tudná, hogy miért mindig az őrülteket fogja ki.

- Hiszek neked. – Mariusra kapta a tekintetét. – Valami azt súgja, hogy hinnem kell neked, Marius.

Nevének kiejtése áramütésként hatott a férfira.

- Mit fogsz most csinálni?

Sarah újfent megrántotta a vállát.

- Láttam a tisztásról egy házat, szerintem odabolyongok.

Marius elméjét jeges rémület futotta el. Az a ház, ahova Sarah tartott, az Bayne menedéke volt, az ő otthona. Phoenix már így is kihegyezte rá az összes tőrét, ha hívatlanul bemasírozik oda, akkor valószínűleg, nem éri meg a reggelt.

Legalábbis, pár emlékkel kevesebb lesz neki.

Most mi a francot csináljon?

Bayne meg fogja érezni rajta, ki ő. Phoenix tanúsítja ezt, sőt, azt is, amit tett, mert mindent látott a kamerákon. Most aztán, benne vannak a slamasztikában. Ám máshova sem tudja őt vinni. Nincs B-terve ilyen esetekre.

- Az a ház a családom otthona. Csak az a baj, hogy emberként nem látnának szívesen.

- Vámpír leszek hónapokon belül.

~ Azok már csak napok ~

Kuncogott a fejében Az.

- Mindegy is. Keresek egy rókalyukat éjszakára. Nincs kedvem tovább ázni. – kis szünetet tartott. – Úgy érzem, már a bugyim is átázott.

A gondolatra Marius ágyéka majdnem előrelendült.

Szerencsére, el tudja játszani, hogy elvesztette az egyensúlyát.

- Gyere velem haza, mint a vendégem. Könnyebb lesz így, mintha egyedül járkálnál éjjel Bayne birtokán.

- Komolyan?

- Igen.

- És, mégis hányan pályáznak majd a vénáimra?

- Csak én. – bökte ki gondolkodás nélkül. Egyszer már belekóstolt, a többiek egy ujjal sem érhetnek hozzá. Egymásra mosolyogtak. – Tudsz gyalogolni még egy kicsit?

- Egész nap gyalogoltam. Fáradtak a lábaim.

- Akkor, ha megígérem, hogy nem szívom ki a véred, és nem emellek át semmilyen küszöbön, akkor vihetem a tested?

- Miért, az elmémet hol hagyod? – kérdezett vissza a lány. Látva Marius zavarát, inkább hozzátette. – Elég, ha a motyómat hozod. A saját súlyomat én is elbírom.

Marius felkapta a földről a lány hátizsákját, aztán kimasírozott az erdőből, nyomában Sarah-val.

- Meg fogom még ezt bánni. – mondta csak úgy magának.

Marius kecsesen kanyargott a fák rengetegében, míg Sarah mögötte bukdácsolt az ágakban. Amikor egyszer csak elnyalt az avarban, Marius hitetlenkedve fordult hátra.

Kérdés nélkül felnyalábolta Sarah-t a földről, karjaiba vette, és minden erőlködés nélkül pontosan a ház felé tartottak. Végül Sarah gondolta, cserébe a harapásért idegesíti kicsit a lovagját, ezért teljesen belelazult Marius ölelésébe, és életének történeteivel bombázta a férfit, aki kemény diónak minősült. Nem szólt egy szót sem. Sőt, egy-egy sztori kimondottan szórakoztatta.

Amikor megérkeztek a házhoz, mikor Marius letette a lépcső tetején Sarah-t, a bejárati ajtó magától feltépődött. Illetve, annyira nem is magától.

Egy magas, fekete hajú, ijesztő aurájú férfi nézett bosszúsan kettejükre.