Nővérek

Gimuur egyetlen fiú volt az uralkodói családban. Hét lánytestvére volt, ezért hiába született negyedikként a sorban, őt becsülték a legnagyobbra mindközül. Az anyja taníttatta, a Birodalom számos nyelvét beszélte felnőttkorára. Apja harcművészetre oktatta, igen korán csatába vonult az oldalán. Legyőzhetetlen, féktelen, heves természetű, ádáz gyilkos lett, nagyszerű manipulátor. Gonosz embernek gondolták, suttogtak róla. Fényűző, bánat és félelemmentes élete még inkább kicsapongóvá tette. Évei számának gyarapodásával egyre nőtt a hatalma. Ahogy a trónt megkaparintotta, még kegyetlenebb uralkodó vált belőle. Bűnei a Szentek Könyvében leírtak ellen vallott. Tisztelte a nép, mert mégis csak ő volt a király, ám hirtelensége és igazságtalansága miatt, visszasírták apja természetét.

Amikor nem a kastélyban rostokolt gaztársaival – cimborákkal, katonákkal, bajtársakkal – múlatta az időt, elmerült a bűnökben, élvezte őket. Elvette, amit akart bárkitől, bármikor. Otthon a két fékvesszővel nézett farkasszemet. Idősebb nővére, mint józaneszű tanácsadó gyakorta állította pellengérre, veszekedett vele. Gimuur látta rajta a végtelen keserűséget, a tehetetlen dühöt, és arra gondolt, milyen szép, amikor így viselkedik. Erős királynő is lehetett volna belőle, de az az idő nem jöhet el soha. Pont ezért csúfította el és láncolta örökké magához, mert rettegett attól a pillanattól, hogy az ő vesztére a nővére ülhet a trónon.

Húga a Nyíló Levelek Havában kért menedéket. Gimuur csak azért tartotta őt, mert látta a múltat, a jelent és a jövőt. Belelátott bárki lelkébe, jóslatai sorra váltak valóra gyermekkora óta. Sokan szerették, még többen kihasználták. Gimuur is. Minden csata előtt engedte, hogy belenézzen a szemébe, és csak akkor öltött vértet, amikor a szerencse mellé állni látszott, s a balsors messzire elkerülte.

Rettentően apró volt a hatalmas trónteremben lépkedve a robosztus testőrök mellett. Haját leborotváltatta, szeme fölé három pöttyöt tetováltak. Testét vastag, durva leplek takarták.

Egészen közel ment Gimuurhoz, letérdelt elé.

- Nos, hát azért jöttél, mert látomásod volt rólam – szólt Gimuur -, és nagyon remélem, ezúttal nem mondasz nekem semmi rosszat.

Yolen leszegett fejjel, némán bólintott.

- Te is tudod, életünk rejtett titkait nem fedhetem fel előtted.

- Még is megszegted a fogadalmadat nem egyszer. – vigyorodott el a bátyja.

- Mert szolgálnom kell téged. – és kitépetted volna a nyelvem, ha nem mondok semmit.

Yolen eligazgatta gúnyáját, még Gimuur közelebb hajolt hozzá. A lány két tenyerébe fogta a férfi arcát. Kedves, puha érintése volt, mégis mintha két vasmarok szorította volna. Pislogás nélküli tekintete fogva tartotta, és arra kényszerítette, hogy egyre tágabbra nyissa szemeit. A lány mondott pár ismeretlen szót, mire a trónterem szép lassan elsötétült, elfolyt körülöttük. Sűrű, fekete kátrányként ült meg a homályos köd mindenfelé. Húga ott állt előtte, a semmiben lebegett érintetlenül, sértetlenül. Sudár alakja fölé magasodott, megnyúlt, akár egy kígyó teste. Egyre csak azokat a furcsa szavakat kántálta.

Idővel a teremt eltűnt. Gimuur arcába jeges szél csapott. A sűrű feketeséget komor felhők váltották fel. A végtelen tenger csak lassan szakadt el az égbolttól. Röpke hullámok váltak dühös tajtékká. Lába alatt hófehér lepel borította az elfagyott fűszálakat. A tér megnyúlt mindenfelé. Hiába érezte a szabadságot, mintha egy börtönben rostokolt volna. Gimuur képtelen volt megmozdulni. Még több sötét füst gyűlt egy csomóba Yolen lába elé, és öltött magára vaskos kőalakot. A tulajdon trónja rajzolódott ki előtte.

Senki nem ült rajta. Itt-ott berepedezett, mintha a villám istene sújtott volna le rá. A kép teljesen letisztult, s apró, hangyaszerű alakok masíroztak fel a kőlépcsőn a trón ülőkéjén át fel, egészen a támláig.

A nevét rajzolták ki rajta, s összes titulusát.

Hét halovány alak térdelt előtte, lefátyolozva, feketében.

Az egyik fején az ő koronája volt. Ott csillogott az összes zafír és rubint a vékonyka aranyban. A jelenet csak pár perc volt, és újra ott voltak a trónteremben.

Yolen elengedte Gimuur arcát.

- A végedet láttad. – mondta halkan. – Már nincs olyan messze, mint gondolnád.

Még mindig a varázslatban voltak. Hirtelen ugyanott voltak, ahol pillanatokkal ezelőtt. Ugyanúgy fújt a szél. Ott volt a trón, rávésve a nevével, s ugyanúgy ott térdelt előtte az összes testvére.

Gimuur tudta, hogy látomás. Yolenből mindig kettő volt, innen tudta, hogy az.

Ekkor az egyik alak lassan felállt. Szembefordult vele, és felhajtotta a gyász fátylát. Legidősebb nővére volt. Az összevagdalt arca ellenére is átragyogott a szépsége. Felnyitotta rá nagy, mogyoróbarna szemét.

Megölelte a testvérét, majd ellépett tőle.

Mire Gimuur bármit is kérdezhetett volna, a nő tőrt rántott, s pontosan a szívébe döfte.

Gimuur értetlenül szemlélte a történéseket, majd a markolathoz kapva , holtan esett össze, hiszen nem törődött mással, csak azzal, ami az orra előtt van. Nem számolt a nővérével, aki most is csendben állt végig a sarokban.

Yolen felvette az elgurult koronát.

Nővérének nyújtotta.

- Királynőm! A tied.

Lejegyzett a Dy istennő kegyelmében való Payne Sustain által az Égi Fény 2019. esztendejében, a Fénylő Nap Havának 13. napján, Beriandban.