Öt

Az Atya állt a pulpituson. Felette állt mindenkinek a vasárnapi misén. Hallgatta a kórus gyönyörű énekét; egy-egy magas hangnál kirázta a hideg. De azon a napon nem is volt teljesen a gyülekezettel. A Mennyben járt, de nem a meghittség miatt. Erősen nőtt a gondolata, hogy nem a kórus miatt lett olykor libabőrös. Minden vasárnap látta a lányt, aki szebb volt minden addig látott lánynál. A magas hangok köre olyan volt, mintha a lánnyal érintkezett volna. Csak nézte a lányt és hallgatott.

Arela a húszas éveinek elején járhatott, de a szeme sokkal érettebbnek mutatta. Fakó bőre volt annak ellenére, hogy ében, tépett haja lágyan omlott a vállaira. Szeme kéken ragyogott, de élettelenül hidegek voltak. Hatalmas szempilláit szenvedélyesen tudta rebegtetni minden hímnemű egyedre. Hosszú lábai és vékony dereka volt. Cafat rongyai engedték láttatni, hogy huncut mellei rugalmasan libbennek, mikor megy. Szája formás volt, se nem kövér, se nem vékony. Nagyon érzéki nő volt. Szépsége miatt sokan mondták rá, hogy boszorkány.

Az Atya is az áldozata lett, mikor megpillantotta a legelső miséjén. Bűvöletbe esett; nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy egyszer az övé lesz.

Esténként, mikor a lobogó tüzet bámulta, az Ördög zenéjét hallotta. A tűz, pedig táncra perdült. Egy nő alakját vette fel. Hosszas nézés után felvette Arela alakját. Táncolt neki, becézgette, édes hangon énekelt. Csábító volt. A pap önkívületbe esett. Vágy futott rajta végig, akarta a lányt. Bár fiatal volt és hitbuzgó, nem tudta türtőztetni magát, hogy egy estét mással töltsön. Táncolt, viaskodott a természetfelettivel. Csukott szemmel járta be a szoba minden egyes pontját.

Mikor ismét a világra nyitotta mandula szemeit, szobrai, mintha életre keltek volna. Mindegyik; Jézus, A Szent Család, a védőszentjei, mind ránéztek, mintha valami egetverő bűnt követett volna el. Ujjal mutogattak rá, suttogásukat hallotta: Elkárhoztál! Csönd lett. Lihegve omlott össze a kőfalak között. A kandallóban ismét a szokott láng táncolt. Egyszer azt nézte, másszor az ágyát. Lihegett és könnyezett. Egyszerre volt bűntelen és bűnös.

Nem tudta Viktóriának szavait kiverni a fejéből, aki minden szexuális dolognak az esküdt ellensége volt. Az előző papoknak is ő beszélt a lelkére mindig, hogy mi egy szerzetes kötelessége. Fura, másnapra mind meghalt az ágyában. A lány egész életében különösen ellene volt Arelának.

Éjfélre járt már, de még mindig ott gubbasztott a szoba közepén. Bár a falak kőből, az ajtó vastag fából volt, mégis meghallotta a halk kopogást az ajtaján. Először ugyanúgy maradt, nem mozdult semmit. Idővel a kopogások nem szűntek. Gondolta, hogy biztos fontos lehet. De nem mozdult még mindig, csak halvány hangon szólt: Gyere be…

Arela pedig belépett az ajtón. Az Atya mozdulatlanul ült a padlón. Bámult maga elé. Óvatosan topogott felé, majd megállt előtte. Az Atya csak akkor eszmélt fel, mikor megpillantotta a karcsú bokát maga előtt. Tágra nyílt szemekkel meredt a lányra. Érezte, hogy a nadrágjában egyre kevesebb hely van.

Lassan feláll, majd egy fejjel volt magasabb a lánynál. Nézte és megérintette. Megsimította az arcát, majd egy ujjal a száját érintette meg. Erre Arela gyengéden a szájába vette, és úgy szopta, mint tulajdon anyja csecseit.

-Gyere!- szólt gyengéden a pap, boldogság és izgalom rázta a testét.- Gyere, és légy az enyém!

Arela odaadóan cselekedett, engedelmeskedett minden vágyának. Halványan kinyitotta száját és csókra emelte fejét. A nyelvük vad táncot járt.

-Kívánlak!- húzta a kecses testet közelebb magához. Leült az ágyra, maga elé vonta a lányt. Simogatta. A bő, és koszos zsákruhának zipzárját kioldotta. Lassan csúsztatta lefelé. Arela libabőrös lett. Csúszott volna magától is a ruha, de mindenáron ki akarta élvezni, hogy azt tesz a lánnyal, amit csak akar. Kihámozta a ruhából. A test úgy jött elő, mint Aphrodité a tenger mélyéről. Mellei hófehérek voltak, huncutul domborodtak. Érintésre puha volt és selymes. Bimbói pattanásig feszültek. Bugyi nem volt rajta. Vékony combjai között tátongott a Pokol kapuja, mihez egy sötét, szűk, sörtés csík mutatta az utat.

Az Atya száján nem jutott ki hang a csodálattól. Feje a mellekkel volt egy magasságban, így a romlott, kis párnácskákat markába fogta, gyengén megszorította. Alig fértek el a tenyerében. Ki-kibukkantak ujjai között. Arela lihegve kapkodott levegő után. Szemeit behunyta, hogy minden percet élvezni tudjon. Az Atya masszírozni kezdte őket. Mindkettejüket átjárt a mérhetetlen gyönyör. Testük belereszketett. Arela, beletúrt a barna, rövidre vágott hajba. Az Atya a szájába vette a lány egyik mellét. Nyelvével végigsimított a fakó húson, körbetáncolt a bimbó körül. Arela remegett. Halkan nyögött mindaddig, míg a kéj a legérzékenyebb pontját ostromolta. Kínzó percek voltak ezek, de véget értek.

Az Atya megfogta a lány derekát, az ágyra fektette úgy, hogy az hanyatt feküdjön. Hideg, nyálkás nyelvével végignyalta a hasát. Elidőzött a köldöke körül, majd egyre lejjebb jutott, követte a sörte mutatta utat. Tenyereivel széttolta a tömörnek aligha mondható combokat. Arela minden tagja rémülten rándult össze. Előbb kézzel, majd nyelvével is végigsimított a kapun.

Arela egyenletesen fehér volt, nemigen süttethette magát a napon.

Az Atyának kecses keze volt, hosszú ujjai, tövig levágott körmei. Puha volt és meleg, aligha dolgozott azokkal egy percet is. Óvatosan csúsztatta a megnedvesedett húson, míg a csiklót nyalta, nyálazta. Kezeit lassan a combok hátsóján felcsúsztatta a lány melléig. Markolászta egyre nagyobb hévvel, de még mindig gyengéden. Néha megszívta a finom kis csengőt, ilyenkor enyhe libabőr lett úrrá Arelán. Nyelvével benyomult a résbe. Arela halkan nyögött. Kéjes hangjától a pap érzékei felcsigázottabbak lettek. A nyelvével falt a nedvből, mint macska a tejből. A bő lé eláztatta az állát is.

Arela arca a kéjtől változott át. Bizonytalan várakozás, némi pír fénylett kifejezésén. Az Atya kigombolta a nadrágját, elővette nagy vesszejét; mereven ágaskodott, bő vér lüktetett minden zsigerében. Helyére igazította, s egyből, könnyen becsusszant a nedves résbe. Arela fölé magasodott, a két kezére támaszkodott. Arela belé karolt, a derekát magához közel húzta, lábait a feneke felett kulcsolta össze. Benne volt, dagadtra püffedt, nőtt a végtelenségig. Lassan kihúzta, majd visszatolta. Olyan lassan, hogy a percek óráknak tűntek.

Arela arcán a kéj cseppjei futottak végig. Lelkükkel hinni akarták, hogy ez az éj soha nem fog véget érni. A kéjek lávája folyt ki testükből, ott volt minden mozdulatukban. Az Atya egyre gyorsabban kezdte ki-be járatni a hímtagját Arela testében. Nagyokat döfött, de még mindig hosszúnak hatott. A fanszőrük összedörzsölődött, a rügy és a pap hasfala egymáshoz ért. Ilyenkor Arela a kíntól rándult össze, széteső reményt hallatott torkából.

De most Arelán volt a sor. Ő került felülre. Az Atya félkábultan feküdt alatta. Arela a haját hátra simította, miközben előre és hátra mocorgott a férfin. Nyolcasokat formált a csípőjével, egyre gyorsabban. A pap a fenekébe markolt, próbálta csitítani, de nem sikerült. Őrült hév lett rajtuk úrrá. Arela a makkig emelkedett, majd visszazuhant a bunkóra. Kegyelem és megállás nélkül vad, lassú, kínzó mozdulatokkal teljesítette kötelességét.

Arela torkából mély sóhajok követték egymást. Hátra vetette magát, mondhatni hanyatt, a kezein támasztotta meg magát. Úgy folytatta munkáját. Az Atya vad erővel körözni kezdett a csikló körül, másik kezével a lány papluklát vette célba. Mélye fúródott bele. Az Atya teste remegett, zihálva kereste a levegőt, mi elfogyott előle. Arela hintázott rajta egyre vadabb iramban. Előre, hátra, ELŐRE, HÁTRA… Ráborult a férfira. Ekkor a férfi torkán feltört egy fájdalomtól édes, kéjtől torzult nyüszítés. Miden résből az igazság ereje áradt, az igazságé, melyért a felszenteltek is képesek hazudni. A kéjé.

A férfi vérben úszott. Arela egy kést döfött pont a szíve közepébe. Hörgött, vergődött. Idővel csendesedett. Kinyúlt a test alatt. Arela hűvösen bámulta. Leszállt a testről, a szekrényhez ment. Egy üvegcsébe felfogott egy parányi vért. Gondosan megtörölgette az üveget. Az asztalra tette. Újra a szekrényhez ment. Kivett egy reverendát, keresztet, fűzért, fityulát é kopott, otromba, fekete cipőket. Felöltözött. A rongyait, amiben jött, összegöngyölte, és a ruha alá tűrte, hogy kövér nővér benyomását keltse. Az üveget a zsebébe csúsztatta, majd így szólt: Látod így jár mindenki, aki paráználkodik Isten szent házában. A szenvedély és a szenvedés mindig együtt jár.

Kuncogott egyet és kisétált…

Képek forrása: nlc.hu