VI.
Alex kora este ébredt fel. Larissza fejét
tartva kimászott a koporsójából. Rácsukta a fedelet a lányra. Érezte, hogy
valami változott, de hamar túllendült ezen a gondolaton. Örült egy kicsit annak,
hogy most nem figyeli senki a gondolatait, mert legalább higgadtan tudta
végiggondolni az elkövetkezendőket. Alaposan végigrágta Rolandot, Gergőt és
Annát, hogy egy nőstény vadászik rájuk, de legalábbis Larisszára. Szerette
volna életben, és biztonságban tudni a lányt. Igaz, vannak ismerősei, adósai,
biztos helyei, de egyik sem nyújtana most nekik megnyugvást. Ezek után már nem
mert megbízni senkiben, és olyan bonyolult ez az egész. Lehetetlen, hogy
elkerüljék az elkerülhetetlent. Vagy ő végez Larisszával, az ő Egyetlenével,
vagy más. Ő tudná fájdalommentesen orvosolni ezt a problémát, míg egy
bérgyilkos nem lenne ennyire megértő. De hogy ezt hogyan tálalja Larisszának,
arról fogalma sem volt. Álljon elé egy tervvel? Lépjen oda hozzá, és egyszerűen
ölje meg? Vagy…
Larissza lassan,
nyújtózkodva nyitotta fel a koporsót. Alex konyhai magánya szertefoszlott.
Ránézett a falon lógó Jézusra, és halkan csak ennyit mondott: „Most az egyszer
segíts meg, kérlek.” Larissza megjelent az ajtóban, fél karral feltámaszkodott
a félfára, másik kezét a csípőjére tette. Kócos haja mindenfelé állt és lógott.
Alex szomorúan ránézett, majd megengedett magának egy keserédes mosolyt.
Próbálta leplezni a gondolatait, és azt is tudta, hogy a vámpírlány azon van a
bűvölésével, hogy mindent kiolvasson elméjéből. Larissza csak állt, nem
mozdult, és Alex szemeit kereste. A két vámpír festőien nézett ki ebben a
pillanatban. Mint egy modernkori barokk utánzat. Egy ereje teljében lévő,
húszas lány, a kor idomaival, s egy szőke férfi, aki elcsigázottan nézi őt. A
viszonzatlan, gyilkos szerelem portréja volt ez. Nem más.
- Jó reggelt. – mondta
Alex. – Vagy inkább estét.
- Szia. – Larissza
megtelepedett az Alexszel szemközti széken. Más ilyenkor kávét vagy teát venne
elő, esetleg egy üveg bort, de ők csupán az üres poharakat bámulták. – Látom
rajtad, hogy valami nyomaszt…
- Nem nyomaszt semmi, csak
gondolkodom.
- Gondolkodsz? – húzta fel
bal szemöldökét Larissza. – Hm. És elmondanád, hogy min? – Alex bólintott.
- Igen. Csak azt hittem,
több időm lesz, még mielőtt felébredsz.
- Ha terved van velem,
akkor előbb-utóbb, úgyis meg kell tudjam. Nem mindegy, mikor? – szólt Larissza,
és felébredtek benne az előző esti események. Nyomasztani kezdte a kérdés, hogy
tény, Alex segíteni akar neki. De vajon megmenti, vagy megöli?
- Tudom hogy mindegy. –
Alex emberként, amikor nem tudta hogyan nyögje ki a mondanivalóját, mindig
alkoholt használt síkosítónak, de vámpírként nem élt ilyesmivel. Larissza is
hasonlóképpen gondolkodott. Most egy jó bor, vagy rövid oldaná a gátlásokat, s
szabadabban beszélhetnének arról, hogy mitévők legyenek. Igazából a gondolataik
elárulják őket. Ha megjátsszák Larissza halálát, Alex tudni fogja, hogy él.
Kikérdezik, megölik. Talán, nem. Ezt senki sem tudhatja, mint ahogy azt sem, hogy
Alexnek lenne-e elég bátorsága megölni Egyetlenét, vagy sem. S ha öli, akkor
milyen módon. Esetleg megküzdhetnének ellenségeikkel, együtt, közös erővel. Nem
tudták, melyik lenne a megfelelő választás, melyik hova vezet, mit érnek el
vele. Nem tudták, miért volt ellenük ez a hadjárat, még azt sem, ki áll
mögötte.
- Mit akarsz most tenni? –
tudakolta Larissza kíváncsian.
- Nem tudom. – válaszolta a
férfi.- Van egy tervem, de nem tudom, mennyire lesz sikeres.
- Minden választás vége
csak jobb lehet, mint ez az egész. – Alex szeme fennakadt.
- Meg akarsz halni,
Larissza? – Alex valahol félt a választól, de erre a kérdésre mindennél jobban
tudni akarta a választ. Fürkészte Larissza gondolatait, de falakba ütközött.
- Gondoltam rá, igen. – a
lány nem tudta, hogy ebben a pillanatban mit akar. Élni, vagy meghalni. A
kilátástalanságnál semmi nem rosszabb. Az egyik legborzasztóbb dolog a világon.
Magában már el is vetette az ötletet. Hazudjon magának, hogy meg kell halnia,
vagy hazudjon Alexnek, hogy az ölje meg. Már mindegy. Csak legyen vége.
- Mondd ki. – mondta Alex
agresszív hangsúllyal.
- Hát, én… - olyan volt,
mintha Larissza könnyeivel küszködne, de csak belezavarodott a gondolataiba. –
Ez a reális megoldás, de még nem állok készen. – Felnézett a fejjel lefelé lógó
szimbólumra. Sosem gondolta volna, hogy akár egy pillanatra is segítséget fog
így kérni. Lassan Alexre emelte a tekintetét. – Szabadíts meg, kérlek.
- Ha benne vagy, van egy
tervem. – Alex megfogta Larissza vékony kezeit.
- Nekem nem terv kell, hanem
megoldás! – Larissza segítséget kérően nézett Alex szemeibe. A férfi úgy látta,
hogy a lány szemét halvány fátyol futja el. De ahogy jött ez a látomás, úgy el
is illant.
Alex felpattant, magához
ölelte a lányt, magának mosolygott egyet, majd így szólt.
- Akkor ezt most vedd
megoldásnak, nem tervnek.
Larissza kicsit eltolta
magától a vámpírt, mélyet nyelt, és Alex kék szemeibe nézett.
- Akkor mondd el! – kérte
Larissza.
- Gyere, menjünk be a
szobába. – Alex elengedte a lányt, és utat engedett neki maga mellett.
- Jólvan. – szólt a vámpír,
és lassan indult el a szoba felé, majd eltűnt a semmiben. Kis idő múlva
visszaszólt. – Amúgy is be akartam jönni.
Alex megállt az ajtóban,
felkapcsolta a villanyt. Behúzta az ablakot, s maga mögött az ajtót is.
Törökülésben foglalt helyet a lánnyal szemben.
- Szóval?
- Szóval. Ha van más
ötleted, akkor szakíts félbe nyugodtan.
- Nem lesz, csak mondd már.
- Tudod, mit jelent a nosferatu kifejezés? – kérdezte Alex.
Azt mondják, hogy a legjobb gondolatserkentő az, amikor nem magunkban
gondolkodunk. Most egy nagyon alapjaiban kidolgozott tervet készült úgy
megosztani Larisszával, mintha semmi nem gátolhatná meg ebben.
- Tudom. Azt, hogy nem
halott. – válaszolt Larissza.
- Inkább azt, hogy
tetszhalott. – vágott vissza Alex. – Az egyetlen esély az, ha elhitetjük
mindenkivel, hogy meghaltál.
- Elhitetjük?! –
zsörtölődött a lány. – Hogyan?!
- A vámpíri képességek
kijátszásáról beszélek. – komolyodott meg Alex hangja. – A kiskapukról. Csak
pengeélen kell táncolnod hozzá.
- Már így is azt teszem. Ha
ezzel megnyerjük a csatát, akkor legyen. – mondta Larissza. – Tegyük, csak
legyen vége.
- Nyugi. Hallgass végig. –
Alex megfogta a lány kezét, majd folytatta a monológot. – Arra gondoltam, hogy
kiszívom a véredet az utolsó cseppig, s mielőtt az elhagyná a tested, kapsz egy
áldozatot cserébe. Így az agyamban az lesz, hogy megöltelek, halott vagy. Az
emlékembe halottként raktározlak el, de valójában beleteszlek a koporsómba, és
elküldelek máshová, ahol új erőre kaphatsz. Élni fogsz, de a világ számára
halott leszel.
- Várj. – horkant fel a
lány. – Ez azt jelenti, hogy kettőnk között is megszakad minden kapcsolat? –
Alex még pislogni is elfelejtett hirtelenjében. Egy pillanatra belegondolt
abba, hogy igaza van, mert emiatt többé megszűnik számára az Egyetlen. Ám,
azzal is tisztában volt, hogy legalább a tudat meglesz benne, hogy rendben van,
és él. Vajon mi lehet a határ kettejük kapcsolatának? Akkor is fájni fog,
amikor már úgy fogja érezni, hogy nincs tovább?
A kapcsolat képes kibírni
mindezt?
Alex felsóhajtott, és a
plafonra nézett egy pillanatra. Homlokát bal tenyerébe temette, majd elvette
kezét a lányétól. Gondolataiba visszakúsztak az elmúlt napok eseményei. Roland
támadása, aki elárulta megbízóját. Gergő támadása, aki minden valószínűséggel
alig pár órája tehette csak vámpírrá Annát, akit ugyancsak kivégeztek.
Vámpírgyilkosok lettek, ez tény, de az elmúlt két napban lettek azzá, előtte
csak keveredett Alexben két klán vére. De ez miért is baj? Mi volt a terve a
klánnak vele? Miért ilyen fontos, hogy megtorolják, a szerintük Árulást?
Alex hirtelen pattant fel.
Egyszerre beugrott neki az egész. Összeállt a kép egy kerek egésszé. De ha a
klán feje van a dologban, akkor mégsem érthető. Kezdőkkel akarja eltetetni őket
láb alól? Hát persze, hiszen ők még nem tanultak eleget ahhoz, hogy tudják, ez
bűn. Így a keze is tiszta marad, és megölhet pár balekot.
Larissza nézte a szobában
köröző alakot, majd így szólt:
- Elárulnád, min töröd a
fejed? Nincs kedvem kutakodni.
- Azt hiszem, rájöttem
mindenre. – Larissza szeme kikerekedett és felcsillant. – Magdolna akar
megöletni, ha engem nem is, de téged biztosan. Az okát még nem tudom, de
mindennek az alapja az, hogy vért cseréltünk. Ártatlan, fiatal vámpírokkal akar
kinyíratni minket, akiket utána már jogosan végezne ki.
- Aha. – Larisszát egy
pillanat alatt árasztották el Alex gondolatai, majd’ belesajdult a feje. – Mi
lehetett a terve veled?
- Ez az, amire még én sem
jöttem rá. – szólt letaglózottan Alex.
- … és úgy érzed, hogy át
tudod vágni a fejét velem kapcsolatban? – Larissza gyomra összerándult.
- Igen. – Alex kiürítette a
fejét. Érezte, hogy a lány benne kutakodik, s tudta, hogyha rájön, hogy ezzel a
hazugsággal akar kitérni előle, akkor felpattan, és elviharzik egy bérgyilkos
karjaiba.
- Akkor csináljuk. Kar,
vagy nyak? – kérdezte komolyan Larissza, és felállt a fotelból.
Egy percig csak hallgattak,
majd Alex törte meg a csendet.
- Mellkas. A szív fölött.
Larissza tett egy
eltöprengő gesztust, majd szétgombolta magán a ruhát.
Alexnek minden erejére szükség
volt, hogy meg tudja azt tenni, amit akart. Még utoljára, gyorsan végigpörgette
magában az eseményeket, majd odalépett a lányhoz. Egyik kezét annak derekára,
másik kezét a tarkójára tette. Lehajolt addig, ameddig jónak látta, és…
- Úgy ver a szíved, mintha
ki akarna robbanni a mellkasodból.
- Félek.
- Ne félj. Lazulj el. –
Alex megharapta, és fogai nyomán már csordult is a vér. Lassan kezdte el
szívni, minden kortyot kiélvezett.
Larisszát egyre jobban
tartania kellett, míg a végére a lány már ernyedten lógott Alex karjai között.
Amikor megérezte, hogy közeledik az utolsó csepp, a férfi szívott egy nagyot,
és elkapta a száját. Larissza utolsó csöppje Alex állán párolgott semmivé.
Alex egy másodpercig nem
csinált semmit. Kifújta magát, majd a lányt a koporsóba emelte. Milyen szép –
gondolta magában. Megsimogatta Larissza arcát, majd felvágta a csuklóját, és
kent pár csöppet a vámpírlány ajkaira és fogaira.
Lezárta a koporsót. Hagyott
rajta némi pénzt, és a házinéninek egy levelet. Az ajtót tárva nyitva hagyta.
Leviharzott a
kilencedikről, és az utcán is megszaporázta lépteit. Jobbnak látta, ha nem
gondol semmire, és nem hívja fel magára a figyelmet, de Larissza vére úgy
dobolt az ereiben, hogy képtelennek tartotta magát kordában tartani.
Kép forrása: pinterest.pt
