Az elveszettek - 44.

A ház lassan beletörődött, hogy Why-t elvesztették. Igaz, ha a király kérte, akkor kiment harcolni a testvériséggel, viszont utána Vishous titkos játszólakába tért vissza. Nyomában Harmony-val, aki vigasztalan lett, bár el nem hagyta volna a férfit. A Testvérek élete folyt tovább a temetés után, amit Adaraslyn-nak csináltak. Gyönyörű volt. Miragee-t befogadták, Wrath és Beth lett a gyámja Bayne lányának. Marius hátába belevésték Sarah nevét. Arece, Dahmon, Phoenix és természetesen Marius is megkapták a csillagukat a mellkasukra. Bayne továbbra sem mutatta magát. Sem az érdeklődését gyermeke iránt. Kezdtek a dolgok rendbe jönni, nyugodttá válni.

Úgy tűnt, az Omega nagyon nem kísérletezik. Az alantasokkal harcoltak, elvétve találtak korcsokat Caldwell utcáin.

Aznap nappal volt, és Erin gondolta, kimegy a kertbe.

Tiszta volt a ház, főzni még nem kellett.

Csak egy szabad órát adott magának, aztán megy vissza lesni a nők kívánalmait. Ugyanis, lett egy olyan fura szokás a házban, hogy a nők inkább hozzá fordultak, a férfiak Fritz-hez. S ami még ennél is érdekesebb volt, hogy szülőként tekintettek rájuk, míg a vámpírok az ő szemükben a gyerekeik voltak. Veszélyes, halálos gyerekek, de gyerekek.

Elvégre csak tisztába nem tették őket, amúgy minden mást ők ketten végeztek el.

Szürke bő felsőt viselt, hozzá illő szürkés sállal, melyen apró színes virágok voltak. Fekete répanadrágot vett fel hozzá és lapos talpú cipőt. Kontya elmaradhatatlanul ott virított a feje búbján.

Örült, hogy a királyné megengedte neki olykor ezt a lazaságot. Kellett is neki. Hiányzott az úrnője.

A medence melletti napágyon összegubózva ücsörgött. A víztükröt nézte, és az elmúlt éveken tűnődött. Hosszú, fájdamas évek. Mégsem volt annyira szomorú, mint az utóbbi pár hét.

Összefonta hosszú ujjait.

Teljesen belemerült a gondolataiba.

Azt sem vette észre, hogy már nem önmagában dudorászik, hanem valaki betette a lemezjátszóba Frank Sinatrát.

Csak akkor kapta fel a fejét, amikor Fritz megjelent az ajtóban.

Kivont derékkal odamasírozott hozzá, s felé nyújtotta a kezét. Felhúzta magához a nőt. Szigorúan a derekára fonta a kezét. A másikat eltartották egymástól. Arra már kevésbé ügyeltek, hogy a testük ne érjen össze.

Felsendült a Moon River, ők pedig, táncolni kezdtek a kertben. Egyik oldalukon víztükör, másik oldalukon virágzásnak indult bokrok. Fritz a mellkasához szorította Erin kezét.

Az arcuk közeledett. Fejük ugyanabba az irányba mozdult.

- Te mit nézel? – Phoenix összerezzent a hangra maga mögött. Nem az volt a furcsa, hogy megszólította valaki, hanem, hogy Bayne volt az.

- Hazajöttél? – kérdezte. A fekete férfi csak nyomaiban emlékeztette arra a vámpírra, aki valaha volt. Sovány volt, erőtlen, kisírt szemmel, beesett arccal. Ugyanarra bámult, amerre Phoenix nézett.

A két hűséges meghitten táncolt a napfényben.

Aranyosak voltak.

- Kedves jelenet. – jelentette ki.

- Az. – válaszolta Phoenix. – De te hazajöttél?

- Itt vagyok, nem? Te elmenni készülsz?

- Napnyugta után. Randim van egy Darynca nevű nővel. Khyte lányával. – Bayne elhúzta a száját. – Mi az?

- Csak vigyázz. – veregette meg a fiú vállát. – Csak. Vigyázz.

Vége