Az elveszettek - 5.

Erin, Bayne klánjának egyetlen életben maradt hűségese egy barnás borítékot adott át Adaraslynnak. A vámpír kinyitotta, és a benne olvasottakat nem akarta elhinni.

- Erin. Még ne menj el. – a hűséges csendben bólintott.

Adaraslyn egy másik borítékba tette a levelet, és megcímezte.

- Figyelj ide. Egy fontos feladatot adok neked. – Erin közelebb lépett hozzá. Adaraslyn egyetlen társalkodónője volt a nő, és legalább ugyanannyira óvta őt, mint amennyire az ember hűséget fogadott neki. – Erin. Ezt a levelet add Wrath, a király tulajdon kezébe. Te vidd el neki minél hamarabb, és csak neki adhatod oda. Senki másnak. És ne szólj erről senkinek. Megértetted?

Erin bólintott.

- Igen, asszonyom. – elvette a borítékot, és a zsebébe tette. – Megkérdezhetem, hogy baj van-e?

- Megkérdezheted, persze. – Adaraslyn hátradőlt a széken. Végigsimított tíz hónapos pocakján. – Baj van. Nem is kicsi. Az ellenségeink a nyakunkon vannak.

- A nyakunkon?

- Az a pestis, ami otthon utolért minket, már itt is jelen van. Caldwellben is egyre több korcs mászkál. Sajnos, erejük teljében vannak. Fertőznek. Ha erről nem tud a király és a testvériség, az a vámpír faj végét jelentheti.

Adaraslyn bőre fél másodperc alatt rászáradt a homlokára. Erin, ahogy észrevette, egyből felugrott.

- Hozhatok valamit inni, asszonyom?

- Igen. Bármit, csak gyümölcsös legyen, és édes. – mosolygott a hűségesre.

Erin elsietett.

A konyhában tüsténkedett. Fél órába telt annyi  gyümölcsöt kifacsarni, hogy kiadós, friss gyümölcslé legyen belőle.

Mire visszatért a szobába, Adaraslynnak hűlt helye volt.

A fürdőszobából hallott hangokat, de meg is riadt. Ahol még az imént a nő ült, egészen az ajtóig egy vékony vércsík vezetett.

V a kiképzőközpont vizsgálószobájának ágyán ült. Ami a legfurcsább volt, hogy még mindig rázta a hideg. Jane a hátára terítette a kórházi takarót. Önmagában ez még nem lett volna meglepő, ha a férfi meztelen. De be volt öltözve. A többiek szerencsétlen arckifejezéssel bámultak rá.

Payne folyton a kézfejét simogatta helyet sem hagyva a férfi felének.

- Milyen emléket töröltek ki belőled, testvérem? – Wrath mély hangja betöltötte a szobát.

V pislogott, és a fejét rázta. A jelenetre Rhage elővett zsebéből egy nyalókát, és rágcsálni kezdte. A szilva keserédes íze most mellékes volt. Lényeg, hogy így pusztította el a lelkében dúló háborút.

A cukor sercegése fogai alatt visszhangzott a fülében.

Wrath Payne-re nézett.

- Te mit tudsz arról, amit még ő sem tud?

- Semmit. – rázta meg a fejét a nő. – Tényleg semmit. Ha el is mondta valakinek, aki gátat tett az elméjébe, az nem én vagyok.

Wrath összefonta hatalmas karjait a mellkasán.

- Az Őrző tudhat róla?

Payne nem felelt.

- Gondolod, ő törölte ki ezeket az emlékeket? – kérdezte Tohr.

- Ket? Mire a többes szám?

- A rendben van, hogy mondjuk egy emléket törölnek. De sosem volt ilyen rohama még egyikünknek sem egyetlen emléktől. Ez olyan, mint egy csomag. Egyszerre tört fel minden belőle.

Mind a ketten újra V-re néztek, akinek arca kezdett elszürkülni. Szemei alatt sötét karikák mutatták, hogy továbbra sincs jól.

- V, haver. – kezdte Butch. – Mondd el. Mi volt ez?

V öklendezni kezdett. Jane egy ágytálat nyomott a kezébe. Jobb híján, ez is megfelelő. Vishous beleöklendezett. Eleinte nem jött ki belőle semmi, csak erőltette a megkönnyebbülést. Végül aztán a gyomra megadta magát, és az addig elfogyasztott ételeket sorrendben visszaadta a valóságnak.

Mellkasa hevesen emelkedett és süllyedt. Újabb tíz perc telt el, mire meg tudott szólalni.

Fehér, gyűrűs szemét a királyra emelte, s csak ennyit mondott az ősi nyelven:

- A halál korcsok hátán hozza el a megújulást.

Amikor Erin elmondta Bayne-nek, mit látott, a férfi az edzőterem és a szobájuk közti távot rekord sebességgel tette meg.

Bayne aggódott. Adaraslyn parancsolójaként, megérezte felének fájdalmát. Gond volt a várandósságával, és minél inkább közeledett az időpontja, annál rosszabbul érezte magát.

Ha nem számít az utód, nagyon is jól el lett volna anélkül, hogy az ő drágáját újfent kitegye a gyermekágyi halandóságnak, vagy a szülés fájdalmának. Menedéket adott volna nekik a legszívesebben, ahol felnevelhetik a fiút vagy a lányt. Hiába volt normális a kapcsolat, Adaraslyn amennyire csak tudta, elrejtette előle a jeleket.

Mindent megtett érte.

Melegítette, ha fázott, ételt hozott neki, beszélgettek, nevettek és sírtak. Bayne legalább olyan ügyesen álcázta aggodalmát, mint a nő a vérzését.

Egy gyerek után is veszélyes ez.

Nemhogy majd’ egy tucat szülés után.

Akik között kialakul a vérkötelék, azok szolgálják a másikat. A férfiak veszettül óvják a várandós nőket. Még a levegőtől is.

Bayne az ajtóban tétovázott.

Ha beront a szobába, Lyn – ahogy becézte -, biztos hozzávág minden mozdítható dolgot. Viszont, ha vár, akkor lehet, hogy késő lesz.

A kilincsre tette súlyos markát, már fordította volna, amikor megtorpant.

Mindig úgy gondolta, hogy könnyebb lesz itt ez az időszak. Bárcsak Lyn fejébe látna, és tudná úgy szolgálni, ahogy a nő akarja. Beszélt két korábbi arisztokratával. Nekik nem jutott ki sem konok nőkből, sem ilyen terhességből. A testvériségben talán talál majd válaszokat. Ahogy hallotta, a feleik természete nem egészen könnyű. S talán a várandós kiválasztott is tud könnyíteni Lyn helyzetén, érzésein.

Csak ahhoz kellene egy beutaló abba a házba.

Bayne mindent magadott neki, amit csak tudott. Étellel, itallal, ajándékokkal és a testével is kiszolgálta. Mellette maradt, vigyázott rá.

Túl hosszúra nyúlt már ez a menekülés.

Bayne a homlokát az ajtó lapjára tette. Egy kép villant be neki.

Kérlek, segíts!

Ez az Őrzőnek szólt, mintsem valaki másnak.

Adaraslyn ráült a sarkára, megpróbált felegyenesedni. A gyomra még össze-összeugrott, de tudta, hogy többet képtelen hányni.

Elengedte a haját, és a hasát simogatta.

Kopogtak. Mire reagálhatott volna, Bayne már bent állt a szobában.

Nyögött egyet, mire a parancsolója mellé rogyott.

A férfi az elméje erejével zárta be az ajtót.

- Jól vagy, thally? – kérdezte. Hagyta, hogy a nő belegömbölyödjön a karjaiba. Nem felelt. – Megmosdassalak? – mormolta, miközben felének haját simogatta.

- Ne fáradj vele.

Bayne könnyedén és ügyesen emelte fel a nőt, és az ágyába vitte. Érezte mindenhol a vér szagát. Folyamatosan vérzett. Nemsokára itt lenne az idő? Hiszen még alig van túl a felén. Csak bízni tudott abba, hogy még azelőtt megszületik a gyerek, mielőtt a vérveszteség végzetes lenne.

A korábbi szülések is így zajlottak le. Nem tudott mit csinálni magával. Aggódott, mint egy jó férj.

Betakarta Lynt. A vécé fedelét lehajtotta, ismét lehúzta. Belenézett a mellette lévő kukába. Bugyik és betétek hevertek benne. Orrfacsaró volt az alvadt vér szaga. Összekötötte a szemeteszsák tetejét, és visszahajtotta a fedelét.

Kezet mosott.

Legelőször gondoskodnia kell Lynről, majd utána foglalkozik a rendrakással. Vagy meghagyja Erinnek, hogy a nő kicsi emberi szíve örüljön. Lehet, hogy egy orvossal is beszélnie kellene, mert mégis csak egy doki tud vészhelyzet esetén segíteni.

A Testvériségnél ketten is vannak.

Súgta a belső ösztöne.

Megállt az ágynál, és leült a fele mellé. Megfogta a kezét, megsimogatta az arcát. A nő csillogó szemekkel nézett fel rá.

- Ez nem vicc, Lyn. Szólni kell egy dokinak.

A nő elszomorodott.

- Uram, én jól vagyok.

- Nem. Nem vagy. Vérzel.

A nő fintorgott egyet.

Mély levegőt vett, hosszan fújta ki, s csak ezután szólalt meg.

- Az elmúlt pártucat évben is eljátszottuk ezt nem egyszer. Eddig sem volt baj, ezután sem lesz baj. Ne aggódj. Ez „természetes”. – macskakörmöt mutatott a levegőben.

Igaza volt, és még azt sem mondhatta neki, hogy sosem csinálta ezt mind végig, hiszen a babákat ő hordta ki.

Adaraslyn megérezte Bayne gondolatait.

- Ez itt már nem az óhaza. Nem lesz semmi bajom. Sosem vagyok egyedül. Ha bármi problémám lenne, akkor nem lennék magamban. A srácot, és Erin bőven ellátnak, rólad nem is beszélve.

- Tudom. – Bayne elfordult tőle, és a térdeire támaszkodott. – Csak egy balsejtelem gyötör, amit nem tudok megmagyarázni. Úgy érzem, valami történni fog, és ott leszel, amikor baj lesz. Mintha most a gyerek jól lenne, de valamelyikünket elvesztené. Nem is tudom. Ne hallgass rám. Kezdek hülyeségeket beszélni.

- Igen. – Lyn megfogta a férfi alkarját. – De érthető. Nyugodt körülmények között nem szültem még. Sosem. Ebben az erődben nem eshet bajom. Nincs olyan, hogy mégis. Vagy esetleg. Ne aggódj, kedvesem. Hiszem, hogy végül minden jóra fordul.

Adaraslyn urának haját simogatta. Elnézte, ahogy a fekete lobonc fodrozódik az ujjai alatt.

- Kérdezhetek valamit? – a nő továbbra is simogatta. Bayne lefelé meredt, de bólintott. – Te is kimész harcolni majd? Ha a Testvériség visszafogad. Harcolni fogsz velük?

- Nem hiszem. Nem tudom. Nekem más a feladatom.

- Micsoda?

- Elvágni az Omega jövőjének útját.

- De ott is vannak alantasok. Korcsok. – hallva feleségének riat szavait, Bayne visszafordult.

- Nem lesz semmi bajom. Phoenix, Why és Marius is segít. Nem vagyok egyedül. Habár, a testvérekkel több és jobb esélyeink lennének. Nyugodj meg, thally.

- Nekem annyira van jogom aggódni, mint neked. Nem akarok egyedülálló lenni, és férj nélkül felnevelni egy lányt.

- Fiút.

- Lány lesz, érzem.

- Fiú lesz, tudom.

Elnevették magukat. Igazából mindegy volt nekik, csak egészséges legyen.

- Mit csinálnak azzal a nővel, akinek a parancsolója meghal a harcmezőn?

Bayne-ben megállt az ütő egy pillanatra, mert még sosem gondolkodott ezen.

- Vagy a kiválasztottakhoz megy, vagy valamelyik menedékbe. Esetleg az Őrzőhöz.

Adaraslyn fújt egyet.

- Oda nem. Ha a kiválasztottakkal lehetnék, legalább lenne normális társaságom. Ha egy menedékbe, akkor ott meg a többiek. Vagy talán, Wrath megengedné, hogy ott maradjak a házban, ha a gyermekemet a Testvériségnek ajánlom.

- Ha lány, akkor maximum gyámként megyek bele.

- Bármit, csak legyen értékes.

- A király vérvonalából való. Az lesz. – Bayne elgondolkodott. – Gondoltam valamire. – Lyn felvonta sötét szemöldökét. – Keresztszülő kell majd neki, akik gondoskodnak arról, hogy jó nevelést kapjon, biztonságot, ha mi nem leszünk neki.

- Kikre gondoltál?

- Konkrétan senkire. De bármelyik testvér és fele megteszik, nem?

Adaraslyn elgondolkodott. Elméjébe merülve elmosolyodott.

- Mi az? – kérdezte Bayne. Kezét a feléjére tette.

- Még az sem biztos, hogy egyáltalán elébük járulhatunk. Nem is biztos, hogy meghallgatnak minket, vagy találkoznak velünk, mégis, azt tervezzük, hogy az életük részei leszünk.

- Már volt velük kapcsolatunk. – Bayne akaratán kívül is unokatestvérére gondolt. – Reménykedem abban, hogy most minden rendben lesz.

- Egyelőre csak ennyit tehetünk. A világ folyton mozog. Nem nyugodt.

Ekkor Erin bújt be az ajtón. Idős arcán virgonc szemei élénknek tűntek. Bayne csípőből fordult felé, míg Adaraslyn csak a fejét fordította felé.

- Igen?

- Azt hiszem, uram, látogatónk van.

Bayne nagy nehezen felemelkedett az ágyról, hogy helyet cseréljen a hűségessel. Kifelé menet az ajtónál megállva visszanézett rájuk. Mint egy anya, Erin hideg borogatást tett Lyn homlokára, és megitatta valami sárga folyadékkal.

Ugyanakkor az ő orrlyukai kitágultak. Valami rémes kúszott át a birtokán.