Insomnia

Hiába akarok normálisan aludni, egyszerűen nem tudok. Andrissal fekszem le és ott kuksolok a sötétben. Ezerszer megfordulok, míg nem már nyom a gilisztalepedő, és egyre-másra csak azon kapom magam, hogy zene megy a fejemben, egy szüntelenül pattogó, ritmusos dallam. Képek peregnek a szemem előtt a sötét szobában, és egyre csak érzem, hogy az izgalom megremegteti a testem, húz magával, vágyik valamire. Kimegyek hát a nappaliba, és néha órákig bámulom még a tévét. A legnagyobb csendben, mert a másik felem az igazak álmát alussza éppen. Behajtom az ajtót, csak a képernyő vakít el, még legalább éjjel háromig. Nagy nehezen azt érzem, hogy a létezés is fáj. Bevánszorgok a szobába, és bebújok a takaró alá.

Plusz egy órás forgolódás után elkezdek álmodni. Fel sem kelek reggelig, de reggel meg korán jönnek az édes álmok. Kínzóan édesek.

Olvasok, írok, de nem adnak megfelelő ingert számomra. Filmeket nézek, hogy ne halljam a saját bent dörömbölő hangomat.

Szívem szerint vagy ébren lennék gondolatok nélkül, vagy átaludnám az életemet addig a pontig, ameddig más gondolatokkal, kielégülve nem kelek fel.

Agyonvertnek érzem magam. Átment rajtam egy tucat kamion, egy orrszarvú csorda, és rajtam ücsörög egy-két víziló.

Minden napom így telik. Nappal, amikor csinálhatnám a dolgomat, nem történik semmi. Az idő is lassan vánszorog. Amikor pihenni szeretnék, ismét előjönnek a kísértetek.

Nincs rend, sem egyensúly, bármennyire ezt mutatom, egyáltalán nem érzem azt, hogy a világom egy egységes egész lenne. S hiába járatom magam a csúcsra testben és agyban, nem sül ki az egész. Egyszerűen, egy hosszú ideje tartó állapotban vagyok benne, és lehet, hogy csak a megszokás miatt nem ereszt.

Úgy érzem, hogy az ez okozta elfojtás másban, ez állatias dologban kezd testet ölteni.

Egyre nehezebb türtőztetni magam. Rossz gondolatok járnak a fejemben.

A nők, akárhogy tettetik, hogy egy kedves, megértő pasira vágynak, ki mellett biztonságban érezhetik magukat, valójában csupán egy állatra kell nekik, egy ösztönlény, ami kielégíti az elfojtott vágyaikat. Olyanra van szükségük, aki kiszabadítja őket a mindennapok, unalmas, stresszel teli, sivár kis világából. Természetesen egy minimális jófiú kiállás sem árt, hisz a nyilvánosság előtt szeretik azt mutatni, hogy az ő párjuk egy “úriember”. Sajnos azonban elég, ha ez csupán a felszín, egy csekélyke 10%-a a választott férfinak. Ezért kerültem én sokszor a barátzónába. Egykor tévesen úgy gondoltam: kedvességgel, s némi odaadással megszerezhetem a nőt, akit szeretek, így gátat szabtam a bennem szunnyadó, fenevad ösztöneinek. Fogalmazzunk úgy, kissé puhány lettem. Ez lehet az oka, hogy választottaim nem láttak bennem potenciát, s inkább egy tahó/agyatlan alfa hímet választottak a falkából, engem pedig behajítottak a sarokba. Nem véletlenül imádják annyira a Szürke 196.746.884 Árnyalatát, hiszen ott a leírások, mesék alapján, pont egy olyan kapcsolatot mutatnak be, ami az állatiasságra, illetve a szexre épül. Ez is egy bizonyíték arra, mennyi álszent ember mászkál köztünk, mondván, nem néz pornót, de az a helyzet, ha ez valóban így is van, perverz vágyainak valamilyen úton mindenki utat enged, így ez semmin se változtat.

Mind vadak vagyunk, éhezünk a szabadságra, a testi lelki, másik nevén: szexuális felszabadultságra, ami legtöbbször a párválasztásunkban is megmutatkozik. Olyanokat kapunk el, és teszünk magunkévá, akivel úgy érezzük nincs határ, ledobhatjuk a láncainkat és egy hosszú, szar nap után átszeretkezhetjük vele az éjszakát, illetve jobb esetben a reggelt is. Ezzel nem elég, hogy levezetjük a felgyülemlett, dühöt, haragot, csalódottságot, s minden aznapi negatív érzelmet, emellett, hangot adunk annak is, mennyire kívánjuk épp másikat. Hiába tagadjuk: A szex, a szerelmet kiteljesítő eszköz és ha valakivel nem tudjuk eléggé elengedni magunkat az konfliktusokat szülhet és boldogtalanságot, mi legvégül szakításhoz vezet. Ezt sokan azzal próbálják elkerülni, hogy mással oldják meg a feszültségoldást, (megcsalással, ha úgy tetszik) gondolván, hogy ők nem ilyenek és nem fognak csupán a szex miatt mással élni, de ezzel azonban nagyobb baklövést követnek el, mint a jól bevált: “Bocs, de ez nem fog működni.” féle sablonnal. A vágyainknak nem tudunk, gátat szabni és ha valami nem elégíti ki őket, továbblépünk. Ilyen az emberi természet. Minek pazarolnál időt és energiát egy olyan dolog megjavítására, mi talán sosem fog működni, ha könnyebben találsz másikat, ami talán igen? Van, aki gőgből megpróbálja, de olyat még nem láttam, ki sikerrel járt volna…

Ennyi idő után már leírom, mert ez igazából csak rám nézve kínos, hogy az előző, s azóta is egyetlen kapcsolatomban rengetegszer előfordult, hogy visszafogtam magam, és kissé szorongtam, mert féltem saját magamtól. Aggódtam, ha kikapcsolom a teljes kontrollt, az sérüléshez vezet, fájdalomhoz, esetleg, ehemm… hosszabb távú következményhez, így abba a hibába estem, hogy a benn maradt dühöt a “hálószobán” kívül engedtem ki. Persze ez csak találgatás azzal kapcsolatban, mitől váltam oly ingerlékennyé, meggondolatlanná, hogy kimondjam a végszót, de most nem erről van szó. Az ember szabadságra született, s mivel a társadalom berkein belül nem lehet az, mert köti az erkölcs, az illem, illetve más munkahelyi, köztéri elvárások / szabályok, párunk, vagy sokak (általam nem) által preferált alkalmi partner (pl. barátság extrákkal) segítségével kerüli meg őket. Rá kellett ébrednem, az odaadásommal és megértésemmel csupán a nők barátságát nyerhetem el, de én nem erre vágyom, így “vissza kell térnem a természetbe” az ösztönök uralta világba, gátlások nélkül. Meg kell válnom, ezen társadalmi elvárások által kialakított személyiségtől. Ki kell engednem az fenevadat, hogy vadászhasson, ezáltal újból önmagam lehessek.

Ez talán klisé, s hülyén is hangzik, de akkor sem tetszik ez a senkinek se kellő lúzer, akivé váltam. A jóra neveltek, de ezáltal csupán azt érték el, hogy egy vesztes lettem, egy senki. A társadalom alárendeltje, aki nem képes kitörni börtönéből. Szét kell hát tépnem mindent és mindenkit, aki az utamba áll, csakis így juthatok előrébb. Ha győzni akarok, nem lehetek visszafogott, rohannom kell, törni zúzni, míg meg nem szerzem, amire vágyom, legyen az egy nő, pénz, vagy hatalom. Nincs más kiút. Róma, s a demokrácia égni fog, szememben pedig majd ragyognak a fények, hiszen én leszek az ki majd utoljára nevet!

Kép forrása: fiercebiotech.com