Kettő

Leszállt az alkony, de Balázs még mindig dolgozott. Most már leginkább vaktában, mert a hirtelen jött, szürke felhők eltakarták a Holdat. Gyűlölte a munkáját: természettudós volt. Az éjszaka csendjét ő forgatta fel. Elszántan bandukolt az erdőben, viszont, még maga sem tudta, hogy mit keres. Gyakran megállt szusszanni egy kicsit. Léptei alatt recsegett a talaj, nem a kitaposott ösvényen ment, hanem a dzsungelnek is nevezhető rengetegben. Tudta, hogy veszélyes helyen jár.

A mai megbízása egyenesen vontatottan haladt. Abban az erdőben kellett megfigyelnie a környezetet, ahol a mai napig eltűnnek emberek, nyomtalanul.

Lehajította hátáról hatalmas zsákját, egy tölgy tövében telepedett le. Bátorságot öntött belé. Bizonyosra vette, hogy éjfélre jár, bár jellemzően, még ettől a gondolattól sem kezdett borzongani. Nem nyomasztotta sem az idő, sem a hely, csupán a talpa alatti tisztaság. Mindenfelé bokor, fű és avar, de a fa tövébe, jó kétméternyi helyen, nem volt semmi. Olyan volt, mintha frissen hantoltak volna oda valakit.

Pontosan éjfél volt, mikor úgy döntött, háton folytatja tovább a megfigyelést. Az egész napos pihenő ellenére fáradt volt.

Régóta nem volt ilyen forró nyár. Izzadt. Leereszkedett, elnyúlt a földön. A csillagokban keresett erőt.

Valami ismételten, és hátborzongatóan mocorgott. Balázs nem bánta volna, ha abbahagyja. Furcsa módon, nem lelkesítette a tudat, hogy nincs egyedül. Félt a társaságtól, noha jó képű és okos volt. Termete meghatározó volt, alig lépett be az érett korba. Miközben felült, és megpróbált feltápászkodni, erősen érezte a saját súlyát. Fülsértő recsegés és reszelés sértette meg a fülét, mint mikor fa törik és nylon reped. Úgy tűnt, kárba veszett a tervezgetés.

Megcsapta orrát egy üde, ismerős illat. Az addig a legmasszívabbnak tűnő föld, puha lett. Kicsúszott a lába alól; amint egész testével ránehezedett, a fedél engedett, és derékig belemerült a finom homokba. Olyan felületre érkezett, melyet még maga sem volt képes felfogni: derékig vérben állt. Megbokrosodott a hangoktól és a testes bűztől.

- Segítség!- kiáltozott. Az állatok rémülten futottak tova.

Balázs ebben a helyzetben túl kicsi volt ahhoz, hogy egyszerűen kievickéljen a tócsából. Összegyűjtötte minden erejét még egy utolsó próbához. Megkapaszkodott a fűben, a bokrokban, és már húzódzkodott volna fel, mikor szokatlan erőt érzett. Mindkét bokáját húzta lefelé. Aznap éjjel megtudta, mi a félelem: minden próbálkozása ellenére nem tudott szabadulni az erős marokból, melynek kitartóan a foglya volt.

Az ösztönei vezették. Agya kicibálta a testét a vértengerből. Halk puffanással vetette magát a nedves talajra. Lábikráját elviselhetetlen fájdalom hasogatta. Deréktól lefelé félelmetes sebeket ejtettek rajta. Ezer sebből vérzett. Talán sikoltott, de őrjöngve, automatikusan vonaglani kezdett. Megbénult!! Már-már félig ájult volt a fájdalmaitól.

Csontjai szétrepedtek, a gerince is kettétört. Nem tudott járni. A Hold arra a szörnyű látványra bukkant elő, hogy Balázs vérbe fagyva próbálja magát vonszolni. A körmeivel eszeveszetten próbálta kaparni a feketeséget. Megtorpant.

Egy alak emelkedett ki a tócsából. Fejét lehajtotta, fekete haja melléig lógott. Bőre szinte minden színben játszott, de nem volt természetesnek nevezhető. Négykézláb mászott ki. Kezein és lábain nyílt sebek tömegei voltak. Fekete bársony, koktélruha volt rajta, viszont cipő nem.

Balázs előtt állt meg, szemben a holdfénnyel. Őrjítő lassúsággal emelte fel a fejét.

Haja kicsusszant arcából. Arcán is rémes sebek éktelenkedtek. Bőre lila volt, és fehér. Szeme üveges, és bosszúval teli. Ajka vérvörös. Nyakában ismerős kötél lógott.

Balázs ekkor vette észre, hogy a lány nem véres. Sokkal inkább az volt félelmetes, hogy a fiú sebeiből csordogáló vér a lány sebeibe szivárog.

Hirtelen rosszul lett. Elkezdett szédülni, minden tagja remegett. Légcsövei megdagadtak, erei valósággal szétrobbantak. Ereje magára hagyta, kábultan hanyatlott a földre. Mikor kezét a torkához emelte, észrevette, hogy bőre felszakadozik, egyre nagyobb iramban szivárog belőle a vér… a lány felé. A lány felé, akinek lábain a sebek a szeme láttára forrtak össze.

Mielőtt még elájult volna, látta, hogy a lány leguggol mellé. Lassan közeledett a fiú fejéhez. Érzéki csókot lehelt rá. Balázs élete a lány felé száguldott. Érezte, hogy lassan elszáll belőle a lélek. Végül mély sötétség borult rá…

Képek forrása: nlc.hu