Az elveszettek - 8.

Sarah egyedül maradt az éjszaka további részében. A férfiak egy ujjal sem nyúltak hozzá, csak távoztak, mint kiderült, a cellájából. Nem volt bent melegebb, mint odakint, mégis levette az esőkabátját, és a szék támlájára terítette. Majd a nadrágjától is megszabadult, amit a két vödörre terített szét úgy, hogy a szárai a földön legyenek. Hátha, hamarabb megszáradnak. A hűvös levegőtől egész testét elborította a libabőr. Az ágyon egy matracon kívül semmi sem volt, mégis eldőlt rajta.

Ahogy vízszintbe helyezte magát, ólmos fáradtság vett erőt rajta.

Karját behajtotta a feje alá. Haját szétterítette a matracon.

A plafont bámulta jó ideig. Azon járt az agya, mi lesz vele ezután?

Mennyire könnyű is volt, átváltozás előtt álló mezei vámpírnak lenni, mint egy átváltozás előtti vámpírnak, akinek a vére púderszagú. Elfintorodott, amikor arra gondolt, Marius milyen ízt érezhetett benne. Csoda, hogy nem köpte ki.

A férfi barna szemei jelentek meg előtte. Ahogy ránézett az erdőben, aztán akkor, amikor az égett arcú, Arece nevű férfi elvezette. Fájdalom, vágyódás. Éhség.

Vajon, mi lehet vele?

Volt valami dulakodás, aztán fáradt beszélgetés.

Remélte, hogy Mariust nem bántották. Nem jobban, mint őt.

Marius.

A név maga úgy visszhangzott a fejében, mintha csak azaz egy szó maradt volna, ami értelmes számára.

Addig-addig nézegetett, míg a sarokban észrevette a kamerát.

Tehát, a vámpírok figyelték. Kérdés persze az, hogy tényleg figyelik, vagy csak kellék? Azért, tett egy próbát. Pontosan a kamerába bámult, és jobb kezének mutatóujját rászegezte az apró szerkezetre.

- Tudjátok, lehet, hogy ti nem fáztok, de én még élek, és didergek. Annyira nincs lent itt meleg. Jól esne egy takaró. – kacsintott is a mondókája mellé.

Nagyon kíváncsi lett, kap-e majd takarót. Ám az ajtó ugyanúgy zárva maradt, mint addig.

- Merész kis halandó. – jegyezte meg unottan Arece, miközben mindannyian a monitorra meredtek. Mivel hangot is rögzített, az első vérforraló vetkőzős jelenet után meg is döbbentek. A lány teljes hosszában – ami nem volt sok – elnyúlt az ágyon, és intézett nekik egy kacér kijelentést.

- Csak egy ideig halandó még. Nem tovább.

- Más összegubózva bömbölne. Ő meg ki akar jutni onnan. Tök nyugodt. Ilyet még nagyon nem láttam eddig.

Bayne hajlíthatatlannak bizonyult.

- Marius mit fog szólni ahhoz, hogy nem viszünk neki takarót?

- Nem érdekel túlzottan. Azon gondolkodom, mit csináljunk.

- Nos – szólt közbe Phoenix -, Marius ösztönlénye szerint, gondolkodjunk cserében.

- Miben? Hogyan?

- Azt mondta, hogyha megneszelik a lány ittlétét, az még nem jelent nekünk semmit. A szabályszegésért akár ki is végezhet minket a király. Ha a lányról úgy határoz, hogy mondjuk kinyírják, mi a biztosítékunk? Vagy, egyáltalán, mi a biztosíték arra, hogy kapunk egy meghallgatást? Semmi.

- Mit akarsz mondani ezzel?

- Csak azt, hogy kellene biztosíték.

- De mi?

- A nők. – jelentette ki Arece. – Ha mondjuk a királynét sikerülne idehozni, és Wrath ezt megneszelné, talán…

- Nem. – Bayne határozott volt. – Tudod, mit csinálnának? Bemasíroznak ide, és kérdés nélkül lefejeznek minket.

Hallgattak. Arece szólalt meg ismét.

- Akkor nem, ha a két hír egyszerre érkezik. – belenézett Bayne szemébe, aki állta a tekintetét.

- Kit küldjünk? Adaraslynt nem adom.

- Csak mondjuk a szolgálóját, és egy nőt. Vellwetet mondjuk. Ő meg tudja védeni, ha nagyon szükséges. Elviszik az üzenetedet, hogy nem akarsz bajt, csak beszélni, leírod az okokat, és azt, hogy itt vannak a nők, akiket nagy becsben tartunk.

- De pont a királynét? – húzta el a száját Bayne.

- Aki elérhető lesz. Úgy tudom, már mindegyik kötődő férfi.

- Remek. Bassza meg. – sziszegte Bayne.

- És, mit csináljak? Hova hívjam a királyt? Egyedül akarok vele beszélni, és tuti, hogy a tankokat is hozza erősítésnek.

- Akkor mi is megyünk. Why is ott lesz. Ő ügyes. Ismerik. Ismernek minket. – Arece hangjába félelem vegyült.

Bayne száját összepréselve gondolkodott.

- Ez csak akkor működik, ha mindenki benne van.

A szobában levők egyöntetűen bólintottak.

Ha van öngyilkos terv, akkor az övék hatszorosan az. Az ősi nyelven cifra káromkodások jutottak eszébe.

- Ezt nézzétek! – bökött a monitorra Dahmon. Hangos röhögésbe kezdett.

- Ez meg mit csinál? – kérdezte Bayne. Alig látta a lány kezében levő tárgyat, csak hogy ügyködik valamit az ablaknál.

Egészen pontosan úgy nézett ki a jelenet, hogy Sarah bakancsban, pulcsiban és bugyiban egy lábbal az ágy végén áll. Egyik kezével az ablak rácsába kapaszkodik, másik kezével pedig ide-oda mozog.

- Ha jól látom, akkor egy körömreszelővel próbálja elfűrészelni a rácsokat. – mondta Dahmon hitetlenkedve, aztán megint kitört belőle a nevetés.

Az összes férfi követte a példáját. Kivéve Bayne-t, aki eltűnt köreikből.

Beth az ablaknál állva ringatta kicsi Wrath-t. A király nagyon sokára jött vissza a szobájukba. Törődött volt, kimerült. Oda sem kellett néznie, érezte rajta. Odament a feléhez, átölelte, és együtt néztek le a fiukra, aki eltátott szájjal aludt a nő karjában. Wrath megcsókolta Beth vállát, aztán az ágyhoz ment, és leült rá.

A királyné betette a gyerekágyba a babát, betakargatta, majd megállt, és megtámaszkodott a keretben.

- Holnap a Biztos Menedékbe megyek. Bella itthon marad a kicsikkel.

- Rendben.

Csak ennyi. Rendben. Semmi ne menjél. Veszélyes odakint. Alantasok és banditák lesnek rád minden sarkon. Hideg szél fúj, el fog vinni. Maradj itthon, mert itt van a helyed. Semmi. Egyszerű beletörődés.

Beth az ágyhoz ment. Leült Wrath mellé, és tenyerébe simította ujjait.

- Vishousről van szó, ugye? – Wrath csak bólintott. – Baj van?

A király elmondott mindent, ami odalent a klinikán történt. Beth alig bírta követni az eseményeket.

- Őszintén szólva, nem tudom, mit jelenthet.

- Az a baj, hogy mi sem.

- Tudod, hogy a jóslatai mindig valami zagyvaságok, melyek csak utólag nyernek értelmet. Most sem kell vérkomolyan venni.

- Nem tudom. – Wrath levette a napszemüvegét, és megnyomkodta az orrnyergét. – Valamiért félelmetesnek tűnik ez az egész. Még sosem láttam így, és ha őt kikészíti, ha az Őrző gátat szabott ennek az emléknek, ennek a látomásnak, akkor az okkal volt. Csak akkor rejtegetünk valamit, ha félünk valamitől.

Beth megrázkódott, mire Wrath átkarolta.

- Ennek is el kellett jönnie. Ha még egy ilyen lesz, már nem leszünk tanácstalanok.

- Olyan jó, hogy ennyire optimistán fogod fel a dolgokat.

- Nem vagyok túlzottan az, de most mit csináljak? Nem rohangálhatok fejvesztve a házban, hogy jajveszékeljek egy sort. Pedig, szívem szerint, este azt csináltam volna.

- Nincs rá okod. Majd mi megoldjuk.

- Tudod, amihez közöd van, az minket is érint. – akaratlanul is a kiságyra nézett. – Amúgy azt hittem, hogy ismét nagyobb harcot kell vívjunk a Menedékért.

Wrath megrázta fejét, amitől haja szétterült végig a hátán, széles vállain, és előrehullott térdére.

- Menj csak. – azt már ki sem tudta mondani, amit a mondat végének gondolt. Miszerint, ameddig van még rá lehetőséged. – Nem akarlak most korlátozni.

Beth megszorította a király ujjait.

- Nem megyek. Inkább veled maradnék otthon.

- Audienciát fogok tartani, ha minden igaz. Rhage itthon marad, meg Lassiter is, és Vishous is. A többiek velem lesznek, vagy kint az utcán. Most furcsa mód, nagy a csend.

- Azért is gondoltam, hogy talán jó lenne, ha azok a nők látnának engem. Mary és Ehlena velem lesznek. – Beth elmosolyodott. – Ha minden igaz, akkor talán még Marissa is jön.

Pedig, a szőke vámpírnő újabban nagyon nem lépett ki a Gödörből.

- Mindenkire ráfér egy kis lazítás.

- Az biztos.

Beth gondolkodás nélkül felállt. Befúrta magát Wrath két tömör combja közé, és megszabadult a ruháitól. A király érezte, ahogy a kezére esik a nő ruhája. Lerázta magáról, hogy megérinthesse a bőrét.

Beth egy határozott mozdulattal hanyatt lökte a királyt, és felmászott az ölébe. A férfi alkarját fogta meg, miközben csókokkal borította be nyakát, arcát, s végül a száját. Birtoklóan szívta be az alsó ajkát. Wrath szemfoga megnyúlt.

Visszacsókolta Beth-t, majd kiszabadította magát a nő öleléséből. Beth végigfeküdt az ágyon. Lábával a király mellkasát cirógatta, ameddig a férfi meg nem szabadult pólójától és ki nem gombolta nadrágját.

Férfiassága rándult egyet, mintha helyeselte volna, hogy nemsokára jó helyen lesz.

Wrath hasra fordította szerelmét, magához húzta csípőjét, és hátulról fúródott bele.

Igen. Ilyen a nyugalom.

Paradise néha még segített az apjának. Abalone jobb szerette volna otthon tudni őt a négy fal között legalább addig, ameddig el nem kezdődik a képzése a Testvériség központjában. Még mindig nem tudta teljesen feldolgozni, hogy az egy szem pici lánya minek akar harcolni. Miért nem elégszik meg egy gazdag férjjel, egy jól felszerelt lakással, és gyerekszüléssel. A legtöbb arisztokrata, korabeli lány hallani sem akart verekedésről meg fegyverekről.

De Paradise.

Elnézte, ahogy beengedi a testvéreket, majd a királyt. Foglalkozik a kutyával, beszélget a civilekkel, tartja velük a kapcsolatot telefonon, és megkönnyíti a papírmunkának hívott idegőrlést.

Most ott rendezgette a papírokat, amiket addig felvett és aláírt. Újabban ő készítette elő az adatlapokat.

Amikor észrevette apját, széles mosollyal felkaparta az utolsó papírt is az asztalról. Az aljukat kétszer odaütötte a falaphoz, majd Abalone odament, és átvette.

Mint minden este, amikor ott volt.

Vajon, hány olyan mozzanat lesz, ami ilyen emléket fog felidézni?

Mennyi, ami úgy fog végződni, hogy „amikor még ott volt”.

Megrázta a fejét, hogy elterelje a gondolatait.

- Nem tudom elképzelni, mi lesz itt velem nélküled.

Paradise felnézett rá az íróasztal mellett állva. Leengedte karját, ujjaival idegesen ütögette az asztallap szélét. Már megint, gondolta. Újra itt tartunk.

- Majd megtanítom neked, hogy kell rendszerezni a dolgokat, mielőtt elmegyek.

Abalone körbenézett, hogy kik a tanúi apai megsemmisülésének. Egy darab civil nem volt ott velük. A személyzeten kívül senki sem volt a házban. Ma este még a király sem járt arrafelé. Előírt magának mára egy pihenőnapot, és ez egyszer be is tartotta. Hála az égnek, egyik kétes harcos, vagy üzlettárs sem csatlakozott kettejükhöz az előtérben.

Mielőtt Abalone bármit mondhatott volna, Paradise visszaült az íróasztalhoz. Párat kattintott, mire fehér hátterek villantak fel, meg táblázatok.

- Gyere! Nézd! – mondta, mire a férfi engedelmeskedett neki. A háta mögé állt. Nagyon is jól átlátta a programokat. Hagyta, hogy Paradise elmagyarázza neki, mit hogy tud összehúzni, táblázatba szerkeszteni, korrelálni. – Szerintem egyszerű. – vonta meg a vállát a lánya.

Abalone szeme majdnem könnyes lett, amikor belegondolt, hogy el fogja veszteni. Persze nem végleg, csak nem úgy, ahogy ő gondolta volna.

Hosszú csend következett, amelyben Paradise fürkésző szemmel nézett apjára. Abalone mindenfelé figyelt, csak a szemét nem akarta látni. Akkor biztos, hogy elsírja magát.

Az meg abban a helyzetben, amikor a lánya is harcos akar lenni, eléggé férfiatlan lett volna.

- Mi a baj, apa?

- Semmi, semmi.

- Pedig, úgy érzem, megváltozott a kapcsolatunk.

Abalone ismét hallgatásba burkolózott.

- Ez a kiképzés miatt van, igaz? – kérdezte a lány.

- Nem.

- Akkor?

- Én csak… annyira szerettem volna, ha másképp alakul, és elképzelhetetlen még egy kicsit, hogy máshogy lesz. Remélem, működőképes terved van. Ennyi, kicsim.

Abalone válla, mint általában, amikor legyőzöttnek nyilvánította magát, előreesett. Független nő. A lányából sosem lesz kiszolgáltatott, gyermekeit terelő édesanya. Legalábbis úgy nem, ahogy az elit gondolja ezt az értékes nőkről.

- Sajnálom, hogy a saját utamat járom. – kezdte Paradise, aztán helyesbített. – Vagyis, azt nem, hogy van saját akaratom, és van lehetőségem végigvinni az álmaim. Azt sajnálom, hogy ez ütközik a te elképzeléseiddel.

Apja megrázta a fejét.

- Nem. Büszkébb nem is lehetnék rád.

Ez igaz volt. A legtöbb lány menekült és belenyugodott kiválasztott életútjába. Ő viszont, megadta a lányának a legdrágább kincset. A szabadságot. S mindvégig ott lesz neki a kiskapu, hogyha akar, akkor hazatér.

- Nekem van a legjobb apukám a világon. – állt fel hozzá a lánya. Karjaival körbefonta a nyakát. Abalone letette az iratköteget, és viszont átkarolta a lányt.

Abalone nagyot sóhajtott.

S amikor a lánya a legjobban bújt, megszólalt a telefon. Paradise kibontakozott apja öleléséből, és harmadik csengésre felvette a telefont.

- Jó estét! – szólt a kagylóba.

Kis szünet után egy kellemes női hang felelt köszönéssel az övére.

- Jó estét! Ez Wrath, a király audienciaháza?

Paradise megütközött. Közel hasonló történt pár hónappal ezelőtt, amikor is, az Árnyékok a Felszentelt Férfijük miatt akartak háborút kirobbantani a vámpírok és az Árnyékok között.

- I-igen. – remegő hangját Abalone is észrevette. Ráncolni kezdte a homlokát. Megveszett, hogy ő nem hall semmit. – Segíthetek?

- Szeretnék egy időpontot kérni egy hűséges nevében. Ketten érkeznénk este, és személyesen a királlyal szeretnénk beszélni.

Paradise kis tétovázás után bediktálta a címet. A túlvégen levő nő megköszönte a segítségét.

- Kivel beszélek? – kérdezte végül, amikor visszajött a lélekjelenléte.

Kiképzés mi? Vajon telefont fogadni is megtanítják?

- Bayne, Belliar fiának hűségese járulna a király elé, egy Erin Lightwood nevű ember. Kísérőként pedig, én. Vellwet. – Paradise várta a családfát a nőhöz, viszont az többet nem mondott. Illetve, mégis. – Mikorra tud időpontot adni?

Paradise megnézte a gépben, mikor van szabad hely.

- Éjjel 11:30.

- Jó lesz. Mivel valószínűleg elhúzódó tárgyalást fogunk folytatni, minimum éjfélig ne írjanak be mást. – mondta Vellwet. – Köszönöm. További kellemes napot! Jó éjszakát!

Letette a telefont.

Abalone egyből a lányához lépett.

Megnézte Paradise jegyzeteit.

A vámpírnő és a hűséges neve teljesen ismeretlen volt számára. A férfié, akihez az ember tartozott már annál inkább. Milyen régen is hallotta? Túlságosan ahhoz, hogy Paradise jelentse be ezt a hírt a királynak.

A lány végig figyelte az apját, aki bámulta a monitort, és ujjával megérintette a Bayne nevet.

- Apa! – nem válaszolt. – Apa?

- Ezt most meg kell mondjam a királynak. – Abalone teljesen zavart volt. – Tárcsázd fel kérlek, és kapcsold be a dolgozómba. – mielőtt elment volna, megállt egy pillanatra. – Most az egyszer, ne hallgatózz, kérlek.