Vámpíros írás - ez egy másik

I.

Már égett a combja a futástól. Hiába volt július, és hiába volt reggel, akkor is az esti eső kellően lehűtötte a levegőt. Égett a tüdeje, kipirosodott az arca, az izzadsága hűvös golyókként szántottak végig a hátán és a hasán. A ruhája teljesen rátapadt.

Amikor befordult az utcájukra, sétára váltott. Kinyomta a stoppert az óráján. Összeráncolta a szemöldökét, amikor felnézett.

Az új szomszéd egy egyszerű pólóban és macinaciban pakolgatott egy kocsi csomagtartójában.

Viki egyenesen a férfihoz ment oda, és mielőtt szólt volna bármit is, megdörzsölte az arcát.

-Viki vagyok, maga mellett lakom, a nyolcasban. Gondoltam, bemutatkozom. – semmi reakció. A lány egyik lábáról a másikra billent. – Láttam, pakol. Gondoltam, segítek. – amikor még mindig nem jött semmi reakció, eleresztette egy rezignált „hát jó”-t, és a kapu felé indult.

A férfi megfogta a vállát, mire a lány ijedten fordult meg a tengelye körül. Végigmérték egymást.

-Bocs, számoltam. – kezdte. – Mit mondtál az előbb?

-Hogy Vikinek hívnak, és melletted a nyolcasban lakom. Ha már tegeződünk. – Viki kézfogásra nyújtotta a kezét. A férfi vonakodva fogadta el.

-Robi. – mosolygott hűvös, sötétkék szemeivel. Vikin végigfutott a borzongás, és megremegtek a térdei. – Jól vagy? – a lány csak bólintott. A férfi fürkészte az arcát. – És, mi volt még, amit mondtál?

-Hogy segítek pakolni, ha már így egyedül csinálod.

Robi az autóra nézett. Megvonta a vállát.

-Nem nehéz, a nagyján éjjel túlestem. De kösz. – zavarba ejtően szép mosolya volt.

Robi nemes egyszerűséggel lecsukta a csomagtartót és bezárta az ajtót. Nekitámaszkodott a kocsi oldalának, keresztbefonta maga előtt a kezét, és a lányt nézte.

-De segíthetsz berendezkedni. – mondta végül.

-Azt meg minek? – bukott ki Viki száján.

-Mindig jól jön egy női kéz vagy képzelőerő. Például, nem tudom, mihez kezdjek a hat színnel a nappalimban. Segíthetnél leredukálni. – élc volt a hangjában.

Viki elnevette magát, Robi csak zárt szájjal mosolygott.

-Vámpír vagy. Igaz? – tért a lány a lényegre.

-Igen. Miért?

Viki nem erre a reakcióra számított. Eddig bármikor elképzelte, hogy találkozik majd egy vámpírral, és felfedi kilétét, amit ugye, nem szabad, egyszerűen, kitörlik az emlékezetét, megölik, és még vagy ezer forgatókönyvet írt, de egyikben sem szerepelt, hogy a vérszívó visszakérdez.

-Komolyan?

-Kérdésre ne válaszolj kérdéssel. Nem illik. Amúgy, kérdeztél, én csak válaszoltam. – ingatta Robi a fejét. – Mellesleg, az igazat.

-Mióta előjöttetek, vagy hogy mondjam, ez az első, hogy ténylegesen találkozok egy vámpírral. De nem kellene füstölnöd, vagy ilyesmi?

-Sétálhatok nappal is, de sebezhetővé válok ilyenkor. Nincs gyorsaságom, és pechemre, még idézni sem tudok.

-Nem kellene, félj, hogy most felnyomlak, vagy sikítozni kezdek? Vagy hogy elárultad a gyengeséged? A többiek nagyon nem mutatkoznak nappal.

-Ha sikítani akarnál, akkor már megtetted volna. Lesz még éjjel. Akkor tudok kutakodni a gondolataidban.

-Inkább ne. – kötözködött Viki. – Szeretem őket ott tudni, ahol vannak. És nem árullak el.

Robi vállat vont.

-Bízom benned, mint a jó szomszédomban. Remélem, hogy így is marad. Viszont, ha most megbocsátasz, mennem kell. Bírom a napot, de ha nem muszáj, inkább behúzott függöny mögött tölteném, filmekkel.

-Mit fogsz nézni?

-Nem vagy egyszerű. Nem tudom. Van pár dévédém, még meglátom, Viki.

Viki ismét elnevette magát. Hogy is hihette, hogy a vámpírok csak olvasnak?

Hiába akartak menni, mégsem mozdultak.

-A huszonegedik században élünk, Viki. Vannak filmjeim, és szeretem is őket. – csitítóan feltette a kezét. – Mielőtt megkérdezed, igen. Hallom a gondolataidat.

-Hű. – ámult el a lány.

-Valójában, - kezdte Robi mosolyogva. – még a falon keresztül is hallak téged esténként. – Viki egy pillanatra elmerengett, hol is kalandozott az este, és hirtelen nagyon melege lett. – Nyugi. Egy titkom a tiéd, egy titkod az enyém.

Viki felhúzta az egyik szemöldökét.

-De most komolyan. – a férfi biccentett. – Robi? Róbert?

-Magyar vagyok. Mi legyen a nevem? Jean-Luc, Armand, William, vagy legyen olyan, mint mondjuk egy angol szó, csak ipszilonnal és egy plusz h-val? Legyen rejtélyes északi név? Vagy csapjunk fel egy tünde-magyar szótárat, és keressünk egy nekem megfelelőt? Hm? Viki…

Viki elszégyellte magát.

-Nem haragszom, csak nem bírom ezt az amerikai filozófiát, hogy mindenki lépten-nyomon csak angolul képes gondolkodni. Meg New Yorkban és New Orleans-ban. Mindenki onnan jön, vagy oda tart. Vagy kitaláltok városokat, Amerikába. – hőbörgött a férfi. – De kezdhetjük úgy is, mint egy anonim gyűlésen. Szia. Robi vagyok, a vámpír, és budapesti.

-Jól van, sajnálom. Mondtam, hogy még eggyel sem találkoztam.

-Nincs semmi baj. Elragadtattam magam, bocs. – Robi egy pillanatra félrenézett, majd cinikusan fújt egyet. – Régen, aki felidegesített, azt széttéptem.

-Oh…

-Igen.

-És mikor volt ez a régen?

-Tíz évvel ezelőtt. – mosolygott a vámpír.

Viki úgy érezte, a járdára fagyott.

-Nyugi. Jól vagy? – fogta meg Robi a vállát, és úgy nézett a szemébe.

-Persze.

-Sápadtnak tűnsz.

-Nem mindennapi dolog egy valamikori vérszívóval társalogni arról, hogyha elgurul a gyógyszere, akkor széttép valakit.

-Valamikori?

-Azt mondtad.

-Nem vagyok vega. Nem ettem meszet. Úgy nézek én ki, mint aki patkányon meg nyuszin él? – hitetlenkedett. – Komolyan? Szólj majd, ha úgy látod, ki is bolyhosodom, mert akkor majd megsimizhetsz.

Viki elnevette magát.

-Mondták már, hogy szép a mosolyod a reggeli fényben?

-Figyelmeztetlek, hogy nappal van. Nem tudsz megigézni, hogy behívjalak egy kortyra. – ezen már a vámpír is nevetett. Bármennyire is nézte, Viki nem látott a fogsorán semmi különöset.

-Most tényleg mennem kell. – mondta Robi. – Pihennem is kell most már egy kicsit. Szóval, szomszéd lány, ha megkérhetlek, ez a nappali dolog tudna köztünk maradni? Mert nehogy pár évtized után miattad leljem halálomat.

Viki megvakarta a homlokát.

-Hát, lehet róla szó. – magyarázta, mire a vámpír megindult felé, és fél karral átölelte a vállát, majd a kapu felé irányította. – A kölcsönt majd később rendezzük.

-Remélem, hogy valami édes és fájdalmas dolog lesz.

A lakásuk előtt álltak meg. Mielőtt bement volna, Robi még visszanézett a lányra, aki a zárjával küzdött. Nyáron valahogy eldeformálódik a hevedet, és nehezen fordul el benne a kulcs.

-Amúgy, majd csinálhatnánk valamit együtt is. – mondta. – Átjössz, és nézünk pár filmet. Semmi extra. Csak úgy.

Viki feladta a küzdelmet, és fújtatott.

-Rendben.

-Ma este?

-O, nem jó. – húzta el a száját. – A lányokkal a Káosz klubban leszünk.

Látva a vámpír arcán átrohanó keserűséget, gyorsan hozzátette.

-Nem jössz velünk?

-Meglátjuk, még nem ismerem ki magam. De az illatodat tudnám követni. Jobb szeretném, hogyha majd egyszer, először négyszemközt tudnánk normálisan beszélgetni.

Viki csalódottsága megülte Robi gyomrát.

A férfi átnyúlt a lány válla felett, és lazán elfordította a kulcsot.

-Akkor, majd csöngess be, ha szeretnél. – zárta le a témát Viki.

-Rendben.

A vámpír előbb tűnt el az ajtó mögött. Hallani lehetett, ahogy leereszti a redőnyöket nappalra.

Pár órával később azt is, hogy valami akciófilmet néz.

Viki eresztett magának egy kád vizet, és készülni kezdett.

II.

Kép forrása: tracycooperposey.com