Pure Morning*
Hétfőn
reggel már kipihentebben keltem, mint egy nappal korábban, és egyből úgy
éreztem, hogy egy angyal készülődik mellettem. Vivi a legnagyobb csendben
ébredt fel, kiosont fürdeni, és csak akkor ébredtem fel, amikor megéreztem a
közeli, gőzölgő kávéillatot.
Felnéztem,
egymásra mosolyogtunk.
-Jó
reggelt!
-Jó
reggelt! Mióta vagy fent?
-Ötkor
keltem, hogy kádfürdőzzek. – piszok mázlista.
Kortyolgattam
a kávét, és amikor sikerült összeszednem magam, kimentem a fürdőszobába, hogy
zuhanyozzak, meg fogat mossak, és némi sminkkel embert varázsoljak magamból.
Alig
negyven perc alatt elkészültem.
Ezzel
szemben Vivi?
Ült
a fésülködőasztalánál a világos rózsaszín szatén fürdőköpenyében, és a haját
szárította. Bekente valamilyen balzsammal, majd úgy ahogy volt, fogta a nagy
körkefét, és beszárította a tincseit.
Utána
a szekrényhez ment, és elővett bugyit és melltartót, amit a másik szobában vett
fel. Amerre ment szappanillatot hagyott maga után. Fürdőköpenyét felakasztotta
száradni a másik szobában.
Kicsit
nézegette magát a tükörben, és mondogatta, hogy honnan kell még fogynia.
Sehonnan,
de ő látja a hurkáit.
Most
őszintén. Lányok. Melyikünk nem?
Kivesz
egy ruhát a szekrényből. A régi korok divatját idézi, mert térd alá érő, barna
nyári ruha, fehér pöttyökkel. Visszaül a fésülködőasztalához, és hátrafogja a
haját.
Alapozó,
majd púder, hogy mindent a helyén tartson. Végigsimítja az arcát, hogy minden
fölösleg lejöjjön. A hajára is került némi alapszín, de megbocsátható neki.
Kihúzza
a szemét cicásra, mint minden nap – ekkor tűnt fel, hogy szemhéjpúdere
egyáltalán nincs. Jöhet a szempillaspirál, egy pici pír, és kész is a mű.
Rám
néz, mosolyog.
Előveszi
a parfümjét, amivel gondosan tesz a füle mögé.
Megborzolja
a haját az ujjaival, jöhetnek az ékszerek.
Lehet,
hogy baromira beteges, sőt, biztos hogy az, de egy muffin jutott az eszembe
róla. Egy süti, amit az ember meg AKAR enni, hiszen finom, és minél előbb be
akarja kebelezni, hogy a része legyen.
Ittunk
porkávét – ami vetekszik az instant placebóval, viszont keserűbb -, majd Vivi
apukája kivitt minket a vonatállomásra. Amikor kiszálltunk, akkor ő ment
tovább. Dudált kettőt, amitől mindenki ránk nézett.
Vivi
a retiküljével bámulatosan festett.
Én
mellette farmerben, pólóban egy nagyon is óriási sporttáskával inkább valami szakadt
diáklánynak, aki semmit nem foglalkozik magával, viszont sminkel.
Remek
ez is!
Át
az aluljárón, fel a lépcsőn, még tíz perc a vonat.
És
ott állt ő. Nem is. És ott állt Ő.
Zilált
haj, fáradt zöld szemek, kék póló, amin egy angol felirat azt hirdette, hogyha
valaki megtalálta őt, vigye vissza a sörsátorhoz. Laza háromnegyedes
farmernadrág, és a „fogalmam sincs róla milyen” cipő.
Amikor
meglátott minket, mosolygott, és intett.
A
köszönésen kívül nem is szóltunk nagyon egymáshoz. Ő megy az egyetemre mondta,
és még két puszit is kaptam tőle.
Szúrt
a borostája, és megvesztem azért, hogy legalább még egyszer megbökjön.
Megjött
a vonat, felszálltunk rá, és láss csodát, pont volt egy négyes hely. Nekünk
megfelelt. Menetiránnyal ültünk Vivivel, aki bedugta a fülét, és gyakorlatilag
három másodperc alatt elaludt.
Balázs
valamit nagyon kotort a táskájában, mígnem egy vaskos papírhalmot nem vett elő.
Ránéztem. Nyomtatot sorok, kézzel írt sorok váltották egymást. Dolgozatok.
Vííí.
Ráncoltam
a homlokomat.
-Hétvégén
dogákat kellett volna javítanom. Mivel lecsaptatok rám, nem volt rá időm. Most
az úton nekikezdek. Délutánra talán végzek vele.
Elővett
egy piros tollat.
-Tudok
segíteni?
-Értesz
a lineáris egyenletekhez és a logaritmushoz? - Már a kérdést sem értettem. Semmi
gond. Megráztam a fejem. – Akkor nem. Inkább pihenj te is.
Bedugta
a fülét, és elkezdte olvasni a sorokat, amin néha mosolygott, néha hitetlenül
bámult rájuk, olykor igen komolyan ledöbbent.
Mosolyogtam,
hogy minden érzelem és gondolat rá volt írva a fejére. Én is bedugtam a
fülemet, megkerestem a kedvenc rádióadómat, és kibámultam.
Néztem
a suhanó tájat, és igyekeztem visszatartani magamban az ujjongást, hogy együtt
utazok Balázzsal vonaton, és hozzám is szólt teljesen magától.
A
Déliben ébredtem fel. Ő rázott fel, így megvolt a hétfői érintés is.
Rájöttem,
hogy aznap nem mentem dolgozni, sem suliba, mert más dolgom volt. Apu már várt
a pályaudvaron. Balázs eltűnt a tömegben. Szép is lett volna, ha bemutatkozik. Vivi
viszont, apu nyakába borult, puszi-puszi, én meg néztem, hogy most mi lesz. Nem
lett semmi.
Vivi
ment dolgozni, én meg haza. Amúgy, semmi említésre érdemes nem történt aznap.
