Fenrir Fiai

Egy elfeledett északi monda

Asgard.

Amilyet emberi szem még nem látott soha. Gazdag, élettel teli. Misztikus és veszélyes. Dicsőség lakta és kárhozott.

Úgy tartották, ez az istenek lakhelye.

Mások úgy tartják, hogy az istenek kegyesek és igazságosak mindenkihez. A kínok, amiket ki kell állnia egy embernek azért van, mert a legnehezebb próbákat azoknak adják, akik számukra a legkedvesebb harcosok. Mások pedig, azért szerencsétlenek, mert még nem teljesítettek bűnbocsánatot. A fennmaradók pedig, azok a szerencsések, akik vakok minderre. Nem hisznek az olyan fantazmagóriákban, mint a vérfarkasok.

Ezek az emberek nem érdemesek az istenek világába bepillantást tenni, mert szerintük mindent bizonyítani kell, észérvekkel alátámasztani, mert a hit valami olyasmi badarság, amiben az apátlanok találnak menedéket.

De mit lehet tenni azokkal, akik önként kötötték be saját szemüket?

Minden mítosznak, minden lénynek, amit valaha kitaláltak, és könyvek lapjaiba zártak, van valóságalapja. A valóság pedig, nem mindig racionális, és sosem annyira tiszta, mint gondolnák.

A határtalan semmiben a világszellem megteremtette a Ködök Birodalmát és Muspellt, a tűz országát. Előbbinek kutat adott, és ebből tizenkét folyam tört utat magának. Később jéggé váltak, hogy kitöltsenek minden repedést. Muspellből forró lég és tüzes szikra szakadt fel. Az olvadó jég cseppjeiből keletkezett Ymir, a déróriások ősatyja. Egy gonosz, félelmetes teremtmény.

Őt egy óriási tehén táplálta őt és a népét. A tehén nyalta a sós dérsziklákat, és idővel kilépett belőle a csodás Bur isten. Gyermekei óriásokkal házasodtak össze, isteni gyermekeket hozva ezzel a világra. Így született meg Odin is, az első gyermek.

Később harc támadt az istenek és az óriások között. Az előbbiek győzedelmeskedtek azon óriások felett, akik megmaradtak. Tőlük származnak Ymir lányai, fenntartva ezzel az óriás vérvonalát. Mikor a déróriás biztonságba tudta utódait, az istenek szétszakították testét. Koponyájából lett az ég, négy sarkán négy törpe áll arccal a négy égtájnak. Csontjaiból lettek a hegyek, sziklák, szemöldökéből a tenger és szárazföld közti gát, véréből az összes víztömegek.

Az istenek északon telepedtek le, a szárazföldön, amit Midgardnak neveztek el, ahol emberek vethették meg lábaikat. Ők maguk pedig, Asgardban építettek maguknak palotát.

Ott laktak az istenek, akikről azt tartották, hogy ők az elsők, akik megérdemelték az életet. Nemesebbek, bölcsebbek minden élőlénynél. Növényeket és állatokat adtak az embereknek, jó szerencsét, és fegyvert, hogy meg tudják magukat védeni.

Megteremtették a Szivárványt, hogy ezen a háromszínű hídon érhessék el az elesettek a Valhallát, valamint egy kőrisfát, az Yggrasdilt, amelynek rejtett kincsire hét harcos vigyáz.

Egy napon azonban, a csalfa Loki, Odin trónjára és tisztére fente a fogát. Fiait kérte meg, segítsék meg őt.

Odin, mivel rájött a cselre, úgy rendelkezett, hogy Loki és óriás feleségének gyermekeit el kell zárni, mert veszélyt jelentenek mindenkire. Midgard-kígyót a tengerbe vetették, s azóta is farkába harapva fekszik a mélyben. Helt a halottak birodalmába száműzték. A harmadik gyereket, a Fenrir nevű farkast az istenek magukhoz vették s felnevelték. Csak Tyr isten mert hozzá közel menni, és etetni. Mikor meglátták, hogy hatalmasabb és erősebb, mint valamennyiük, egy terv ütött szöget fejükben.

Béklyót készítettek számára, amiről csakhamar kiderült, hogy gyenge. Az Ázok új köteleket szabtak számára, kétszer olyan erőset, mint az előző. Egy-kettőre ezt is lerázta magáról.

Odin titokban a fekete törpékhez küldött sürgönyt, hogy készítsenek a farkasisten számára béklyót hat dologból: macska lábdobogásából, asszonyok szakállából, a hegy gyökeréből, halak leheletéből, a madarak nyálából és a medve inából.

Fenrir hagyta, hogy rátegyék a köteléket újra, mely puhább és simább volt, mint a legkedvesebb selyem.

Hiába volt vékony, az anyag nem engedett az isten erejének, s a többi isten a föld mélységes mélyébe vitte őt, ahol egy nagy kőhöz kötözték. Azóta éjjel s nappal ordít, míg el nem jön a világ vége.

Adda, Fenrir hűségese a büntetés hallatára zokogásban tört ki. Annyi könnyel árasztotta el szerelmének börtönét, hogy az istenek megkönyörültek rajta.

Az asszony önként vállalta, hogy Midgardból visszajár a farkast táplálni. Arról fogalmuk sem volt eleinte, hogy a szörnyeteg Addát is megajándékozta valamivel.

Hét aprócska maggal, amit a testében ültetett el, hogy halhatatlan gyermekeknek adjon életet.

Az első ifjú viselte leginkább magán Fenrir jegyeit, ezért a Wulff névre keresztelték. Sorban a többiek emberi névre hallgatnak: Alex, Drake, Roman, Stellan, Coyote, és Tristen.

Bőrük, hajszínük és szemük más és más lett, hogy ne tudja senki emberfia megmondani, hogy ők azok a leszármazottak, akik védelmezni hivatottak Yggrasdilt.

Az anarchia hívei voltak, és mindent akartak, akárcsak az ősi isteneik. Ha háborúba szólították őket, az első sorban álltak állati alakjukban. Hatalmas farkasokként. Békeidőben teljes békességben éltek a természettel. Mindenkit szívesen fogadtak, segítettek, megmelegítettek, ételt adtak a tűz mellett. Csakhogy, ezek a látogatók mind-mind férfiak voltak, nem nők, így férfiúi vágyaiknak egyáltalán nem hódolhattak.

Aztán új istenek születtek, új népek jöttek földjeikre, némelyik ifjút rabszolgasorba taszítva ezzel.

S aki a farkasokat fenyegette, az az északi isteneket veszélyezteti. Mindenkinek kellett a végtelen bölcsesség és nyugalom, amivel rendelkeztek.

Adda pedig, megelégelte az élete végéig tartó köteléket, és kérte Frigget, hogy szakítsa szét a pórázt, amivel Fenrir maga mellett tartja.

Az istennő megtette, amit az asszony kért, de előtte figyelmeztette:

- Ha eltépem ezt a köteléket, soha többet nem térhetsz vissza Asgardba. Semmilyen körülmények között sem. A fiaid megtarthatják a halhatatlanság és az emberfeletti erő képességét, de minden mást elveszünk tőlük. – Adda szeme könnyezett. –Emberi alakjukban a tehetetlenség lesz az osztályrészük. Mondd hát, Adda, így is el akarod vágni a köteléket?

Az asszony rövid gondolkodási időt hagyott magának.

- Igen.

Az istennő elmosolyodott.

- Az első anya, aki a saját életét választja a gyerekeié helyett. – Frigg ezzel elvágta a köteléket. Adda lelke szabaddá vált.

Wulff pont a világfa felé tartott, amikor egy hirtelen széllökés földre taszította. S utána hiába próbálkozott ő vagy a fivérei, semelyikük nem nyert bebocsátást.

A fiúk ezentúl a Földön próbáltak megélni együtt az emberekkel, akik befogadták őket, mit sem sejtve arról, hogy minden telihold idején ők tizedelik meg a kecskéket. Engedelmes férfiak voltak, csupa elemi foglalkozást űzve. Az emberek pedig, látva idővel mit értek el a fiúk, szüzeket, a saját lányaikat ajánlották fel nekik. Ők azonban, sorra mindenkit kiűztek a szívükből. A nők méhe meddőnek bizonyult számukra.

Idővel pedig, a testvérek szétszéledtek. Hatan délre mentek, egy északon maradt. Elzárkózott az emberek elől, remeteéletet élt egészen addig, ameddig egy nő meg nem látogatta. Gilde.

Wulff azonnal beleszeretett a nőbe. Maga mellé vette, és gyermekeket nemzett neki. Kicsi kölyköket, akik egészségesek lettek, erősek, akár az apjuk. Ők biztosították Fenrir vérének túlélését az emberek között. Az ő ereikben csörgedezett csak a farkas léte.

Ekkor Odin magához szólította a fiút, aki az Yggrasdil csarnokába ment, hogy tiszteletét tegye. Az istenek félkörívben ültek, és mind őt nézték. Odin, a Hatalmas Holló szólalt meg elsőként, miközben a sorsistennők hat fonalat simítottak ki egy vén farönkön.

- Húsodból és véredből kell élned az idők végezetéig. – mennydörögte Odin. – Mégis, választott asszonyod, és öt fiad túlélt a mai napig.

- Az átkod értelmében, nem nemzhetsz utódot. – szólt közben Frigg. – Az anya bűne miatt tehetetlenek utódai. Állati mivoltodban szeretteid ölöd meg.

Thor odaadta Wulff-nak a Mjölnirt. – Zúzd szét az életfonalukat.

Wulff bár elvette a kalapácsot, képtelen volt ráverni a fonalakra akár egyszer is. Megtagadta az istenek kérését. Mindennél jobban szerette a családját, és inkább a saját életét adta volna az isteneknek, mint az övékét.

Térdre rogyott.

Idun egy margarétát forgatva az ujjai között, szólt:

- A természet törvényei megállíthatatlanok. A te természeted jussa, hogy elveszíts mindent, amit valaha szerettél.

S mivel Wulff Thor elé hajította a kalapácsot, Baldr négykézlábra kényszerítette a férfit erejével.

Odin szenvtelen arccal nézett le rá.

- Nem tehetünk mást, fiam, mint elvenni tőled őket. Addig maradsz ebben a fonatban, ameddig meg nem halnak.

Wulff csak ekkor nézte meg a földbe vájt fonatot, aminek pontosan a közepén állt. Az istenek elárulták. Tudták, hogy nem fogja megtenni azt, amit kérnek tőle, így csapdába csalták.

- Cserébe fájdalmadért, s mert az igazi bűn nem a te lelkedet nyomja, az ajánlatom a következő. Pontosan kétezer évvel később fogsz újra itt állni előttünk, mert feladatod bevégeztetett. Akkor visszatérhetsz hozzánk, de addig az örök élet, megújulás és fiatalság kísérje utadat. Viseld el a gondolatát annak, hogy mindent elvesztesz, mert minden változik.

Wulff férfiakat megszégyenítően vonyított, bőgött és üvöltött. Vércsíkokat hagyott karmai nyomán, melyek a padlóba vájtak fájdalmában. Képtelen volt megakadályozni, hogy egy pillanat alatt teljen el több, mint száz kerek esztendő, mialatt családjából nem maradt más, csak hat kőből és fából faragott fejfa.

Az istenek kőarccal nézték végig, amit műveltek Fenrir leszrmazottaival. Tisztán érezték, hogy a farkasszörny megmozdul a temérdek lánc alatt. Vonyítása minden eddiginél velőtrázóbb lett.

Wulff az évek során soha többé nem tért vissza Asgardba, s az istenek nevét sem ejtette ki soha többé a száján. Nem áldozott nekik, jobb híján megtagadta őket. Gyűlölete minden nappal egy kicsit nagyobb lett. Fohászai, ha voltak is, arról szóltak, hogy szabadítsák meg. Öljék meg, tegyenek végre pontot élete roppant hosszú mondatára.

Kétezer évvel később már nem emlékezett arra, hogy milyen érzés volt szeretni, vagy akár fájdalmat érezni, amikor valaki kiszakad az életéből. Csak az számított, hogy túlélje a napokat.

1

Wulff alkarjára támaszkodott, alig láthatóan megnyújtotta a hátát. Megnyikordult alatta a bárszék. Egy újabb whiskyt várt éppen.

Utálta a földi létet. Hideg és sóvárgással teli.

Ha Thor nem végez vele hamar, hát magára bőszíti a Sötét Hollót, hogy az ölje meg. A nagy Odin csak a segítségére sietne, ha esetleg eltűnne az egyik madara, és mondjuk egy szárnnyal térne vissza hozzá. Az átok miatt amúgy is rossz szemmel néztek rá. Szerinte, még pezsgőt is bontatnának, ha előttük vérezne el.

Semmi sincs, ami ide kösse, vagy az élethez láncolja. Még egy szívdobbanás sem. Egy emlék sem. Egy érzelem sem. Semmi. Elege volt már a hosszan tartó szenvedésből.

Pont ezért nem érdekelte sem a saját, sem a másik ember élete. Úgyse tervezett sose többet egy napnál. A Halálbrigád még nem találta meg, ő sem őket. Bárkit küldtek is, ahogy meglátta felemás szemeit, egyből elinalt. Farkas mivoltában pedig, még egy falka sem fogadta be sosem.

Továbbra sem tudta eldönteni, hogy az a rosszabb, hogy a családja kitagadta, hogy hátha máshol békére lel, vagy az, hogy a béke még csak a környékére sem merészkedik.

Az egyetlen öröme a tetemes mennyiségű elfogyasztott whisky volt és a könnyűvérű nők.

Pillantása a bár egyik sarka felé esett.

Mielőtt még felfoghatta volna, mit is tesz, feltűnően hátrafordult, és észrevett valamit, ami kicsit sem illett a kocsma alkoholgőzös levegőjébe.

Az onnan áradó illat teljesen felkavarta, hát még az aranyló szempár, a duzzadó ajak, ami abból az irányból visszaköszönt rá. A csodálatosan dús hajzuhatag alól villant rá a nő.

Reflexszerűen kezdte pörgetni ujjai között kiürült poharát.

Tekintetét nem tudta levenni róla. Nem a szokásos emberi illat volt ez, hanem egy másik falka tagja. Egy tüzelő szuka, akit jó messzire vetett az élet minden kíséret nélkül. A párzási időszakának elején járt, de még nem volt termékeny. Pont jó időzítés arra, amit a halálon kívül Wulff a legszívesebben tett volna.

Te egy jó nagy lúzer vagy. Szánalmas, hogy whiskybe fojtod a bánatodat és ebbe a nőbe a lelkedet. Mondta magának. Sóhajtott, és felhajtotta a következő körét.

Becsukta a szemét. Hagyta, hogy átjárja a bizsergés. Kiszáradt a torka. Csak egy állat volt. Tetszett neki, vagy sem, ez volt az igazság.

Az istenek jól végzik a dolgukat. Legyen az ellenség ember, mert úgy biztos az őrületbe tart.

- A lány Becky. Gazdátlan. – támaszkodott a pultra a csapos.

Wulff újra a nő felé nézett, aki kacér mosollyal nyugtázta a két hím kitüntetett figyelmét.

Bárcsak lenne egy olyan nap, amikor nem csavarodik el a feje egy olyan irányba, ami mélyebben van, mint emberként a köldöke.

Érezte, hogy lassan közeledik a vége felé. Lassan, de biztosan.

Ezért pedig, dühös volt az isteneire. Mindre, akikhez valaha fohászkodott. A vér jogán kitaszították, és arra kárhoztatták, hogy belső kényszer hatására változzon farkassá, minden teliholdkor pedig, táplálkozzon húsból és vérből, hogy fenntartsa magát.

S akárhogy is nem akarta, az állati ösztön felülírta minden gondolatát.

Valaki a bárban új zenét kért. Dübörögve elindult. Egyből felismerte a taktusokat. Children of Bodomtól a Touch Like the Angel of Death. A csapos kérés nélkül újratöltötte a poharát. Ezúttal magának is. Koccintottak, s miközben fanyalogtak, megérezte a férfi vágyát is.

Pedig, csak egy ember volt.

Leszámolta a pénzt a pultra, rácsapott kettőt. Két ujjmozdulattal megbeszélték, hogy holnap ugyanitt, és Wulff eltűnt a hátsó kijárat irányába.

- Igyunk rád! – emelte poharát Etta. – Meg arra, hogyha így folytatod, akkor több pénzed lesz, mint amennyi rasztám.

A lányok elnevették magukat miközben koccintottak. Ingrid megitta a pezsgőjét, és képtelen volt levenni a szemét a férfiról a bárpultnál. A barátnőivel úgy gondolták, hogy az új munkahelyét megünneplik, de csak a helyi kocsmáig jutottak el. Etta fürkészve őt feltűnően kitekeredett a székén, majd vissza.

- Tyű! A mindenit! Hát nem dobnám ki az ágyamból.

Ingrid félszegen mosolygott, s míg a lányok jól szemügyre vették a férfit, addig ő kicsit összébb húzta magát a székén. Feszülő bőrkabát, szakáll és borosta, sötét szemek, mindenfelé tekeredő, félhosszú, sötétbarna haj. Csak éppen a férfi tudomást sem vett róluk. A bár másik végében egy göndör hajú nőt bámult. Fancsali képet vágott, és beleivott az üdítőjébe. Sosem bírta tisztán az alkoholt.

- Ne bámuljátok már, mert ciki. – morogta a többiek felé, akik még mindig a pasast stírölték, és megjegyzéseket tettek rá az adottságait illetően.

Anette megrázta a fejét.

- Ha észre akart volna venni, drágám, akkor már észrevett volna.

Ingrid magában még inkább összeomlott. A barátnői leginkább pasik vadászatával foglalkozott, és le merte volna fogadni, hogy jobban művelik, mint az ősasszonyok a bogyógyűjtést. Néha még hasonlítgatták is őket színészekhez, énekesekhez, sportolókhoz. Némi ital után pedig, valamelyiküknél ki is kötöttek. Etta pszichológus lévén így oldotta a stresszt. Anette nemrég lépett ki a nagybetűs életbe, és élvezte, hogy már nincsen a szülei nyakán.

Vonzották a pasikat. Ettának remek humora volt, és mindent bevállalt, állítása szerint némi csokoládé fejében. Anette pedig, egyszerűen az a fajta lány volt, akit akkor is nőnek néznek, hogyha barna papírzacskókba csomagolja magát.

Ő pedig, hiába volt feltűnő, soha egy pasi sem nézett rá. Inkább csak konstatálták, hogy egy répát megszégyenítő színű hajzuhataggal áldotta meg az élet, és itt ki is fújt minden társalgás. Már el sem hitte, ha valaki szóba akart vele elegyedni. Mit is szeretnének tőle? Egy éjszakát, annál azért többre tartotta magát.

Igazi sakk-matt helyzet alakult ki ezzel.

- Tudom, és pont ezért ciki.

Anette megrázta a fejét.

- Ünneprontó vagy.

- Nincs is ünnep. – morogta ismét Ingrid.

- Akkor is. Ha ennyire besavanyodtál, ne is álmodj pasiról, mert úgysem fog összejönni. – mondta Etta. – Köztudott, hogy minél morcosabb vagy, annál inkább nem fognak jönni a pasik.

- Miért, az pasifogó, hogy rá van tetoválva, hogy „itt vagyok, döngess meg”? – ahogy kimondta, meg is bánta.

- Hű, de harapós ma valaki. – zárta le a témát Etta. – Nincs harag. Csak hadd szórakozzunk egy kicsit péntek este.

Lopva még egyszer a férfi felé nézett, aki most már a csapos kíséretében bámulta a göndör nőt. Őt is jól megnézte. Hozzá képest kövérnek tűnt pufi kardigánjában. A nő csokoládé bőre kilógott a vékony anyagok alól, és vastag száját többször is megnyalta a kelleténél. Pont egy olyan arcnak való nő, mint aki éppen whiskyzik a pultnál.

S pont ez volt ebben a férfiban a legvonzóbb. Rosszfiú külső, és elérhetetlen kiállás.

- Ha még bámulod egy kicsit, esküszöm, hogy odavonszollak hozzá, és rálöklek. – jelentette ki Etta. A gond az volt, hogy erre képes is lett volna.

Ingrid megrázta a fejét. – Nem, csak egyszerűen…

- Egyszerűen farokért kiált a muffod, valld csak be. – kontrázott rá a barátnője. – Mégis, mi lenne, ha egyszer kielégülnél?

- Ez nem fog megtörténni, mert az ilyen pasik, nem az olyan lányokat akarják, mint én.

Barátnői egyszerre forgatni kezdték a szemüket. Ingrid tudott volna rossz nő is lenni, mégis kötötte a karót a bölcsész külsőhöz.

Kardigán, póló, farmer, és ráadásul férfiakat megszégyenítő csizma.

Nem volt csúnya, pusztán majdnem átlagosnak tűnt. Porcelán bőre, rézszínű haja és zöld tekintete zökkentette ki ebből az állapotból.

- Mi történt veled, csajszi? Régen nem voltál ilyen. Bevállalósabb voltál, oda mertél volna menni hozzá. Csak úgy. Emlékszel? Ahogy esik, úgy puffan. Lehet, hogy meglát, és eszébe villan, hogy az okostojásokat kedveli.

Ingrid szeme előtt látta, hogy odamegy hozzá, vagy valamelyik a kettő közül odavonszolja, és makog valami olyasmit, hogy: Helló! A nevem Ingrid, és volna kedved meginni velem valamit? Aztán görcsbe rándul a gyomra, megremeg a lába, és nem jut eszébe semmi vagány téma.

Rosszabb, mint egy rémálom.

Kirázta a hideg minden porcikáját.

A férfi fizetett, intett a csaposnak, aki hasonló mozdulattal nyugtázta a távozást. Miközben elhaladt a pult mellett, az ülő férfiakra rávert így is legalább harminc centit. A nőhöz érve egymásra mosolyogtak. Minden benne volt abban a két tekintetben. A férfi eltűnt a mosdók felé, majd a nő is felállt. Ő is száznyolcvan körül volt, és Ingrid, addig csak a lábát figyelte. Magas, karcsú, akár egy ragadozó.

- Na, erről ennyit. – nyugtázta Etta. – Így kell ezt csinálni.

- Nem vagyok ribanc. – ráncolta a homlokát Ingrid.

- Tudom. Azért ülsz még itt, az a nő meg élvez ott.

- Majd találok valakit, ha akarok. Munkát is akartam, találtam. A pasi is jönni fog.

Barátnői tanácstalanul néztek össze. – Ja, persze.

- Leszállhatnánk erről a témáról?

- Persze. Amondó vagyok, hogy robbantsuk a társaságot. Menjünk táncolni.

- Nekem nincs kedvem. – nyöszörögte Ingrid. – Inkább hazamennék.

- Táncolnánk, innánk, hátha…

Csendre intette. – Ne folytasd. Most nincs ehhez az egészhez kedvem. Jó fejek vagytok, hogy megünnepeltétek velem a munkámat, de ez bőven elég is volt. Túl fáradt vagyok hozzá. Talán jövő héten. Szerintem csak most jön ki az eddigi stressz.

- Hát, jól van. Te tudod. De ha meggondolnád magad, akkor a szokásos helyen leszünk.

Összeszedték magukat. Etta fizetett a csaposnál, majd kisétáltak a bárból. Anette és Etta elindultak a fő utcán lefelé, addig Ingrid lába a másik irányt keresve. Arra lakott, de titkon inkább azt remélte, hogy megtalálja a férfit.

Wulff és a nő először csak álltak egymással szemben a sötét sikátorban két kuka között. A férfinak izgalom rázta át izmos testét. Fehér inge és fekete farmerja pontosan követte testének minden vonalát. Ágyékának rejtekét is jól megformálta. Minél keményebb lett, annál inkább. A lány játszott magával. Simogatta a testét fel s le, pucsított, becsúsztatta ujjait a combjai közé, majd megnyalta őket. Wulff egyre inkább érezte, hogy az ujjak helyében szeretne lenni, mert a farka lüktetve izzik. Abban a pillanatban rá akart rontani, leteperni és széttépni.

A nő egyre közelebb húzódott hozzá. Teste egy párducéra emlékeztette. Vékony végtagok, hosszú has, íves fenék, göndör, fekete haj. Két melle kihívóan ringott topja alatt. Vággyal teli szemekkel nézett a férfira. Az ajka buján szétnyílt, s ahogy odabújt a férfihoz, megérezte a nadrágon keresztül, mi vár rá, ha tovább folytatja.

Wulff kezeit a lány köré fonta, és úgy szorította magához, mintha az élete függne tőle. Lágyan simogatni kezdte.

- Azt akarom – súgta bele meleg lehelettel a lány fülébe. -, hogy dorombolj.

A nő vágyakozva nézett rá. Hosszan szívta be a levegőt. Ajkába harapott, majd megnyalta felső fogsorának alját.

Valahonnan, mélyen belülről egy ördögi hang tört elő. Morgás, ami megremegtette felsőtestét. A nő olyan hevesen csókolta meg a férfit, hogy majdnem kiszívta belőle az összes levegőt. Egyszerre volt durva és lágy. Elszakította a nő topját. Libabőrös lett, amikor a férfi körmei a bőréhez értek. Wulff vigyázott, hogy csak annyira fájjon, amennyire kell. A nő széjjelebb hajtotta az inget, és a férfi izmos mellkasa előbukkant. A Hold csak egy kis sziluettet adott nekik.

A nő simogatni kezdte a férfit. Lassan kúszott felfelé a keze, ám amikor levenni készült az inget, a kabát megfogta. Megpróbált rajta rántani egyet, de a férfi megrázta a fejét.

- Nem. – morogta.

Wulff a nő szakadt topját lehajította a földre, majd a pánt nélküli melltartót is. A mellei karamellszínűek voltak, dúsan domborodtak, hegyükön a bimbók keményen meredeztek a férfi felé. Wulff csókolni kezdte a nő hasát, ami remegett. Kigombolta a nadrágot, kiléptette belőle a lányt. A franciabugyi már átázott a kéjtől.

A férfi farka egyre inkább nekifeszült a nadrág anyagának. Megmarkolta a lány melleit. Tenyerébe fogta, megszorította. Másik kezével a nő bugyijában kalandozott, aki izgatottan várta, hogy mi lesz. Wulff szorította a nő testét. Szája elől elfogyott a levegő. A férfi csókjainak gyönyöre teljesen elkábította, nem volt olyan testrésze, amely ne lett volna izgalomban. Wulff lehajolt, szájába vette az egyik ijedt bimbót. Nyelvével végigsimította a barna húson, megszívta, és nem volt képes annyit falni belőle, amennyit szeretett volna. A felmeredő bimbó pedig, annyira izgalomba hozta, hogy nem tudta megállni, hogy azzal ne foglalkozzon. Körbenyalta, szinte felfalta. A nő remegett. Halk nyögés szakad fel a szájából. Az izgalom hevében Wulff hátába mélyesztette körmeit. A férfi felszisszent.

- Dorombolj! – suttogta a férfi. Felegyenesedett. A nő a tenyerébe fogta a férfi arcát. Megcsókolták egymást. Vadító mozzanat volt az. Közben a férfi lefelé araszolt kezével. Félretolta a lány hosszú, szálkás combját. Teste egyszerre rándult meg. Lehúzta a vörös fehérneműt. Mutató- és középső ujjával végigsimított a borotvált résen.

Wulff óvatosan simogatta a lányt. Végigdörzsölte a vagina bejáratát, és nem győzött egyre mélyebbre fúródni benne. Megcirógatta a rés felső részén lévő, finom kis rügyet. A nő teste azonnal reagált, és össze-összerándult. Halkan nyögdécselt. Wulff lassan simogatta, a mikor a nő nem számított rá, erősen és határozottan belenyomta ujjait a testébe. Benyomult, fel-le rángatta a kezét, míg a lány jó nedves nem lett. Elégedetten nyalta-falta a nyakát és a fülcimpáját.

A nő arca eltorzult a vágytól. Becsukott szemmel, hátravetett fejjel várta a folytatást. Wulff kigombolta nadrágját, és elővette nagy és kemény férfiasságát. A hímtagja mereven ágaskodott, lüktetetve izzott. Benyomta a nő combjai közé. Ahogy az ujját elvette az útból, úgy tolta be magát a nő puha testébe. Átölelte a nőt, teljesen nekinyomta a falnak. A nő körmei a hátába vájtak. Wulff pedig, benne nőtt, dagadozott. Lassan kihúzta magát, majd teljes hosszában visszatolta.

Nem volt annyi levegő, amennyit a nő szeretett volna magáénak tudni. Valószínűleg arra gondolt, hogy az lesz, ami eddig. Vad szex, és más semmi. Mint mindig. Mint eddig. Wulff simán kiszagolta ezt. Megnyugtatóan nyögött, miközben kifacsarni készült a lány testét. A farkára tűzve dömöckölte, szurkálta. A fenekébe markolt, a magasba emelte, majd a talpára ejtette. Közben megállás nélkül ki-be járt a nőben.

A nő tágra nyitotta macskás szemeit. Halk, mégis mély sóhaj szaladt ki a száján. Wulff puszit nyomott az arcára. Kivonta belőle a farkát, hasra fordította, testét a kukára hajtotta, s egyik lábát a mellkasához szorította. Hátulról fúródott bele ismét. A nyakszirtjénél leszorította. Elemi erővel döfködni kezdte. A nő teste megremegett, zihálva kapkodott levegő után. A férfi teljesen rásimult az alatta vergődő testre.

Minden mozdulattal egyre beljebb került a nőben. Minden új lökés eggyel erősebb volt az előzőnél, mígnem teljes hosszában kitöltötte.

Minél gyorsabban dolgozott, a nő lába annál inkább vesztett az erejéből. Előbb a térde rogyott meg, majd csak a kuka tartotta a helyén.

A nő próbált szabadulni, kicsit mozogni, de Wulff olyan szorosan tartotta, hogy képtelen volt rá.

Wulff benyúlt a nő ágyékához, és ujjaival ingerelni kezdte.

Wulff belemarkolt a loknis hajzuhatagba, és tépni kezdte teljes erejéből.

A nő odakapott, de a szorítás nem engedett.

Agyában nem volt más, csak vágy, míg a farkából áradt a tűz, és pont, mikor megérezte, hogy magja szabadulni készül, a nő torkából is felszakadt egy halk, gyönyörteli sikoly. Egyszerre értek a csúcsra, ami ritka adomány volt. Mély sóhajok közepette csepegtette a földre spermáját, miközben a nő testét is elhagyta az utolsó görcsös rándulás.

Addig tartotta a nőt, ameddig az teljesen le nem csillapodott.

Lassan felöltöztek, és megvárta, ameddig a nő bemegy a bárba. Megrántotta magán a kabátját, és ahogy felnézett, a leggyönyörűbb nővel találta szemben magát, akit valaha látott.

A gyönyörű zöld szemekben viszont, mindent látott, csak vágyat nem. Kiábrándultságot, megalázottságot, meglepetést, ledöbbenést, undort. Mindez a megvetés megsemmisítő erővel hatott Wulff-ra.

Már éppen lépett volna egyet a lány felé, amikor az zavartan megrázta a fejét, és elsietett.

2

Wulff mordult egyet, amikor érezte, hogy valami teljesen más késztetés vesz rajta erőt. Ilyet akkor érzett mindig, amikor át akart változni, az állati énje kívánt felszínre törni. De most valami teljesen más delejezte meg. Egy olya erő, amit a vörös hajzuhatag és a zöld szemek jelentettek. A csalódottság a nő szeméből, az arcából áradó keserűség.

Bármikor megmondta volna, hogy mikor mit érez valaki, és miért. Most a nő őt akarta, viszont nem így.

Maga sem tudta megmagyarázni, lábai önálló életre keltek, és egyszerűen elindult a lány irányába.

Sebesen. Alig tartott hat lépésig a hosszú sikátor. Kiért az utcára, és amikor körbenézett, a tömegben könnyedén kiszúrta a jellegzetes hajszínt. A levegő felé sodorta az olcsó orosz parfüm illatát.

Illett hozzá ez a tündérszérum.

Zsebre vágta kezeit, és falként tört át a tömegen. Vagy kitértek az útjából, vagy könyörtelenül nekiment mindenkinek, aki éppen elég bunkónak bizonyult ahhoz, hogy ne kerülje ki.

Mélyen pedig, félelem nyilallt belé. Sosem érzett ilyet. Félelem, hogy mi van, ha a lány elutasítja. Ha elveszi a tömegben. Ha sosem találkozik vele újra.

Ennek gondolatára összeráncolta homlokát. Picit meggyorsította lépteit.

Már alig négy méterre volt tőle, amikor lassított, hogy meg tudja nézni magának. A melle vonaláig érő vörös haja felül egyenes, a vége felé göndörödik. Vékonycsontú, formás nő volt. Nem átlagos testalkattal, annál neki sokkal, de sokkal jobban tetszett. Nem volt ragadozó, sem harcos, sem szálkásan izmos. A teltkarcsú csípő ringása elvarázsolta.

Csak átkozta az embereket, akik hagyták, hogy ilyen öltözéket vegyen magára. Dzsekije nem mutatott neki hátulról sokat, de lefogadta a kinyúlt, bolyhos kardigán tényét. Farmerje magasan gombolt, léptei könnyedségét elfedte a férfias veszkó csizma.

Egy olyan férfinak, mint ő, sosem akadt volna meg rajta a szeme. Volt annyi lélekjelenléte, büszkesége, hogy ilyen kis nőkkel nem köti össze az életét még órákra sem. Maradandó sérüléseket okozott volna, s bármennyire is kegyetlennek tartotta magát, ennyire még ő sem volt az.

Most pedig, hogy a lány észrevette egy intimebb pillanatában, kihívta maga ellen az egész sorsot.

Oh, Tyr, könyörgöm, a te lányod legyen, aki kárhozatba taszít majd!

Gyomrába egy láthatatlan jégkocka kúszott.

Látta már valahol az arcát. Ismerős is volt neki. A hajszíne nem, de a formája, és a világító zöld szemei. Ha nem látja, hogy a barátnőivel italozik a bárban, akkor azt mondta volna, hogy egy testet öltött istenség.

Kerekded arca, és tökéletesen formált vonásai erről árulkodtak volna. A gondolatra, hogy tényleg egy isteni gyermek érkezett ide, megdobogtatta Wulff eljegesedett szívét. Általában küldtek egy ifjút az istenek, hogy átkísérje a másvilágba a halottakat. Holló formájában ugyan, de az, hogy egy igen csábító képében jelent meg, nem számított semmit.

Biztosra vette, hogy a halálba tartanak.

A lány oldalra nézett. A széltől kipirult arca vérfolyamot indított el Wulff testében.

Izgatott mosoly jelent meg a szája szegletében, amikor a lány messze mindenkitől, megállt egy négy emeletes ház kapujában.

A zsebeiben kotorászott a kulcsai után.

Mielőtt Wulff tudatosította volna magában, mit is készül tenni, már oda is lépett a lányhoz. Megköszörülte a torkát. A lány riadt tekintettel nézett fel rá, ő pedig, ugyanolyan gyilkosan, mint bármikor bárki másra.

Az átható pillantás teljesen tűzbe borította a férfi egész testét, az agya egyáltalán nem reagált arra, hogy a lány kérdezett tőle valamit. Lélegzetük összekeveredett az éjszakai hűvösben.

- Nézze, nekem erre nincs időm. – vette elő a kulcsait, amin egy Thor-kalapács lógott. – bámulni a tévét kell, nem engem. Viszlát.

A férfi egy pillanat alatt kijózanodott, és körülnézett.

- Én csak szerettem volna, ha tudja, hogy amit látott, az sokszor megtörténik velem, és nem jelent semmi.

Szavai meglepték Ingridet. Bólogatva vett tudomásul a kellemetlen információt.

- Spongyát rá, felejtsük el.

A férfi kínjában elmosolyodott.

- Akkor először is, köszönet azért, hogy elfelejtjük.

Wulff meglepődött a saját bénázásán. Életében először fordult vele elő, hogy férfiassága cserben hagyta, és úgy kezdett el viselkedni, mint egy kamasz.

Ingrid most először vette szemügyre úgy igazán a férfit. Napbarnítottnak tűnt a bőre, és marcona arcát sűrű, sötét, hullmázó fürtök keretezték, melyek egészen a lapockája tetejéig értek. Kék és zöld szeméből keserűség és mérhetetlen düh sugárzott. Ezek alatt pedig, egy sérült férfi képe.

Egyik szemöldökét keresztbe átvágta egy már régen beforrt sérülés. Nem egy ellenállhatatlan külsejű pasi volt. Kétségtelen, hogy aki ezt a típust keresi, annak telitalálat, de a kedvesség teljes hiánya kizáró tényező volt Ingrid mércéjében.

A férfi önkéntelenül is kinyújtotta a nő felé a karját. A jobbat. Kezet akart fogni a lánnyal? Ingrid ugyanígy tett. Míg az ő keze fehér és hideg volt, a férfié hatalmas, erős és forró.

- Wulff vagyok. Tegezz.

- Ingrid a nevem. Te is engem. – ráztak kezet.

A lány már el szerette volna engedni, mert kezdett kellemetlenné válni a szituáció, amikor a férfi még szorosabban ráfogott a kezére. Nem szorította el, csak épen annyira tartotta, hogy még véletlenül se tudja visszahúzni.

Wulff-ban feléledt a védelmező, birtokló farkas.

Mielőtt még megálljt tudott volna parancsolni állati bensújének, lehajolt, és ráfogott a lány tarkójára. Magához húzta, és a lány döbbent, szétnyílt ajkait magáénak tudta.

Teste egyből reagált, ahogy megízlelte a lány ízét. Csodálatosan puha bőr, nedves száj, amelyből az édes pezsgőre emlékeztető íz teljesen megrészegítette. Az arckrém és a pacsuli összekeveredett illata elgyengítette lábait.

Ingrid nyelve vad táncot járt az övével, és apró kezei felkúsztak a karján keresztül egészen a válláig. Wulff még szorosabban tartotta őt a testénél. Érezni akarta minden szeletét. Elképzelte, hogyha az arca ilyen hatást gyakorol rá, akkor a teste többi része egyenesen elemészteni.

Mindent meg akart tudni róla. Most, ebben a percben, és itt, akár mindenki szeme láttára.

Ingrid lelkében összekavarodtak a gondolatok. Elvégre, megkapta, akit szeretett volna, viszont ez a valaki alig tíz perccel ezelőtt még egy másik nőben oltotta ki a vágyait, nem benne, és most az ő szájára tapadva állnak. Mégis elragadta a szenvedély. A rég nem érzett lüktetés az ágyéka tájékán.

A férfinak lakkozott fa és fűszeres izzadtság illata volt, némi whiskyvel keverve.

Vadállat.

Ez volt az egyetlen szó, amely a nyers férfiasságot most a lehető legjobban leírta.

Wulff karja gyengéden körbeölelte a derekát, míg a másik kezének ujjai a hajtincseivel játszottak. Ingrid szíve majd’ kiugrott a mellkasából. Teljesen elfeledkezett magáról.

Most értette csak meg a barátnői hétvégi méhecske-üzemmódját.

A férfi keze végigsimított a nyakának ívén, majd vissza a vállán és egész hosszú egyenest írt le a háta vonalán lefelé. S ahogy a végén magához szorította, Ingrid érezte, hogy a férfi már készen áll valami olyasmire, amit éppen akkor művelt, amikor észrevette őt.

Szerette is volna, hogy olyan jelenet részese legyen, mint az imént. Hogy a férfi megfogja, és minden testi erejét belé veti, ami csak megadatott neki. Belökik a kaput, és a lépcsőházban, akár a szelektív hulladékgyűjtők tetején, akár a lépcsők hűvös járólapján, de fölé magasodjon a férfi, miközben ő pontosan a bordái alsó ívéhez igazítja lábait, hogy teljesen magába fogadhassa.

Egészen addig, ameddig a férfi morgása fel ne tör a torkából, ahogy a sikátorban, s ő pedig halk, hosszú sóhajban szabadul fel.

Mennyire érezte, hogy ezt kellene tennie.

Végül azonban látta magát, ahogy ő pont az az ismeretlen nő a férfi szemében annyi különbséggel, hogy a nevét is tudja.

Megtámasztotta magát a férfi vállában, és összes erejét összeszedve eltolta magától. A férfi szeméből kiolvasta azt a fájdalmat, amit ő is érzett. Pontosan tudta, hogy mi játszódik le benne Világosan látta, hogy ez a gondolatsor a férfi fejében is lepörgött, akarta, talán jobban, mint ő.

De csak azért, hogy ugyanúgy elfelejtse, mint a fekete párducot a sikátorban? Ahhoz még neki se volt gyomra. Randit akart. Mozit, vacsorát, incselkedést, sétákat a naplementében a tengerparton.

Érinteni, csókolni, simogatni.

Nem csupán annyit, hogy ledobálják a ruháikat, aztán meg felveszik őket. A köztes időt pedig, a feledés komor homálya fedné.

Ehhez neki nem volt tehetsége, sem gyomra. Csak beleszeretne egy álomképbe, ami után vágyakozna, míg végül belátná, hogy teljesen fölösleges volt. Mint a legutóbbi három esetben.

- Nem. – érintette meg az ajkát Ingrid. – Ne így. – mondta zavartan. A teste teljesen mást akart, mint amit mondott. Ezzel elfordította a kulcsot a zárban, és ahelyett, hogy megnézte volna a postáját, eltűnt a lépcsőfordulóban.

Amikor már nem látta, Wulff akkor nyögött fel teljes kábultságából. Teljesen odakötött a betonhoz a lány érintésétől, és testének melegétől.

Ez az az emberi játék, amit randinak hívnak. Cselesek az emberek. Gondolta magában Wulff. Teljesen kikészítik az embert, hogy csak a nőre vágyakozzanak.

De ha így akarja, akkor így is lesz. Megnézte a lány nevét, és memorizálta a címet is.

- Fogunk még találkozni, drága Ingrid. – mondta csak úgy magának. Aztán elkezdett mosolyogni saját gyarlóságán.

Ennyit arról, hogy itt akarja hagyni ezt a nyomorult világot.

3

Wulff még mindig Ingrid formáin járatta gondolatait, amikor belépett a lakásba. Egyszerűen képtelen volt kiverni a fejéből azt az arcot, a szemeit, a hajának égővörös színét.

Amikor a helyére akarta tenni a kabátját, akkor látta, hogy másik hat dzseki foglalja el kedvenc akasztóját. Rosszalló pillantással egyiket a másik hátára akasztotta, és végre a helyére kerülhetett az övé is. Hanyagul lerúgta magáról bakancsát.

Vajon a többiek mit keresnek ilyenkor itthon? Péntek és szombat esténként mindannyian a városban szoktak lézengeni szoknyák alá kukucskálva.

Bement a nappaliba, ahol egyedül Alex bütykölt valamit. Ki sem látszott a drótokból és kábelekből. Műszerészszemüveget viselt, és egy hordozható aggregátorról forrasztott éppen valamit össze. Iszonyú büdös volt. Nyilván leégette már az ujjairól a szőrt.

Kese, oldalt felnyírt haja a tarkóján fog összefogva, de így is már kiállt belőle jó pár tincs. Wulff biztosra vett,e hogy jó párszor turkált már benne, azért ilyen zilált. Az üveg dohányzóasztalon mindenfelé csavarok és kék, zöldessárga és piros drótok tekeregtek. A szerszámosláda szorosan Alex lába mellett volt.

Ki akart pattintani valamit, amikor a véső elszabadult, és egyenesen a férfi tenyerében állt meg, felsértve ezzel a bőrt.

Wulff a vele szemben levő fotelba dobta le magát.

- Te most mit is csinálsz?

Alex szerencsétlenül nézett fel rá.

- Próbálom ezt a szart összeraktni.

- Azt látom. – röhögött fel Wulff. – De mi ez?

- Egy mozgó kis choppert szeretnék összeszerelni – felelte, miközben újra a forrasztópáka után nyúlt. -, mert Romannak nemsokára születésnapja lesz, és gondoltam, ez jó ajándék lenne.

Wulff tragikus ábrázatot vágott. Sosem ajándékozott senkinek, ő sem kapott semmit. El sem várta volna. A többiek jó testvérekhez méltón megülték egymás születésnapját.

- Ha ezt tudom, hozok egyet a játékboltból. Úgyis eljöttem előtte. Akkor legalább megmaradnak az ujjaid is.

Alex ledöbbent.

- Lehet ilyet kapni egy játékboltban? – ingatta a fejét. – Milyen veszélyes dolgokat nem adnak manapság a kölykök kezébe!

Wulff végigmérte testvérét, akivel jobbára csak a temperamentumuk kötötte össze. Alig volt köztük hasonlóság. Leginkább semmi.

- Mi baltákkal és kövekkel játszottunk gyerekkorunkban. Még mindig megvan a vágás a combomon.

- Ja, igaz is. Az veszélyesebb volt, mint ez, aminek az alkatrészeitől megfulladhatsz. Sokkal rosszabb a balta a combodban, mint egy izé a torkodon.

Wulff lemondóan megrázta a fejét.

- Gyerekvédelemmel kellene foglalkoznod, öcsém, nem ilyen babra munkával. Úgyis, még nézni is rossz, amit művelsz. De ismered a mondást.

- Nem.

- Amelyik ajándékhoz véredet adod, arra vagy igazán büszke.

- Jajj már! Az a varrónőknek szól, akik megszúrják az ujjukat.

- Nem, ha megszúrják, akkor gyerek lesz.

- Az egy mese. Nem kellene annyit tévézned, teljesen elveszted a kapcsolatot a valósággal.

- Valóság. Mondja ezt egy olyan ember, aki teliholdkor ugatja azt az égitestet.

Az életükben sajnos voltak olyan szabályok, melyek megakadályozták a létezésük felfedését. Az emberek még csak nem is írtak róluk, mintha nem lehetne a farkaslegendákhoz hozzányúlni. A titoktartás mindenek előtt.

- Igen, de én büszke vagyok arra, hogy nem félmeztelenül nyüszögök egy olyan nő után, aki a vámpírok után fut. Meg nem is vagyok valami koszos lycan vagy lupo.

Három farkast különböztettek meg maguktól, akik úgy alakultak ki, hogy a megesett nők eltűntek idő előtt a szemük elől. Ezek voltak a az úgynevezett római farkasok, vagy werewolfok, akik csak teliholdkor képesek átváltozni. Aztán ott voltak még a lupók, vagy az északi farkasok, akik bármikor átváltoztak, de csak teliholdkor vadásztak. Bőrük sápadtabb, mint római testvéreiké. Amúgy teljesen olyanok, mint egy normál farkas. A lycanok ilyen szempontból élesebben elütöttek tőlük. Emberszerű testük volt még farkas alakjukban is. Valódi szörnyetegek.

- Ez nem számít. Az emberek számára csak egy kitalált alak vagy.

- Ja, olvastam. A vérfarkas arra teremtetett, hogy megtizedelje a vámpírokat, hogyha azok elszabadulnának. Komolyan mondom, az emberek mind hülyék.

- Miért?

- Kinek van kedve alvadt vért a szájába venni egy hullától? Nem vagyok hiéna, hogy dögöket zabáljak.

- Nyugi, a végén még összeveszünk, kölyök. – Alex mordult egyet. A fiatal farkasokat megillető kölyök szótól igen távol tartott már.

Wulff legyintett egyet.

- Amúgy a többiek hol vannak? – Wulff felállt, megnyújtózott, és a bárszekrényhez lépett. A jó öreg Jack majd kárpótolja sajgó lelkét. – A kabátokból ítélve, azt hittem, mindenki itthon van.

- Nem. Roman randizik a szerelmével, ha jól emlékszem. Drake edz valahol a kedvenc termében. A többiek a szobáikban, ha minden igaz. Nem tudom. Igazság szerint, nem szoktam utánuk szaglászni.

- Te ezen felül, miért ülsz itthon? Nem úgy volt, hogy Nadja…

- De úgy volt, de Nadja inkább Emilt választotta. Ő nem olyan, mint én. Saját bevallása szerint, őt bátran bemutathatja a szüleinek. Nekem meg új ruha kellene, borotválkozás. – végigsimított hosszú szőke kecskeszakállán. – Nem az én műfajom.

Alex veszélyesnek tűnt. Magas és szikár férfivé érett, hosszú szőke hajjal, átható kék szemekkel. A rengeteg és nem mellesleg elhanyagolt szőrzet alatt pedig, egy végtelenül helyes férfi lapult meg. A nőket vonzotta, ők is őt egészen addig, ameddig meg nem próbálták megváltoztatni.

Végtelenül becsületes, és nemes védelmező volt, akinek egyetlen bűne az volt, hogy rossz vérvonalba született bele.

- Mi baja származhatna a szülőknek belőled? – kérdezte Wulff.

- Na szerinted? Melyik apósjelölt engedné el velem szemének egyetlen fényét, ha úgy nézek ki, mint egy maffiatag?

- Itt? Finnországban? Maffia? Érdekes képzelgés. De azért sajnálom. Komolyan. – Alex nagyot sóhajtott, és hátradőlt. Úgy tűnt, végképp elege lett a műszerészkedésből. A szemüveget a homlokára tolta. – Majd jönni fog egy nő, akinél mindez nem számít.

- Wulff, kösz a bátorítást, de nem vagyok már gyerek. Nem vagyok a fiad. Tudom, csak pokoli nehéz néha, hogy addig kibírjam. Próbálom magammal elhitetni, hogy egyszer nekem is lesz valakim, akivel nagyon boldog leszek, és a kölykeimet fogom terelgetni az oldalán, de ha visszatekintek az elmúlt kétezer évre, valahogy nemigen látom azt, hogy ez bármikor bekövetkezhetne.

Wulff már teljesen elnyomta magában az örök öngyilkos hangulatot. Alex viszont, szerette magát átadni annak, amit érzett. Ő nem meghalni akart, hanem megváltásért könyörgött. Lehet, hogy neki is át kellene fordítania minden kínját erre?

Töltött a szőkének is egy pohárral, és felé nyújtotta. Alex elvette, de nem ivott bele.

- Néha menj el itthonról.

- Szoktam.

- De nyitott szemmel, és ne csak klubokba.

Alex pisztolyt formált az ujjaiból, és rálőtt Wulffra.

- Ha ez ilyen egyszerű lenne. – törődött bele helyzetébe.

- Már nem azt a kort éljük, amikor minden erőnkkel azon kell lenni, hogy a vérvonal fennmaradjon.

- Wulff! Ébredj fel. Anyánk miatt, mi magunk vagyunk a vérvonal.

- Mire gondolsz?

- Az istenek elvették tőlünk az öregedést és a halált. Hosszú élet helyett halhatatlanokká váltunk. Nincs szükségünk örökösre, hogy az Yggrasdil védve legyen. S így, a lelki, nemi kapcsolataink nem baj, ha gyérek. Különben is, minél több vágy halmozódik fel bennünk, annál vérengzőbbek leszünk.

Wulff a fejét ingatta.

- Téged hallgatni lehangolóbb, komolyan mondom, mint az éjszakai teleshopot.

Alex elkáromkodta magát.

Wulff csak egyhelyben topogott.

- Lehet, hogy környezetváltozásra van szükségünk.

Alex kortyolt, és még le sem nyelte, amikor beszélni kezdett. – Jó is lenne, viszont, mivel északon van Yggrasdil, nem mehetünk el innen. Itt meg már mindenhol éltünk, csak hogy ne tűnjön fel, hogy nem öregszünk.

Ez kétségtelenül igaz volt. Végigjártak már minden várost. Alig maradt hely, ahova elmehettek volna. Nemrég kötöttek ki Espoo városában, még nem volt itt a vándorlás ideje. Amúgy sem tehették ki az északi vonal alá a lábukat. Tyr, aki elméletben folyton rajtuk tartotta a szemét, legalábbis a felét biztosan, szólt volna Odinnak, hogy ugyan már egy villámmal sózzon oda nekik, mert lődörögni támadt kedvük.

A villám kis csípése is hetekre le tudta őket gyengíteni, erre pedig, semmi szükség nem volt.

- És ki a nő?

- Milyen nő? – kérdezett vissza Wulff.

- Az, akit ma megismertél. Érzem rajtad, hogy olyan kanos vagy, hogy egy bordélyházzal elbírnál.

- Senki, csak egy nő.

- Aha. Azért van rajtad a szaga.

- Ja, az egy lycan volt a Két Bakkecske mögötti sikátorban.

Alex a levegőbe szagolt.

- Nem. Az, aki rózsás Coccolinót használ, meg Nivea arckrémet, pezsgőt ivott, és olcsó parfümöt szórt a füle tövébe. – remek szaglása volt Alexnek mindig is. Akkor is megérezte másokon az elmúlt órákat, amikor már hatszor megfürödtek.

- Csak egy nő, akihez nagyon is vonzódom. Biztos hónap végén jár.

- Lehet. Megkeresed?

- Holnap.

- Remek. Neked is jót fog tenni, ha nem csak a tenyereddel ápolsz jó viszonyt, meg könnyűvérűekkel.

Hanyagul megveregette Alex vállát, és otthagyta a nappali kanapéján, hogy kezdjen magával valamit. A lépcsőfordulóban hallotta, ahogy bekapcsolja a tévét, és hangosan kacag a HIMYM egyik részén.

Megvettek két emeletet ebben a házban, és kissé átalakították az egybenyitott lakásokat. Így mindannyiuknak különböző rezidenciája lehetett, mégis egy rakáson élhettek. Biztonságosabb volt így, mint annak idején, amikor szétszóródtak mindenfelé.

Kinyitotta az ajtaját, lámpát gyújtott. A barnás selyemtapétát fehér fénnyel világította meg így. Egy-egy fehér sáv törte meg mindenfelé a teret. Aki berendezte, annak remek ízlése lehetett, és különlegesen jó érzéke az IKEA-katalógushoz.

Levette a pólóját és a nadrágját. Megnézte magát a tükörben. Hibátlan test eltekintve némi forradástól. Érezte magán a bárbeli idegen orgazmusát, ami így már teljesen elnyomta Ingrid illatkavalkádját. Csak a pólójába ette be magát és az elméjébe.

A pólóját orrához fogva tűnt el a fürdőszobában.

A hosszúra nyúlt zuhanyzás után felvett egy alsógatyát, és behuppant az ágyába. Bekapcsolta a tévét. A híradó jobbára arról szólt, hogy valaki megölt egy nőt a belvárosban. Szörnyű, brutális gyilkosság történt, mintha egy állat tépte volna szét a testet. Talán egy medve, vagy egy farkas.

Az utolsó szó megütötte Wulff fülét. Farkas.

Nem egy szokványos hír. Főleg, hogy már a negyedik nőt ölik meg a hónapban. Állat nem tűnt el, nem is látott senki semmit, csak a holtestek körül volt pár apró nyom, amiről alig szivárogtattak ki bármit is.

Rendkívül nagy titoktartás övezte ezt az egész hírfolyamot.

Elkapcsolt inkább máshová, ahol egy vörös hajú írónő nyilatkozott új könyvével kapcsolatban. Újabb kattintás, egy természetcsatorna, ahol a zöld szem rejtelmeit kutatták.

Hihetetlennek tartotta, hogy minden a lányt jutatta eszébe.

Régen minden a múltra emlékeztette, századok múltán is eszébe tudta idézni Gilde vonásait, de most nem látott mást, csak egy kardigános lányt, hihetetlenül fehér arccal.

Kép forrása: soundcloud.com