Egy

Mindenfelé akadnak olyan emberek, akiket gonosz, természetfeletti erők üldöznek. Naponta olyan jelenések tanúi, melyek személyük ellen irányulnak, sőt, olykor még az életükre is törnek. S ők, az ’áldozatok’ még csak nem is sejtik, vajon mely, általuk ismeretlen ballépésükkel zúdították magukra a kiszámíthatatlan erők hátborzongató haragját.

Azt, hogy mi mindenre képes a természetfeletti, csak azok tudják, akik már jó ideje rettegésben élnek, vagy látók, vagy áldozatául estek egy baljós jelenésnek. Közéjük tartozik egy fiatalokból álló banda, akiknek az életét egy gyilkosság tette pokollá.

I.

Viktória hétszépség volt. Ébenfekete haját, kék szemeit és fakó, puha bőrét, egy idegen első pillantásra bájosnak találja. Tudta, hogy milyen hatással volt az emberekre, ezért szerette szerettetni magát.

Elsős volt a gimnáziumban. A fiúknak általában tetszett, de nem beszéltek róla. Pláne a végzősök. Szégyellték volna elárulni, hogy foglalkoznak egy gólyával.

Gábor és barátai azonnal rájöttek, hogy szeretik, hogy örökké szeretni fogják, az övék lesz. Korántsem voltak tisztességes gondolataik, mint házasság, gyerekek, csak a vérük hajtotta őket.

Viktória sokszor átlátogatott Gáborhoz. A fiúnak csodálatos esze volt, így együtt tanultak. Néha átjöttek Gábor barátai, Péter, Balázs és András. Persze, ilyenkor nem tanultak. Inkább elbújtak a pincében vagy a padláson, és rendszerint csókolóztak.

Szokatlanul meleg nyár volt. Senki sem tudott örülni a szép időnek, mert csak a sötét szobák legmélyén lehetett elviselni a nyomasztó fülledtséget. Mindenki szabad levegő után vágyott. Se játszani, se enni; jóformán még gondolkozni sem volt kedvük, erejük.

Az éjjelek érdekesebbek, mulatságosabbak voltak. Gábor azt találta ki, hogy készítsenek egy akasztófát. Felhívta barátait, tetszett nekik az ötlet. Pár nappal később már megvolt a terv; a pincében dolgoztak. Balázs hozott egy hegymászó kötelet, és hurkot tekert rá.  Péter hozott egy macskát, amit az utcáról szedett fel, és ami éppen megfelelt első áldozatnak. Andrásnak jó kézügyessége volt. Ő ácsolta össze a szerkezetet. Persze a legnagyobb titokban dolgoztak, nehogy bárki is meglássa.

Gábor hihetetlenül nyugodt ember volt, viszont élénken érdeklődött a kínzások és kivégzések után. Nagyszerű ötletei voltak, és ha valamibe belejött… nem volt megállás. Még elsős korában egy vemhes macskán addig ugrált, míg az meg nem szült, és a kifojt belek a bokáját nem verdesték. Gimnazistaként több különböző fajtájú és nemű állatot kibelezett.

Az utolsó simításokat végezték az akasztófán. Kész lett végre a mű. Becsukták a pince ajtaját, kivették a ketrecből a macskát, és hamarosan lelkileg is készen álltak az akasztásra. Mindannyian nyugodtak voltak.

- Bíró leszel- bökött az ujjával Gábor-, én leszek a hóhér.

- Oké- szólt András- Minden készen áll az akasztáshoz? – Gábor bólintott.- Akkor, teljesítse a kötelességét.

Gábor meghúzta a kötelet, a macska teste megemelkedett. Majd András odasomfordált és kirúgta a padot az állat lába alól. Hosszú, éles, szomorú kiáltások hagyták el a szerencsétlen torkát. Mindenfelé kapálózott a lábaival. Sárga tócsát eresztett maga alá. Azután kimúlt. A teste a végtelenségig torzult és megmerevedett. Egy kis ideig bámulták, lefényképezték és a kukába hajították a tetemet. Péter és Balázs, a kotnyeles szomszédasszony macskáját is elfogta. Követeltek még egy haláltusát. Gábor azonban lefújta az akciót. Mást forgatott a fejében.

Gábor és András napokon keresztül nem látta a többieket. Eközben Viktóriáról beszélgettek.

- Büszke… és ostobának nevezett- mondta András.

- Gyűlölöm… céda, de esengek.- válaszolt Gábor.- Megfizet azért, hogy csak hülyített minket!

Gábor kívánsága teljesült. Másnap délután Andrással jött Viktória.

Péter és Balázs sugdolóztak. András és Gábor a lányt nézték. Hihetetlenül szép volt.

- Láttál már akasztást?- kérdezte hűvösen Gábor.

- Nem.- felelte a lány.

- De hallottál már erről?

- Igen. Hülye azért nem vagyok!

- van nekünk egy akasztófánk.- Hencegett András.

Széthúzták a függönyt, előbukkant a mű.

- Játsszunk akasztást- javasolta Gábor.- Te vagy a rab, te fogsz lógni!

- Inkább egy állatot.- kuncogott Viktória.

- Minden készen áll az akasztásra?- kérdezte András, mire Gábor ösztönösen bólintott.- Akkor, hajtsd végre a parancsot.

Viktória állt megszeppenve a zsámolyon. Arcából kifutott a vér, szemében félelem tükröződött. Reszketett.

Péter és Balázs lefogták, míg Gábor a nyakára tekerte a kötelet.

A fiúk nem győzték tartani. András szokásához híven, odament a lányhoz. A fiúk szétrebbentek.

- Dögöljetek meg!- sírt Viktória. Ekkor történt először, hogy a fiúkat megérintette a halál szele.

András kirúgta alóla a zsámolyt. Gábor rántott egyet a kötélen, majd a faszerkezet oldalához rögzítette azt. A lány lógott a végtelen semmibe. Eleinte hadonászott és rúgkapált. Olyan furcsák voltak a mozdulatai. Bepisilt. Hörögve kapkodta a levegőt. Az arca eltorzult: lilás-fehér lett, folyt a nyála. Szemei ki akartak esni a gödrükből, könnyfolyam úszott végig a tagokon. Elharapta a nyelvét.

Egyszer csak, megszűnt a mozgás. A teste kinyúlt. Lábujjaival valami szilárdat keresett, hogy megkapaszkodjon belé. Azután nem mozdult többet, csupán a reflexek miatt rángatózott.

Egy rémes félelem szállta meg a fiúkat. Nézték az élettelen testet, ahogy forgott… Lefotózták. A lány, pedig csak forgott körbe-körbe, bele a végtelenbe.

A srácok nem vesztették el a fejüket. Péter hozta a felmosófát, Balázs egy nagy fóliát és köteleket, mag ragasztószalagot. András levágta a hullát. Pont ráesett a fóliára. Beletekerték. Gábor ásott egy igen mély gödröt a ház melletti kiserdőben. A többiek kicipelték a tetemet. Beledobták. Gondosan visszatemették.

Hazamentek vacsorázni, mintha misem történt volna.

Képek forrása: nlc.hu