Fallen Angels*

Kedden már Viviennel csattogtam be dolgozni. A Déliben megálltunk két darab sajtos csigáért, és egy joghurtért. Újabban, ez az ebédje. Fogyni akar. Én mint mindig, vittem magammal kaját otthonról.

Fél nyolcra értünk be az irodához, tehát, még bőven volt időnk, ezért elmentünk a dohányzóhelyhez.

-Sziasztok! – köszönt ránk Csilla, akitől ez az utóbbi idők tanúsága alapján újdonság volt. Lehet, hogy megtalálta a piros bogyót. Vivi minden mosoly nélkül köszönt, én a szokásosan.

-Mi újság? – tettem fel a nagy kérdést.

-Semmi. – oh, mintha egy tinivel beszélgetnék. Egymásra néztünk. – Milyen volt a hétvége?

Hát tegnap nem beszélték meg? Aztán csak kiderült, hogy Csilla sem volt hétfőn.

Nagyszerű.

Elregéltük neki egymás szavába vágva, hogy mi volt szombaton. Minden jóval és rosszal. Klaudiáról persze, nem tettünk említést. Az egy titok dolog, amit mindenki tud, de inkább senki sem hoz szóba.

Ahogy nevettünk a nagy sztorikon, és Csilla nem értett belőle semmit, egyre inkább lefagyott a fejéről a mosoly. Sajnáltam, hogy kiszorult ebből, de úgy gondolom, nem mi közösítettük ki, hanem saját magát szanálta a társaságból.

-Mit csináltál tegnap? – kérdeztem.

Éreztem, hogy megfagyott a levegő.

-Orvosnál voltam. – kezdte. – Megvizsgálták a csípőmet, és azt mondták, hogy már nem érdemes műteni addig, ameddig lábra tudok állni. Úgyhogy bicegni fogok még egy ideig. A fájdalomra írtak fel gyógyszert – na, mondtam, hogy megtalálta -, és kötöznöm kell, végső esetben majd merevítőzni. Tegnap azért teljesen összetörtem. Ma már valamivel jobb, de jó lett volna, ha hétvégén nem vagyok egyedül.

S Damoklész kardjának a neve: lelki terror.

Hallgattunk. Irtó ciki volt, hogy állunk hárman, mint három faszent, nézünk hat irányba, és senki sem akar kérdezni semmit sem.

Végül megjött Klaudia, és megmentette a reggelt.

Fekete csőtop, fehér miniszoknya, frissen vágott haj, de a szemkihúzás ezúttal sem ment.

Ő is a „mi újsággal” indított. Csilla neki is előadta a hattyú halálát, amit mindannyian sajnáltunk, de nem tudtunk vele mit kezdeni azon kívül, hogy fintorogtunk egymásra.

Klaudia adta a mai munkámat, ami fénymásolás volt. Három óriási mappányi dolgot kellett lefénymásolnom. Ráadásul, mivel tűzve volt, és minden lap kétoldalas, egyenként. Legalább két napom fog elmenni arra, hogy megcsináljam.

S tudjátok, milyen a fénymásolás. Ahhoz túl hosszú, hogy megvárd, míg kész, és ahhoz túl gyors, hogy leülj. Állsz, támaszkodsz, kibámulsz, kiveszed a papírokat, helyükre teszed őket, majd be az újat, és állsz…stb.

Remek nyolc óra volt, ráadásul csak ebédszünettel, mert SzSz a nyakamra járt, hogy biztosan haladok-e.

Vivi az egyik szünetében kijött hozzám, és mondta, hogy SzSz azt kérdezgette, hogy mióta dohányzom, és mióta ennyit, mire mindenki rázta a fejét, meg hogy kezdek elkanászodni. Remek. Csilla bezzeg, egyből jól informált lett, és mondta, hogy különböző lelki és egészségügyi problémákkal küzdök, azért megyek ki sűrűbben. Meg, hogy annyira nem szeretek egyhelyben ülni, ezért javasolta SzSz-nek, hogy rakjon ki a szobából!

Ennek meg is lett a böjtje.

Egyik nap száműzve voltam a siralom földjére, azaz a pénzügyön szkenneltem. Utána még többet fénymásoltam. Leküldtek a postázóba, hogy szortírozzam a leveleket, vagy fel a padlásra, hogy tegyem az archív aktákat ábécé sorrendbe. Direkt játszóruhában kellett volna mennem, mert fent minden csupa por, de Csilla valahogy elfelejtette átadni az üzenetet.

Délutánra a fekete cuccom tele volt porcicákkal. Hangosan nyávogtak rajtam mindenfelé.

Borítékolni is másik irodában borítékoltam, és csak akkor lehettem a helyemen, amikor Csilla nem volt bent az irodában. Ilyenkor persze, be kellett hoznom a lemaradásomat. Egy-két nap volt ilyen a héten. Csilla diplomázni készült, és le kellett utaznia a vidéki egyetemére, hogy tartsa a tempót.

Ezeken a napokon átvállaltam az ő dolgát is, amivel csodák csodájára meg voltak elégedve a többiek.

Esténként hullafáradtan estem be az ágyba. Kialvatlanul keltem, hogy suliba menjek a három unalmas órámra, és utána dolgozni.

Egyik este apukámmal mentünk bevásárolni az Osánba. Nálunk már családi hagyomány, hogy elnyammogunk egy sajtos pogácsát vásárlás közben. A zöldségeknél bambultam, amikor meghallottam Vivi hangját. Felkaptam a fejem, és tényleg ő volt az.

Csillával és a férjével jöttek hárman. Most volt idejük megünnepelni Vivi szülinapját, amire én handmade dolgot készítettem, és vettem egy minibögrét porfogónak. Csilla bezzeg, túlszárnyalja önmagát. Házibuli, amin szigorúan csak ők hárman vesznek részt.

-Szia! – ugrott Vivi a nyakamba.

-Szia! – feleltem. – Hogyhogy itt?

-Csillánál alszom a remek szülinapi bulim után.

-Miért is remek?

-Mert megyünk Eddára is, és utána hazamegyünk tovább ünnepelni. – Edda koncert? Ezzel a nyamvadt bögrém nem veheti fel a harcot. Brühühü. – Te nem jössz?

A kérdésre Csilla is megperdült a tengelye körül. Halálra váltan nézett rám, hogy mit fogok mondani. Nem néztem vissza, de a szemem sarkából jól láttam. Apura néztem, aztán mondtam, hogy menjenek nélkülem. Nem vagyok a topon, nem szeretnék menni.

-Figyelj! Azt nem tudod, hogy hol találom azt a gyümölcsöt, ami olyan mint a citrom, de zöld?

-A lime-ot?

-Nem, hanem azt, amelyik citrom, de zöld.

-A lime-ot. Az a zöld citrom. – elpirult, és nevetett saját magán. – Szerintem ahol a narancs van. – és elmutattam magam mögé.

Megcsípte az arcomat, és már el is tűnt mellőlem.

Nagyon nem foglalkozott velem, szóval odakúsztam apuhoz, hogy szerintem menjünk. Csillát a férje kérdezgette, hogy ez ki volt – mármint én.

Még olyan éjjel egykor is fent voltam. Csilla feltöltött vagy ezer képet. Vivivel. Vivi a tortájával. Vivi örül az általam készített törtának. Edda előtt. Alapozunk. Belépésre várva. Ott van Boborján. Vivi táncol. Vivi <3. Vivi táncol 2. Vivivel koncerten. Vivivel koncert után. Vivivel a hazaúton. Vivivel afterparty. Vivi.

Cöh. Ennyi jutott eszembe, és gyakorlatilag ennyit is tudtam rá reagálni.

Az egyik képre nyomtam egy „tetszik”-et, meg odaírtam, hogy boldogot, mire jött is a válasz, hogy akkora buli volt, és kár, hogy én nem voltam ott.

Talán, ez volt az utolsó, amikor igazán állt a víz hármunk körül. Innentől egy háborgó óceán volt az egész. Viszont, elhagytuk a felhőinket. Szó szerint lezuhantunk róla.

Két ember tudja megnehezíteni a mindennapokat egy munkahelyen. Vagy a főnököd, akinek a kezébe már csak egy ostor hiányzik, vagy az alamuszi nyuszi munkatársad, aki ki akar golyózni. Nekem az utóbbiból jutott sok, mert Csilla fegyverszünete csak egy hétig tartott.

Ezután minden reggel gyomorgörccsel kezdtem.

Az eddigi feladataim mellé megkaptam a főnökséget. Lillát és Marcsit. Csilla azért mondta le, hogy nekik is bedolgozzon, mert nem tud a fájós csípője miatt nekik besegíteni. Sokat kell ugrálni nekik. Azért Csilla elvállalta a felkészítést, ami az ideg berakását jelentette a testembe.

Ez van, ha szeret a munkatársad.

Egyik reggel már lent várt a forgóajtónál. Egy emelettel feljebb mentünk, és végig magyarázott. Direkt lassan mentünk, hogy bőven legyen időm arra, hogy összerendezzem magam.

-Gyere velem. – mondta, amikor beléptünk a liftbe. Felfelé menet hallgattunk, csak néha nézett rám hátra. Láttam a szemében, hogy elégedett azzal, hogy nekem keresztbe tesz. Wow! Aztán csak felértünk a negyedikre. – Jól van. Én vagyok a fődiákmunkás. Engem hívnak, ha valami olyan munka van, amihez már érteni kell. Te leszel a helyettesem és az utódom. Te leszel a második a sorban.

-Mindig kell egy második. – jegyeztem meg, mire szúrós szemmel mosolygott vissza.

-Több diák próbálkozott már vele, de senki sem felelt meg. Hibátlan munkát kell végezned, és bármit meg kell csinálnod, amit mondanak neked. Remélem, hogy bírni fogod?!

-Igen, persze. Csak nehogy itt más sorrendben legyenek a betűk. – próbáltam viccelni, de szerintem csak a pókot szórakoztattam a falon.

-Lilla és Marcsi annyira nem szeretik, ha feleselsz velük, vagy egyáltalán hozzájuk szólsz. – folytatta.

-Azok kik?

-Ők adnak áldást egy-egy diákmunkásra, a cég vezetői. Nem lehet önálló gondolatod, sőt, bármilyen problémád akad, hozzájuk fordulsz. Bár, akik eddig megtették, soha többet nem jöttek vissza. Ez az egész egy verseny. Ha elbuksz, lerepítenek a Taigetoszról.

Megállt velem szemben, én meg fapofával közöltem vele:

-Mindig is érdekelt a magasugrás.

Semmi reakció, csak lesajnáló pillantás.

-Ja, és csak, hogy legyen mihez tartani magad. Ide pontos, precíz munkavégzés kell.

-Miből gondolod, hogy nekem olyan nincs?

-Hm, felfedeztem némi hibát a lefűzésben.

Volt egy diáklány, aki csak pár alkalmat volt velünk. Nem tudta, hogy a lyukasztót be lehet állítani A/4-es méretűre, ezért szemmértéket használt. Nagyon nem volt a szemgolyója vízben, mert rosszul lyukasztotta mindet. Nagyon alul, nagyon felül, csak kettőnél találta meg a lap közepét. Akkor én is azt csináltam.

Mint amúgy később kiderült, ezt is a nyakamba varrta.

Bevitt az irodába, ahol csak Marcsi volt bent. Kiküldte Csillát, hogy innentől kezdve átvesz engem. Mi vagyon én? Csomag?

Marcsi végigmért, és mondta, hogy akkor most üljek le, és jegyzeteljek.

Előkaptam a kis tollamat és füzetemet, és körmölni kezdtem.

Az egyiptomiakat megszégyenítő hieloglífáim ezeket az információkat tartalmazták.

-minden reggel bejövök, leteszem lent a táskámat és a kabátomat, majd feljövök ide. Egy felnőtt munkást megkérek, hogy vegye fel a kulcsot. Feljövök, kinyitom az irodát, bekapcsolom a számítógépeket, benyomom a klímát, meglocsolom a virágokat.

-a postát két óránként ellenőrzöm, ha jön valami nekik, felhozom.

-az ebédjüket mindig nekem fogják megadni, adnak rá pénzt, és a legkevesebb idő alatt kell leszállítani nekik. Útközben legyen nálam telefon, toll és papír, hátha megváltozik az igényük. A pénzt vissza kell hozni számlával együtt, és nem tehetem zsebre a visszajárót.

-figyeljem a mementóikat.

-SzSz adhat csak nekem másik munkát azokon a napokon, amikor nekik nem kellek.

-mindent szabályszerűen megcsinálni, mert nem tűrik el a hibákat.

Ennek következtében az ebédszünetem öt percre redukálódott le, amikor a negyediken voltam.

Felvettem a fél emelet ebédrendelését, amire rákaptak a harmadikon is, így mindenkinek én szállítottam az ebédet. Imádtam, amikor pizzát, kínai, sushit, hamburgert (börgerből és mekdóból) rendeltek egyszerre, valamit két másik étterembe is be kellett szambáznom.

Idővel úgy oldottam meg, hogy ameddig leadtam bennük a rendeléseket, addig elszaladtam a többi helyre, vagy éppen irodai apróságokat venni.

Folyamatosan késésben voltam, és éhesnek éreztem magam.

Egy napon, pont fizunap előtt kettővel, furcsa dolog történt. Marcsi beszambázott az irodába, és mondta, hogy SzSz nagyon ideges, és látni akar.

Az a bizonyos jégkocka elindult először a gyomromba, majd a végbelem felé. Nem szeretem a leszúrásokat.

Kopogtam, bementem, és két villámló szempárral néztem farkasszemet.

-Heló. – nagyon remegett a hangom.

-Na, figyelj. Baromira nincs időm arra, hogy az elszart munkádat kijavíttassam. Vagy normálisan végzed a dolgod, vagy inkább menjél ruhát hajtogatni.

Jó, nem tudtam, miről van szó.

-Nem tudod? Hát, akkor sorolom. Az utóbbi időszak számláit rossz számokkal vitték be, így a könyvelés nemhogy nem halad, hanem áll. A szkennelés áll a pénzügyön, mert nincs ott senki, talán, el kellene végezned a feladatokat. Nemsokára tizedike van, és egy árva csekk sem ment ki, mert senki sem borítékol. Most nem vehetek fel új diákot, mert Lilla nem engedte meg. Az új lány fénymásolgat Reginek, vagy pakol a padláson. Csilla újra beviszi a számlákat. De te hol vagy? Egész nap nem vagy lent, annyi meló ott nincs. Az én diákom vagy elsősorban, nem az övék.

-De ők azt mondták, hogy csak te kérhetsz el, amúgy ott kell legyek. Senki sem mondta, hogy itt lent is van dolog. – tártam szét a karom. – Amúgy pedig, már vagy két hete nem is szkenneltem semmit. Még a helyén sem ültem.

És akkor villant be. Megcsúsztak egy halom számlával, ezért jött pár diák. Egészen pontosan nyolc. Az egyik srác ült be számlázni, nem én. Én koordinálhattam a diákokat. Az aznapi összes számla lett rossz számmal felvéve a gépre. El is mondtam SzSz-nek, aki természetesen nem emlékezett rá, pedig a fiút ő ültette oda.

-Csillának mondtam, hogy szóljon, hogy itt is meló van.

-Egyszer sem jött fel.

-Na várj csak?!

Feltárcsázta Vivient, és kérte, hogy küldje be Csillát. Persze, nem jött egyedül, mert A Nő követte. SzSz megkérdezte, hogy miért van itt, mire azt válaszolta, hogy azért, mert végig Csillával volt, így tudja bizonyítani, hogy egyetlen egyszer sem szólt nekem.

Csilla happogott, hogy ez nem igaz, holott még a kétbetűsre is Vivivel ment.

Végül sikerült tisztáznunk az egészet. Nagyon rezgett a léc, és állítom, hogy öt évet biztosan öregedtem.

Vivi kiállt értem, Csilla fortyogott a dühtől.

Nap végén még azt is megkaptam, hogy ezt még megbánom.

Este betettem némi nyugizenét, és neteztem kikapcsolódásképpen. Egyszer csak jött egy sms-em, hogy azonnal menjek fel MSN-re. Vivitől jött.

Vivi: Csilla teljesen meghülyült, totálisan elmebeteg!!! :O

Nóri: Mert?

Vivi: Most azt írta, hogy rosszul van. Felhívott, de kinyomtam. Életemben nem csalódtam nagyobbat emberben, mint benne.

Most meg, írt sms-t, hogy rosszul van, hiányzom neki. Ő ezt nem bírja. :(

Aztán meg feljött ide, és olyanokat ír, hogy… váááááá >:(

Nóri: Mégis mit mondott?

Aggódom.

Egy ideig nem volt változás. Aztán annyit láttam, hogy Vivi eltűnik, majd újra elérhető.

Vivi: Félek. :S

Nóri: ????

Vivi: Azt írta a férje, hogy meg fog veretni. Csilla nagyon rosszul van azért, ahogy viselkedek vele. Rosszul lett annyira, hogy mentőt kellett hívni hozzá. Most meg, hogy ha valami baja lesz Csillának, akkor kinyír.

          Meg hogy én tehetek arról, hogy beteg lett. Az én hibám mind.

          Félek.

Nóri: Ne aggódj. Nem vagy egyedül!

Vivi: De azt mondták, hogy akár leutaznak ide is. Nem merek kimenni az ajtón.

Nóri: Ha megjelenik szóljál. Kiállítok annyi fehér embert, mint amennyi feketét ő!

Közben mondtam apunak, hogy mi történik, és apu is elég paprikás lett tőle. Ő egyből mondta, hogy most azonnal indulunk, és összecsomagoljuk Csillát, és postázzuk Afrikába az oroszlánoknak.

Vivi:De most mit csináljak? Mi van ha idejön? Vagy megvár munka után?

Nóri: Ne csinálj semmit. Tiltsd le. Munka után együtt megyünk haza. Reggelente úgyis együtt jövünk. :) Nem tud semmit sem csinálni.

Vivi:Azt mondod?

Nóri: Igen, azt.

Ezután Csilla egyre többet hiányzott az államvizsgája miatt, míg végül, egy szép májusi napon teljesen kiszakadt az életünkből. Írt még néhány levelet Vivinek, amire ő egyáltalán nem reagált. Ismerősök maradtak a közösségiken, de semmi több. Persze, engem, mint minden felnőtt ismerősöm, aki bedurcizik, törölt.

Körülbelül egy könnycseppet morzsoltam el, aztán letiltottam MSN-ről.

A másnap estém ezzel szemben, szörnyen alakult.

*Cím: Black Veil Brides: Fallen Angels